Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-09-27 / 101. szám
101 (2231.) Harmincharmadik évfolyam. Sátoralja-Ujhely, 1902. szeptember 27. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoralja-TJjhely, főtér 9. saám. Kéziratokat Bem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérhen minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Bíró Pál dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkei, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. Uj irodalmi kör. — szept. 26. Zemplénvármegye értelmisége holnap délután rendkívül nagy horderejű lépés előtt áll. Amint lapunk előző számából olvassuk, ekkor lesz a létesítendő Zemplénmegyei Kazinczy Irodalmi Kör első alakuló közgyűlése. Képviselőt küldenek erre a gyűlésre a Magyar Tudományos Akadémia, a Petőfi- és Kis- faludy-Társaság. Fölösleges bővebben is fejtegetni, hogy mily jelentősége van ez irodalmi mozgalomnak itt, ahol a magyar kultúra terjeszkedése előtt a tót nyelv erős falazata áll és ahol oly közel vagyunk az osztrák- galiciai hegyekhez, hogy az ott terjeszkedő fellegek világosan ellátszanak ide. Ez a földdarab, mely a galíciai hegyektől a kanyargó Tiszáig, a legmagyarabb folyóig lehúzódik, a magyar földrajznak egy oly sajátságos kialakulása, amelyhez hasonló alig van még egy ez országban. Ez a vármegye a derekáig ameddig a tót levegő borítja, három olyan vármegyével ölelkezik, amely túlnyomó rétegében szintén tót és német, azontúl pedig a legzamatosabb magyar erőtől duzzad. Borsoddal és Szabolcscsal együtt képezvén a magyar nyelv terjeszkedésének hatalmas áramlatát. És e két áramlat tűzfala közt épült fel Sátoraljaújhely, a megye székvárosa. Ezért van kevés vármegyéje ez A ZEMPLÉN TARCZÁJA. Az újhelyi kántor. Hajh! beh csendes az újhelyi Pincék tája, Amióta kiütött a Kopaszhegyi vig szüretek Kolerája. Maradt otthon anyámasszony Kapuzáró, Este felé a hegy felé Igazodott minden igaz Búcsujáró. Csengett-bongott a pincének Öblös torka, Nem fogyott a vidám nóta, Kántor uram a gyantáját Váltig hordta. Föld is itta, annyi volt a Tele hordó, Most a pap is vizet iszik S túrót eszik, mint a cigány Levélhordó. Kong a szív is, a hordó is Valamennyi, Átok verte pincehegyre A tanácsnak nincsen már ma Kedve menni. De a kántor még a hegyet Egyre járja, országnak és kevés megyei székvárosa, amelynek ily kínálkozó fényes helyzete volna arra, hogy a magyar kultúra terjesztésére és védelmére saját falai közt világitó tornyot emeljen. A kultúrpolitikánk lelkes vezetői minden lehetőt elkövetnek, hogy népiskolák létesítésével és a magasabb rendű tanintézetek fejlesztésével e magyar hazának minden őrhelyén ott álljon a magyar nemzet erejét és hatalmát hirdető — magyar kultúra katonája. Ám a kultúrpolitika kötelességei és ténykedései mellett, a nemzeti élet leghatalmasabb szervének a társadalomnak is mindent el kell követnie, hogy a nemzeti kultúrpolitikának hazafias törekvéseihez a legnagyobb lelkesedéssel nyújtson segédkezet. Ahol csak a politika csinál kultúrát, bármily buzgalommal is, de ahol a társadalom szervezete tunyaságban él, ott elérhetünk ugyan napról-napra ható sikereket, de igazi, a nemzeti erők hatalmas egyöntetűsége nyomán nyilvánuló eredményeket nem élvezhetünk soha. A német kultúrpolitika csinálhat bármit is: az elszásziak füléből nem tudja kiölni a „revanche“ akkordját — mert felcsendül ez a társadalom szive dobbanásában minden áldott reggelen és estvén. Az ifjú csehek okvetetlenkedését gúzsba kötheti Körber úr taktikája, az agyar- kodó cseh társadalom kráterében forrong a nemzeti kultúráért so várgóváBárha csendes, mégis kedves Neki ez a búcsujárás Régi tája. Teli palack a zsebében, Ebugatta! Ha bor iz is, fele viz is, De legalább pincetorkon Iszogatja! (Régibb verseimből, 1894.) Fejes István. Egy boldog leánykor. Irta: Daisy. Nem komoly, idős embereknek szántam ezeket a sorokat. Ifjú leánykáknak, fiatal anyáknak mondom el múltamnak eme derűs, boldog idejét. Nincs evvel semmi erkölcsnemesitő célom, nem akarok nagy problémákat megoldani, sem érdekfeszitő, regényes dolgokat mesélni. Egyszerű, naplóféle feljegyzéseimet az ifjúságnak, az édes, kedves leányvilágnak mondom el. Ne féljenek leánykák! nem beszélek száz év előtti antik izü mesét, hiszen még egy évtized sem telt azóta a bűbájos idő óta, hogy otthon voltam édes anyám mellett! S talán azért van még oly élénk emlékezetemben az a nehány napsugaras, verőfényes esztendő. Nem arról a „felnőtt leány“-kor- ról beszélek, hol a leány már arra néz, hogy mentül több bálon részt- vehessen, udvarlója legyen s lehetőgyakozás izzó lávája és el fog majd söpörni minden politikát, mert ez a láva a társadalmi élet gyökeréből, a nemzeti közérzet legmélyebben fekvő forrásából meríti erejét. Amely nép a kultúráját bölcsen és jól tudja fejleszteni, az minden romboló hatalommal szembeszállhat, mert a nemzeti lét oly biztos talaján áll, amelyről földi erő és hatalom le nem sodorhatja. Róma egykori világuralmának szele mindaddig a levegőben kísértett, ameddig csak a népvándorlás nyers ereje buktatta el ezt a rettentő hatalmat, de valójában csak akkor lett semmivé, amikor a germán és gall kultúra teljesen leszorította a világkoncert napirendjéről. * Jól tudom hogy minden dolognak meg van a pesszimista ellenzéke és jól tudom, némelyek meg is fogják mosolyogni, hogy e zemplénmegyei irodalmi kör megalakulása alkalmából ezekről a nagy világhistorai motivumokról szót ejtek. Mert az emberiség egy kicsinyke kis részének mindig meg volt az a szokása, hogy fázik a kis dologtól. Nem bízik benne, hogy valami kisebbszerü kezdeményezésnek nagyobb hatása is lehessen. Különösen pedig a magyar társadalom majdnem megit- tasult a főváros-imádástól. Ugy- annyira, hogy e megittasodásnak hatása a vidék, az úgynevezett „Mucsa“ színházi és irodalmi életével szemben már szinte nevetséleg hamar toppanjon elő a vőlegény ur! Nem arról a korról Írok, hol a divatlap, a napi újság, vagy francia regény a leány kedvenc olvasmánya és az etiquette paragrafusait jobban tudja, mint valami fiskális a Verbőey törvénykönyv alapszabályait. Arról a szépséges, kedves, tizennégytől—tizenhét évig terjedő időről teszem feljegyzéseimet, arról a gondtalan, bohó álmokat kergető, derűs leánykorról. Egy szép, kedves vidéki városban nevelődtem föl. Nem nagyon népes, de annál intelligensebb volt ez a kis város. Ami jellemző: kevés kávéháza van ; de igenis van egy magas nivón álló társasköre, melyben : szini, zene, irodalmi szakosztályok vannak, van továbbá többféle sportegyesület, dalárda, egy szép kis színháza. Egyszóval ebben a városban kultiválták a szépet, jót, tudtak lelkesedni a művészetért, támogatták azt a nemes kulturegyesületet, mely oly áldásos működésű hazánkban. S ami a legszebb ebben a városban, felségesen szép a vidéke a sebes, hegyi folyó partján. Egy intim, kedves, kicsi leánykompániát gyűjtöttem magam köré. Heten voltunk. Hangsúlyoztuk is büszkén „we are swen“ ! Ötször he- tenkint jöttünk össze, olyan zsur- félét tartottunk, de ahol nem a sandwich és tea, de az irótoll és könyv is szerepelt. Kedden, szombaton nálunk ges gunynyal és maliciával nyíl vánul. Ezért van az, hogy ma nincsen igazi újabb nemzeti irodalmunk, hanem van egy kozmopolita levegővel átitatott budapesti irodalmunk és ugyanilyen minden egyéb kultúránk. Az iskola még a telkekbe szivárogtatja a nemzeti kultúra iránt a lelkesedést. Még ifjúságunk gyönyörűséget talál a nemzeti vonásokkal, a faji jelleggel, a magyar társadalmi és népszokásokkal felitatott alvasmányban és színdarabokban, amint azonban a mai divatos társadalmi élet forgatagába kerül, ha megizleli a kaszinói kártyaasztalok fölött terjengő cigarett- füst finom illatát, a kávéházak cog- nacjaiból gőzölgő levegőt, a „turf“ izgalmait — azon módon kivetkőzik nemzeti mivoltából és kéjjel szívja fel a Magyar- és Vígszínház műsoraiból kiáradó — pornográfiát. Olvasmánya pedig reggel az újság, délben a Magyar Figaró és este — Boccacio. Tessék igy nemzeti erőtől duzzadó társadalmat nevelni. Tisztelt pesszimista olvasóink, kegyeskedjenek elhinni, hogy e mai kulturális áramlat ellen egészséges reakciót lehetne teremteni — ha valami jó szellemtől áthatott lelkesedéssel mindé,n olyan megye- székhelyen, ahol m.ég ilyen nem létezik, — egyszerre és teljes lelkesedéssel irodalmi köröket létesítenénk. volt az összejövetel. Kedves, édes anyám! de széppé, kedvessé tudtad tenni ezeket a napokat. Csókolom a kezedet, most is, képzeletben ezért a jó időért! Ha tél volt: a nagy ebédlői asztalt körülültük. Fiútestvéreimet kiex- pediáltuk a diákszobába s mi magunkra maradtunk könyveinkkel. Tanultunk sokszor egy óra hoszzzat is. Anyus ült az asztalfőn. Vele együtt vitattuk, beszéltük meg a tananyai Tőle kértünk tanácsot; s ha valam idegen nyelv egy szava nem jul eszünkbe, vagy valami számtani telnél megakadt a tudományunk ő segített ki bennünket a zavarból Midőn aztán elkészültünk a m napi előadásra, körülvettük a zongc s felcsendültek a legszebb mag dalok édes bús melódiái. Szelíd, k vés leányhangok kísérték a zong áriáit, majd halk tilinkószó vegyü kis koncertbe. Ha valami uj dal nem tudtuk a szövegét, egy-kette, megírtuk a verset hozzá és igy sok • szór általunk szerzett szöveg jött galomba. A muzsikába belefáradva, r ujjongással telepedtünk le az u názó asztal köré. A kávé és tear lett megindult a kacagó, pajkos kurzus, megkezdődtek a nagy vi Hatalmas, nagy eszméknek látszó akkor s most úgy tűnnek föl élőt mint kicsinyes gyermekségek! A $SP6£T* Lapunk mal tcinia 8 oldal.
