Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-08-30 / 89. szám
2. oldal. ZEMPLÉN Augusztus 30. logh Pál. Megmondja és művészkézzel megrajzolt színes térképekkel szemlélteti, hogy tolódtak el ötven óv folyásán a nyelvhatárok, hogy olvadtak át vagy cserélődtek ki az egyes nyelv- területek, hogy keletkeztek a népfajok mozgalmai során újabb nyelvszigetek, vagy tűntek el a régiek? S mindezt végzi a statisztika terén most először alkalmazott, vadonat új módszerrel : a népszámlálás eredményösz- szegeit abszolút számukban , mutató tételek helyett a viszony számok rendszerének bealkalmazásával. Ez eljárással azután megállapíthatta nemcsak azt, hogy aránylanak egymáshoz a fajnépek helységről helységre, hanem azt is, hogy milyen keretekben ? Mert más a jelentősége pl. 10°/o magyarnak 500 és más 50,000 lélek között ; ott csak 50, itt meg 5000 lelket ér! Ily és hasonló szempontok szerint vizsgálódva volt kénytelen kimondani (Bevezető 10. lap.) pl. Zemplénvárme- gyéről, hogy az még ma is, a XX. század hajnalán, a tót nyelvvidék csoportjába tartozik, mert a magyar elem azon a földterületen, melynek Zemplén vármegye a neve, csak a Bodrogközt és mellékét szállta meg túl- sulylyal, a tót elém pedig a vármegye nagy részén el van terjedve, sőt az eltótosodó orosz negyed felé is folyvást terjeszkedik (a magyar zsógek száma 125, a tót községeké ±■*8, az orosz községeké pedig 95.) A vármegye statisztikai tükrében inkább érvényesül a szláv, túlsúly- lyal a tót, mint a magyar egyéniség! Ez a statisztikai tükör tehát épp oly világításban mutatja be vármegyénkből a szláv népfajnak állandóan vaskos voltát, mint bemutatta volt pl. az 1857. évi népszámlálás, amikor kimondatott Zemplén vármegyéről, hogy túlnyomó részében tót; ergo kell, hogy itt a törvénykezés, mint a köz- igazgatás nyelve, egyszóval a hivatalos nyelv német legyen. — Csehül állunk magyarok Zemplén területén ki- vül, kivált pedig a tót és román fajnép vizsgálatára nézve, még más tizenkét vármegye területén is! És igy csakugyan a tizenkettedik órában, hisszük, hogy még nem későn jelent meg Wlassics miniszternek vehemens rendeleté, hogy a nemzetiségi népiskolákban ezután ne csak úgy, mint eddig 33 év folyásán történt, t. i. im- mei-ámmal, hanem amúgy istenigazá- jából tanítsák a magyar nyelvet, Most már azt is megtudtuk, hogy az a vehemens miniszteri rendelet „A népfajok Magyarországon“ c. könyv státus böleseségéből sarjadzott és annak természetes folyománya. „Debuisset pridem!“ Ezt a rövid könyvismertetést pedig avval végezzük: Balogh Pál epokális nagy műve találjon mentői nagyobb és mentül háladatosabb olvasó közönségre Zemplénvármegyé- ben is. Reméljük talál is majd és épp az „Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez“ c. folyóiratunk révén, hol a miénknél arra hivatottabb toll tüzetesebben ösmerteti majd a népfajok demográfiáját Zemplénvármegyében. — Üdv az Írónak, tudós Balogh Pálnak, aki hatalmas könyvével ércnél maradandóbb emléket emelt érdemes nevének a magyar nemzet irodalmában 1 VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Rendkívüli közgyűlést tartott Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága tegnap pénteken délelőtt 10 órakor Hadik Béla gróf főispán elnöklete mellett. A rövid ülés egyetlen tárgya volt a Ludovika Akadémia I. évfolyamában betöltendő gróf Buttler- féle alapítványi helyre egy ifjú ajánlása. A folyamodó két ifjú közül a közgyűlés első helyen Gyurits Kálmánt, a második helyen pedig Mráz Pált ajánlotta. )(Felfüggesztett jóváhagyás. Megírtuk annak idején, hogy, a vármegyei központi szegény-alap szabályrendeletének módosításával, úgynevezett rendelkezési alap létrehozataláról gondoskodott a vármegye törvényhatósága. Köztudomású dolog az is, hogy annak idején úgy a központi szegény alapnak módosított, mint a rendelkezési alapnak megalkotott szabályrendeleteit jóváhagyó záradékkal látta el a belügyi államtitkár és azután a miniszter megbízásából végrehajtás végett leküldötte vármegyénk alispánjának. Szóban levő szabályrendeleteket a »Hivatalos Lap« meghirdetvén: azokból a dolgok rendje szerint vármegye törvénye vá- lott. Annál meglepőbb most és szinte érthetetlen is a miniszternek az a legújabb leirata, melyben a jóváhagyott két szabályrendelet végrehajtását fel- függeszti. A minden esetre érdekes, mert egészen szokatlan alakban előkerült kérdés megoldását figyelemmel kisérjük majd és annak idején köztudomásra adjuk. )( Pályázat ösztöndíjra. A Bukovinszky József-féle ösztöndij-alapit- ványra ügyelő vármegyei választmány tudatja, hogy az alapítványnak az 1902/3 iskolai évre esedékes 240 (kétszáznegyven) korona kamatjövedelmének elnyeréséért az ez évi szept. hó 15-éig pályázhatnak középiskolába járó olyan tanulóifjak, akik legalább is az első osztályt jó eredménynyel végezték, szegénysorsuak és jó maga- viseletüek. Vonatkozó Alapszabályok 6. §-a értelmében most ágostai hit- felekezetüeken van a sor. Ilyenek hiányában: róm. kát. illetve ref. hitvallású tanuló fog részesittetni az ösztöndíjban. A részletekre nézve kellő útbaigazítást nyújt a vármegyei „Hivatalos Lap“-nak ma megjelent 25. száma. JEGYZETEK a hétről. * A katonáink hangos dobpergés, vígan harsanó kürtszó hangja mellett, friss hajnali szellő lágy fuvallatában vágtak neki az országúinak és az izzó nappali hőségnek. És most üres és siváran csendes minden — ,ami Sipkaszorosunknál. Mert hát egy Gyur- kovics-ivadék népszerű mondása, hogy arany-zsinór nélkül az élet olyan, mint a leves só nélkül. És mi immár nyárspolgáriasabb hitünk dacára is belátjuk, hogy Gyurkovics kisasszony igazat mondott. Nem is szólva arról, hogy ami kicsiny zászlóaljunk távozása is mily észrevehető sóhajokat támaszt konyhában és szalonokban, de már a múlt heti katona-invázió valóságos ribilliót támasztott. Mintha virágos kertté varázsolódott volna a korzó, olyan illatos és színes volt a sok szép asszonynép libegő toilettjé- től. Lám egy ezred átvonulása, minő poézist tud varázsolni még az augusztusi „holt-szezon-“ba is. És szavahihető családapák vallomása szerint, habár a leves elsózatott, a szakácsnők jókedve testet öltött a pompás étkek ízletességén, a durcás szobaleányok pedig azon módon kezes bárányokká változtak. Sajnos azonban, mindez öröm a legrövidebb pünkösdi királyság aranjuezi szép napjánál is szükebbre szabatott. Összesen egy napra. Biztos tudomásunk van azonban arról, hogy mind e jóban, mihelyt a tervben levő ezredszaporitás létesitte- tik, bővebben részesedünk, a legelső ezredet Sátoraljaújhely fogja kapni. Akár a honvédség, akár a közös hadseregünk köréből. Mint azt már mégis irtuk annak idején nagy örömmel és nagy betűkkel, ez irányban mi vagyunk első sorban — előjegyezve. És igy hát ha majd megérkezik erről a violaszin pecsétü nagy levél, felvirul majd korzónak és konyhának, nem is szólva a komolyabb közgazdasági és társadalmi előnyökről. Régi vágyak pedig örömmel nyerhetnek majd kielégítést. * Az iskola 1 Ebben a szóban össze- geződik most minden érdeklődésünk. Kulturális életünk eme leghatalmasabb intézménye kitárja kapuit, hogy magába fogadja a gyermekek, az ifjak millióit. Nagyobbrészt magyarokat, de nemzetiségieket is, akiket aztán a magyar áramlat, hatalmas erejével magyarrá teszen. Oh, a magyar iskolának csodálatos hatalma vagyon. Bizonyára nagyobb, mint a közös hadseregnek, mert az a hadsereg, amely a magyar szellemű iskolákból előkerül, hatalmasabb támasza ennek az országnak minden ármádiánál. De nem akarok én itt vezércikk szólamokkal méltatást Írni a magyar iskolákról. Ennek a rovatnak az volna a célja, hogy az események hullámainak itt-ott gátat emeljen. Állítsa eléje a mi lokális érdekeinket s nézzük, mit lehetne tenni egy, vagy más téren nekünk. Idején való most kimondanunk, hogy Sátoraljaújhelynek kevés iskolája van. Oka ennek két iskolákban bővelkedő város: Kassa és Miskolcz közelsége. Kassa az országnak iskolákkal legjobban ellátott városa. A sok népiskolán és többrendbeli leányiskolán kívül van polgári, kereskedelmi, reál, gimnáziumi, gazdasági, gépészeti iskolája, katonai alreálisko- lája, jogakadémiája s mindezt betetőzi most majd a harmadik egyetem. Ezen kívül egy egész csapat szaktan- folyam szolgálja a szakoktatás érdekeit. Miskocz szintén bővelkedik iskolákban. Ilyen körülmények közt nem csoda, ha a most fejlődő Sátoraljaújhely elmarad iskolák dolgában. Mert a látszat az, hogy nincs rá égétő szükség, közel lévén két olyan város, melynek mindenféle iskolája van. Hát ez a felfogás sokáig meg nem állhat. Nekünk kulturális haladásra van szükségünk, tehát iskolákra van szükségünk. Kívánságunk különösen a szakiskolák, szaktanfolyamok létesítése felé halad. Ezek a hasznos, a praktikus iskolák. Amelyek nem a jogi pályára ontják az ifjakat, hanem ránevelik az életre. A szürke, a közönséges, a mindennapi életre. De nekünk ilyen intelligens dolgos emberekre van szükségünk, — jogászunk, hálTsteunek van már bőven. Most már a praktikus pályákra kell intelligens ifjúságot nevelni. Ez az általános gazdasági fellendülés egyik alapja. Aki valaha látta például a kassai gépészeti iskolát, e nemben a legkitűnőbbet az országban, annak fogalma lehet arról, hogy az igazi oktatás micsoda pompás dolgokat képes produkálni. Munkaszerető, derék ifjakat nevel ez a kitűnő iskola, melynek európai hire van. Az is a baj, hogy az onnan kikerült embereket elragadja tőlünk a külföld, amely értékelni tudja a becses eredményeket s dúsan fizeti az intelligens munkást, így esik meg, hogy az állam drága pénzen felnevel ott minden évben egy derék csapatot, amely aztán külföldi munka szolgálatában áll. Pedig idehaza is nagy szükség van ezekre a tetterős fiukra. És szükség van több más ilyen iskolára. Merész óhaj azt kívánni, hogy Sátoraljaújhelynek is ilyen szakiskolája legyen. De legyen másféle. Kis- sebb méretű, más foglalkozás körébe vágó. Valóban itt az ideje, hogy megfeszítve erőinket, kivívjuk mi is kulturális haladásunkat. * A pozsonyi gazdasági kiállítás kitűnő programját olvasgatva, megint csak élénk sajnálkozás kelhetik bennünk, hogy különösen borászati tekintetben irányadó helyzetünk dacára mi még sem bírunk összehozni hasonló országos jelentőségű kiállítást. De már unhatja is az olvasó az örökös panaszt S némi igazsága lehet abban, hogy mi folyton másfelé tekintgetve, minduntalan más városok dicsőségét kívánjuk meg. Ám mentsen bennünket az, hogy ebbeli szemlélődéseinkben a legnemesebb intenció vezet bennünket. Mi ezt a várost nagynak, szépnek, modernnek szeretnénk látni. Igaz, hogy ez egyszerre nem mehet. Hosszú idők munkája kell ahhoz. De az újságíró, aki előtte vágtat az eseményeknek, a villamos haladást szeretné. S sokszor kétségbeesik, látván, hogy mikor mások gyorsvonaton vágtatnak, mi sokszor talyigán döcögünk. Hja, persze az ut nem egyenletes. De nyugodtak lehetünk abban, hogy vannak már nálunk is, akik egyengetik a járatlan utakat, melyen majdan vígan haladunk mi is előre, előre! Templomszentelés. — Saját tudósítónktól. — Magyar Jesztreh, aug. 27. Lélekemelő és minden egyszerűsége mellett is megható ünnepség színhelye volt e hó 24-én a f.-zempléni ev. ref. egyházmegyébe kebelezett magyar jesztrebi egyházközség. Ékkor szentelték fel ugyanis 800 év viharait átélt, az idő viszontagságai által ugyanám megviselt s a jelen év folyamán újjáépített, igazán diszes, uj ruhába öltöztetett ő§régi templomát. Az ünnepségnek verőfényes idő kedvezett, az ünneplő lelkek benső örömét kellemes összhangban egészítette ki a természet mosolygó arculata. Tódult is rajokban a nép közelről és távolról egyaránt, hogy részese lehessen az ünneplő egyház örömének, tanúja : temploma felszentelési ünnepségének. S bár több helyen épen e napon osztottak e napon aratási alkalomból úri vacsorát, mégis híveinknek akkora seregét láthattuk ott, hogy a templomon kívül rekedtek száma többszörösen túlhaladta a templom által befogadni birt gyülekezetét. A körülményekhez képest egyházmegyénk lelkészi kara is szép számmal, 4 taggal volt képviselve. A világi elemből azonban több vezérférfiu váratlanul közbejött eset folytán akadályozva volt a tervezett megjelenésben. Tíz órakor szólaltak meg a templomba hívogató harangok, melyeknek imára hivó szavát a buzgóságos han- gulattal eltelt hívők serege nem bírta bevárni, mert előtte is, alatta is lelkesült áhítattal zengett éneklésben juttatta kifejezésre örömérzelmeit az »Örül a mi szivünk« kezdetű dicséret elzenge- dezésében, — igy amint irva van : »Öröme vagyon-e valakinek i Énekléssel dicsérje az Istent.« Az utolsó harangszó elhangzása után megindult a papiakról a lelkészek mintegy 4 tagból álló papiruhás, palástos csoportja, ki sérve világi férfiaktól, párosával födet- len fővel haladva a fölszentelendő templom felé, s az imént említettnek hangjait zengedezvén. A templomot körülözönlött nép sokaságán át a templomajtóba érve, Kozma Antal a helybeli egyház nagybuzgóságu lelkésze átadta a templom kulcsát Hutka József esperesnek, nehány szóval kérvén őt a templom megnyitására. Mire Hutka József esperes szintén rövid beszéd kíséretében megnyitotta a templomot az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Elhelyezkedés után felhangzott az ének s szállt, szállt buzgón, lelkesen fölfelé a menyországba. A »Nagy Isten téged az egeknek« kezdetű nagyének szivreható hangjai kö- nyeket lakasztottak erős férfiak szemében is. Az öröm, a hála megható jelei, a szent gerjedezéstől túláradt lélek igaz gyöngyei voltak ezek. A nagy ének két verse elhangzása után Hutka József esperes lépett a szószékre s mondott szivet-lelket Istenhez emelő felavató imát. Majd Péter Mihály foglalta el helyét s rövid segélyül hivó ima után prédikált a Kir. I só könyve, XVIII. rész 38—39-ik verse alapján, szólván a prot. oltárokról s épitőleg, gyönyörködtetőleg fejtegetvén, hogy a prot. oltárokat, épenugy, mint hajdan Illés oltárát az Urnák tüze gyújtja fel s ápolja, ezért lehetnek azok I. a nép- müveltségnek és szabadságnak, II. az igazi jótettekben nyilatkozó vallásosságnak, III. a hazaszeretetnek ápolói és terjesztői. Mi, akik igyekeztünk a beszédbe mélyebben bepillantana, azt a meggyőződést merítettük, hogy bár szerintünk mélyen elvannak rejtve a felvett szövegben a benne rejlő drága kincsek, de a szónoknak teljesen sikerült azokat felkarolnia és napfényre hoznia,