Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-12-20 / 137. szám

2. oldal. 7. U December 20. lyáknak. Előbb meg kell v ‘ ezeknek a talaját. Ma Magya. szag a diplomák hazája. Errő a szegény diák nem tehet, oda tódul tehát, ahol a diplomákat togatják: az egyetemre. A pénzügyi akadály tehát o • aránytalanul csekély, hogy e nuati egy napig sem volna szabad { dolkodni a tandíjmentes helyek felemelése felől. Az egyetem auto­nómiája pedig talán csak nem tiltja, hogy felemeljék a tandíjmen­tes helyeknek a számát, mert nincs értelme ilyen tilalomnak, ha az állam megtéríti az egyeseknek el­engedett tandijakat. Szirmay István. Önigazolás a Felsömagyarországi Hír­lapban megjelent reflexiókra. Viss, dec. 17. A múlt hónapban a „Zemplén,“ „Sárospatak“ és a „Nyírvidékiben egy nyílt levelet tettem közzé, gróf Mailáth József úrhoz, mint a bodrog­közi Tiszaszabályozó-társulaí elnöké­hez címezve. írtam ezt a levelet a közérdek szempontjából, belső meggyőződésem szerint. Rámutattam, hogy, hogy és miképpen vélem gyógyithatónak a bod­rogközi bajokat: a szegénységet, a kivándorlási maláriát. írtam ezt a levelet a nyilvános­ság előtt azért, hogy a gyakorlati életből nyert tapasztalatok alapján szóljon hozzá az érdekeltség s szól­janak hozzá a szakértők is; pro et kontra megvitatva a dolog, tisztábban leszürődik a közérdek következménye. A válssz azonban késik, sőt úgy látom elmaradt nyílt levelemre a jel­zett lapok hasábjain, hanem e helyett a „Felsömagyarországi Hírlap“ ha­sábjain —r— álnév alatt „Reflexiók egy nyílt levélre“ címen — előttem ismeretlen ember — szives volt meg­emlékezni nyilt levelemről. Hozzá vagyunk szokva a „Fel­sőmagyarországi Hírlap“ hasábjain közzé tett személyes támadásokhoz Megnedvesitve száraz ajkait, a hal­doklók imáját mormolta . . . Oly gyenge, kimerült volt, hogy nem foly­tathatta tovább. Egy fix idea üldözte. A nagy fekete kereszten kifeszítve látni vélte meghalt kedvesét, kit ő .maga ölt meg szerelmével. Tragédiájának borzalma egyszerre vallásos félelemmel töltötte el. Thek- lában pedig a szánalommal vegyes asszonyi kíváncsiság győzött. — Nos, Mária — kérdé, — mi történt azután ? S Mária elmesélte, miszerint férje, hogy neve tisztaságát megőrizze, sa­ját kezeivel tette ki a holttestet az utcára, félrevezetve az embereket, hogy azt higyjék, ájultan fekszik ott. Elmesélte, micsoda lelki kínok kö­zött virrasztotta át az éj hátralévő óráit, hallgatva az orkán vad üvölté­sét s a zuhogó esőt, mely kedvese holttestét áztatá. Thekla fájdalmas zokogása sza­kította félbe az elbeszélőt, kezei közé rejtve arcát a leány, sirt, zokogott keservesen. — És ezt is átéltem! S még te­tőzte ezt öt hónap gyötrelme, melyet férjemmel kellett átélnem anélkül, hogy magyarázatra került volna a dolog. Férjem nem tett nekem szem­rehányást, nem sértegetett — némák, szótlanok voltunk mint a sir. Árny­hoz, csontvázhoz voltam hasonlítható s azt hittem senki sem szenvedhet többet mint én. Férjem magába fojtá néma szenvedését — és belehalt. — Uram Istenem, könyörülj rajta és bocsásd meg vétkét — zokogá Thekla. — Két ember halála szárad az én bűnös lelkemen, nagy az én vét­kem Thekla! — Hosszantartó kínos szünet követte párbeszédüket; az s igy az én kicsiny személyem ellen közzé tett gyanúsítás! in iUtha én ma­gánérdekek szolgálatúban állanck s rá volnék szorulva a gróf Mailáth József pohár borára és szivarjára stb. elesik a nagyközönség szemei előtt. A gyanúsítás ma már nem tisztessé­ges fegyver: tessék- bizonyítani, hegy nérlem-é, vártam-é, reméltem-«, és ami fő; kaptam-é sápot, jutalmat gr. Mailáth Józseftől és akkor tessék liitíguubuem a jsuzurucxei veszeiyez- tető magánérdeknek ilyetén párto­lásán. Úgy látom én, hogy gr. Mailáth József az a veres posztó, amely ellen a harcra kész bikák vérben forgó sze­mekkel rohannak s gázolják azt is, aki a posztónak a nevét is meri em­líteni. Ám tessék a posztót gázolni, de úgy, hogy a közérdek ne érezze és mikor a közérdek kívánja, hogy a visz­kető lábú Kata táncoljon, hát akkor csak hadd táncoljon s ne igyekezzünk akaraterejét megbénítani, magasztos elvekért való küzdelmeiben kedvét szegni. Kérdésbe teszi —r— hogy miként gondolom ón a földöntözés ügyét ke- resztülvihetőnek s miként gondolom én a rétitatással a népet a honi rög­höz kötni. Megvallom, ez a fontos kérdés készületlenül talált, mert hiszen én azt vártam, hogy ehhez a tárgyhoz valaki — szakértő mérnök — fog szóíani, hogy így nem lehet, úgy nem lehet s pontos adatokkal fogja beigazolni, hogy a vizemelés költsége felemészti a jövedelmet annyira, hegy az mező- gazdaságunk kárával volna jssak ke­resztülvihető. Ezeket az érveket aztán meggyen- giteni, a számítások alaptalanságát ki­mutatni, azt hiszem: könnyű lett volna. Megpróbálom tehát magam, szak­értelem nélkül, de az ügy iránt való lelkes buzgósággal ezeket a számítá­sokat közzétenni. A Bodrogköz 155,481 katasztrális holdnyi földet foglal magába. Ebből a viztartó-erek és tavak felülete 6401 katasztrális hold. Az 1880-ik évi nedves időjárás mellett 70 ezer katasztrális hold föld volt viz alatt. egyik még haláltusájában is végtelen vétkes szerelmével küzdött, a másik meg fogadalmára s isteni jegyesére gondolt. — Könyörögj értem Thekla. — A pillanat elérkezett. Láthatatlan uj­jak érintése által vonagló arca átszel­lemült. Thekla térdepelve imádkozott a bűnös lelki üdvéért. — Jer közelebb hozzám, köze­lebb, egész közel Thekla. A remegő leány gondolatban Mária testvér meghalt kedvesét látta lelki szemei előtt; borzongott az egyre szorosabban reátapadó el-elhülő ka­rok nyomása alatt. ■*- Ne hagyj el Thekla; fázom, vágyom, akarom a te meleged, puha fehér tested, kilélegzésed . . . csókolj meg . . . ölelj át! A haldokló végső vonaglásával szorította magához a leányt. — Édes egyetlenem — beszélt tovább deliriumában, — mióta várlak már? Álmatlan éjszakáimban hány­szor sóhajtottam el drága neved: Guidó . . . Guidó . . . Most itt vagy, érezlek, enyém vagy és az is maradsz örökre, mindörökre. Karolj át, önts belém uj életet, adjál véredből, min­denedből Guidó . . . Egy sóhaj volt a felelet, melyet halálküzdelmében már nem hallott. Szemei megüvegesedtek, hangja el­halt. Érthetetlen szavak jöttek ajkaira, halálhörgéssel, szaggatott sóhajtások­kal vegyesen. Még egyszer s utoljára vad, tul- világi erővel szorította magához láz­álmai áldozatát, azután erőtlenül visz- szadőlt párnáira, karjait kitárva, a leány testét szabadon bocsájtva, mely ájultan a cella padozatára hanyatlott. LÉN .vz '' i vizemelő gépek műké dacára a folytonos esőzés és viz áradásnak, bei­nk, ahol a satornákról nem gondoskodtunk. •lőtt azt: szárazság, fi­zettünk :n> i i a V! t szívesen, : égből nem j a csator­nákban pedig nem volt. A törökéri főcsatorna,‘ft szerda­helyi, nagyreu csatornától és a Kat- rontó felé elágazó két csatornától veszi kezdetét s ér az összekötő csatorná­hoz, amelytől kezdve egyenes irányt követ; a sárospataki határon keresz­tül a vissi halárban érkezik a török­éri zsiliphez. Összes hosszúsága 37.198 kilométer. A földszin esése a nagyréti tótól a törökéri zsilipig O'OOO m., vagyis semmi. A csatornafenék esése a nagyréti tótól a törökéri zsilipig 2-952, vagyis kilométerenkint átlag 0079 m. A Törökér partja úgy van beren­dezve, hogy ez a csaknem 3 méteres magasság a föld természetes fekvése által egyenlítődik el, vagyis a török­éri zsilipnél még nagyobb, magasabb vízállást is fel lehet tartani s igy ma­gából, ebből az egy érből, mintegy 50—60 ezer hold elárasztható volna a karádi zsilip összekötő csatornáin. Szóval a lehetőség az öntözésre, az meg van egy nagy területre, ki­vált ha a bereczki vizemelő gép is működésbe volna. Most térjünk át a gépek üzembe­hozatali költségeire. A törökéri zsilipnél levő vizemelő gép 24 órai üzemköltsége teljes erő­vel dolgozva 170 korona. Számítsunk egy évben olyan nagy szárazságot, mint 1863. évben volt. Négy hónapig tehát minden héten szükségünk volna egy kis vízre, kel­lene tehát dolgozni a gépnek 16 na­pon keresztül, de vegyünk 20 napot kerek számban s igy a vizöntözés benne volna egy év alatt 3400 koronába. Ne vegyünk 50—60 ezer holdat, de vegyük azt, hogy sok ember nem kivánja, hogy földje meglocsoltassók, de 20 ezer hold tulajdonosa biztosan óhajtja azt, s ilyen körülmények kö­zött is a locsoltatás költsége nem fogja meghaladni katasztrális holdan- kint a 40 vagy ölvén fillért. Összedugjuk kezünket s nézzük terményeink száradását. Fel-feljajdu- lunk, hogy nem bírjuk az adót, ár­téradót, közpótadót, meg a nem tu­dom én hányféle adót, de azért csak fizetjük, mert muszáj! És amikor ar­ról van szó, hogy földeinket termé­kennyé tehetjük holdankint csekély 50 fillér ráfizetéssel; (de annyi se lesz) hát akkor elkiáltjuk a tetszős jelszót, hogy nem fizetünk, van ne­künk mit fizetni egyéb stb. Ezt én nem tartom helyes elv­nek ! Ne locsoljunk meg egyebet: csak legelőket, csa k a réteket és látni fogjuk vagyonunk szaporodását már ott is. Most marháink tengődnek, nyomorognak, meg kell étetni a ke­nyérnek valót s nlődő állatainkkal, hogy pirulás nélkül vihessiik vásárra. Majd aztán ha látjuk, ha meg­győződnek a kétkedők is, hogy a növényeknek éltető eleme a helyes mértékben alkalmazott viz, ha látjuk majd, hogy a földek termőképessége kimeríthetetlen, vezessük a csatorná­kat a földek közzé is, a lólierésbe, a káposztáskertbe, de meg jó az min­denre, csak helyes időben és helyes mértékben használtassák. Szóval igy óképpen gondolnám én a bodrogközi földek öntözésének keresztülvitelét. A másik kérdésre, hogy a bod­rogközi népet hogy akarom a honi röghöz kötni, rövid és világos a fele­letem : a földek termékenyítése által. Bizonyságot tehetnek gazdatár­saim a bodrogközi földek azon saját­ságos természetéről, hogy földeinknek átka a tavaszi bei.viz és a nyári szá­razság. Nem volna nagy bármi áldozat a vízért, mert hiszen, ha akkor a sze­gény ember nem volna kitéve azon eshetőségnek, hogy bekapált feles, vagy harmados kukoricáját ott kell hagynia, mert a nagy szárazságban töltögetni nem tud, de meg előre lát­ható, hogy hasztalan is, azon esetben megélhetése biztosítva lévén, nem te- kintgetne idegen világrész felé. Szálljunk tehát, emeljük fel ki­áltó szavainkat, mi érdekeltek. Közös óhajtása a kisgazdáknak a földek ön­tözése. Lássuk be már a szövetkezés alapján a mi erőnket és hatalmunkat. Hagyjuk inkább ki gróf Mailáth Jó­zsef nevét, jobban rá vagyunk mi arra a vízre szorulva, mint ő, meg a többi ezer meg ezer holdak tulajdonosai. Ők csak megélnek szegényesen rótöntözés nélkül is; de mi — a kisbirtokosok — nagyon rá vagyunk szorulva arr:-.. A „Reflexiók“ Írója ismeretlen előttem teljesen ; de látom, hogy nem Bodrogköz szülte s nevelte, csak ál­próféta, nincs egy talpalatnyi földje a Bodrog és Tisza közt. Ne hagyjuk azért magunkat félre­vezettetni, szóljunk ehhez a dologhoz tapasztalataink alapján. Képviseltes­sük magunkat a Bodrogközi Tisza- szabályozó Társulat közgyűlésén. Be­széljük meg képviselőtestületekben, összejövetelek alkalmával, bogy le­hetne-é ezeket a vizöntöző gépeket a mi javunkra felhasználni! Nem vagyok hozzá készülve, hogy biztos adatokat közöljek azon orszá­gokról, hol a csatornázási rendszer áldásait, hasznát rég idő óta élvezik, csak rá mutatok Debrecen, Nyíregy­háza és Sátoraljaújhely mellett viz- öntözéssel művelt földekre, hol katasz­trális holdankint hat, sőt nyoleszáz korona évi bevételt is elérhetnek. Ezeknek a földeknek locsoltatási költsége kétszáz koronát is meghalad holdankint s nekünk 40 vagy 50 fil­lér is sok volna? Szóljunk tehát, kiáltsunk tehát; azt hiszem, hogy ilyen közérdekű do­logban helyt adnak a lapok felszóla­lásunknak. Visszariasztó mindenesetre a „Fel- sőmagyarországi Hirlap“-ban közzé­tett ama gyanúsítás, hogy az én — közérdekből napvilágot látott — nyilt levelem, bodrogközi főuraink sugal- mazásából eredt. Minden ember ön­magából indul ki 1 Amilyen az ember, olyan a fegyver, amivel harcol. Én nem tételezném fel, hogy akadna egy kálvinista pap, aki meggyőződése el­len felhasználható volna a szegény emberek érdekeinek elnyomására, csak azért, hogy a nagy urak érdeke előbb vitessék. Ezt a gyanúsítást —r— aláírás­sal közzé tette a „Felsőmagyarország.“ Nem keresem, hogy ki tette ezt, té­ves információk alapján tehette, de ha férfi : állásomnál fogva megvárom, hogy győződjék meg vádja alapta­lanságáról s legyen önérzet benne, visszavonni elhamarkodott állításait. A Jézus Krisztus az emberiség javáért s boldogságáért küzdött, ju­talma a töviskorona, a keresztfa. Az ő szolgája vagyok. . . emelem tehát a súlyos keresztet, a gyanú töviseit, közérdekből tett felszólalásomért. Adja Isten, hogy az idő, mint ott, úgy itt is, az igazság diadalát hozza reánk 1 Bartlia József, ev. ref. lelkész. A borvámklausula felmondva. Lapunk zártakor vettük a követ­kező tudósítást: Távirati tudósítás. (Feladatott Budapesten 1902. dec. 20-án d. u. 1 óra 20 perckor; érkezett d. u. 3 órakor.) Széli Kálmán a képviselő­háznak bejelentette ma, hogy az olasz borvámklausulát 1903. ja­nuár elsejére felmondotta.

Next

/
Thumbnails
Contents