Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-03-03 / 25. szám

Március 3. ZEMPLÉN. 3. oldal. latok május 15-én nem fognak túl­terjedni. Tartalékos tisztek és had- apródok közül csak azok fognak ezekre a tavaszi gyakorlatokra behí­vatni, akiknek a katonai szabályzat értelmében ebben az évben okvetlen be kell vonulni; a többiek pedig valószínűleg őszszel kapják a behívót. — Hjmen-hir. Cserna Endre ken- deresi füszerkereskedő február hó 28-án váltott jegyet Kraftsik Mariskával, Kraftsik Ferenc volt helybeli r. k. kántor leányával. — Tolvaj kártyavetőnö. Nagy Károlynó eigányasszonyt tegnap dél­után magához rendelte Mitner Já­nos gyári munkás neje, hogy vele kártyát vettessen magának. Amig a kártyavető asszony a szerencsét ki­vetette a kártyákból, egyúttal sikerült neki a szekrény tetejéről elemeim az ott heverő ezüst órát és egy arany gyűrűt. Nagyné az ellopott holmikat még az nap értékesíteni akarta olyan helyen, ahol Mitnerék ezüst óráját többször látták. Az olcsó áron kínált órát természetesen rögtön felismerték, de mielőtt a kártya vetőnőt holszerzóse iránt kérdőre vonhatták volna, a ei- gányasszony az órát hátrahagyva egérutat vett és megszökött. A tol­vaj nőt nem is keresik, mert az óra megkerült. — Magyar ezredet nem mennek hadgyakorlatra. A Reichswehr tegnapi száma az 1904. évi hadgyakorlatok programmját közli, amely szerint a 2., 8., 9 és 14-ik hadtestek vesznek részt az idei őszi manőveren. Mind a négy osztrák hadtest s igy a magyar ez- redek nem mennek hadgyakorlatra. — Bál Királyhelmeczen. Király- helmeczen f. hó 2-án az izr. nőegy­let igen élvezetes és magas nívójú programmal concertet rendezett, me­lyet fényes bál követett. A eoncert- tel egybekapcsolt táncmulatság annál nagyobb érdeklődésre számíthat vá­rosunkban, mert épen Ujhelyből vol­tak nagyon sokan a táncmulatságon. Úgy a concert, mint a bál lefolyásá­nak referádáját jelen számunkról többi közleményeink kiszorították, de következő, szombati számunkban részletes ismertetést közlünk erről, a tudósítónk híradása szerint: minden tekintetben kiválóan sikerült mulat­ságról. — A választói jog reformja ér­dekében március közepétől a hónap végéig az egész országban statiszti­kai adatokat fognak gyűjteni. Ebben a munkában kis- és nagyközségek­ben az elemi iskolai néptanítók, mint összeíró biztosok fognak résztvenni és ezért statisztikai laponként 4 fil­lér állami díjazásban részesülnek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter legújabb rendeletével megengedte, hogy az összeírás ideje alatt az elemi iskolákban a tanítás három össze- irási napon szüneteljen. A miniszter a városi és egyházmegyei hatóságo­kat szintén felhatalmazta, hogy az iskoláikban három napi szünetet en­gedélyezhessenek, — A kizárt férj. Egy, az iparos­osztályhoz tartozó fiatal házas em­berrel történt meg 29-én éjjel az a furcsa eset, hogy amikor úgy tizen­két óra felé hazatért, a háza kapuján hiába zörgetett vagy egy jó negyed­óráig. Végre a nagyobb mennyiség­ben élvezett szesz hatásától is inge­rülten, neki állott az utcára néző ogyik jól befüggönyőzött ablaknak s bot híján öklével hatalmas ütést mért az üvegtáblára. Az iszonyatos csö­römpölésre fölriadt a bent alvó fiatal menyecske és — nem számolva a helyzet komolyságával — éktelen si­koltozással verte föl a ház népét. Rablók, gyilkosok, segítség 1 — kiál­tásai a kívül támolygó férjet is za­varba hozták, úgy annyira, hogy férjuram a megnyitott ablakot alig­hanem ajtónak nézte, mert ugyan­csak igyekezett azon keresztül laká­sába jutni. S amint hősünk megfe­szített erővel igyekezett megriadt párja felé, egyszer csak elébe áll a szomszéd legény fia — aki mel­lett félve húzódott meg a hiá­nyosan öltözött ifjuasszony, — és egy bottal kezében alighanem hatal­mas ütést mér az idegennek tartott férj fejére, ha a kritikus pillanatban föl nem ösmeri benne a ház urát, a kis menyecske férjét. Erre a nem várt fogadtatásra a becsudálkozott férj annyira kijózanodott, hogy a megté­vedett asszonykát nyomban kérdőre vonta: „Hogy kerül ez a fiatal ember ide ?“ Azok a bizonyos rossz nyelvek, melyek ilyen híreket szívesen hoznak a nyilvánosságra, azt mondják, hogy a hamis asszonyka föltalálta magát s ez lett volna a felelete: „Édes öre­gem, hiszen lásd be, hogy úgy meg­rémültem s olyan lármát csaptam, hogy csak be kellett valakinek jön­nie védelmemre.“ Kibékültek . . . — Szőlőbirtokosaink figyelmébe. Az 1896. évi V. t.-c. alapján nyúj­tandó szőlőfelujitási kölcsönök körüli szőlőbiztosi teendők ellátásával a „Magyar agrár- és járadékbank igaz­gatósága“ az újhelyi kerületet illető­leg (Gálszécs, Károlyfalva, Kis-Toro- nya, Sátoraljaújhely, Szőllőske, Szer­dahely, Zemplén községek) folyó évi máre. 1-től, a többi összes érdekelt községeket illetőleg f. évi május 1-től kezdődőleg egész Zemplénvármegye területére Kovácsy Ferenc eddigi tállyai szőlőbiztost bízta meg. Felké­retnek azért mindazon szőlőbirtoko­sok, kik akár már nyújtott kölcsö- neikre nézve, esetleg felvilágosítást, végzett munkára igazolást, akár pe­dig uj kölcsön nyerése céljából útba­igazítást igényelnek, hogy ezek iránt közvetlenül nevezett szőlőbiztost pos­tai utón levéllel, illetve személyesen Tállyán keressék meg. — A rendőrség tevékenysége. A rendőrkapitány február havi jelenté­séből vesszük és közöljük az alan­tabb következő adatokat, melyek a rendőrség február havi tevékenységét mutatják: A személy és vagyonbiz­tonság február havában kielégítő volt, lopás büntette 3, lopás vétsége 13, egyébb bűneset vagy vétség 12 eset­ben fordult elő, illetőleg annyiszor foganatosíttatott nyomozás. Mint a közbiztonságra veszélyes egyén elto- loncoltatott és kiutasitatott 48. Tűz egy esetben fordult elő. Amerikába kivándorolt a városból 3, vissza tért 1 egyén. Az elmúlt hónapban beér­kezett összesen 576 ügydarab. — Rendelet a toloncokról. Á bel­ügyminiszter a megyei hatóságokhoz körrendeletét intézett, amelyben fel­hívja őket, hogy a toloncügyekben az osztrák hatóságok megkereséseit lehe­tőleg soron kívül intézzék el. A kör­rendeletét abból az alkalomból adta ki a miniszter, mert az osztrák bel­ügyminiszter panaszkodott, hogy a toloncügyekben a magyar hatóságok a megkereső osztrák hatóságoknak csak késedelmesen vagy egyáltalán nem válaszolnak s ezzel az illető osztrák koronatartomány toloncalap- jainak tetemes költséget okoznak. — Ennek a késedelemnek valószínű oka az, hogy az Ausztriából érkező német­nyelvű megkeresések lefordítása hosz- szabb időt vesz’igénybe, egyes közsé­gekben meg épenséggel nem értik az osztrák hivatalos stílust. — Egy modern hirdetési iroda. Leopold Gyula az „Általános Tudó­sító“ szerkesztője és hirdetési iroda agilis tulajdonosa ismét megnagyob­bította elsőrendű irodáját. Ugyanis Sándor Mihály fel. szerkesztésével „Sportújság“ cim alatt sokat ígérő szaklapot indított. Leopold Gyula vállalatát 9 éves fennállása alatt iga­zán magas fokra emelte és nagysza­básúvá tette, mit élénken bizonyít az is, hogy e megbízható irodában 23 ember van alkalmazva és üzletfelei közé nemcsak Magyarország, hanem a külföld legelőkelőbb és legnagyobb hirdetői is tartoznak. — Rendőri hírek. Lopás. Lado- mérszky Károly posta- és távirda- tiszt lakásához tartozó udvari lugas­ból ismeretlen tolvaj ellopott egy fehér-piros csikós dunnát, egy fe­hér-kék csikós párnát, egy fehér­bordó csikós paplant és egy lepedőt. A tolvajt keresik, máig azonban ered­mény nélkül. — Liba-lopás. Altman Józsefné bodrogszerdahelyi lakostól öt hízott libát loptak el február 29-én éjjel. Á csendőrök nyomozása ered­ményre vezetett. A lopást odavaló asszonyok követték el, akiket letar­tóztattak és bekísérték őket Ujhelybe. — Báli tájékoztató. Március 5-én : Az ev. reformátu­sok hangversenynyel egybekötött bálja a városi színházban. — Dunky fivérek cs. és kir. ud­vari fényképészek (vasárnap) márc. hó 13-án és (hétfőn) márc. 14-én a Juhász Jenő telkén lévő műtermükben levéte­leket fognak eszközölni — Aki kertjét szereti, szép virá­gokat és kitűnő konyhakerti termé­nyeket akar, az fedezze magszükség­letét Mauthner Ödön cs. és kir. ud­vari magkereskedésében Buda­pesten, Rottenbiller-utca S3. A cég idei árjegyzéköt, mely 226 oldalra ter­jed, kívánatra mindenkinek ingyen küldi. Ezen árjegyzék az általánosan ismert, világhírű, kitűnő magvakon kívül, még a különösen érdekes és meglepő konyhakerti- és virágujdon- ságoknak egész sorozatát is tartal­mazza. SZÍNHÁZ. ** „A dolovai nábob leánya.“ Herczeg Ferenc e kiváló, de már ál­talánosan ismert darabja csodálatos- képen újra megtalálta közönségét. A színházi publikum túl volt a közepes számon s mindvégig meleg érdeklő­déssel kísérte a darabot. Az a vonzó milliő, melyet Herczeg Ferenc e da­rabjában elénk állít egy bájosan vonzó szerelmi történet keretében s ehhez alakjainak szimpatikus voltát is számítva, az ügyes constructiót és jellemfestést: könnyen érthetővé te­szik, hogy mi teszi ezt a darabot annyira jóvá és kiváló alkotássá. Vilma szerepében Fái Flóra játszotta le előttünk az emberi érzelmek egész skáláját megkapó hatással. Partneré­vel: Odry-val, ki Tarján főhadna­gyot alakította: kellő nívón tartották a darabot annyira, hogy a már any- nyiszor látott jelenetek most sem maradhattak hatás nélkül. Czobor Ernő adta Biliczky kadétot. Mint mindig, úgy ez estén is nagy igye­kezettel, teljes odaadással játszott, amit most sem tagadhatunk meg tőle, habár Biliczky kadétot a harmadik felvonásban nagyon gyermekesnek állította elénk, noha Biliczky egy jószivü, tapasztalatlan fiú, kit csak fiatal korából természetszerűleg eredő naiv felfogása, életnózetei tesznek gyermekessé, de beszédmodora, fellé­pése nem. Mindezek dacára is nem tagadhatjuk meg tőle az elismerést, melyet ambiciózus munkássága, tö­rekvése megérdemel. Czobor teljes odaadással játsza meg szerepeit, igyek­szik benne élni annak lelkében, akit alakit s fokozatos haladását ma már minden színházlátogató észrevette. Különben az epizód szerepek képvi­selőin is meglátszott az igyekezet s a közönség a lelkesedés- s elismerés­sel nem is maradt adós.-tb. * ** „Aranyasszony.“ Ma, folyó hó 3-án este az „Aranyasszony“ Schön- than és Koppel Elfeid vigjátóka ke­rül színre. Az előadásról, valamint az „Otthon“ pénteki előadásáról kö­vetkező számunkban referálunk. ** Szereposztás. Holnap, pénte­ken utolsó előadásként „Az otthon“ Suderman Hermann négy felvonásos színműve kerül színre a következő szereposztásban: Schvartze — Bartha; Magda — Komjáthyné; Mariska — Takács; Augusta — Breznay; Miksa — Czobor; Franciska — Gerő Ida; Keller — Odry. IRODALOM. Egy asszony a cime azon csinos kiállítású verses füzetnek, melyet Vi­dor Marci, lapunknak is jeles mun­katársa adott ki. A mintegy 10 ivre terjedő füzet igen sok szép verset tartalmaz, amelyekből lapunkban is fogunk mutatóul közölni. A füzetet még egy 9 jelenetből álló „A szob­rász“ cimü dramollette egészíti ki. A tetszetős kiállítású füzet ajándéknak is igen alkalmas, kapható és meg­rendelhető Vidor Marci szerzőnél Ungváron, ára 2 kor. Magyar kivándorlás és a nemzeti megújhodás politikája cimen Timon Zoltán ipariskolai tanár terjedelmes tanulmányt dolgozott ki, mely fog­lalkozik a művelődés történet beve­zetésével, a kivándorlással, Magyar- ország jelen állapotának jellemzésé­vel, földbirtok és művelődés politiká­jával, tanterv javítás s az irodalom­mal, mint nemzetiségi politikai té­nyezővel s végül a tanítók és isko­lákkal. A mintegy 290 oldalra terjedő füzet ára 2 kor. 40 fillér. Megren­delhető Politzer Zsigmond és fiánál Aradon. „Kakas Kárton.“ A vidámság­nak és elmésségnek valóságos tűzi­játékát produkálja ezen a héten is a Kakas Márton. Képei és írott apró­ságai egyaránt olyanok, hogy a leg­komolyabb kritikánál is jobban meg­világítják a politikai és társadalmi élet uj eseményeit. Az első oldalnak kacagtatóan mulatságos képét, amely a színfalak mögött készülődő obstruk- ciót figurázza ki, Linek Lajos rajzolta. A második színes képet, a budapesti háziúr típusát, Jenei Jenő festette annyi humorral és annyi igazsággal, hogy szinte magyarázó szöveg nélkül is megértené mindenki, hogy mit akar mondani. Ház Miklós ezen a héten is két pompás képpel szerepel a Ka­kas Márton rendes rajzolói közt, akik közül Bér Dezső sem maradt el a maga finom, elmés rajzaival. Az Írott részben is van egy csomó apróság, amely nemcsak elmés és mulatságos, hanem valósággal művészi is. A »Vasárnapi Újság« febr. 28-iki száma 21 képpel s a következő tarta­lommal jelent meg: «Jantyik Mátyás képeinek kiállítása a Műcsarnokban, (képekkel Jantyik festményei és rajzai után). — Költemények: Pásztóitól és gróf Wass Györgytől. — «A vén ga­zember.» Elbeszélés, Irta Mikszáth Kál­mán. — «Három asszony.» Regény. Irta Zigány Árpád (Goró Lajos rajzai­val). — Keller Helén siket-néma-vak leány önéletleirása. Közli dr. Boros György (képekkel). — »Shylock és a részvét.* Irta és a Kisfaludy-társaság ülésén felolvasta Szüry Dénes. — «Dr. Letics György temesvári görög-keleti szerb püspök» (arcképpel). Popovics Istvántól. — «Gemma.» Gróf Zichy Géza tánckölteménye a m. kir. Opera­házban. — «Van-Dyck» (arcképpel). — «A japán haderő fővezérei» (Togo tengernagy ée gróf Jamagata tábor­nok arcképével). — «Japánok orosz- ellenes ligája» (képpel). — Irodalom és művészet, Közintézetek és Egyletek, Sakkjáték,Képtalány, Egyveleg, stb. ren­des heti rovatok. A »Vasárnapi Újság« előfizetési ára negyedévre négy kor. »Po­litikai Újdonságok«-kai és »Világkróni- ká«-val együtt hat korona. Megrendelhe­tő a Franklin-Társulat kiadóhivatalában. (Budapest, IV. kér., Egyetem-u. 4 sz.) Ugyanitt megrendelhető a ,Képes Néplap« a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. F. A. Tolcsva. Az ígért tárcát várjuk. B. K.-Helmecz. Volt ott tudósítónk. D. Bpest. Tévedés van a dologban. Azon üzenet nem az ön közleményére szólt. P. A.-né. Gálszécs. Ezenkívül még hat előadás lesz lejátszandó. Nem közölhető: A harakiri. (Tárca.) Kiadótulajdonos: Éhlert Oyul».

Next

/
Thumbnails
Contents