Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-11-20 / 124. szám
Sátoralja-Ujhsly, 1902. november 20. Harmincharmadik évfolyam. 124. (2254.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoralja-Ujh.ely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó é fill., Vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 80 fill. Zemplén iij. Mecz&er Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Szirmay István felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre :i kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. ftduri salutem .. Sátoraljaújhely, 1902. nov. 20. Mély tisztelettel jelentjük lapunk olvasóközönségének, hogy annak íelelős szerkesztését a mai naptól kezdve dr. Szirmay István vállalta magára, ifj. Meczner Gyula pedig, aki Biró Pál eltávozása óta felelős szerkesztőnk volt, ismét mint főszerkesztő fog részt venni a lap vezetésében és szerkesztésében. Uj programmot ebből az alkalomból kifolyólag nem adunk. Továbbra is magunkénak valljuk azokat a vezér-elveket, melyeket a Zempléni Újság 1-ső [száma felállított és amelyeket a Zemplén, mint politikai újság 1902. febr. 25-én megjelent számában megismételt és magáénak fogadott. Lapunk irányának a politikai pártoktól eddig is vallott függetlenségét továbbra is meg fogjuk őrizni. Különösen meg fogjuk őrizni az elfogulatlan bírálat jogát még azokkal szemben is, akikkel egy politikai hitvallást vallunk, mert meggyőződésünk, hogy a magunk elé tűzött feladatot csak úgy érhetjük el, vármegyénk társadalmának élő lelkiismeretét csak akkor fogjuk igazán tolmácsolni, ha ezzel a joggal elfogulatlanul, becsületesen élünk. Semmiféle hajlamunk sincs arra, hogy beálljunk a „mindent dicsérő, s rossznak mint sem tartó égi kar-“nak, az úgynevezett „fél- hivatalosokénak sorába. Erős meggyőződésünk marad továbbá is a fennálló közjogi alapnak sértetlen fentartása. Teljes őszinteséggel és nyíltsággal hirdetjük ezt ma is, mikor nap-nap mellett tapasztaljuk, hogy ennek a közjogi alapnak megbontását Magyarország és a magyar nemzet nyiltan bevallott ellenségei sürgetik a legtürelmetlenebbűl, és mikor a közjogi alapnak bármilyen meglazitása már csak a megoldásra váró gazdasági kérdéseknél is kétségtelenül meggyengítené helyzetünket. Tántorithatlan hivei maradunk továbbra is a szabadelvüségnek, mert a magyar nemzeti állam kiépítése történelmi alapon csakis szabadelvű irányban képzelhető. Az pedig má;- köztudomású tapasztalat, hogy a nemzetek fejlődése csak akkor bizonyult biztosnak és állandónak, ha a történelmi alapot el nem hagyta. Nálunk pedig — hála a gondviselésnek — a szabadelvü- ség történelmi traditió. Közgazdasági kérdésekben ezután is az egyetemes jólét megvalósulásáért fogunk küzdeni s a népólét tápláló forrásait, a mezőgazdaságot ép úgy, mint az ipart, az ipart ép úgy, mint a kereskedelmet jogos küzdelmeikben csekély erőnkhöz képest hű és őszinte odaadással fogjuk támogatni. Rajta leszünk azonban, hogy társadalmunk érdeklődését az ac- tuális közgazdasági kérdések iránt folyton ébren tartsuk, mert meggyőződésünk, hogy sikeres köz- gazdasági politikát csak erős, öntudatos társadalom támogatásával lehet következetesen folytatni. Azokat a kérdéseket pedig, melyek helyi vonatkozásuknál fogva elsősorban vármegyénk gazdasági érdekeit érintik, mint pl. a bortermelés, a borértékesítéssel kapcsolatos kérdések, továbbá az úgynevezett ruthén actiónak vármegyénk területére való kiterjesztése, állandóan napirenden fogjuk tartani, s a tárgyilagos discussiónak mindig készséggel nyitjuk meg lapunk hasábjait. Rokonszenvvel üdvözöljük törvényhozásunknak a szociális bajok megszüntetésére irányult ujabbi alkotásait, a munkásvédelem érdekében életrekeltett uj intézményeit és törekedni fogunk, hogy ez uj intézményeket népünk megösmerje és megszeresse. A közterhek igazságosabb megosztását, a többször megígért adóreform életbeléptetését kivánni és követelni fogjuk és a köztisztviselők helyzetének javítása iránt megindult mozgalomhoz ezután is csatlakozni fogunk. A közigazgatás körében uj és nehéz feladat vár hatóságainkra és ezzel kapcsolatban a nyilvánosság orgánumaira, tehát a mi szerény lapunkra is. A vármegyei, községi és gyámügyi uj ügyviteli szabályokat értjük ezalatt, melyek hivatva vannak a jövő év első napjától kezdve az egész országban egységessé tenni a közigazgatás menetét. Éber szemmel fogunk őrködni, hogy a most közzétett uj szabályzatokban lefektetett elvek a gyakorlati alkalmazásban hamisítatlanul érvényesüljenek; önkény, vagy tudatlanság senki jogainak és jogos érdekeinek útjába ne álljon, s közönségünknek közigazgatásunk megújhodásába vetett bizalma a nyilvános ellenőrzés pártatlansága révén is gyarapodjék és erősödjék. Továbbra is harcosai leszünk a magyar kultúrának és a magyar nyelv, magyar érzés terjedésének. Lángoló lelkesedéssel fogunk támogatni minden hazafias törekvést, törvényhozási, társadalmi kezdeményezést, kormány-politikát, hatósági intézkedést, mely a magyarság erősbödésére, a magyar nyelv terjesztésére, a nemzeti művelődés terjesztésére fog irányulni. De elszánt és kíméletlen harcra vagyunk készek azok ellen, kik a nemzetiségi jogok hamis jelszava alatt, a magyar nemzet egységét megbontani, annak külömböző nyelven beszélő polgárai között a visszavonást és gyűlöletet elhinteni és szitani és szent koronánknak diadémjait darabokra törni akarnák. Ami pedig harcmodorunkat illeti, szószerint ide iktatjuk régi jelszavunkat, hogy „minden kérdésben a sajtó nemes hivatásához illő tárgyilagossággal“ fogunk nyilatkozni és a pártok és egyének becsületét soha nem támadjuk, mert mink csupán „küzdést kívánunk,“ de nem „disharmóniát.“ Lecturi salutem . . . A Zemplén szerkesztősége. Előzékeny bánásmód. — nov. 19. Természetesnek fogja találni olvasóközönségünk, hogy első cikkemnek thémáját a közéletnek arról a mezejéről választom, melyhez élethivatásom eddig is kötött: a közigazgatáséról. Előttem fekszenek azok a fűzetek, melyek együttvéve a közigazgatási eljárásnak most már szerves codifi- catióját képezik és amelyektől az azokkal ismerős szakférfiak közigazgatásunk agyon-ócsárolt állapotainak gyökeres átalakulását várják. Fog-e megelégedés lépni a várakozás nyomába, a szakemberek osztatlan dicséretét ajkára veszi-e majd a nagyközönség is, sok tekintetben attól függ, hogy a közigazgatás szervei miként fogják a codex elveit, utasitásait a gyakorlati életben végrehajtani. Atmegy-e tisztviselőink vérébe, agyába, idegrendszerébe, ami az utasításokban ma, mint holt betű, kijelentett elv, lenyomtatott meghagyás olvasható? Különösen megakad szemem a szabályzat 18. §-án, mely a felekkel való bánásmódra ad utasítást. A tisztviselők és az összes többi alkalmazottak a felek irányában előzékeny bánásmódra vannak kötelezve. így szól az egyik, az általános utasítás. Kérdezősködés esetén a feleket a szükséges — hivatali titkot nem képező — felvilágosítással és értesítéssel, vagy ha ez nem áll hatáskörükben, útbaigazítással ellátni kötelesek. Ezt mondja az utasítás második része. Akadhat olyan ember is, aki ezen elmosolyodik és azt kérdezi: Hogyan, hát eddig az előzékeny bánásmód nem volt kötelező ? Magyarországon csak a XX. század elején jutott eszükbe az embereknek, hogy a tisztviselők a publicumot előzékenyen kiszolgálni tartoznak? Dehogy neru. A jó Ízlés és a műveltség eddig is megkívánta az előzékeny bánásmódot, sőt voltak eddig is szabályrendeletek, melyek egyenesen meghagyták a tisztviselőknek, hogy a felek irányában előzékeny bánásmódot tanúsítsanak. Csakhogy a jó ízlésnek és a műveltségnek kívánalmaira — valljuk be őszintén — a jogkereső publicum érdekében idáig nem sokan hallgattak, még ha azokat szabályrendeletek ártatlan paragrafusai támogatták is. Ne érezze magát sértve senki, személy szerint nem célozok senkire, sőt általános támadást sincs szándékomban intézni tisztviselőink ellen, de igaz meggyőződéssel mondhatom, hogy erre a paragrafusra égető szükség volt. S csak az a kár, hogy az általános szolgálati pragmatika megalkotása még mindig késik s ugyanezt a szabályt annak a keretében állami alkalmazottainknak is újból lelkűkre kötni nem nyilik mód. A vármegyei közigazgatás mai functionáriusainál szinte természetes magyarázata van annak, hogy a nagy közönséggel való érintkezésben az előzékenységnek, a simaságnak, a szolgálatkészségnek azt a fokát, melyet ma minden tisztviselőtől jogosan megkövetel a publicum, idáig elsajá- titaniok tökéletesen még nem sikerült. Nem is egészen magukban az emberekben van a hiba. Nem olyan régen volt még az az idő, melyet Mikszáth nyomán a „kis királyok“ korának lehetne elnevezni. A mikor a tisztviselő még nem kenyérkeresetből, hanem a hatalom bírásáért szolgált. Vágyott a hivatalra, mert vágyott a hatalomra. Ura és nem szolgája volt a publi- cumnak, parancsolt és engedelmességet csikart ki, de maga nem is tanult, nem is tudott engedelmeskedni s a disciplina — bár latin kifejezés — ismeretlen fogalom volt előtte. És ha van átöröklés a családi leszármazás révén, hát van a hivatali utódlásban is. Azt a szellemet, melyet tisztviselő karunk elődeitől örökölt, egy-két évtized alatt le vetkezni, átalakítani nem lehet. A családi vonás nem csak a fiúban, de az unokában és dédunokában is ott lappang még. Az uralkodási hajlam, önkényeskedés, erőszakosság, túlságos önérzet pedig nem csupán a hivatalos székben ragadt rá tisztviselőinkre, hanem a legtöbb már hazulról hozta magával. Vármegyei tisztikarunk évszázadokon át kizárólag a nemesi cu- riákról került hivatalába. Ezek hatalmas, gazdag, uralkodáshoz szokott emberek voltak már otthon is, a curiákon, mert régi alkotmányunk nekik erre jogot is, alkalmat is adott. Akkor pedig, 'mikor alkotmányunk átalakítása utat nyitott a közszolgálatra mindenkinek, bekövetkezett a régi középosztály anyagi bukása s a birtokaiból kipusztult nemességnek a vármegyék adtak hivatalt és kenyeret. Tudok vármegyét, ahol a hek- tografot is dupla predicatumos ember kezelte. Ezek ugyan nem hoztak magukkal túlságos önérzetet, uralmi vágyakat, hanem hoztak anyagi gondokat, elkeseredést, türelmetlenséget, keserű emlékeket és tört reményeket. Sem a régi hatalmasoknak most is vagyonos leszármazói, som a depos- sedaltak nem voltak tehát alkalmas médiumok arra, hogy rövid idő alatt megértsék és magukba szíjják a tisztviselő modern hivatását s az érintkezésben való előzékenységét egyformán Lftpaak md »isit»» 4 oldd “’ÜBS
