Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-12-31 / 140. szám
4 [y Kodnak az eietnez, nogy minaany- nyian szeretnek élni és mégis oly kevesen élnek okosan az idővel. Legtöbben csak repülni hagyják az időt sebes szárnyain s röptét alig a gondolatba kiséri a múltakba lomha emlékezésük. Sajnos tényként mondhatjuk, ahány ember, annyiféle becset tulajdonit az időnek és aszerint él. Az egyik dolgozik, hogy jobb időket éljen, a másik siet élni, hogy ki ne fogyde szerelem ? szív ? na, igazán, ki törődne ilyesmivel ? 1 hisz az csak gátolná az embert passzióiban! . . . És futnak, szaladnak, keresik a gazdag leányt, mely őket kimentené a hínárból: az össze halmozódott adósságból! . . . Sok még nem is vesz magának annyi fáradságot: megnyerni valamennyire a leány vonzalmát. Férfi- mivoltában elbizakodva egy-két látogatás után beállít, mint kérő, s ha kasarat kap? bosszankodik, de nem busul s ismét más áldozat után Iát, mig csak egy kövér falat horgára nem akad . . . Egyrésze pedig azért nem nősül, mert amit keres, alig elég az ő úripasszióira, már pedig uri-passzióiról még a szeretett nő kedvéért sem tud lemondani, arra pedig büszke, hogy- sem a feleségével tartassa el magáti Nos ? aki azt mondja erre, hogy ez mind csak a mai kor kinövése s nem a nevelésben rejlik a hiba; az sohasem gondolkodott e felett mélyebben. Téves alapot adnak a gyermek nevelésének, téves felfogásban nevelik a gyermeket, s igy az erkölcs nem lehet szilárd, s ahol az erkölcs nem áll szilárd alapon, ott a férfi- büszkeség sem tud kifejlődni az ő fenségességében, isteni mivoltában, amely a férfit mindenek fölé emeli 1 S ez: az a férfi-büszkeség, mely a nőt is mintegy önkénytelenül kényszeríti a férfi fensőbbségét elösmerni! mas- az etnDer- k. .'gc.%z, i% vájjon, női az az emoer, aki st - minemü igénynyel, reményi el sem lenne az uj esztendővel szénben? Az egyik ezt, a másik azt s mindnyájan valami jót, jobbat, szebbet várunk tőle; s ha nem is teljesül minden kívánság, rejtett óhaj, de sorsunk javulását remélve- reméljük tőle. Valami csodás, misztikus érzelem, erő születik meg bennünk az uj év születésekor; annak az újnak, melytől emberi A kifejletlen férfi-büszkeség folyománya a pénzért való házasodás, mintegy eladják testűket, lelkűket. Hol van ott hát a férfi-büszkeség, ahol áruba bocsájtják önmagokat? Mert a nő csak pénze árán jutott hozzá, tehát megvásárolta ... És minő szerepet visz az ily férj a feleség házánál? Nem kell ezt bővebben fejtegetni, tudják azt a férfiak magok is. Igen tudják 1 Tudják, hogy akkor az asszony az ur a háznál, s az tőlük engedelmességet követel; és a férj engedelmeskedik és alázatos lesz az ő gazdag feleségével szemben, de a világ előtt szerepelhet, hisz van pénze! És ez a fő! Szóval: ők urak! ? És ezt az erkölcsi eltörpülést csakis a nevelési rendszer változtatásával lehet javítani, mert mihelyst a nevelésben más alapot adunk, a felfogás is ahhoz irányul, és ha az élet- felfogás helyes irányban halad, annak áldásos voltát lehetetlen meg nem érez- nünk úgy más, mint ezen a téren is! Tökéletesítsük a gyermeket, hogy majdan egy egész embert nyerjünk benne! Mert tökéletesnek senki sem születik. Neveljék hát a gyermekben az önérzetet, fejlesszék a férfiú büszkeségét s a saját értékét tanítsák meg- ösmerni, hogy idővel egy karakteres, önérzetes ember váljék belőle. Az önérzet és a férfibüszkeség megfogják attól óvni, hogy partivadász váljék belőle; ki sokkal büszkébb arra hogy- sem megvásároltatni ongedje magát, raDKa cuKor es csemege, midőn éhezünk és fázunk, elaléltak s dermedtek tagjaink? Ha igazán boldogítani akarsz, adj nekünk csak egyszerű megelégedést, adj nekünk csak kenyérmorzsákat, — a mindennapi kenyeret és elegendő ruházatot mindnyájunknak. E reményben élve mondjuk az újévnek: Isten hozott! uj hajnalnak sötétséggel küzdő világossága, — új nap, mely keresztül törsz a do önmagáért szereti a nőt, s a szeretett nőért letud mondani a pénzről, amely oly sok előnyt biztosit a világban; arról a pénzről, mely önmagunkat saját magunk előtt lealáz! habár ugyan a világ előtt felemel; azon világ előtt, mely csak a pénzt tartja elsőnek, aztán jön csak az ember! Én nem tudok partivadászt, ki ne pirulna olykor önönrnaga előtt a megaláztatásért, mit a gazdag feleségtől — nem is egész méltatlanul — nyer! . . . És mily boldogan bizza sorsát a nő egy oly férfira, kiről meg van győződve, hogy őt szeretetböl, tisztán önmagáért veszi feleségül! mily magasan áll az ily férfi a szeretet nő szemében: mintegy felsőbb lénynek tekinti s szerető, gyöngéd lelke imádattal van eltelve iránta! Meg van róla győződve, hogy az ő ura a leg- külömb ember a világon s imádja őt mint bálvány-istenét s csak egy gondolat vezérli: boldoggá tenni azt a férfit, aki őt, oly sok nő közzül, egyedül csak őt választotta magának í Neveljétek hát, szülék, a fiúgyermeket úgy, hogy idővel mennél tökéletesebb embert nyerjetek benne s legyen büszke arra, hogy ne a felesége után akarjon ur lenni, de legyen azzá a saját erejéből, hogy egykor boldog is tudjon lenni szive választása után! Ti pedig agglegények sajnálni valók vagytok; a ti életetek puszta, R <->%/ - - ZJ+I ---- ----------------------'V w vOuv* tésében akadályozva volt; az alispán pedig dec. 6-ika óta már nyugalmazva lévén, ő sem elnökölhetett. Az elnöki tiszt vezetésére harmadsorban hiva- ' tott főjegyző pedig a saját választásának vezetésére incompatibiiis, igy a közgyűlés ezen fázisára diszmagyarba kellett öltöztetni az árvaszóki elnököt is, aki 4-ik sorban következik az elnökségre. Ez a szerepkiosztás okozta a késedelmet a megnyitás körül. Dókus Gyula főjegyző elfoglalván az elnöki széket, beszámol a gyűlés előzményeiről, majd Matolayhoz forsivár, s mennél inkább haladtok az életbe bé, annál inkább mélyebben érzitek éltetek sivárságát és a jövőt, a későbbi életet, miiy olcsó árban eladnátok s legdrágább árban is azt a boldog családi életet, mii egykor önkényüleg: eldobtatok magatoktól! Éltetek első és második felvonása délibáb volt, de mi lesz, ha jön a harmadik felvonás s elérkezik az alkonyat s beáll az est homály: az aggkor?! Ugy-e? mit nem adnátok érte, ha a redőt, mit az öregkor szomorúsága von homlokotokra, egy gyöngéd, szerető női kéz simítaná el! Ugy-e ? De érzitek, késő bánat! minden késő! Szomorú, de igaz! VI. „A hozomány feltétlen kelléke-e a jó házasságnak; vágyis a szegény leány hogyan tehet szert legkönnyebben vőlegényre ?“ Oh! Dehogyis feltétlen kelléke a hozomány a jó házasságnak ; feltétlen kelléke az; hogy a nő és férfi szeresse, nagyon szeresse egymást! Ez a főkellék. És ha még nemcsak szeretik, de megbecsülik és meg is értik egymást! ez is a főkellókhex tartozik! És a nő, az élet nehéz küzdelmeiben a férfit vigasztalni, támogatni tudja, s meleg szivének egész szeretetővel vegye őt körül! Fenkőlt leikéből kisugárzó szeretőiével vonja be az egész házanépót; otthona mint
