Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. szeptember 1. 35. (2123.) Earminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. megjeijEnik iisr td e: asr va s .A. es et e=. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. fi 48-as honvéd bajtársakhoz. A „Zemplén“ vármegyei hivatalos lap folyó évi múlt számában kezdte közölni s ma folytatva befejezi a in. kir. ministerelnökség által. „A 48-as honvédek és azok özvegyei ellátása iránt“ 1901. júl. 11-ről 3000/eln. sz. alatt kiadott, elismerésre méltó rendeletet, melyet mi még a múlt júl. hóban tanácskozás alá vévén, úgy értelmeztünk, hogy ezután a 4 (négy) koronát meghaladó állami adófizetés, sőt bármely jövedelem, hivatali állás, más nyugdij stb. szóval semmiféle körülmény nem fogja gátolni, a nyugdij- igénynyel biró 48-as honvéd bajtársakat a min. elnöki rendeletben kimutatott nyugdíj kérvényezhetésében és kiutaltatásában. Nem akarván azonban tisztelt és szeretett öreg bajtársainkat idő előtt felzú- ditani — a múlt tapasztalatain okulva — már júl. 26-ról kérdést intéztünk az országos központi 48-as választmány főjegyzőjéhez és határozott választ kértünk a következő kérdésre: Helyes-é abbeli értelmezésünk, hogy ezután a 48-as honvédek nyugdíjban való részesülése semmiféle más feltételhez kötve nincs, mint a mely a hivatkozott min. elnöki rendeletben részletesen fel van most sorolva ? — vagyis, hogy ezután, a beállott szegénységet nem kell bizonyítani ? Erre a levelünkre a 48-as országos központi választmány főjegyzőjétől, f. évi aug. 7-ről keltezve, kaptunk egy kitérő olyan választ, a mely azt mondja, hogy semmi nem változott, csak a Bánify-féle két rendelet, a mely a honvédigazolásra vonatkozott, változtatott meg. De ez helytelen véleménye, helytelen következtetése az országos közp. 48-as TAKGA Édes apám. (Betogségem alatt) I. Beteg vagyok beteg; mégsem fekszem árván, Fejem alá van, ki igazítsa párnám. Mikor láz telepszik égő homlokomra, Yan, ki azt gyöngéden meg-megsimogassa. Letörüljön róla nedves verítéket, Mondjon vigasztaló, altató igéket. S mielőtt feltörne búsan a sóhajom, Egészséges, üde álomba ringasson. II. Pápaszeme alól Az én édes apám Szigorúan néz rám. Mintha haragudnék, — De furcsa a kedve — Pillant a betegre. Mintha csak mondaná, Hogy kint vár az élet . . . Hát minek henyélek? III. Belül jóságos . . . szive áldott, Nem kérdezi, hogy mit kívánok. választmány főjegyzőjének. Vagy mi nem tudunk magyarul, vagy, a mi fel nem tehető, a 3000/1901. sz. min. elnöki rendelet minket felültetett, a mit kizártnak tartunk, misztifikált. ígéri a központi választmány főjegyzője, hogy „ha Budapestre beérkeznek a döntőkörök, majd tisztába hozzák a dolgot“ — és akkor minket újabban értesít, de bizony egy hó eltelte alatt sem értesített. Miután azonban több hírlap — ezek között a Nagymihályban megjelenő „Felső- Zemplén“ f. évi aug. 15-iki 33. számában — és mint e cikk elején jeleztük — ez a heti lap is idézte és a mi felfogásunkhoz hasonlóan értelmezte a 3000/1901. számú ministerelnöki rendeletet: szükségesnek, sőt kötelességünkben állónak tar lőttük tisztelt bajtársainkat értesíteni arról, hogy mihelyt illetékes helyről érdemleges magyarázatot kapunk, tudomásukra fogjuk hozni. Addig kételkedjünk a 48-as honvédség országos központi választmánya főjegyzőjének levélbeli válaszában foglalt ama feltevés és értesítésben, hogy: „semmi sem változott“ . . . Akár nekünk, akár neki lesz igaza, igy vagy úgy, de még visszatérünk és vagy méltatva, vagy elitélve, de még szólunk ehhez a min. elnöki rendelethez és az érdembe vágó választ sürgetjük. Sátoralj a-Uj hely, 1901. aug. 28. Bajtársi érzéssel: (Matolaí (Etele, (Bajusz lózseí id., a Zemplén megyei 48-as a Zemplén megyei 48-as honvódegylet elnöke. honvédegylet jegyzője. Hoz újságot, küld vacsoráéi’’, Mindent tesz ő, mindenre ráér. Egy percig sem ülne hiába, Maga megy el a patikába, Lót érettem sürög-forogva Mindig akad újabb dologra. És haragos arcot mutatva Az egész szivét nekem adja. (Ungvár.) Vidor Marci. Jr fiz oláh diák. (Történeti korrajz a szabadságharc idejéből.) Irta: Zombori Gedő. A „nagyidők“ lapjairól irok le egy kevéssé ismert történetet. Leirom híven, úgy a mint megtörtént. Nem változtattam el, megtartottam a szereplők neveit is. Tán senki sem él már közülök. Ha közülök valaki életben van még, bizony nagyon öreg lehet; de emlékezete ifjú maradhatott, s bizonyithatja, hogy megtörtént, gaz dolgot Írtam le. * 1848-ban áprilisban voltak a hazafi lelkesedés és a szabadságszeretet legszebb napjai. A városokban a polgárság és a tanuló ifjúság nemzeti zászlók alatt diszmeneteket, népgyüléseket rendezett. A csendes falvak népe lelkészeik, tanítóik, jegyzőik vezetése alatt adtak hangot, gyűléseikben, nem ritkán templomaikban, a jobPólyaVálasztás előtt. (jPályamutató*. A pályaválasztás előtt álló miadkét nembeli magyar ifjúság kalauza. Összeállította Amicus juventutis. Budapest,, Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata kiadása. Ara két korona. Kapható minden hazai könyvesboltban ) „Minden pálya dicső, ha belőle házadra derül fény“ — mondja a költő; s nincs az az életpálya, a melyen a tisztességes és kötelességtudó ember kenyeret és becsületet ne tudna szerezni magának, — mondja a tapasztalat. Az egyéni tisztességérzet és kötelessógtudás biztosítja mindenkinek a becsületét és kenyerét s ez oly igazság, a melyben nem csatlakozik soha senki. Nem szabad feledni, hogy minden ember élete több-kevesebb bajlódással telik el s hogy nem irigylésreméltó az az ember sem, a ki érdemtelenül jut hatalomhoz és gazdagsághoz. Mindenkinek meg van a maga baja s gyakran éppen azoknak a legtöbb, a,kik a legirigylósre- méltóbbaknak látszanak. És semmi e világon nem ér föl azzal a nyugalommal, a melyet a kötelességtudó ember érez, ha van benne egy kis szerénység és béketürés is. A legtöbb ember, a ki nagy jövedelemhez és hatalomhoz jut, visszasírja azt az időt, a mikor még igen szegényes körülmények között, de nyugodtan és szerényen élt. A gondterhes, átvirrasztott éjszakák, a reggeltől napestig tartó lázas, ideges, ^túlságos munkálkodás olyan tortúrája a léleknek, a melyet a meggazdagodott ember utólag gyakran szívesen megváltana a vagyonával, ha lehetne. A pályaválasztásnál csupán a nagy jövedelmet tartani szem előtt: esztelenség. Semmi nincs ingyen a tetmészetben; mindenért meg kell fizetni, — a tisztességes módon szerzett vagyonért az emberi élet megrövidítésével. Elegendő, ha a választott életpálya biztosítja a tisztességes, bár szerény megélhetést. Nem lehet megszabni, hogy a megélhetéshez ennyi vagy annyi jövedelem szükséges; minden az egyéntől függ. Az egyik ember nagy jövedelemmel nyomorog, a másik meg sokkal kisebb jövedelemből úri módon él. Az élés művészete, a melyre a gyermekeket már otthon kell megtanítani, biztosabb támasza az embernek, mint a vagyon, vagy akár a legerősebb családi kötelék. bágyok felszabadítása s a nemzeti egyesülés feletti örömüknek. Erdélyben a marosvásárhelyi kálvinista kollégiom lelkes ifjúságának, sőt az öreg tanároknak szive is csudásan lángot kapott. Elragadóan szép élet volt ezekben az erdélyi főiskolákban. A tanuló ifjúság, a kisgyermektől a legvénebb diákig, mind benn lakott a főiskolában, még azok is, kiknek szülei a városban laktak. Minden szobában 8—10-en, rendesen egy osztályban tanulók, vagy az ott lakó idősebb diákok tanítványai. A legtekintélyesebb diák volt: az első, a .primarius“, ki a rendre ügyelt, a második, a „secundarius* és a harmadik „terciárius“, a kik a szoba közös költségen való tisztántartásáról, fűtéséről, világításáról gondoskodtak A szolgatanulók, a kik az öszvehúzott ládákon háltak, az ingyen tanulás és költség nélkül való lakás elős nyén kívül naponta még a főiskolától 1—2 kikenyeret, cipót is kaptak; söpörtek, fát és ivóvizet hordtak, csak oly szeretetben és elbánás, ban részesültek, mint a leggazdagabb urfiak- A gazdagabb megosztotta a szegényebbel otthon, ról kapott elemózsiáját; az ott kötött barátság egy egész életen át tartott. A mostani akadémiai ifjúságot rendes tanárok, a középiskolai osztályok növendékeit végzett, vizsgázott diákok, úgynevezett „elassis praeceptor“-ok tanították, rendesen egy évig, s azután léptek életpályára. Mind már komoly gondolkozásu, és tudományosan képzett ifjak voltak ezek. A „elassis praeceptor“-ok közt ez időben a legtekintélyesebb volt az oláh származású, költői lelkű Waducz János, a „poéták“ kitüntetett tanítója. Szép férfi, valóságos római are, koromA Zemplén mai ti* oldal.
