Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-07-12 / 68. szám
Sátorai]a-Ujhely, 1902. július 12. 68 (2208.) Harmincharmadik évfolyam. Zemplén Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — ifj. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. Biró Pál felelés szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. él. S ha a magyar állam a világ minden államánál szabadabb tért enged idegen ajkú lakóinak, any- nyit mindenesetre megkövetelhet, hogy azok hű fiai legyenek, szeressék és tiszteletben tartsák, törvényeinek engedelmeskedjenek és sérthetetlen állami szervezetek ellen hazafiatlan törekvésekkel merényletet ne kövessenek el. Ezek azok, amiket — egy a község érdekét szivén viselő Elöljárónak tudnia kell, legfőképpen pedig olyannak, kinek működési körében idegen ajkúak is laknak; mert a rosszakaratú, hazafiatlan törekvések ily helyeken ébresztetnek és ápoltatnak; megrontva és elkábitva a legtöbb esetben tudatlan és hazafiul kötelességeiket a maga egész szentségében nem ösmerő népet. A községi Előjáró ily helyen bizonyíthatja be, hogy ismeri állása fontosságát, hivatása nagyszerűségét és ama kötelességeket, melyeket a haza iránt való nemesebb érzés eléje szabott. S amely Elöljáró azt hiszi, hogy a társadalmi mozgalmakban s a politikai törekvésekben való részvétel bizalmi állásával nem egyeztethető össze: az nagyon is téved ; aki pedig azt véli, hogyha a nemzetiségi mozgalmakban hazafias szerepre válal- kozik, akkor hivatásával ellentétesen jár el: az bűnt követ el. Ki áll közelebb a néphez, mint a község Elöljárója; kinek van inkább alkalma a nép gondolkodásának irányát megszabni, hazafias érzésre, kötelességekre tanítani, mint neki ? Ö tudja, hogy mi módon terjesztik a félrevezetett nép körében a legnagyobb és legmegbocsátha- tatlanabb bűnt: a haza, az állam ellen való törekvések ocsmány bűnét. Alig hihető, hogy legyen lelkében és szivében nemesen érző, értelmi felfogásban tiszta és igaz Elöljáró, ki ne tudná, hogy a nemzetiségi kérdés minden fázisa egy kiáltó bűn. Mert a magyar állam a jogok és kötelességek megszabásánál csak azt tekinti, hogy lakosai honpolgárok-e, de soh’sem azt, hogy melyik nemzetiséghez, vallásfelekezethez tartoznak; a magyar állam a területén lakó minden nyelvű népnek jogait egyaránt védi, sérelmes panaszait meghallgatja, bajain segít s ezek ellenében csak azt követeli, hogy „jó honpolgárok legyenek.“ Ezt kell, hogy a hivatását tudó Elöljáró a mindennapi érintkezések közben a néppel megértesse, s ha az a nép, amely századokon át békében és jó egyetértésben tudott élni velünk, e magyarázatot felfogja, az adott hazafias irányt követi — úgy a vallásfelekezeti gyülölség csirája is kivész. Székely Győző. * * Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoralja-TXjhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apróhirdetéseknél minden gaimond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. Egy uj kérdés. Szerencs, julius 10. Minő legyen a községi Elöljáró álláspontja a nemzetiségi aspirációkkal szemben ? Ez a kérdés vált legaktuálisabbá a nemzetiségi megoldás veszedelmesebb áramlatában. Magyarország összes honpolgárai egy nemzetet képeznek, az osztatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, — bármily nemzetiséghez tartozzék is — egyenjogú tagja. Magyarország a népjog, a szabadság, a testvériség hazája. Bármely nyelvű nép a törvény által biztosított szabadsággal fejlesztheti nyelvét és kultúráját, társadalmi intézményeit, mig azokban oly törekvések nem merülnek fel, melyek a magyar állam érdekeit sértik és a békés együttélés, kölcsönös egyetértés csendes folyását nem zavarják. Az állam iránt tartozó kötelesség teljesítése biztosítja az idegen ajkú lakosoknak is mindazon időkőn keresztül fejlődött s megerősödött jogokat, melyekkel az uralkodó nemzet bir. E kötelességek teljesítése egyaránt főtörekvése kell hogy legyen a haza minden nyelvű és felekezetű lakosainak: e kötelességek teljesítése alól senki sem vonhatja ki magát, mig haza- fiságára ad valamit és szivében a tisztesség, a becsületesség érzése A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. A méltóságos úr leánya. Motto: A hirlapok közük, hogy egy vidéki földbirtokos gyönyörű szép leánya, az esküvője előtti éjszakán megmérgezte magát. Bűbájos nyári éj borúit le a falura. A meny kék sátorán millió csillag tündökölt s közöttük szelíden mosolyogva ballagott az éj királynője, a méla holdvilág. A méltóságos Cserháti József regényes nagy kertjében bánatos fuvolaszó csendül meg. — Egy százados hársfa alatt a méltóságos úr gyermekeinek a nevelője fuvolázik búsan, szomorúan; a csöndes éjszakának panaszolja el szíve bánatát. Alig hogy megcsendül a fuvolaszó, az ódon kastély egyik ablaka nesztelenül megnyílik és egy gyönyörű szép szőke leány könyököl ki az ablak párkányára s elmerengve,hallgatja a bánatos fuvolaszót. Ábrándos szemeit merőn oda szegezi a százados hársfa susogó lombjaira, amelyeket ezüst fénynyel hint be a sápadt holdvilág. Ez az ábrándozó leány a méltóságos úr leánya, Katinka, akinek a holnapi napra van kitűzve a lakodalma. Katinka áthatva érzi, hogy az a kesergő fuvolaszó annak a szerencsétlen ifjúnak az utolsó szerelmi vallomása, ki az ő kis öcscseinek a nevelője, akit ő titkon teljes szivével szeret, imád, de akivel mindig csak hidegségét, büszkeségét éreztette, nehogy elárulja előtte szerelmét. Minél tovább hallgatja a fuvolaszót, annál- inkább fáj a szive, annál inkább égeti fehér liliom úját az a karika gyűrű, mely őt „az édes atyja akaratából“ egy olyan férfiúval fogja összekapcsolni, akit ő gyűlöl, aki se nem szép, se nem szellemes, de akinek meg van az a nagy elsőbbsége, hogy gazdag, hogy úr. . . A regényes kertben elhallgat a fuvolaszó. Ä kastélyban Katinkán kívül mindenki mély álomban szendereg. Méla csend uralg mindenfelé csak a kerti fák lombjaival játszik a szerelmes éji szellő. A méltóságos úr leánya nagy elhatározásra szánja magát, a szive ösztönzi, a lelke parancsolja. Mint árnyék suhan végig a nagy termeken, kisiet a nagy kertbe a százados bárs alá, ahonnan a fuvolaszó halat- szott. A bárs alatt lévő fapadon ült a nevelő, fejét a hársfa törzsére hajtva halkan zokogott és nem vette észre a leány közeledését. Katinka kis kezével megérintette az ifjú széles vállát, ki ijedten riadt fel kábultságából s amint Katinkát meglátta ámulva igy szólt: — Katinka! Hibetek-e a szemeimnek ... azt hiszem, hogy álmodom, bogy a menyországgal álmodom?! — Hallottam a fuvolázását és megértettem — suttogta a leány — azért eljöttem ide, nem érzelegni, csak megvallani, hogy az ön iránt tunusitott hidegségem, büszkeségem csak tettetés volt, csak palástja egy másik érzelemnek. Én mindekkoráig színésznő voltam Önnel szemben, mert azt tartottam, olyan szellemben nevelt az édes atyám, hogy én nem való vagyok magához, hogy nekem magát szeretni nem szabad, hogy minket az Isten nem egymásnak teremtett. De mivel holnap lesz a . . . hiszen tudja, hogy mi lesz holnap — és mivel a szivem, a lelkem nem tudta megállani, hogy az életben legalább egy percre, egy pillanatra boldog ne legyen . . . Az ifjú őrült boldogsággal ölelte magához a szelíden hozzásimuló leányt és ajkuk összeforrott egy bosszú, egy leírhatatlan édes csókban. Ez a csók két egymástól elszakadó lélek búcsú csókja volt, akiket legfeljebb csak az a remény biztathat, hogy majd egymáséi lesznek a más világon .. . Katinka sokáig ott sirt, ott zokogott az ifjú karjai között, annak a szegény fiúnak a karjaiban volt utoljára boldog a méltóságos ur gyönyörű szép lánya . . . * Szegény Katinka! Kár volt neked megkóstolni a boldogságot; kár volt neked a szived sugallatát követve, büszkeségedet megalázva oly sokáig boldogan zokogni annak a szegény fiúnak a karjai között. Ha nem hallgattál volna a szivedre, ha ellentállani tudtál volna a lelked ösztönzésének, akkor talán elég erős lettél volna a holnapi kínszenvedés elviselésére, akkor talán még mosolyogva mondtad volna az oltár előtt azt a „szeretem“ szót, melylyel a mai világban oly sokszor teszik nevetsé| Schlauch Lőrinc I- júl 12. Temesváron a jövő kedden mélységesen impozáns részvét megnyilatkozásával fogják eltemetni Schlauch Lőrinc bibornokot, Nagyvárad római katbolikus püspökét. Az elhunyt, utolsó kívánsága szerint szülei mellett, a kilencvenes években épitett díszes mauzóleumban akar megpihenni. A magyar katholikus egyháznak erős, fénylő oszlopa omlik vele a temesvári mauzóleumba. A szűkebb- körü közvetlen gyászban, felekezeti különbség nélkül, őszinte részt vesz az egész magyar közélet, melynek az elhunyt nagynevű egybázfejedelem társadalmi, közművelődési és politikai téren osztatlanul nagyrabecsült, kimagasló alakja volt. Pályája a közpolgári alacsony földszintről a hierarchia bíboros, her- melines fönségeig vitte. Érdekes, vonzó külső megjelenés, valamely veleszületett elegáncia, istenadta nagy szónoki tehetség, vasszorgalommal s fogékony, buzgó elmével szerzett hatalmas tudás valának emelői. Hazafi és államférfim tudott lenni oly nehéz és válságos időkben mikor a szabadelvű haladás az egyházpolitika terén rendkívül erős megpróbáltatásnak vetette alá minden szóvivő magyar főpap politikai és papi egyéniségét. Hogy a társadalmi jótékonyság, közmívelődési vezérlet mezején jelentős áldozatok, alkotások és sikerek jelezték működését, azt, a magyar főpapság tiszteletes hagyományait tekintve, nem akarjuk, de nem is szükség nála különös érdemszámba venni. gessó a vallásos szertartást oly sokszor hazudnak,szinészkednek az igaz Isten, a felséges, a mindentudó Isten hajlékában. Szegény Katinka! Feldúlt lélekkel suhant vissza fehér szobájába, gyermekkori boldogságának, leánykori álmodozásainak kedves tanyájára. De most úgy érezte magát ebben a szobában, mint a halálra ítélt a siralomházban. Nem feküdt le, hanem a kanapéra dőlt és ott sirt sokáig . . . Sötét gondolatok szülemlettek agyában, heves indulatok vivtak csatát szivében. „Én istenem! Én istenem! ments meg engem a holnapi naptól. . . . Gyűlölöm, utálom azt az embert teljes szivemből, teljes lelkemből, hogy legyek hát vele egy lélekké és egy testté ? I Hogy mosolyogjak én holnap fehér menyasszonyi ruhámban, mirtuszkoszorúval fejemen, hiszen az a fehér selyemruha halotti ruhája, az a mirtuszkoszorú halotti gyász koszorúja lesz az én eltemetendő boldogságomnak. . . Talán megkellene kérnem az atyámat, talán imádkoznom, könyörögnöm kellene neki, hogy irgalmaz- zon és ne tegyen mindörökre boldogtalanná, elátkozottá ?!.... De mit szólna ő szerelmemhez, ő a gőgös, ő az erőszakos, a kőszívű, a megindit- hatatlan? ... Tudom, hogy kikacagna, tudom, hogy eltiporna.. .. Talán meg kellene szöknöm? . . . most éjjel titkon elhagynom a kastélyt, hogy igy játszani ki az apám zsarnokságát, igy törjem meg büszkeségét?... Édes anyám, édes anyám! Oh minek is jutottál most eszembe?!.,. Minek jeLapnnk mai »lim« 6 oldal, "P&1U
