Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-11-06 / 118. szám

Sátcralja-Ujliely, 1902. november 6. 118- (2248 )

Harmincnarmadik évíc’^aiE.

Megjelen minden második napon

kedd, csütörtök és szombat este.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-TJjhely, főtér 9. szám.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb- betűkkel 8 fill.

Nyílttériben minden garmond sor 30 fill.

Zemplén

POLITIKAI HÍRLAP.

ifj. Meczaer Gyula

felelős szerkesztő.

dr. Hám Sándor

főmunkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor.

~~ Egyes szám ára 8 fillér. —

Hirdetési díj:

Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény.

fi kivándorlottakról.

— nov. 5.

Panasz érkezik Amerikából, hogy a kivándorolt magyar munkások nagy része nem állja meg ott a sarat. Hogy a világ minden tájából az óceán másik oldalára sereglett milliónyi munkástömegben nem tud érvényesülni a magyar munkás karja és esze, a versenyben hátul marad s ezért kevesebbet keres, vagy nyomorog.

Mi idehaza annyit dicsérjük a magyar munkás szorgalmát és értelmiségét, annyira él bennünk a nemzeti hiúsághoz hasonló tudat, hogy a magyar munkásnak nincsen párja a világon, hogy az amerikai hir lesujtólag hat reánk. íme a magyar munkás kudarca a világ munkásainak versenyében,

Igaz, a hir messziről jön s nem ellenőrizhető. Lehet az is, hogy az az újság, mely a hirt világgá kürtölte, elfogult volt s ítéletében el- hirtelenkedett.

Mindazonáltal nagyon érdemes ez a dolog arra, hogy elmélkedjünk felette.

Akármit mond is az a külföldi vélemény, meg nem dönthető az a meggyőződésünk, hogy a magyar munkás erő, szorgalom, kitartás és becsületesség dolgában első helyen áll s nem kell szégyenkeznie sehol, ahol dolgozni kell. De a tanultsága hiányzik.

Sem kedve s valljuk meg őszintén, sem alkalma nincs idehaza munkakörében a sablonon felül tanulni valamit. Ez a tétel éppen úgy áll a napszámosokra, mint az iparosokra.

Miért van ez?

Azért, mert iparosaink nagy része, különösen fiatalabb korában, úgy gondolkozik, mint a hivatalnok, aki minél nagyobb érdemnek tudja be, ha minél tovább van egy helyen, egy kenyéradónál alkalmazásban. A legtöbb iparossegéd boldog, ha felszabadulása után ugyanannál a mesternél, vagy ugyanabban a városban dolgozhatni tovább s álmainak netovábbja, hogy ugyanott is telepedhessék le. így aztán nem is nyílik alkalom iparában tovább képezni magát s mögötte marad a nagy városok és a külföld versenyének.

A céhrendszer idejében ebben- a tekintetben sokkal kedvezőbb volt a helyzet. A vándorlás a fel- szabadulás után kötelező volt s a legénynek akár volt hozzá kedve, akár nem, be kellett járnia Tolnát- Baranyát, mert ez szükséges volt a mesteri kvalifikációhoz. Ennek köszönhető, hogy a régi időben, dacára a kvantitás dolgában a maiaknál szerényebb ipari viszonyoknak, egyes iparágaknak európai hírnévre szert tett mesterei voltak. Ma hasztalan keressük ezeket az ipari kiválóságokat. Avagy átlag egyformán dolgozik s egyforma kvalitású munkát produkál.

Pedig éppen úgy, mint a tudomány és művészet bármely ágában, az iparban is szükséges az önművelés, mert a nélkül elmarad a jól képzett ember is a nagy városok és külföld versenye folytán. Tovább tanulnia pedig ott, ahol ő az iparos-éveit leszolgálta, már nem igen lehet, más vidékre, lehetőleg más országba kell mennie, hogy tovább képezze magát szakmájában.

Ha szépen kifejlett és hatalmas iparunk volna, olyan mint a művelt Nyugat államainak, akkor nem lenne szükség a világpróbálásra. Dehát jól tudjuk, hogy nem igy van. Nézzünk csak szét a magyar iparosok között. Mind, aki kiválik a többi közűi, az nagy városban sajátította el azon ismereteit, melyekkel az átlag-iparosok fölé emelkedett.

Bizony a céhrendszertől kölcsön kérhetnők most is a kötelező vándorlás intézményét.

Ezek után érteni fogjuk, miért marad a kivándorolt magyar munkás az amerikai mögött. Kevés tudással, a sablón-munka ismeretével megy neki az ádáz kenyérharcnak, mely odaát dúl az óceán másik oldalán s élűiről kell kezdenie a tanulást, ha fel akarja magát küzdeni.

A kormányelnök tegnap beterjesztette az országgyűlés elé a kivándorlási javaslatokat.

Nagy horderejű dolgokat tartalmaznak e javaslatok, amelyek hivatva lesznek arra, hogy a kivándorlás ügyét gondozzák és a kiván- dorlottak sorsát és helyzetét meg- könnyebbitsék.

Néhány nap múlva alkalma lesz a közvéleménynek, hogy e kérdés teljes meritumába hatolhasson és hozzászólhassunk mi zempléniek is, akiket e javaslatok nagyon is közelről érintenek.

Legközelebb már részletesebben is foglalkozhatunk velők.

— nov. 5.

Pataki szolgabiróság. A F. H. november 5-iki számában megjelent azon közlemény, hogy a Sárospatakon felállítandó szolgabirói hivatal költsé gei a jövő évi állami költségvetésbe fel nem vétettek és csak utánjárással vétettek be e költségvetésbe — a valóságnak nem felel meg.

— Az állami tanitók mozgalmához. Az újbányái és pancsovai áll. tanitók által megindított mozgalomhoz,

mint lapunk előző számában közölt felhívás is igazolja, csatlakoztak a sátoraljaújhelyi áll. tanitók is. A sérelmek, amelyek az áll. tanítókat e kiterjedt, egyöntetű akcióra ösztönzik, részben ismertetve vannak a felhívásban, bár körvonalozottan. Most egy cikket vettünk kézhez egyik munkatárs-tudósítónktól, mely főbb vonásokban következő érvekkel igyekszik bizonyítani a sérelmek orvoslásának jogosultságát :

Az áll. tanitók fizetésrendezése.

Az ököljog korába jutottunk ismét. Az erősebb győz feltétlenül. Érdekes példája ennek a most tervbevett áll. iskolai tanitók fizetésrendezése. — Évek óta avval biztatták a szegény embereket, hogy fizetésük javitva lesz, s az áll. tisztviselők kategóriájába emeltetnek, osztrák minta szerint dotáltat- nak, mert már az állam is belátta, hogy ennyi nyomorúság után kell valamit tenni az ország páriái érdekében is. Most egy éve oly közel voltak már ahhoz, hogy a fizetést megjavítja a miniszter, hogy még az állam hivatalos lapja is azt kürtölte világgá, hogy január 1-től kezdve nem lesz többé 400 forintos fizetés. Dehát megmozdult a silányul fizetett pénzügyi tisztviselők kara, s mozgalmukhoz csatlakozott az egész ország áll. hivatalnok serege. Kapóra jött az áll. tanitók számára már készletbe tett pár millió korona, rögtön lefoglalták s a mozgalom lecsillapítására fordították. A tanítókat azzal biztatták ismét, hogy az áll. tisztviselők fizetésrendezése törvényében az övék is rendezve lesz, sőt a tisztviselők rangsorába lesznek felvéve, s azokkal egyenlően lesznek dotálva. Végre tehát, valahára, gondolták magukban sokat szenvedett napszámosai a hazának, legalább odajutunk, hol az egyszerű Írnok van, a XI. rangosztályba. Azonban a fizetésrendezés a képviselőház asztalán fekszik, az áll. tanítókat pedig nemcsak hogy nem vették be a hivatalos rangsorba, de még kevesebbet kap igen sokja a jövő évben, mint kapott volna a fizetésrendezés nélkül. És ez nem bombaszt, nem frázis. — íme a példa: A tanító 3 éve van az államnál, a községből átvett fizetése 1000 korona, korpótléka 100 kor, összesen 1100 kor. Jövő októberben azonban már esedékes a második korpótléka s ezzel fizetése a jövő októberében 1200 kor. lenne. Az uj fizetésrendezés szerint az illető a II. csoportba jut, hol 1100 kor. fizetést kap, s ez a fizetése még 4 évig, amíg bele nem jut a III csoportba. Világos tehát, hogy 4 évi korpótléka 400 kor., az uj fizetésrendezés áldozatává esett. És ez a tanitó, kit a példában felvettem, tanít 1870. óta. E'veszett minden korpótléka. Es ezektől az emberektől várja az állam aztán, hogy a nemzeti ideálok megteremtésében a fogékony gyermeki lelkekben fáradhatatlanok legyenek. Lelkesedni egy eszményért, legyen az bár a legszentebb: azt hiszem gondteli fővel nagyon nehéz.

Lapunk zártakor érkezik hozzánk a nagymihályi, sátoraljaújhelyi és varannói áll. iskolák tanitó-testületei- nek egyesült felhívása a fizetésemelés érdekében. A felhívást igy, különben is terjedelmes voltánál fogva, már nem közölhetjük le, azonban közelebbi számunkban foglalkozunk vele.

A községi adó-reform. Lukács László pénzügyminiszter közelebb törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé a községi adók reformja tárgyában, melynek főbb intézkedései a következőkben vannak csoportosítva: A községek jogosítva vannak kiadásaik és szükségleteik fedezésére, a törvény határozatai szerint illetékeket, közvetlen és közvetett adókat kivetni és természetbeni szolgáltatásokat követelni. Egyenes adó által csak az a szükséglet fedezhető, mely az összes többi bevételek levonása után még mint költségvetési hiány mutatkozik. A községek jogosítva vannak közérdekből létesített intézmények használatáért különös megtérítéseket követelni. Olyan intézményekre, melyek különösen a vagyontalan néposztály szükségleteit szolgálják, járulékok ki nem vethetők. Szól azután a tervezet, hogy kik a községi adózók, majd a jövedelmi adót ekként osztá'yozza: 1.) 420 koronáig az adótétel után 100 kor. után két ötöd százalék, a legmagasabb adótétel L20 K. 2.) 420—660 koronáig egységes adótétel 2'40 F. 3.) 660—900 koronáig 4 korona.

Borértékesítés.

— nov. 5.

E címen az Egyetértés tegnap száma a Hegyalja viszonyaival foglalkozó következő cikket közli:

Két nagy ellensége van a magyar bortermelőnek; a filoxera és az olasz borvám klauzula. Az egyik elpusztította szőlőinket és mikor a gazdák a kopár területeket nagy áldozatok árán újra betelepítették és felújították, előállt a másik és megakadályozta, hogy áldozatkészségüknek és fáradságuknak gyümölcsét kellően értékesíthessék. A borvámklauzula révén olcsó, silány, olasz bor árasztotta és árasztja el az országot, amely leszorította a jó magyar bornak az árát.

Áz egyik ellenséggel, a filoxerá- val sikerült már megküzdeni az országnak, a másik ellen most folyik erősen a küzdelem országszerte, hogy ragadja meg a kormány a kínálkozó alkalmat és szüntesse meg az olasz borvámklauzulát, mert mig ez fennáll, hiábavaló a magyar gazda fáradsága és áldozatkészsége, hiábavaló a sikeres szőlőfelujitás, hasznára ennek nem lesz és nem lehet olyan ára, a melyből nemcsak a felújítási készkiadások térülnének meg, hanem fáradsága dijául némi baszna is volna a termelőnek.

Mig az olcsó olasz és a mienknél silányabb bor elárasztja az országot, addig borértékesitési szövetkezetről hiába is beszélünk.

Azért említjük ezt, mert egy félhivatalos kommüniké tudatja, hogy talán már a jövő hónapban egy országos szövetkezet kezdi meg működését, mely a földmivelési minisztérium kezdeményezésére és anyagi támogatásával oly célból alakul, hogy a magyar borértékesítést szervezze.

Ez a szövetkezet is csak abban az esetben lendíthet majd a magyar bor értékesítésén, ha sikerül az olasz bort kiszorítani az országból, illetőleg megakadályozni, hogy piacainkat elárassza s a magyar borral annak saját földjén versenyezzen.

Hogy az olasz bornak milyen

fflSF" ni»* 4 oldal. "