Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-11-27 / 127. szám
127. (2257») Harmincharmadik évfolyam Sátorai]a-tJjholy, 1902. november 27. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SátoraljaUjhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. iij. Mecznsr Gyula főszerkesztő. áx. Szirmay István felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. —Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után tí fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. kallódik a helyett, hogy productiv befektetésekbe helyeztetnék el. Hivatalos utón megállapított tényekre tudunk hivatkozni, hogy igaz, amit állítottunk s hogy ezeknek a bajoknak az orvoslása állandó feladatát képezi közhatóságainknak. Csakhogy a rendes hatóságok ilyen bajok orvoslására nem alkalmasak, jóllehet a legjobb indulat vezéreli is őket. Ezeknek a bajoknak az orvoslásánál ugyanis kettős feladata van a hatóságnak. Irtani és ültetni. Kiirtani minden gyomot és elültetni a hasznos plántákat. Az irtásra még elég alkalmasak a rendes hatóságok, jóllehet sok olyan visszaélés van, amelynek az erélyes megtorlására és gyökeres kiirtására rendes hatóságainknak nincs elég ereje. Például mindjárt felhozhatjuk magát az uzsoráskodást. Törvényeink szerint az uzsora csak magánvádra üldözhető, ami valósággal megköti közhatóságainknak a kezét, mert az a nyomorult áldozat, aki valamely uzsorásnak a karmaiba kerül, többnyire nem rendelkezik az elégséges erkölcsi bátorsággal ahoz, hogy kellő időién nyílt panaszt emeljen az ő hitelezője ellen és rendszerint már csak akkor meri kinyitni a száját, mikor már késő, amikor a teljes elpusztulás egészen elkeseríti és bosszúra ösztönzi. Az a reme- dium pedig, amivel a törvény ezen a fonákságon segíteni akar, hogy tudniillik az igazságügyminiszter bizonyos vidékekre megengedheti az uzsorának hivatalból való üldözését, nem bizonyult elégségesnek és életrevalónak. Nehézkes és hosszadalmas hatósági eljárásoknak kell az ilyen felhatalmazást megelőzni és Így itt is az szokott bekövetkezni, hogy mire a királyi ügyész megkapja a szükséges felhatalmazást, nincs kiket üldözni, mert akiket üldözni kellene, már régen kereket oldottak. Még kevésbé alkalmasak a rendes hatóságok az orvoslás másik feladatának, az ültetésnek a teljesítésére. Általánosan ösmert és tudott dolog, hogy nálunk a hatóságok minden egyes szerve annyira túl van terhelve rendes hatósági feladatokkal, hogy ilyen rendkívüli feladatok megoldására már igazán nem marad ideje. A nép felvilágosítása, kioktatása, megcsontosodott káros ösztönök helyett a gondolkodásnak és cselekvésnek helyes irányba terelése olyan nehéz és annyi munkát és fáradságot igénylő feladat, hogy azt csak külön és olyan hatóság teljesítheti sikeresen, a melyiknek ez az önálló és egyedüli feladata. Ezt a feladatot a hegyvidéki kirendeltségek eddigi tapasztalataink szerint ritka tapintattal és energiával oldották meg szomszédainknál és az elismerés adóját ma már meghozzák azok is, akik az actió első kezdeményezéseit bizonyos elfogultsággal szemlélték. Igen, az elfogultság átka erre a valóban szükséges és igazán szabadelvű vállalkozásra is rá akart nehezedni és csak is azzal a férfias bátorsággal lehetett azt leszerelni, amelylyel földmivelésügyi ministerünk szembeszállt az elfogultság nyilt és leplezett támadásaival. Nem csak helyi, hanem valóban nemzeti érdeknek tekintjük tehát, hogy a felvidéki actio vármegyénk északi részére csakugyan és mentői előbb kiterjesztessék. Egy dolgos, munkás és hű népnek van arra ott szüksége, a mely igazán megérdemli, hogy kormányunk gondoskodásából ő is ki vegye a maga részét. Az amerikai kivándorlásnak van egy igen megszivelendő tanulsága. A hazaküldött nagy ösz- szegek azt bizonyítják, hogy ez a Kérelem a kormányhoz. — nov. 27. Több mint egy éve, hogy először értesültünk a földmivelésügyi miniszternek arról a tervéről, hogy az úgynevezett hegyvidéki actiot a mi vármegyénk északi részére is kiterjeszteni szándékozik. Örömmel hoztuk nyilvánosságra annak idejében ezt a hirt, mert a szomszédainknál már eddig is elért eredményekből arról győződtünk meg, hogy ez az okosan kitervezett és céltudatosan végrehajtott vállalkozás a hegyvidéki szegény nép legfájóbb sebeit gyógyítja meg. Bizonyos lehangoltsággal gondolunk azonban arra, hogy ez a dolog feltűnően soká késik, pedig égető szükség volna arra, hogy mentői elébb megkezdessék. Sürgős szükség volna rá, mert ugyanazok a gazdasági bajok, a melyek Ungban és Beregben fen- forogtak és a kormányt az aktio- nak kezdeményezésére indították, nálunk is meg vannak. Hogy a többit ezúttal ne is említsük, az uzsora a mi felvidékünkön is rendkivül elharapódzott és az Amerikából hazaküldözött és hazahozott temérdek pénz valósággal elA ZEMPLÉN TARCZÁJA. Fénysugár. Történoti elbeszélés Hunyady János korából.) Irta és a Kazinczy-kör 1902. évi nov. 22-ón tartott estélyén felolvasta : Gál Lajos. Avagy nem maga ragyogó nap-e a magyar dicső múltja? Amikor e parányi nép megmutatta a bámuló Európának, hogy eltörpül a seregek pusztító hatalma ama legyőzhetetlen büszke Titán előtt, melynek neve: hazaszeretet 1 Szállj vissza hát a múltba te hű emlékezet 1 képzelet! szállj vissza sasszárnyaidon s hozz el ilyen örök lánggal tündöklő í'énysugárt abból, hogy ihlettség és lelkesedés, bámulat és csodálat ragadja meg szivét azoknak, akik nem tudnak lelkesülni a múlton. S hogy szégyenpir boriísa orcáikat azoknak, akik nem tudják megérteni ezt a drága, édes szót: haza! # Mikor a fiatal férj csókja elcsattant a bájos ifjú nő coral-piros ajkain, az megfenyegette rózsás ujjával a vakmerőt és duzzogni kezdett: ' — Ne csókolj olyan hangosan. A zajra felébred a drágánk és sírni fog. És egymást átölelve, a kisded bölcső felé hajoltak. Abban egy piros pozsgás apróság próbált nagyot nyújtózkodni egy hangos sóhajtással, mintha csak panaszkodnék a szülőknek, hogy most már neki fői kell ébredni azokból a tulvilági szép álmokból, amelyek az egy éves legény kék számára vannak fenntartva. — Nos fogadjunk, hogy nem fog sirni I — szólt a férj. — Fogadjunk, hogy fog. — All a fogadás. — De miben fogadjunk ? — Tíz csókban. — Oh, te uzsorás, de nem bánom, legyen. A szoba távoli szögletéből egy összetöpörödött öreg asszony nézi mosolyogva azt a két bohó szerelmest. — Csak nagy gyermekek vagytok ti még most is. Pedig már nem éltek a mézes hetekben. A fiatal pár egymásra néz és szemeikből azt lehet kiolvasni: — Egy év múlva, húsz óv múlva, mindig, mindig az egész életen át! A kis fiú felnyitván kék szemeit, ránevetett arra a két nagy gyermekre. — Ugy-e mondtam, ugy-e mondtam — ujongott a férj. Nem sir az én fiam még a bölcsőben sem! Lenka csókra nyújtja üde ajkait. De a tiz csókból nem tudom én hány tiz lett, amiből az apróságnak is kijutott a része bőven. Az öreg asszony csöndesen imádkozott fia és menye boldogságáért. De talán másért is. Hiszen az 1456-ik esztendőben nagyon sok imádkozni valója volt a magyar anyának. Történt pedig ez a jelenet Kévén az 1456-ik évnek július havában. A férj és nő még mindig a bölcső mellett állottak. A gyermek ismét elaludt és ők nézték azt a mosolygó pici ajkat, azokat a bezárult szemeket, kövér kacsokat. Azután egymásra tekintettek és a gyermek mosolya visz- szasugárzott boldogságuk tiszta egéről, szemeik ragyogásából. Áz a gyermek hű szerelmük édes záloga volt. A nyári nap aranyos sugarai már csak a torony csúcsán fénylettek. Nemsokára onnan is távoztak. És eljött az alkony csöndes homálya. Az esteli harangszó, imára hívta a jámbor híveket. — Titus, Lenka! szólt hozzájuk az anya. Titus és Lenka fölrezzentek néma merengésükből. Az anya felé fordultak, s midőn látták, hogy ez a feszület előtt térdel, buzgó imára kulcsolván kezeit ők némán követték példáját. Azután halkan imádkoztak mind a hárman. Ez igy ment minden áldott nap. — Vezesd vissza szegény bátyámat a pogányok közül, s adj nyugodalmat meghalt szeretteimnek . . . imádkozott Lenka. Egyik bátyja a törökök foglya. A másik kettő a hazáért hullt el apjával együtt. Azonkívül az anyja sem ólt már. Lenka egészen árva. — Adj hős férjemnek csöndes pihenést s tartsd meg sokáig a dicső Hunyadyt, a kereszténység védbástyá- ját, magyarok büszkeségét, pogányok ostorát! — könyörgött az anya. Férje Dugovics András volt, a csatában halt meg. De van még egy deli fia:.Titus, Lenka férje. — Önts erőt a magyarba, adj bátorságot szivünknek és vezesd győzelemre fegyvereinket! — esdekelt a fiatal férfi. Ez volt Titusnak mindennapi imája. Az ima végeztével mindhárman felálltak. Lenka szomorúan nézett maga elé. Mikor bátyja eszébe jutott, mindig szomorú lett. — Hát hogy is történt az a szerencsétlenség gyermekem ? kérdezte Lenkát az özvegy. — Mikor a nagy Hunyady 1446- ban Oláhországba vezette hadseregét az áruló Drakul megbüntetésére, bátyám is a seregben szolgált. Az oláhok elfogták és eladták a törököknek. Négy évvel ezelőtt hallottuk, hogy renegát lett, s valamelyik basa ked- vencze. Szegény anyám! mikor ezt hallotta, bánatában sírba szállt. Nem is csoda. Egy magyar anyának, akinek férje és két fia hűen tudott meghalni a hazáért, el kell pusztulni a szégyentől, ha legkedvesebb gyermeke ilyen gyalázatra vetemedik. S nekem is vóghetetlenül fáj ez a gondolat. Bár néha valami azt súgja, hogy László erre nem volt képes és mikor vissza téréséért könyörgök az istenhez, kissé megvigasztalódom. De ima után a kétség bánt ismét, mert hátha igaz nem volna, mért mondaná a hir? Az öreg asszony közbe szólt.-- Magam sem hiszem kedves leányom, hogy bátyád pogánynyá lett volna. Csak nem volt talán lelke hozzá, hogy apjának és testvéreinek dicső nevét ennyire elhomályosítsa. — Bár úgy lenne 1 sóhajtott Lenka, bár ne zavarná meg boldogságomat ez a szomorú gondolat. — Úgy van drága Lenkám, hidd el nekem — szólt a férj — En magam jártam utána a dolognak, s egyebet nem hallottam, csak. azt, hogy fogoly. Légy türelemmel. Ő még vissza fog kerülni hozzánk. Ő nem lehet hűtlen hazájához és istenéhez. Lenka férje vállára hajtotta fejét és a férj gyöngédsége csakhamar eloszlatta szivéből a bús gondolatokat. Titus egy szomorú pillantást vetett anyjára; az a pillantás azt mondta:
