Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-10-07 / 105. szám
2. oldal. ZEMPLÉN Október 7. melynek alapjául az igazságügyminiszter által már régebben kidolgozott tervezet szolgál. A szaktanács- kozmány a kamarák és szaktestületek véleményes jelentéseit is beható mérlegelés tárgyává fogja tenni. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. Báró Fischer Lajos szinnai főszolgabíró ünneplése. Gálszécs, 1902. okt. 6. A történetírók az egyes korokat, az akkor uralkodó irányok és eszmék után bizonyos jelzőkkel szokták ellátni. így pl. a XIV. századot a rennessans, a XVIl.-et a reformáció, a 48-as időket a reformok korának nevezik. Itt ha valaki majd megírja Gálszécs városnak történetét, az 1902. évet a bankettek évének kell neveznie. S ha ez a bizonyos történész igazságos akar lenni: el kell mondania, hogy a gálszécsiek azokat a banketteket nem puszta mulatozási vágyból rendezték, hanem mivel oly sok kiváló alkalom adta elő magát ezen év lefolyása alatt, s a gálszécsiek csak a szép és jó iránti érzékenységüknek adtak kifejezést, midőn azon alkalmakat megragadták és megünnepelték. Folyó hó 6-án este is bankett volt a kaszinó nagy termeiben. Gálszécs városa s vidékének müveit közönsége ugyanis, abból a tényből kifolyólag, hogy a vármegye közgyűlése báró Fischer Lajos gálszécsi szolga- birót, a szinnai járás főszolgabírójává egyhangúlag megválasztotta: megakarta mutatni, hogy e közgyűlési határozattal mennyire rokonszenvez, s ez itt mily általános tetszést és közörömet okozott, mert ezen előléptetés csakugyan egy oly érdemes egyént ért, aki három évi szolgabiró- sága alatt példás szorgalmával, pontosságával, szakavatottságával tűnt ki és szerzett elismerést. A banketten Gálszécs városának egész értelmisége ott volt s a kedvezőtlen idő dacára a vidékről is számosán jelentek meg. Természetes, hogy felköszöntőkben sem volt hiány. Kail Antal kir. já- rásbiró szólott elsőnek. Tolmácsolta azon érzelmeket, melyet Gálszécsen és vidékén Fischer Lajos báró előléptetése okozott; kifejezést adva annak, hogy mily mélyen fájlalja a járás, hogy őt, e kiváló hivatalnokot elveszti, másfelől örül azon, hogy e megérdemlett kitüntetés éppen őt érte. Br. Fischer Lajos megköszönte a megnyilatkozott rokonszenvet s Gálszécsre és vidékére az Isten áldását kérte. Molnár Béla az ünnepelt édes atyját, br. Fischer Gusztávot köszöntötte fel, mint akinek az érdeme, hogy ily derék fiút nevelt. Spillenberg József az ünnepeltért s nejéért, ivott. Ihnátko Emil az uj szolgabiró édes anyját éltette. Br. Fischer Lajos Nemes Sándor főszolgabíróért toasztozott. Nemes hivatalnoktársai és a jegyzők nevében br. Fischer Lajost éltette, kívánva, hogy új működési körében legyen boldog stb. A bankett a legvidámabb hangulatban eltartott a késő éjjeli órákig. r. 1. )( Személyi hír. Hericz Márton végzett jogász közig, gyakornokká neveztetvén ki, szolgálattételre a sátoraljaújhelyi járás főszolgabirájához osztatott be. )( Pályázat. A varannai járásban, a sókuti körjegyzőségben segédjegyzőt választanak e hó 16-án, d. u. 3 órakor. Az évi javadalmazás 700 korona, Pályázni lehet okt. 15-éig. )( Közárverések. Lapunk utján is tudatjuk, hogy Királyhelmeczen a város tulajdonát képező »Rigó* vendéglőt és a »Szarvas« korcsmát, úgyszintén az országos és heti vásári helypénzszedés jogát az e hó 24-én d. e. 9 órakor kezdődő közárverésen fogja a város elöljárósága haszonbérbe kiadni az 1904, évi jan. hó 1-től számitandó hat évre. )( Segédjegyző-választás lesz e hó 28-án az alsó-hrabóczi körjegyzőségben. A javadalmazás évi 600 korona. Folyamodások az állás elnyeréséért e hó 27-éig adhatók be a varannai járás főszolgabirájához. HÍREK. Október 6. Félszázad merült a semmiség űrébe azóta, mióta a szabadság hajnalának ragyogó csillaga elé setét felleg vonult, s elhomályosultak fenn a csillagok a setét leplébe burkolódzott, csillagtalan, vak Égen. Setét lett. Éjszaka. . . . Tizenhárom vértanú adózott életével és tizenhárom vértanú pecsételte meg hazája iránti lángoló szerelmét oly fenségesen, oly méltó- ságosan, mely méltó volt hozzájuk s méltó a bilincsbe vert szép, magyar hazához. Emlékezzünk! Tegyük le kegyeletünk mindig élő virágait az irántuk érzett kegyeletes érzés oltárán s emelkedjék áldozatunk ég felé szálló füstjével együtt hálaadó szózatunk, hiszen elszállott lehel- letük árán uj fényt váltottak meg a magyarnak, a törhetlen honszerelem vakító ragyogását! Az ő sírhalmuk felett az elhatározásában megerősödött, uj Magyarország napsugára bontakozott ki s bíborveresre festette a feltámadt magyar nép kitisztult Egét. —yTalált levél. Édes Tercsikém ! Be’ nagyon is restellem, hogy már második hónapja nem értesitlek hogylétem felől. De bocsáss meg édes Tercsikém, annak is megvolt a maga oka, a melyet majd Pesten szóval elmondok. Mióta feljöttem ebbe a kis fészekbe, jól érzem magamat, csak tudod még sem olyan kellemes itt az élet, mint odahaza Pesten. Nincs meg az a kedélyes vasárnapi társaság. Nincsenek, ha éjjel-nappal lámpával is keresnéd őket, azok a valódi, snáj- dig pesti udvarlók, hanem holmi apró, ágról szakadt legénykék, a kik lesütik a szemeiket, ha olyau magam fajta nagyvárosi szobaleány erősebben rájuk néz. Ami uj helyemet illeti, meg volnék elégedve, mert a nagyságos úr — mondhatom —az első perctől igen kedvembe jár, csak a nagysága hár- piáskodik néha, mert észrevette, hogy férje, a vén róka, tilos helyen jár. Valóban nagyon mulatságos helyzet. Az öreg nagysága akár egy fővárosi detektív, mindig nyomunkban van, néha leánya, a 17 éves Etelka is segítségére van, de hasztalan, mert a vén róka nem engedi magát kelepcébe csalni. Úgy látszik, Pesten járt iskolába. A nagyságos úr 50 év körüli fess ember, szép szál legény lehetett valaha. Szinte sajnálom, hogy nem vagyok vele hasonló korú, mert — ismerve mindkettőnk természetét — bizonyosan összekerültünk volna Pesten, a hol — amint azt később megtudtam — a nagyságos úr jogász volt. A nagysága, na az egy valóságos budai benszülött asszony. Folyton veszekszik, zsémbel. Az egész ház népével nincsen annyi bajom, mint ezzel az elvénhedt skorpióval. (Tudd meg, hogy 6 évvel vénebb az uránál.) Minden percben más baja van; most a feje fáj és futnom kell a patikába migrén stift után. Ha már a patikában vagyok, nem bánom a futkosást, mert egy csinos patikárus-legényke szívesen szolgál ki. Megengeded, hogy eltérek egy kissé a tárgytól. Mondom, ha a patikában vagyok, a fiatal patikárus mindig érzéssel szorítja meg kezemet és markomban felejt egy üvegcse parfümöt. Már öt parfümös üvegem van a kofferemben. Hol is hagytam el ? Igen, a fejfájásnál. Mikor a migrén-stifttel visszatérek, akkorára már nyilalása van, majd Heebuenschuss bántja, azután 10-órait kell felszolgálnom; rántottát eszik és egy üveg sört iszik meg utána, amitől gyakran olyan kedve kerekedik, hogy a jól elkészített 10-órait két darab húsz filléressel honorálja. Ezt az összeget ilyenkor megfelézem a szakácsnéval. Virágos kedve azonban csak délig tart; ebéd után ismét gyötrik holmi apró bajok. Hát még az öltözködésnél. Ilyenkor mindig felmondani készülök. A miederjével annyi bajom van, hogy sokszor darabokra szeretném tépni, Kitágítom, amennyire csak lehet és akkor is alig fér bele. Az tudod, zum hinwerden. Mikor teljesen felöltözött, akkor elébe kell hordanom féltucat uj kalapját; valameny- nyit felpróbálja és végtére — a hetediket veszi elő a sifonból. Szinte megkönnyebbülve sóhajtok föl, mikor távozik és maga után zárja a konyha ajtaját. Alig ülök le a fáradtságtól kimerülve székemre, a lépcsőházból elkiáltja magát: Julii Juli! — hozza ki a fekete selyem napernyőmet. Mikor a napernyőt kezébe adom, ismét hozzak ki egy zsebkendőt. Igazán, zum Schlag-treffen. Végre nagynehezen legurul a lépcsőn. Mikor már az utcán jár, akkor is figyelem, nem-e kiált ismét rám. Az Etelka kisasszony kedves kis teremtés. Kár neki itt ülni és unatkozni. Bezzeg, ha Pesten lakna, az udvarlók egész raja venné körül. Az urfi — no tudod édes Tercsikém — az valóságos pesti gavallér. Elegáns, finom és — bőkezű s ami engem kellemesen érint velem szemben igen előzékeny és figyelmes. Mióta katona (honvédönkéntes!) azóta rosszabbul megy sorom; egyedüli udvarlóm — a nagyságos ur. Már kezdem unni a dolgot, főleg a nagysága szekáns viselkedése miatt. Az állapot kezd tűrhetetlenné válni, noha a nagyságos úr kedvemben jár. És éppen a nagyságos úrnak velem szemben való viselkedése eredményezte, hogy 1-én már megyek is helyemről. Képzeld, mi történt. A nagysága távollétében a vén róka hozzám jön és megcsipdesi arcomat. E közben, mint égből a villám, hirtelen belép a nagysága és egyik kezében napernyőjét magasra emelve, feldúlt arccal rohan felénk és egy veszedelmes kézmozdulattal arcul akart ütni, de mivel én a legkritikusabb pillanatban fólre- ugrottam a nagysága gömbölyű tenyere a nagyságos ur becses arculatját találta, mégpedig olyan csattanósan, hogy a nagyságos ur szeme csak úgy szikrázott bele. A nagysága öt úja és tenyere talán most is ott van a nagyságos ur arcán. Én abban a pillanatban ott hagytam a csatateret s azóta vissza se tértem a nagyságos urékhoz s igy a heves ütközet folytatását nem tudom, csak sejtem. Három nap óta hely nélkül vagyok és most a cselédszerzőnél pihenek. Mióta helyemet elhagytam, Etelka kisasszony már járt utánam, hogy jöjjek vissza, mert nem tudnak alkalmas szobaleányt kapni. Dehogy mennék, a világ minden kincséért sem. Félek mint a tűztől, régi helyemtől. A legnagyobb ellen3égemnek sem kívánom, hogy olyan háziasszonya legyen, mint a nagysága. A cselédszerző biztat, hogy rövid időn belől a vidéken egy mágnásnál kapok jó helyet. Vagy oda, vagy,haza megyek. Édes Tercsikém! Milyen különös is a sors. Szeszélyes, akár csak egy pesti szobaleány. Képzeld ! — mi történik mindezek után. Ötödnapra, a mint a cselédszerző intézet ajtajában gondolataimba elmerülve állok, egy fess, pelyhedző bajuszkáju honvédőrmester lépdel el előttem. Az urfi volt, a honvéd-önkéntes, fényes hosszú karddal. Láttára — képzelheted— menynyire megörültem. Letette a tiszti vizsgát és haza jött. Édes Tercsikém! Ne várjatok haza, mert tegnaptól elfoglaltam régi helyemet a nagyságáéknál. Pál Ezer puszit küld gyermekkori hű barátnőd Julis. (j. á.) Felkérjük t. előfizetőinket és mindazokat, kik az előfizetéssel hátrálékban vannak, hogy úgy a hátrálókos összegeket, valamint az uj előfizetést beküldeni méltóztassanak. A kiadóhivatal. — Szerkesztőségünkből. Lapunk felelős szerkesztője három heti szabadságra elutazott Sátoraljaújhelyből. Távollétében a lap szerkesztéséért lapunk főszerkesztője felelős. nyék, éjjeli ájtatosságra mentek a templomba, elhatároztuk, hogy a kovácsműhelyben fogunk boszorkányt idézni. Bementünk a műhelybe, a szentelt krétával egy 2 méter átmérőjű kört rajzoltunk a deszkázatlan földre, a középen felhalmoztuk a sok gályát, füvet; ajtót, ablakot légmentesen elzártunk, s midőn a közeli toronyóra éjféli 12-őt ütött, beáltunk a körbe, s meggyujtottuk a gályát. A száraz galy — szentelt vízzel jól leöntetvén — csak igen lassan, de annál nagyobb füsttel égett. Akkor aztán 3-szor kiáltottuk egy hangon : Boszorkányok királynéja jelenj meg!! A nem nagyon tág műhely hamar kezdett füsttel megtelni, köhögtünk eleget, de a boszorkány-királynő csak nem akart megjelenni. Addig, mig az óra éjféli 1-et nem üt, nem szabad a körből kimozdulni, mert könnyen meg lehet, hogy a boszorkány ott leskelődik, s jaj annak, ki a körből kilép, mert a szentelt körben állón nincs hatalma. A helyzet kezdett tarthatatlan lenni. A füst mindjobban fojtotta tüdőnket, s mi, bátor legények — anto- suggesztio folytán — kezdtünk félni. Egyszerre távoli léptek dübörgését hallottuk. No most! Itt a boszorkánykirálynő 1 Egyszerre majd hatalmasan dörömbözik valaki a műhely belülről kulcscsal becsukott ajtaján! Minden hajszálunk égnek meredt. Azt hiszem, akkor már nem voltunk teljesen eszméletnél! Végre halljuk házigazdánk kiáltó szavát: „Urakok! itt vannak! ?“ Felelni persze nem mertünk, hátha a boszorkány az, elváltoztatott hangon akarván minket becsapni! A lélekjelenlét kezd elhagyni bennünket. A rettenetes sűrű füst sem kiméit, mig végre egyikünk, ki a legközelebb állt a körben az ajtóhoz, művész tornázás- sal, egy lábbal a körben, nagynehezen kicsukja az ajtót. Ami ezután következett, azt csak házigazdánk elbeszéléséből tudjuk. Ugyanis, ahogy az ajtót kinyitotta, irtózatos füst tódult ki, s mind a négyen a földön feküdtünk eszméletlenül. Hosszú dörzsölés és hideg vízzel való locsolás után csak reggel tértünk eszméletre; a fotytonos hányás elvette erőnket; 3—4 napig feküdtünk ágyban, evésről szó sem volt, s mindég azon törtük a fejünket, hogy mit tett velünk a boszorkány. Ha elgondolom, hogy mily végzetes lehetett volna ez az experimentálás ránk nézve? Halálnál biztosabb, ha házigazdánk 10 perccel késik, vagy fel nem tűnik neki az, hogy szobánk üres s nem érezte volna a kinyomuló füstszagot a műhely felől, tisztára ott vesztünk volna el. Ahányszor tengeritörés ideje van, s Lucza napja elérkezik, mindég eszembe jut e história, s hálát adok az Egek Urának, hogy megmentett. Azóta sok idő eltelt. Nem idéztem többé valódi boszorkányokat, hanem mégis: „Engemet is megbúvóit egy boszorkány“ . . . . a feleségem, s most már kis boszorkány-fiókjainknak mondom el a históriát. Guseó Ferenc,
