Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-02-23 / 8. szám
1902. Február 23. II. Melléklet a „Zemplén^ 8. számához célra. — Az érdem koszorújából a fáradozó gazdasszonyok mellett az oroszlánrész Reichard Ármin tevékeny és buzgó elnököt illeti és a vele fáradozó vezetőség többi tagjait. — A szegények és segítségre szorult betegek áldása szálljon a nemes lelkű adakozókra és az ünnepség rendezőire! A Bátoralja ujhelyvidóki vadásztársulat, a mely vidékünkön a legnagyobb és hírben legelső vadásztársulat, rendes évi közgyűlését e hó 14-én, a Bock-féle vendéglőben tartotta meg. E társulat mintegy 22,000 kát. hold- nyi területet bérel, a melyen 20 társas vadászatot tartottak; terítékre került összesen 1853 drb. vad. A társulat főként a társas-vadászatra fekteti a fősnlyt, a mely csak dicsérendő cselekmény, mert igy minden egyes tagnak módjában van a vadászatot gyakorolni és a vadász zsákmány elejtésében közremüködi. A társulat eme törekvését részünkről is annál inkább méltányoljuk, mertilyképp a társulati együttműködés és barátságos szellem — a mi annyira szükséges — emeltetik. Ipartestületi betegsegitő pénztár. Az újhelyi ált. ipartestület köréből közelébb mozgalom indult meg az iráut, hogy saját kebelében betegsegitő-pénztárt létesíthessen. Értesülésünk szerint ennek a helyes mozgalomnak úgy az iparhatósági biztos, mint az elsőfokú iparhatóság és iparkamara is lelkes pártfogói.Ezek szerint tehát a mozgalomnak — előreláthatóan — meg lesz a kívánt eredménye. TAN ÜGY. 4 * 1 Zenplén- láraispyei TaniMpilel híiatalos ront*. — Rovatvezető: Molnár Gyula. — Kéziratok rovatvezetőhöz Sátoralja-Ujhelybe küldendők. Az árvák rjeVelésérőI. — Irta: Tihanyi Béla. — (Folyt, és vége.) Nem gondolom, hogy hiába fáradnék, ha egy nehány nézetet az árvaházi nevelésről, melyek a nagyközönség körében mint megrögzött elvek fenn állanak felemlítek, s reá a magam szerény nézetét elmondom: Némelyek szerint az árvaház nevelje árváit egy életpályára. Az igaz, hogy mindenik árva egyenlő és szegény, mihelyt a sors őt árvává tette, de ez csak szomorú helyzetére vonatkozható, nem pedig a célra is. Bizonyos ideig egyenlő nevelésben kell őket részesíteni, azontúl aztán a tehetség — és hajlamnak kell teret adni. Az nem paedagogus, hanem kontár, a ki a lélek megnyilatkozását mellőzvé, mindenik árvát együttesen egy ugyanazon életpályára akarja előkészíteni. Ahol tehát az árvák nevelése ez utóbbi sistéma szerint fog történni, ott ugyancsak furcsa eredményeket fognak majdan elérni Bármilyen foglalkozású szülői voltak az árvának — ha jóakaró, gondos szülői akarunk mi lenni — azokká kell nevelnünk a mire képességük van. Ez az egyedüli helyes ut, a melyen haladnunk kell; ennélfogva ha egyikmásik kitűnő tehetségű árvának tovább képez- tetése nagyobb áldozatot kívánna is, módot kell keresni annak teljesítésére, nem pedig pálcát törve felettük, a végítéletet kimondani, hogy ők csak iparosok, mezőgazdasági munkások, cselédek stb. lehetnek. Ez erőszakoskodás a lélek felett, tehát nem is nevelés, hanem idomitás. Ilyen alapon óhajtanak némelyek úgynevezett „rusticus árvaházat létesíteni, a mi céltévesztett tervezet. Ennél talán helyesebb a rustikus hajlammal biró árvákat annak idején földmives iskolába küldeni, hol internátusok is vannak, — és ami fő, szakférfiak vezetése alatt állanak. Mások meg az árvaházak kaszárnyaszerü- ségében látják az árvák nevelését megsemmisítő nagy molochot. Szerintök igy nem lehet abban szeretetteljes szellem, s száraz dolognak tartják az órák szerint beosztott munkarendet, ép ezért a házi tisztogatást, hogy mindennap ne legyen egy és ugyanaz a foglalkozásuk, cselédek által óhajtják elvégeztetni. Erre meg ezeket mondhatom : a szeretetteljes szellemet minden árvaházban megteremti a tanítónak, — árva atyának, ténykedésében nyilvánuló egyénisége, szivjósága gyermekszeretete és modora; — de az itt felsorolt lelki kvalifikációval okvetlen bírnia kell. A hol az árvabázi nevelők oly magasan állanak az árfák fölött, hogy minden egyébnek, í-,ak nevelőknek — mi az árvaháznál legfőbb — nem érvényesülnek, akkor ezen nekik meg nem felelő piedesztálról le kell őket szállítani. Az árvaház nem más, mint egy nagyobb épület melyben közös hálószobák, munkatermek, étkező stb.-ről van szó a szükséges berendezéssel. A felkelési, étkezési, tanulási és lefekvési időt sem óhajtják e szerint meghatározni; tehát hogyan gondolják keresztül vinni a napi munkarend beosztását! ? Mert ilyen formán azt kell képzelnünk, hogy kiki akkor kel fel, a mikor neki tetszik, az ágyvetést, a mosakodást, tisztogatást mindenik más időben fogja végezni. — Ebből valóságos khaosz keletkeznék; minden munkának elvégzésében kell valami kis rendűek lennie. Á házi tisztogatást pedig, erejökhöz és idejökhöz mérten okvetlenül az árvákkal kell végeztetni és ez már „a munkával munkára“ nevelés. Cselédekkel csináltatni annyi, mint őket a kényelemhez, s dologtalansághoz szoktatni. A munkák pontos teljesítését csak jő időhöz kötötten lehet rendszeresen végeztetni. A rendes teendőkön felül maradó idő, valamint a vasár- és ünnepnapok azok, a mikor igenis gondoskodni kell arról, hogy a sablonosságtól eltérve, a kedélyre is elevenitőleg hassunk, a mire a játékon kívül igen-igen sok mód kínálkozik. Nagyon sok azoknak a száma is, kik minden eredménytelenséget az intézeti nevelésnek tulajdonítanak és épen ezért az árváknak családokhoz való elhelyezésében látják az egyedüli üdvösséget. A mai reális alapon élő és az önzés bizonyos fokán álló családokról ugyan feltételezhető-e az az önzetlenség, hogy csupán idealizmusból maguk közé árvát vegyenek nevelés végett ? 1 Ha minden árváért 400 koronát fizetnének is évenkint, egy család oly pontosan és rendesen nem láthatja el, mint egy intézet. Másrészt, melyik esalád venné csupán humánitás- ból gyermekei közé az olyan árvát, ki telve van rossz tulajdonságokkal; alig hiszem, hogy akadna olyan nemeslelkü, a ki kockára tenné saját gyermekeinek erkölcsét és jövőjét. Tehát ezeket az árvákat aztán hol neveltetnék? Pedig 99% a ilyen. De tegyük föl, hogy akadnak olyanok, kik elvállalják ; vájjon ezt tisztán emberbaráti szeretetböl fogják-e tenni és nem a 400 korona fizetés önös érdekéért. És aztán ki által és mily módon ellenőriztetnék a 400 koronának az árvára való fordítása? Mostohább lenne az igy kihelyezett gyermek a mostohánál is, mert sehogy sem tudom elképzelni az olyan önzetlen családot, mely a szülői szeretetet, igazságot és sok-sok mindent teljesen egyenlő mértékben nyújtana a saját gyermekeinek és az idegen árvának. Ilyet képzeletben lehet alkotni idea gyanánt, de a valóságban nem létezik és nem is fog létezni, mig emberről van szó. A szülői kedvezés pedig bármily parányi részben nyilvánuljon is a család gyermekeinél az árva rovására közöttük a testvéries szeretet megszűnt, vagyis a mellőzött önérzetes szív megsebeztetett s abban a gyűlölet, vagy létének könnyebitése végett a színlelés magva, termékeny talajra talál. Az intézetnél azonban, mint közös osalád- nál, keresztülvihető, hogy a ruházat, élelmezés, bánásmód és nevelésben az egyenlő szeretet és mérték érvényesüljön. De ez csak úgy fog érvényesülni, ha az árvaházi tanitó igazi nevevelő is, ha olyan érzéssel nevel, mint apa vagy anya s ha e hivatásnak lelkiismerettel igyekszik megjelelni. Ha azonban az árva nevolő nem jó akaratú nem lelkiismerejes s ami még nagyobb hiba nem hivatott egyén, az igen nagy baj, tehát segíteni ezen kell, Igen eredeti némelyeknek azon ötlete is, — mert megszivelt gondolat nem lehet, — hogy minden árvát olyan családba, körbe kell vissza helyezni, melyben született. Oh, mindeneket tudó Isten, ez volna csak aztán a humanitásnak egy karikatúrája 1 Úgy mondják, hogy ott találná jól magát az árva. Az bizonyos, de nekünk az a feladatunk, hogy a legtöbb esetben hasonló körben épen ne találja magát jól. Én, ki árvaházi tanitó, árva atya voltam s a vezetésem alatt volt árváknak élettörténetét ismerem, a sok közül elmondok példának egyet. Egy árok parton találtak egy pólyás porontyot, a város gondjaiba fogadta s kiadta, — annak természetesen, ki elvette, máshová nem helyezhette — egy napszámoshoz, ki mellesleg cimbalmos is volt- A kis számkivetett nőtt, nőtt, mig végre elbirá a kopott cimbalmot hátán gazdája után. Hogy addig miként találta magát azt csak az Isten tudja, de ezentúl igen kedvelt lön pályája. Hogyne! vasár- és ünnepnapokon egész éjjel hol vig, hol szomorú nóta s milyen nóta mellett töltötte az időt egy messze külvárosi zug-korcsmában, hol pálinka mellett dőzsöl az alsóbb rendű nép szemetje zsiros társalgás cifra káromkodás között, mig aztán rendre kidől ki a lócán, ki az asztal alatt a a pálinkás kupicák tört üveg darabjai között találva nyughelyét. Ilyenkor aztán mosolygott a cimbalmos intett a kis cimbalomhordónak, elérkezett a tettek az aratás ideje. A fiú az ép pálinkás kupicák maradék tartalmát kiszürcsölte, a cimbalmos maga már ivott, most hasznosabb után látott, kikereste a zsebeket; került ott dohányzacskó dohánynyal, bugyeláris aprópénzzel, stb. Mosolygott a cimbalmos, álmos lett a fiú is, bár torz vigyorgást csalt ajkaira a bűzös pálinka indultak hazafelé; ők akkor pihentek mikor a nap ébredt. így folyt ez mindaddig mig a megnyílt városi árvaház a cimbalomhordó árvának uj otthont adott. Vájjon mi lett volna vele s vájjon hova vezette volna ez, vagy hasonló kör, melyben születésétől fogva élt ? Igaz, szerette ezt annyira hogy nem csekély fáradságunkba került mig intézetünk rendes és munkás életrendjéhez bírtuk szoktatni, s néha megtette, hogy búcsú nélkül távozott a kapufélfától a jó pálinka illat szagolhatása végett. Es miket iehetne még elmondanom egyik, másik leányüa azon köréből, hol született és nevelkedett. Kérdem, ha őket hasonló körbe helyeznénk vissza mennyivel volna ez jobb, a haza és a saját jövőjére ? Azt hiszem, erre nem kell felelnem. De vegyük még más oldalról is a dolgot. Egy előkelő úri és vagyonos család árvát hagy maga után örökség nem marad, talán a sors csapás, talán a szülők könnyelmű pazarlása folytán, Már most ezen előkelő és pazar körben született s eddig abban élő árvát emlitett elv szerint hasonló családban, hasonló körben kell neveltetni, talán még akkor is, ha telve öröklött rósz és könnyelmű hajlamokkal, vagy talán az e körben való éléshez szükséges tanulmányokhoz tehetsége nincs, mig egy szegény favágó apának, jóravaló, szelidhajlamú s tehetséges árvája, mert az apja favágó volt, csak is ilyen körben, favágói szokások, erények és tudományokra nevelendő. Erre lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson, hogy Indiában lehetnek ilyen intézmények, de müveit népeknél ilyen kasztrendszeri elv szerint soha sem fogják a humanitást gyakorolni. Igaz, hogy az árvaházban neveltek közül egyik-másik elzüllik. Ennek, oka az árvaházak korlátolt anyagi viszonyai, melynek folytán nem vezethetik s gyámolithatják kellőképen neveltjüket azon korig, a midőn azok önnállóká lesznek. A serdülő és ifjú korban az árva épen olyan elhagyatott, mint a milyen volt, mielőtt az árvaházba került és ez az alapja az árvákról szóló szomorú statisztikának, nem pedig az intézeti rendszer, ámbár ezek is csak foltok, melyek mellett fényes mező is található, sőt nagyobb részükből mégis csak becsületes ember válik. Árvaházi nevelésünknek itt-ott mutatkozó eredménytelensége csakis két főhibán sarkallik, t. i. a kezdet és a végnél,- a minek oka pedig az árvaházak szervezete. A kezdet hibájába esnek azok az árvaházak, hova az árvákat csak egy meghatározott kor után veszik fel, Ennek következtében áll elő aztán az az eset, hogy pld. egy gyermek 3. évében jut árvaságra, de azon községben fen- tartott árvaházba a 7. évben vétetnek fel az árvák, tehát a jótékonyság által emelt árvák otthonának ajtói be vannak zárva előtte, mert szerencsétlen sorsában nem volt szerencsés a 7. évében árvának lenni, s igy magára marad, illetve a jószivü emberek könyörületességére szőrül, vagy itt-ott a község azon kötelességszerú intézkedése segít rajta, hogy csekély havi 8—16 korona díjfizetés mellett szegényebb családokhoz tartásra adatik. De kik ezek a családok? nem mások, mint napszámos, hordár, favágó, kofa, szegényesen tengődő öreg asszonyok s hasonlók. Ám aki ismeri ezen osztályok életviszonyait és erkölcsi életét, azok megítélhetik, hogy milyen táplálkozás, testi gondozás és lelki nevelés vár az oda jutott árvára. A kissé mélyebben s elfogulatlanul gondolkozó fő azt is kitalálhatja, mi lesz az árvából, ha ott növekedik fel, vagy ha az ilyen árva majd a 7. évében az árvaházba kerül. Milyen fokú testi és lelki romlottsággal lép, oda be, és vajon jut-e o a nevelő alkalom a vac1 felnőtt, csemetét nem óé tenni A másom.- fő hibát tik el, melyei árvák n be vagyis ha ' évüket dalnak. Hédi- an a 12. ev betöltésé dődik a gje hi életnek azon idősza nahm “Dg idő és már megerősödött n árvaházak köve- lését nem fejezik ltötték onnét kia-
