Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-05-20 / 45. szám
Sátoralja-Ujhely, 1902. május 20. 45. (2185.) Harmincharmadik évfolyam. Zemplén ifj. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. Bíró Pál felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor fömunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 8 kor.-— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim' után 0 fill. — Állandó hirdetéseknél ár' kedvezmény. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség ős kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző á fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttőrben minden garmond sor 30 fill. fi magyar krematoristákhoz. — május 19. Nil növi sub sole. A bacillusok korát éljük. A hygienia terén valósággal, isten igazában grasz- szál a bacillomania. Ennek adott kifejezést e becses lapok 41. szántában dr. Klein Simon úr azon cikkében, mely „Vitatkozás hullák felett“ cim alatt jelent meg s amelyben igen helyesen és szakavatottan írja: „Eljő az a boldog bacillus korszak, midőn minden a baktériumok theoriáján fog nyugodni.“ No hát már meg is jött, itt van, mert hiszen föl van fedezve a „temető bacillus“ s ennek okából kifolyólag szarkasztikus élű jeles cikkében azt ajánlja remedium gyanánt: „Egyébiránt itt az ideje, hogy már komolyabban foglalkozzunk a halottégetés eszméjével!“ — Hát bizony ez sem újdonság, hanem már egy pár évtizedes kísérlet, vagy eszme, mely az étherben is bacillust vadász s érveivel — a tekintély örve alatt — kisért mindenfelé és mindenütt, de bizony egy-két különcön kívül eddig alig akadt, aki meghagyta volna, hogy őt a halála után elégessék. Nem is kicsinyeljük a bakteo- rológia terén tett eddigi fölfedezéseket, mint amelynek — tagadhatatlanul — egészségügyünk annyit köszönhet; de igenis jogosan elitéljük azon, szinte a kacagtatásig menő mániát, amely már maholnap szublimátos hússal fog akarni táplálni bennünket, amely pápaszemes csalhatatlansággal örökösen égetné ágyneműinket és kifőzetné házi- butorainkat a hygienia szent nevében. És csodálatos! Az emberiség ahelyett, hogy egészségesebb lenne, mindegyre betegebb lesz, kénytelen azért orvosolni magát, mert a sok tudós orvos alaposan elrontotta. Mert hiszen akad orvos is, csak úgy, mint más civil halandó, aki minden hóbortra könnyen kapható; bizonyítja ezt az igen t. cikkíró úr e lapok 39. számában szépen megirt „Medicus redivivus“ — cikke; de bizonyitja az a ma már sok specialis kúra, melynek sikerül a valódi vagy képzelt betegek jó százalékát valósággal az őrültek, a lelki és testi inaszakadtak házába juttatni. Miért ne akadna tehát olyan orvos is, aki csalhatatlanul hirdeti a krematóriumokat, az emberi holttesteket égető kemencék egyedül helyes voltát? Hisz a modern technika lehetővé tette, immár elkövetkezett az a boldog, gyönyörű korszak, midőn a legújabb ta- lálmányu kemence bámulatos gyorsan, — csak egy negyedóra alatt — porrá, hamuvá hamvasztja még a legkövérebb háziurat is, Ízletes pecsenyévé süti elhunyt szeretteinket. Tagadhatatlan, hogy igy lehet elbánni a legkurtábban, a legradikálisabban a múltak kegyeletével. De ezen eszme, mint sok annyi más, nem egyéb, mint a természettudomány tulhajtása, egész ideges kapkodás mindaddig a határig, a hol a megfoghatatlanság ajtaja elzárja az utat, az emberi tudás végez, és beáll a a határ, midőn a tudomány már nem adhat többé fölvilágositást, sem kiutat, theoriákon nyargal, s minden bacillus áramlat mellett is a kérlelhetetlen halállal szemben beáll az a helyzet, melyet a tudós Brunetiére a tudomány csődjének mondott. De hiába! A radikális uj pogány eszme-áramlat azért a hygienia szent nevében föltétien egészségügyi követelménynek tartja és hirdeti a temetők megszüntetését. Mert kieszelték, hogy a temetők fertőztetík meg a levegőt, járványokat támasztanak az emberek között, inficialják az élőket stb. Hát bizony a hygieniára való hivatkozás hazug érv, amelyet éppen száz tucattal több tudós orvos cáfolt meg, ha ugyan valakinek nem elég az évezredre való tapasztalás. Azon nevetséges érvvel, mely a szivek kegyeletébe markolász, mintha a temetők állanák útját az emberiség anyagi prosperálásának1 szinte nem is érdemes foglalkozni. Hiszen a temetők miatt koldusbotra még nem jutott senki, e miatt az emberek nem éheznek, nem futnak ki a házból, ily kapzsi, lelketlen spekulációra a magyar haza fia nem kapható, nem vetemedhetik, midőn érzi, tudja, hogy ezen csekély földdarab a szív, az ész, a gondolat szentséges kegyeletével van tele, erejével ösz- szekapcsolva. Már pedig a kegyelet nem mesterséges csinálmány, nem is bacillus, vagy ha igen, olyan, mely vele született az emberrel. Ehhez nyúlni, ezt sérteni valóságos barbárság. Hisz az élők iránti szeretetet, kegyeletet már úgy is elnyűtte a mi sivár, eszményieden korunk, s ha most még a halottak iránti kegyeletet is megsemmisítjük, akkor teljesen kivetkőzünk amberi méltóságunkból. Históriai tény, hogy az emberiség kultúrája mindenütt együtt emelkedett a halottak kegyeletes kultuszával. E kultusz nélkül, e legnagyobb lélektani velünk született, belénk oltott momentum nélkül nem lenne, nem lehetne sehol, pláne nálunk nemzeti nagyság, nemzeti öntudat. Azért a halottégetők kicsi pha- lankszának nincs igazuk sem pszichológiai, sem históriai momentumból. Az egyptomiak gonddal begöngyölték múmiáikat, bebalzsamozták, sirokba temették. így tettek a zsidók is, sőt népvándorlás barbár népei, avarok, gepidák, hunok, magyarok stb. Kegyelettel helyezték halottjaik mellé még legbecsesebb harci és házi eszközeiket is, melyeket az ásatások napnál fényesebben bizonyítanak. Csak a buddhisták és pogány rómaiak számoltak le kurtán, röviden ezen kegyelettel, midőn halottaikat elégették, s azok porait patikaszerü állványon urnákba helyezték. De minden más, vadságából kivetkőzött nép meghódolt ama polgáriasúlt fölfogásnak, hogy halottait a természetes lefolyású megsemmisülésnek adta át: sirokba temette. És ezt követeli maga a természet rendje. Térjen vissza az emberi test oda, a honnan vétetett: a földbe. Ne akarja azért a halottégetők csapata egészségügyi okokkal betörni a kegyeletes hagyomány, a természetes rend ajtaját, mert az sem nem szebb, sem nem egészségesebb, de sőt borzalmas, utálatos, amely, ha 'általánosságban behoznák, igazán megfertőztetné a levegőt. Ez kiölné teljesen a kegyeletet, a hagyományok szere- tetét. Már pedig kegyelet és szeretet nélkül semmik vagyunk; élő szervezetek, érző gépek, de nem Isten képére teremtett emberek. — Igenis, jól esik nekünk, ha szeretteink sírjához elzarándokolhatunk s ott könnyekkel adózván kisírhatjuk magunkat, érezzük, hogy mi is csak por és hamu — emberek vagyunk. Mert az sem vigasztalás, hogy a halottégetés után hamuvederbe gyüjthetnők össze szeretteink porait, hogy otthon, látván az urnákat, szeretteink maradványait, tisztelhetnők őket, imádkozhatnánk értük. De vájjon évek hosszú során át nem-e ki- tennök e hamvakat ama veszélynek, hogy pláne a mai nagyon idegen és materialisztikus korban pl: házi perpatvar családi csete-paté, úgynevezett asszonyháborukor, a felejthetetlen anyós csontjai, porai röpködjenek imádott és tisztelt leánya házához? Avagy a nevető örökösök, mint lim-lomot fölösleges hókusz-pókuszt nem-e szórnák ki sokszor a szemétre drága (?) hamvakat ? Hát a mai túl-kapzsi, romlott-bomlott élelmes korszakban annyira szükséges orvosrendőri szempont, bűnesetek, mérgezés stb. nem igazolják-e már csak a bűnesetek kipuhatolása okából, értékéből is a természetszerű temetkezést? A pár év előtt közismert tömeges asszonymérgezések után, de a csak legújabban történt vadállatias tett mellett ez is rendkívül jelentékeny nyomós, sőt elkerülhetetlenül szükséges érv a halottégetés ellen. Csak vissza tehát a testtel oda a csendes áldott anyaföldbe. A kegyelet, statisztika, a história érvei erősebbek, nyomosabbak és dacolnak azon törekvésekkel, melyeket a tudákos, féltudós és az istentagadásban nevelkedett mania- kusok, s a racionalismuzban fölnőtt szekták kieszeltek propagandájuk érdekében. A bacillusok létezését elismerve, nem tagadva, — ott a hol van, — merem állítani halottégető uraim hogy az eddig ismert és létező bazillusokon kivül van igenis egy igazi bacillus, de nem a temetőkben hanem igenis a szivekben. Ez a bacillus: a civilizált, modern barbárság bogara, bacillusa. Égessünk tehát, de ezeket égessük el legelébb! Demeter János. — május 19. A sárospataki szolgabiróság. A vármegye 1902. évi költségvetéséről múlt számunkban közölt hírünkre illetékes helyről nyert információ alapján megjegyezzük: Igaz ugyan, hogy a belügyminiszter a sárospataki szol- gabírói hivatal felállítására a költség- vetésben felvett összeget az 1902. évre fedezet hiányában törölte, de e hivatal felállítása felsőbb helyen nem is erre az évre terveztetett, hanem csak a jövő 1903. évtől kezdve, midőn is e szolgabirói hivatalt állami javadalmazással remélhetően szervezni is fogják. Az Unió gyufagyár ügye. A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület elnöksége fölkért bennünket a következő nyilatkozat közlésére: A F. M. K. E. igazgató választmánya 1902. ápril 30-án megtartott évnegyedes ülésén foglalkozott az Unió-Gyufagyár Részvénytársaság ellen az országos sajtó egy részében megjelent vádak ügyével s a gyár igazgatóságának Írásos kérelmére elhatározta, hogy bevárj a a gyár ellen hivatalból folyamatba tett vizsgálatnak jogerős Ítélettel való befejezését s a maga részéről csak akkor s annak eredményéhez képest fog intézkedni. Egyes lapoknak azt a hírét, mintha a F. M. K. E. az egyesület portómentességi kedvezményével visszaélt és a F. M. K. E. gyújtók vagy bármiféle más cég üzleti reklámjait portómentesen küldötte volna szét, mint rósz- akaratú rágalmat, visszautasttjuk. Nyitra, 1902. május 12. Clair Vilmos, Dr. Janits Imre, főtitkár. ügyvezető aleluök. Lapunk mai száma 4 oldal,
