Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-09-20 / 98. szám
2. oldal. ZEMPLßN Szeptember 20. az újabb honfoglalás volt, a dicsőséges bukás a diadalt jelentette. Az erőszak nem homályosithatta el azoknak a fegyvertényeknek a dicsőségét, amelyekkel Európa legkisebb nemzete a minden oldalról reátörő ellenségeit leverte s végleges diadalában csak a fátum akadályozhatta meg. Szolnok, Hatvan, Isaszeg, Nagysarló, s a heroizmus annyi más színhelyein vívott véres küzdelem a nemzet igazi megváltása volt. És mikor a fegyver kihullott kezeinkből: te akkor sem csüggedtél dicsőült szellem. Láng lelked titáni erejével aktuálissá tetted a magyar kérdést az egész müveit világ előtt, munkáltad ernyedetlenül, ha az idő arra intett és a történelem igazat adott néked. Azokat a politikai hibákat, azokat a bűnöket, amelyek miatt a nemzet méltatlanul szenvedett, a történelem megfelebbezhetet- len ítéletével nyitotta, s a végleges diadal a miénk lett. A kiegyezés a történelem igazságszolgáltatása volt. 18 évi méltatlan szenvedése után a nemzetnek, a 18 évi méltó vezek- lése után a hatalomnak, kisugározása annak a fénynek, amelyet históriánkban a magyar szabadság-törekvések küzdelme nyújtott azzal a nagy gondolattal, hogy ami a nemzeti önállóság teljességéből hiányzik, azt a nemzet az alkotmány békés fegyvereivel ki fogja küzdeni. Es itt bételt küldetésed. Az a láthatatlan jobb kéz eszméid teljes megvalósítását, a nemzet további hazafias munkájának dijául tartotta fenn, amelyek kiküzdését hivő lélekkel, igazainkban vetett törhetlen bizalommal folytatjuk, hiszen te mondtad, hogy: „nemzetek sorsa nem méretik maroknyi napjaink mértéke szerint, s példád büszkén hirdeti, hogy nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett.“ De eszményed él tovább, él a nemzet lelkében kiolthatatlauúl, az a tűzoszlop az, amely vezérel bennünket az ígéret földje felé. Vajha emléked megihletné nemzeted szívót és lelkét, hogy az igazságért élni kötelesség, halni dicsőség, hogy a hazafiságban nincs megalkuvás, hogy a honfierények legfőbb ékessége az önzetlenség, vajha az ifjúság mintául venné életedet a munkában, a törhetlen kitartásban, a férfiúi büszkeségben. Ha az a nagy gondolat, amely államférfim alapeszméd volt — az egész nemzet erőit tömöríteni a nemzeti célok megvalósítására: vérébe mehetne minden magyar embernek s felszabadítaná nemzetünket a visszavonás históriai átka alól, ha elsajátithatnók igazi nagyságod lényegét, hogy a szemtanúk nélkül teljesített áldozatok, a kötelességekhez való kitartó hűség, az igaz hazafiság próbakövei, az lenne a legÄ ZEMPLÉN TÁRCSÁJA. Hol tűz le most . . .?! Hull a levél s én elborongva járok Letűnt tavasznak fényét keresem . . . Hová is tűntek a szines virágok . . . ?1 Csak hervadást lát mindenütt szemem . . . Hol tűz le most a nyári nap sugára ....?! Hová sodorta őszi szél fuvalma Tölgyek lehullott, kóbor levelét . . . ?! Mért pusztaság a parlag annyi halma . . . Mórt szállt az illat messze... szerteszét...?! Hol tűz le most a nyári nap sugára . . .?! Miért sikong jajongó, bús sirámot Szellő helyett az ősz hideg szele . . . Madár miért hogy másik tájra szállott, És annyi dal miért veszett vele . . .?! Hol tűz le most a nyári nap sugára ... ?! Hová is tűntek telkemből az álmok Fényes jövőnek üdvös álmai ... ?! A vágynak lángja hamvadásra vállott A félvilággal szembe szállani; Nem tűz le már a nyári nap sugára . . . Hová tűntek... s mért vágyom úgy utánuk. Utánad fény . . . utánad szerelem . . .?! Hull a levél p ón elborongva járok, Letűnt tavasznak fényét keresem: Hol tűz le most a nyári nap sugára ... ?! Németh Pál. méltóbb hódolat szellemednek,Kossuth Lajos. Az volna az engesztelő áldozat a múltak bűneiért, ha verítékünket egyesülve hullatnánk az igaz munkában azoknak a céloknak a megvalósítására, amelyekért apáink vérüket ontották. Az lehet egyedüli méltó jutalmad, hálás nemzetedtől megdi- csőült szellem, ha bölcsen és tántorit- hatlanul élünk azokkal a nagy vívmányokkal, amelyeket nemzetednek kiküzdöttél, azzal a nemes szabadel- vüséggel, amely eszményed volt, s amelynek lényege az egymás megbecsülése, azzal a törhetlenséggel, amelyben példát mutattál meg, mint kilencven éves aggastyán is. Hazád szeretettel ölelte keblére haló poraidat, az volt az egyetlen jutalom, amit elfogadtál tőle, s oltárt emelt felette, hálatelt szívvel ünnepli emlékedet. Itt vannak szellemed nagy művében egykori munkatársaid, az uj Simeonok, akik látták a megváltót, azok fiai és unokái, akik felfogják váltani a kötelességek mezején a boldog és büszke elődöket, akiknek Kossuth Lajos üzent, s akik szivükbe vésik, hogy az üzenet egyre tart, s ez az üzenet az, hogy: „hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar.“ Nem búcsúzunk emlékedtől nemzeted Mózese, élsz közöttünk időtlen időkig, koporsódból is élet fakad, amint a költő ihletett lelke súgta: „lm elbocsájtunk most Kossuth hajója, Koporsó. Menj s vigy örök életet, Hazádba szállj szabadság bujdosója 8 mint te oly törhetlen lesz a nemzeted. Csupán e szűk sir, mit néked adhat, De szent oltára lesz az a magyarnak, Hol térdre hulva fogadással áldoz, Hogy hű lesz hozzád, és a szabadsághoz.“ (Szlrmay István beszéde.) Mélyen tisztelt ünneplő Közönség ! Végére hanyatlik immár ünnepünk ! Nehány rövid pillanat még és le fog hullani a lepel arról az emléktábláról, melylyel városunk közönsége Kossuth Lajos egykori lakását megjelölte. Márvány darabba vésett arany betűk fogják hirdetni onnan, hogy volt egy idő, a midőn itt élt, itt lakott Kossuth Lajos. Mielőtt szinről színre látnánk az örök időknek szánt emlékszavakat, gyújts meg lelkűnkben az áldozat tüzét és küldjünk hálaadó imát a népek sorsát vezérlő Gondviseléshez, a miért bennünket is választott népének fogadott és megengedte, hogy mi is oda véshessük városunk falára: „Itt élt Kossuth Lajos“. Mert bármily egyszerű, igénytelen e ház, amelynek homlokzata előtt most összesereglettünk ; bármily szerény, igénytelen emlékjel is a falaiba illesztett kődarab, mától fogva onnan lesz A leánykérdésről. Irta: Grál Lajos. Egy kis versecskét tudok, amit hazánk egyik neves költője irt, s amelynek két sora igy hangzik: „Kózsa virág remek szép, Amig bimbó le ne tépd!“ E verssorok mindig az édes, serdülő leányokat juttatják eszembe. A leányt, aki az emberi nem rózsája, tehát királynője a teremtésnek, miként királynője a rózsa a virágoknak. A leányra gondolok, aki mint asszony koronája, lelke, menyországa és üdvé lesz a családi tűzhelynek, ha egy jellemes, gyöngéd, szerető férjet kaphat. — De elhervad, elpusztul, ha nemes hivatását, mint asszony el nem érheti és lesz belőle fanyar, irigy, elégedetlen aggszűz. Amig rózsává nem fejük a virág üde és kedves. Ha rózsává lesz le kell tépni, mert ez a rendeltetése. Amely rózsát le nem tépnek, az magától hull le. A rózsának sorsa a hervadás. A leánynak hivatása a férjhezmenés. De amig a rózsa elhervad, a leány mint asszony virúl, mert éltető eleme a házi boldogság. S mégis, hány és hány derék, szép leány marad pártában, aki erről elolvasható Sátoraljaújhely legnagyobb büszkesége, el nem múlható örök dicsősége ! Onnan lesz leolvasható, hogy Magyarország újjászületésének történetében helyet kér magának a mi kis városunk neve is, mert az ő falai közűi indult dicsőséges útjára az a férfiú, a kinek a múlt század történelmének megalkotásából Magyarországon a legnagyobb rész jutott. Azt mondottam: „Innen indult ki dicsőséges pályafutására Kossuth Lajos, akinek a magyar történelem megalkotásából idáig a legnagyobb rész jutott.“ Tudom, sokat, nagyon sokat jelentenek e szavak és mégis úgy érzem, hogy igen keveset mondottam. De hát ki válalkoznék arra, hogy egy rövid mondat keretében megfejtse azt a fogalmat, amit a magyarnak ez a név jelent: Kossuth Lajos ! Nem vállalkozik és ne is válalkozzék, mert nem képes arra senkisem! Mind az, a mi a magyar nemzetnek egy századon át hite, reménye, vágya volt, benn^ foglaltatik e névben : Kossuth Lajos! És miként az Istenség eszmélye elrészletezve vízben, fellegekben, ligetben és mindenütt jelen van, úgy tükröződik vissza a Kossuth Lajos neve mind abban, a mit nemzetünk a múlt század folyamán szépet és nagyot és dicsőt alkotott. Nagy volt ő a nagyok között és boldogak vagyunk mi, hogy magunkénak mondhatunk egy helyet, mely tanúja volt az ő életének; magukénak mondhatunk egy helyet, mely Kossuth Lajosnak az otthona volt. Forrásaink nyomán az 1836 ik évet irtuk emléktáblánkra, mert úgy tudjuk, hogy ebben az évben lakott e házban Kossuth Lajos. Ki ne tuná azt hogy Kossuth ebben az évben még, alig 34 éves férfi volt, de már is legelső munkása a nemzeti szellem felébresztésének. Neve, népszerűsége országra szóló és Zemplénvármegye már feljegyezte egyik legszebb és legnagyobb szónoki sikerét. Ki ne tudná azt, hogy Kossuth Lajos volt az, aki hatalmas szavának mindeneket leküzdő erejével megállította romboló útjában azt a szerencsétlen tömeget, mely Isten reábocsátott csapásai alatt eszét és szivét vesztvén az 1831-iki kolera vész alatt fegyveres kézzel támadt ártatlan embertársaira ? És ki nem tudja azt, hogy a Kossuth »Országgyűlési Tudósításai« nyomán már ekkor — 1836-ban — hatalmasan felébredt a nemzet közszelleme és fel nem tartóztatható erővel követelni kezdte árreformokat. Tudjuk, mindnyájan tudjuk ezt és feldobog szivünk, ha Írva látjuk történelmünk lapjain, , hogy midőn Kossuth Lajos 1836. tavaszán az ország gyűléséről városunkba visszatért, már minnem tehet, mert nem ő választja a férfit magának, hanem a férfi választja őt. A házasságok statisztikája napról- napra megdöbbentőbb képet mutat. A családalapítás mindig nehezebb. Az élet megdrágult. A nősülendő fiatalemberek fogynak. Mi lesz ebből ? Nagy csapás, amely a nemzetet, a társadalmat élte gyökerén fogja megtámadni. Hogy ez igy van, nem is kell vitatnom. Leányos apák és anyák igazat adnak nekem. Statisztikusok bizonyítják állításomat. — Pedig, ami még fokozza a bajt, a leányok többen vannak, mint a férfiak. Ha minden férfi megnősülne, az nem lenne elég. Hátha még a férfiak közül sokan vissza is riadnak a nősüléstől? A leánykérdést tehát mint fontos problémát felszínen kell tartani, mert annak megoldása nemcsak Amor hatalmát jelenti, hanem olyan szociális baj nálunk Magyarországon, amelynek orvoslását vitális nemzet-gazdasági érdekek is megkövetelik. Ezen érdeket óhajtom én szolgálni szerény képességemmel; s gyenge toliammal szeretnék oda hatni, hogy legalább valamit lendítsek kedvenceim sorsán. denki tudta és érezte, hogy a haza sorsának jövendőjére ennek a kiváló férfiúnak döntő befolyása lesz. El kell-e mondanom, hogy e sejtés valóra vált? El kell-e mondanom, hogy ugyanaz a férfiú, ki mint egyszerű ügyvéd tért vissza ide az 1836-iki országgyűlésről, nem elégedett meg azzal, hogy megbízói érdekeinek hűséges sáfárja, szegénynek, árvának, világtól elhagyott ügyefogyottnak pártfogója legyen, hanem mindezeken kívül szakadatlan tevékenységgel, senkivel össze nem hasonlítható energiával dolgozott tovább a haza ügyén? El kell-e mondanom, hogy az 1836-iki országgyűlés befejezésével megszűnt »Országgyűlési Tudósítás« - okát csakhamar követték a »Törvény- hatósági Tudósítások«, melyek a már felébresztett közvélemény folytonos ébrentartásával teljesítettek meg sem becsülhető szolgálatot az ország fejlődésének ? El kell-e mondanom az első igazán politikai magyar újság alapításának, az 1841-ben megindult Pesti Hirlap-nak történetét? Bizonyára nem. Tudja ezt a magyar nép. Tudják ezt Önök, akik ma Kossuth Lajos ünnepélyére egybegyűltek, igen jól. Nincs szükség arra sem, hogy akár hírlapi cikkeiből, akár polemikus irataiból, akár szónoklataiból bizonyítgassam, hogy azokat az eszméket, melyeket a 48-as törvényhozás később törvénybe iktatott, Kossuth Lajos hintette, terjesztette el a magyar közvéleményben legerősebben. Az ő láng- lelke nyerte meg az eszméknek a sziveket és lelkeket, s az ő nevéhez tapad legnagyobb mértékben annak a dicsősége, hogy Magyarország középkori állam szervezete, békés utón, vérontás nélkül alakult át, demokratikus alapra fektetett, modern alkotmánynyá. Mindezeket ha fejtegetném, csak általánosan ösmert s a mai nap folyamán is már bőven kifejtett tényeket ismételgetnék . Ezekre a szerény falakra tekintek csupán és elémbe tárul a kép, amelynek azok néma tanúi valának. Elémbe tárul a kép, midőn a felismert élethivatás zajtalan, de annál termékenyebb előkészítése közben bekopogtatott hozzá a nemzet Géniusza, hogy életének eddig szűkebb keretei közzül elvezesse oda, ahova őt a népek gondviselése kiválasztotta, küldeni rendelte. És elvezette innen, hogy oda áll- ván legjobbjaink közzé, a szó és a toll ellenálhatatlan erejével kivivja, megalkossa népe számára a szabadság evangéliumát, az 1848-as törvényeket. És elvezette őt innen, hogy ha majd reánk tör ellenségeink zúgó áradata, ha majd »veszélyben a haza« és állami függetlenségünk, nemzeti önállóHa Hymen rovatának csak egy sornyi újdonságot is eredményezne fáradozásom, már meglenne jutalmam. S ha hozzám szegődnének a hölgyek is, bizonyára siker koronázná munkánkat. Hogy mi okozza a házasságok kedvezőtlen statisztikáját, azt sejteni könnyű, megfejteni nehéz. De a nehézségektől vissza riadni nem szabad, ha azok legyőzése üdvös eredméuy- nyel kecsegtet. Már pedig, ha kikutathatjuk a baj okát, annak orvosságát is megtalálhatjuk. Hölgyeim! hallgassák meg jó barátjukat és feleljenek nekem e lap t. szerkesztősége utján a következő kérdéseimre: 1. Hogyan lehetne a nőtlen embereket reá bírni, hogy hozomány nélkül is többen nősüljenek? 2. Hogyan kell viselkednie a leánynak a fiatalember irányában, hogy azt minél előbb és minél biztosabban meghődithassa úgy, hogy ezt lehessen neki mondani: „Beszéljen az édes mamával!“ 3. Célra vezető-e, ha a fiatal leány
