Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-03-10 / 28. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1904. Március íO. 28 42450 Earminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-TJjliely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iij. Meczner Gyula ár. Szirmay István dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fó évre 6 kor negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fül. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. 3? Abszolutisztikus kalandok . . . és egyebek. — márc. 10. (Sz. i.) „Az abszolutisztikus kalandok zivatarát kiállotta a nemzet és kiállja a jövőben is, ha rákerül a sor, mert minden ilyen kísérlet és merénylet csak fokozza a nemzetben a szabadság- szeretetet.“ Ezt a mondatot kénytelen vagyok kiszakítani a Tisza Istváu tegnapi beszédéből. Szép mondat, oko3 beszéd, klasszikusan tömör szerkezet. Több ennél: történelmi igazság; sokszor bebizonyult valóság. Az igazi ok azonban, ami miatt nekem ez a mondat olyan különösen tetszik, még sem ezekben az eminens szerkezeti tulajdonságokban fekszik; hanem valami másban. Abban, hogy ez a mondat szivem szerint való kuruc beszéd. „Abszolutisztikus kalandok“ — ez a két szó még szálló ige lesz, mint az „előkelő idegen.“ Mélységes lenézése és elítélése nyilvánul ebben mindazoknak a törekvéseknek és vállalkozásoknak, melyek annyiszor kergették arcunkba a vért, és amelyekben van az oka és magyarázata annak, -hogy még mindig vannak parlamenti pártjaink, melyeket az osztrák-gyűlölet és az abszolutisztikus kalandok fájó emléke szül, táplál és éltet. De nemcsak a múlt lesújtó elitélése van ebben a két szóban, hanem: programm az a jövőre Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Magyar szinműirodalom.*) Irta: Herczeg Ferenc. A Tudományos Akadémia képes termében megalakult a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete. Körülbelül harmincán voltak csak jelen irók. Szerény keretben, a vérmes reményeket eleve is lefokozva, eszközeik hiányos voltát elismerve és erejük gyönge voltát hangoztatva, láttak hozzá a szervezkedéshez. Mikor azonban az értekezlet véget ért, egyszerre tüzesen és lelkesen, ami kétkedő és kesernyés fővárosi Íróinknál szinte páratlan formában, tört ki egy gondolat. Ugyanaz a gondolat, amely ma ezer fővárosi és tizezer vidéki magyar embert nyugtalanít, mely régóta fejünk felett lebeg és magam is érintettem a Petőfi Társaság nagygyűlésén: a magyar színpadnak az idegen járom alól való felszabadításának gondolata. Tudom, hogy most sokan szánakozva mosolyognak. Nem bánom, mosolyogjunk, de beszéljünk a dologról ! Azt mondják, hallom : Tessék a •) A „Csokonai Lapok“-ból vesszük át a jeles szerzőnek ez érdekes, minden izében gaz fejtegetéseit. Szerk. i ________________________________ is. Lehetetlen ugyanis feltételezni, bogy ugyanaz a kormány, amelynek elnöke ilyen markáns formában ítéli el az abszolutisztikus kísérleteket és merényleteket, valaha szolgálatába szegődnék bármily ilyen vállalkozásnak; lehetetlen, hogy az a hatalmas párt, amelynek vezére a nemzet szabadságszeretetét szegzi ellene minden lehető nemzetellenes kísérletnek, más ügyet vállalkoznék szolgálni, mint a nemzetét. Pontosnak és maradandó becsűnek kell tartanom ezt a kijelentést különösen ma, mikor arról van szó, bogy a törvényhozás többségének uj, de szükséges jogokat biztosítsanak a tanácskozás rendjének szabályaiA nélkül a fogadalom nélkül, hogy az uj hatalommal a többség visszaélni soha sem fog, ezt az uj hatalmat kezébe adni nem volna szabad, ennek a fogadalomnak a nyilvános letétele után pedig megtagadni tőle nem lehet. Nem lehet, mert amily mélységes igazság van abban a tételben, amit már idéztem, épp’ any- nyira bizonyos az is, arait aunak folytatásaként, miut egy másik igazságot, felállított Tisza: „ha magunk rongáljuk le az alkotmányosság épületét, ha magunk járatjuk le, ha magunk törüljük ki a nemzet leikéből a ragaszkodásnak, a tiszteletnek érzelmeit az alkotmányosság iránt; ha a mi munkásságunk, vagy munkálatlanságunk teszi gúnynak, magyar szerzőknek jobb darabot Írni, mint Írnak a külföldiek és meg lesz az emancipáció. Ezt már gyakran hallottam, és aki mondta, mindig udvariasan hozzátette: a jelenlevő szerző persze kivétel. Nem kivétel, mert mi bizony együttvéve se tudunk olyan színdarabot Írni, mint Dumas, Gorkij, Hauptmann. De a tudósaink se tartanak ott, ahol Spenczer, Mommsen, Pasteur. A technikusaink kisebbek Edisonnál. Olyan zeneszerzőnk soha sem volt, mint Wagner vagy Verdi. Mednyánszkynál ismerünk nagyobb külföldi festőket. A Times nagyobb lap, mint a Magyar Hirlap és a képviselőháznak szellemi színvonalát éppoly kevéssé lehet összebasonlitani az angol parlamentével, miként a kereskedőinket és iparosainkat nem lehet az angolokkal vagy németekkel. Egy szegény, elmaradt és gyönge nemzet munkásai vagyunk valameny- nyien és a mi gyöngeségünk, a színműíróé épugy, mint az öné tisztelt olvasó, a magyar nemzet gyöngesége. Csudálatos és feltűnő dolog azonban, hogy mig anyagi és szellemi közéletünk minden terén a kezdetlegesebb hazai termelés nélkülözhetetlenné tudta magát tenni a fejlettebb külföldi mellett is, addig Katona, Madách és Csiky örökéből ma az idegen import lerakódó helye lett. És szinte gyanús dolog, hogy mig nyilvános életünk minden terén ma erős gyülöltségnek, nevetségnek tárgyává az alkotmányos életet: ezzel oly sebet ütünk a nemzet életén, amelyet többé ki nem heverhetünk.“ Csakugyan elkövetkezett tehát az a sokat emlegetett tizenkettedik óra, amelyben minden komoly hazafinak össze kell fogni az alkotmány megmentésére. Üdvözöljük a szabadelvű pártot, mely megértette hivatását és a pártvezér előterjesztését egy szívvel, egy lélekkel tette magáévá. Vajha megjönne a jobb belátása a többi pártoknak is! De erre már ne számítsunk; másokban többé ne bizzunk, hanem menjünk elszántan és csüggedet- lenül a megkezdett utón. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( A vármegye uj szabályrendelete. Á vármegye hivatalos lapjának f. hó 3-án megjelent 9. számához mellékletként csatolva tétetett közzé a vármegye szervezetéről szólő uj szabályrendelet. Á szabályrendelet a közhirrétételt követő 8-ik napon — tehát, holnap, március 11-ón lép hatályba. Á szabályrendelet hót fejezetből áll, melyek közül az első a vármegye népességét és kiterjedését; a második a területi beosztást foglalja magában. A harmadik fejezet a törvényhatósági közgyűlésről szól. A negyedikben a vármegye tisztikara, az ötödikben periig a tisztviselők hatásköre és kötelességei foglaltatnak. A hatodik fejezet a kültisztviselőkről intézkedik; a hetedikben pedig a tisztviselők, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet fizetése, lakbére és egyéb és gyakran türelmetlen nemzeti érzés az ur, addig első kultur intézeteinket védelem nélkül kiszolgáltatjuk az idegen szellemnek és erkölcsnek. Eszembe jut, hogy a világ leghatalmasabb nemzete, a német, valaha hasonló, csakhogy még nyomorultabb kulturális rabságban senyve- dett. A német szalonban, színházban és könyvtárban a francia nyelv uralkodott. Nemzeti íróikat az előkelő német sznobok bárdolatlan, együgyü és unalmas tuskóknak tartották, kik sohasem fognak megmérkőzhetni a gall elegánciával, a gall elmésséggel és formaórzékkel. Egy Lessingnek kell születnie, hogy kiragadja nemzetét az idegenimádás fanatizmusából. Goethe, Schiller végleg eltiporták a francia hegemóniát. Lessingék nemzették az uj német irodalmat. A német irodalom nemzette a németség öntudatát. Ez nemzette Königräczet és Szedánt. Szedán nemzette a német császárságot. Ezen a tisztitó folyamaton keresztül kellett esnie a németségnek, hogy megtalálja önmagát és a világuralomhoz vezető utat. Tudom, hogy min mosolyognak most: Lessing, Goethe, Schiller 1 Oh igen, közöttünk nincs ilyen. De talán jönni fog, legalább jönnie kell. Mi pedig addig is egyengessük az útját azzal a hittel, mely hegyeket tud kimozgatni a helyéből. Mert tudjuk, illetményei soroltatnak fel. Az uj szabályrendeletet a belügyminiszter helyett Sándor János államtitkár 1904. február 22-én láttál el jóváhagyási záradékkal 10324/1904. II. a. sz. alatt. )( A Szerencs—abaujszántói vasút ellen, amelynek kiépítésére tudvalevőleg Molnár Béla gálszécsi föld- birtokos kapott engedélyt, a Kassán megjelenő Felsőmagyarország cikket közöl és bizonyítani törekszik, hogy a tervezett vasút létesítése mennyire nincs érdekében — Kassának. Nem akarunk most hosszabb polémiába bocsátkozni laptársunk fejtegetéseivel, de annyit még is megjegyzünk, hogy bizony ez a vasút nem Kassának, hanem a Hegyaljának épül. Teljesen közömbös tehát, hogy mit szólnak ahoz a kassaiak és igen jól teszik, ha — mint a Fm. állítja — nem agitálnak a hegyaljai vasút kiépítése ellen. Hogy a Hegy aljának szüksége van erre a vasútra, azt mindnyáján tudjuk és érezzük és ugyanezért kívánatosnak tartjuk, hogy az építés mentői előbb megkezdődjék. )( Mesterséges vesszők l Egyik vidéki lapban a következő mulatságos hirt olvassuk: „A . . .-i vincellér iskola igazgatósága arra hívja fel a hatóságok és a közönség figyelmét, hogy az amerikai szőlővesszőt mesterséges utón (?) is készítik, ami persze hasznavehetetlen. A gazdaközönség tehát óvakodjék az ilven szőlővessző vásárlásától, mert annak kárát vallja.“ Mi lehet az a mesterséges vessző? Papirmaséból, gipszből van-e az csinálva, avagy fűzfa- vagy bodzafavessző van „amerikai módra“ szőlővesszőnek elkészítve. Ez nem valószínű. Amennyiben csalások előfordulnak, úgy az csakis abban állhat, hogy hasonkinézósü európai vesz- szőt amerikainak adnak el jobb áron. Ez bizony igen simplex csalás, minden „mesterség“ nélkül és ma már nem is ritka dolog. hogy oly nemzet életében, mely nem akar lemondani a maga jövőjéről, az idegen kultúra legfényesebb és legfejlettebb termékei sem pótolhatják a nemzeti kultúra kezdetleges és szegényes termékeit. Miféle eszközökkel kívánjuk elérni a célt? Fölösleges a megbotránkozás, sem védvámot, cenzúrát nem kívánunk. Egyáltalában nem kérünk védelmet az idegen verseny ellen. Jöjjön be Dumas, Hauptmann. Hozzák be a klasszikus francia pezsgőt és a nemes rajnait. A mi magyar csigerünknek mindig akad még barátja. Nem kérünk védelmet a hatalmas versenytársak ellen, de kérjük az államhatalmat, a sajtót és a közönséget, hogy védje meg önmagát és védjen meg bennünket a tisztességtelen verseny ellen, mely a művészet vignetája alatt mérges kotyvalékot mór. A propaganda eszközeit mérlegelvén, megemlékezünk a magyar irodalmi színház tervéről. Egyik napilap ilyen megjegyzéssel fogadta a tervet: „ Azt az üzleti versenyt, mely a színházak között kifejlődött, vajmi nehéz lesz megszüntetni akként, hogy még egy színházat építünk.“ A szóban forgó színház tervezői azonban nem is akarnak segíteni a meglevő színházak baján, őket az irodalom nagy baja érdekli csak. Nem kívánják szaporítani a feles számmal Dnnky fivérek cs. és kir. udvari fényképészek műtermükben március hó 13 án (vasárnap) és márc. 14-én (hétfőn) d. e. 9-től—12-ig és délután Va2 — 724-ig fognak felvételeket eszközölni. Lapunk mai «zárna 4 oldal.
