Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-11-22 / 125. szám

ly, 1902. nővén 125. (2255.) Harmincharmadik évfolyam. odik napon rs:. utók nbat tste. Szerkesztősé; és , lóhivatal: 6>6‘oralj*-I7ju©r , ír 9. szám. > Kéz k i Vissza. ^ Apró ki A fi! 5ytlttéz rdctéstf-nél roiné i vastig.bb beli l n índ-n gí.m; j ea,moná siS cet 8 fill. d nr °U. *P közepszse érdeksüen. 5 tudom tisz­telii a hatóságé intézkedéseit kivált akkor, ha a >k a Közönség érdeke it van- .k h atva istápotm, mégis o azt hiszem, rogy a tárgyi­lagos bírálat qÍ; civonni azokat sem Is :het. erény nézet hivja a kritikát a UUWVUU^ UO wu intézki edése, melyn ek folytán a helybe :li gimnázium összes osztá­iyaihai a az előadásoi ■c tartását azért __. rrio H a városban a Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — POLITIKAI HÍRLAP.-y ala dr. Szirmay István felelés szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. mind szüle ban nélk' . lehet — i majdnem íber iidz-c ment és ete alá került, és : az idegen város­minden felügyelet vörheny járványszerüen lépett fel. —- Hallomásom szerint a gimná­zium tanulói között állítólag 4, mások szerint 6 esetben állapította meg a vörhenyt a hatósági orvos, és eddig a megbetegedési esetek­ből egy volt halálos, és ez a ha­lálozás sem Ujhelyben s nem közvetlenül, de később következett be és az u. n. complicatiók kö­vetkezménye volt. ’^.•-.Hcrpkkei szemben mi tör­li? >gy az összes osztá­• ■ Pl ik, s a diákok foglal­kozás ne ban;' fin iskola ij szerint in bolyonganak a város- mnan távozniok az itóságának parancsa zabad. ' 's; . t mlékszem rá, hogy í t á. előadásokat a ható- ilt >tta s ez az 1872—73-iki . e. i y alkalmával történt, wr ink legalább Kassán határozott uiasitásunk volt arra, : azonban nálunk? eset fordult elő a só osztályaiban, s • legföllebb — ha — —ö^Lan akart a hatóság eljárni — az illető osztályokban 14 napra szüntette volna be az előadásokat, beszünteti 4 hétre mind a 8 osztályban. Kérdem, váljon szükséges és célszerű intézkedés volt-e ez? Ha­tározottan nem. Megengedem és fölteszem, hogy törvényes volt, de tagadom az intézkedés szükséges­ségét és célszerűségét. Nem volt szükség, mert teljesen elegendő lett volna az illető osz­tályt bezárni, a beteggel érintkezett gyermekeket szigorúan elkülöníteni, az iskola helyiségét fertőtleníteni és a tanítást az illető osztályban 8—14 napra beszüntetni; de be­zárni azokat az osztályokat is, ahol már felnőttebb ifjak járnak és ahol, t. i. az V—VIII. osztályokban meg­betegedés sem fordult elő, egye­nesen és őszintén kimondva, káros cselekedet vala. Mert ha mélyebben vizsgáljuk ezt az intézkedést, következményei­ben azt látjuk, hogy a tanulásban megakasztott és hetekig tartó kóbor- gáshoz szokott diákok legnagyobb részének több napi időre van szük­sége, mig ismét hozzászokik a ren­des foglalkozáshoz. A tanár urak pedig — kötelességükhöz hiven — igyekezni akarván a mulasztottakat helyrehozni, fokozottabb adagok­ban fogják a tanulni valót előadni, de mivel a tanulók koponyája nem gőzgép, amely 4, esetleg 8 lóerő­vel is képes kitűnő munkát végezni, bekövetkezik a túlterhelés és min­den valószínűség szerint a kellő feldolgozás, megértés és megemész­tés hiánya. Azt hiszem, minden elfogulatlan ember és a tanügy terén némi, hacsak gyakorlati isme­rettel biró egyén is a fentebbiekben nekem fog igazat adni. Tisztelettel kérem tehát az arra jogosult hatóságot, fontolja meg újra, különösen a jelenlegi viszo­nyok között, szükség van-e a gim­názium bezárására, és intézkedjék, hogy legalább a négy felső osz­tályban a tanitás haladéktalanul megkezdhető legyen. Ami magát a vörheny-járványt és az ellene való védekezés mi­kéntjét illeti, engedtessék meg ne­kem, hogy laikus létemre megjegy­zéseimet előadhassam. Teszem pe­dig ezt azért, mert 20 évi közszol­gálatom alatt 12 év olyan volt, mikor sok esetben saját tapaszta­lataimból merítettek alapján kellett éppen járványok elfojtásával fog­lalkoznom. 1892-ben lépett fel a kolera megyénk területén járványszerüleg, de három hónap alatt — ha jól emlékszem — azt az egész megye területén sikerült elfojtani. Miért? mert akkor ki volt adva a rendelet, hogy a járványt el kell fojtani és el is fojtottuk. Ma is csekély kivétellel ugyan­azok a személyek állanak a köz- igazgatás szolgálatában, mint ak­kor : kérdem, miért engedik, hogy a vörheny már három hónap óta szedi áldozatait s mért engedik, hogy nap-nap után teljék a temető kertje az apró sírok sokaságával. Hiányzik talán azokban az urak­ban az akarat, a kötelesség telje­sítés legszebb erénye? nem, édes olvasom, de azoknak az uraknak a keze meg van kötve. Meg van kötve a törvény és azok alapján kiadott rendeletek által, — és ami fő, a közönség tétlenül nézi a járvány pusztítását, közönyösen viselkedik, és a ha­tóság csekély mérvű intézkedéseit nem respektálja, sőt kijátsza, mert ideig-óráig reá nézve a dolog némi kellemetlen következmények­kel jár. Mikor a kolera-járvány volt, akkor a hatóságnak minden intéz­kedését foganatosította a közönség, mert ha nem tette önszántából ott volt a csendőr, a katona és az érzékeny birság. Akkor szabad volt egész csa­ládokat, — ahol a betegség fel­lépett — saját lakásukba internálni. Ma — példát tudok reá — megbetegszik egy korcsmáros gyer­meke vörhenyben, mi történik? A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Költő. 0! minden ember költő, Akinek szive van, Ha nincs is néki lantja, Hogy zenéjét kicsalja S daloljon boldogan. De ott a szive mélyén Ott rejtőzik a hang, Cseng-bong, borong zokogva, Vagy lágyan olvadozva Mint estóli harang. ó minden ember költő, Ki szenved és szeret, És hordoz szive mélyén Az ő nagy szerelméér’ Egy égető sebet. S bár soha meg nem értik És nem arat babért, Dalát el nem dalolja, Kínját el nem zokogja, De költő ő azért. Vidor Marci. Lemondás. Irta: Mok Ferencné. I. Horváth Gerő a tágas ebédlő kan­dallója előtt ült. Fiatal, alig tizenhét éves leány, sápadtan, könynyel telt szemekkel állott az öreg úr előtt. Mély­séges csend volt a szobában, csak az ingaóra halk ketyegése és a medve­bőrön heverő ujfunlandi kutya hangos lélegzetvétele hallatszott. — Klára ! elhatározott szándékod, hogy Dombrády István ajánlatát el­fogadod ? Tudod jól, hogy nem kény- szeritlek erre a házasságra, ifjú vagy még és egyetlen unokám. De lásd, öreg vagyok, érzem, mint fogy erőm és mielőtt szememet arra a hosszú álomra behunynám, szeretném, ha jö­vőd biztosítva lenne. Az ifjú szőke leány letérdelt Hor­váth Gerő elé s miközben fejét az öreg úr térdére hajtotta, szelíd, halk han­gon beszélt: — Nagyapám! gondolkoztam Dombrády ajánlatán eleget. Azt hiszem, hogy fogom tudni szeretni, s ha a fe­lesége leszek, akkor tudom, hogy jó, hűséges asszonya leszek. Tudom, hogy nagyapám szeretné e házasságot, én meg engedelmes leánya óhajtok maradni 1 Klára nyiltan, bizalommal nézett az agg férfi világos szemeibe. Az öreg ember reszkető kezekkel simogatta meg a hamvas-szőke hajat, melyre a kandalló felcsapó lángja vörös fényt vetett. * Horváth Klára szobájának ablaka a kertre nyílt. Szótlan, imára kulcsolt kezekkel állott Klára a nyitott ablak­nál. Az esti szellő oly hüsitőleg hatott a leány forró homlokára, arcára. Az éj csöndje, a csillagok ezrei sokat, sokat meséltek ennek a komoly, ifjú leánynak. A szive erősebben kez­dett verni, felragyogott a szeme, amint ezt a néma beszédet érteni kezdte, majd hátraszegte fejét és halkan sut­togta: „Nem léphetek vissza, holnap lesz az esküvőm. Félre tehát bohó álmok 1 Ne zavarjátok lelkem nyugal­mát. A szivem nem lesz gyönge, in­gadozó soha. Akarom, hogy megsze­ressem Istvánt s most megfogadom néked, te csillagos ég, te néma éjszaka, hogy jó, hű, becsületes asszony leszek mindhalálig!“ S mintha a csillagok biztatólag ragyogtak volna az ifjú leány felé. Csak az esti szél futott végig sóhajtva, szomorúan a kert százados fáin. A leány csak a csillagokat nézte, a szellő bánatos beszédét nem hallotta. II. Klára négy esztendő óta Dom­brády felesége. Mily rövid ez a ne­hány esztendő annak, aki azt a bol­dogság derűjében töltheti el, de mily hosszú annak, kinek változatosság nélküli, egyszerű, szürke az élete! Klára nem ismerte a szenvedé­lyeket. Lelkének leányos harmóniáját semmi hatalmasabb érzelem nem za­varta meg. Falusi otthonában meg­elégedett, zajtalan életet élt. És ebben az életben nem érzett csalódást; nyu­godt maradt a lelke, úgy fogta fel és úgy élvezte az életet, mint az néki kínálkozott. Házasságuk ötödik esztendejében férjének eszébe jutott, hogy bérbe adja ősi birtokát s a fővárosba köl­tözködik föl. A politikai életben akart szerepelni, szűk lett neki falujának, birtokának határa. Klára nehezen mondott búcsút a nyugodalmas falusi életnek, szerette csendes, békés otthonát, félt a nagy város zajától, s mintha ösztönszerüen érezte volna, hogy a fővárosi élet legolcsóbb karácsonyi és újévi ajándék. J Fénykép nagyítások életnagyságig, avagy eredeti felvételek után. I Darabja remek platin kivitelben 20 kor. Párja 32 kor. passepartouval együtt. MAGAZINER ANTALi»™ Igazolványokhoz szükséges vilii mollképok Platin (matt) kivitelben, a mely nem karczolódik, 2 nap alatt készit el a rendes fénykép árban S.-Ä.-U JHE LY. MŰTERME

Next

/
Thumbnails
Contents