Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-01 / 35. szám

Induljon mindenki a hajlama után a pályaválasztásnál. A mihez kedve van az embernek, azt a munkát sokkal könnyebben és sokkal szebb eredménynyel végzi. A kelletlenül, vagy éppen keserűséggel végzett munka nem sokat ér s gyötri a lelket.

Magasabbra törni szabad, sőt kell, de, Jákob szerint, még az angyalok is csak létrán járnak a mennybe — nem repülnek. Fokról fokra, mindig biztos talajra lépve kell előre haladni ; a ki ugrálni akar, könnyen nyakát szegi. És ne vágyódjék senki olyan állásba, a melybe bár eljuthat, de a hol kötelességeit teljesíteni nem igen tudná. Régen volt, a mikor a jó Isten a hivatallal együtt észt is osztogatott; akkoriban még nem voltak divatban a számonkérő székek és fegyelmi vizsgálatok.

A tehetségét csaknem minden ember többre becsüli, mint a mennyit ér; ez hiba, de nem kisebb, mintha az ember kelleténél kevesebbre becsüli önmagát. A pályaválasztás előtt mindenki vessen számot a tehetségével, egész őszintén, csak úgy magában; nem kell röstelni ezt az őszintességet, hiszen úgysem tudják meg mások, hogy miként gondolkozunk önmagunkról, mikor néha-néha egy-egy percre őszinték vagyunk. A ki érzi, hogy nem tudná föltalálni a puskaport, az ne ábrándozzék diplomáciai pályáról, hadve- zéri dicsőségről, miniszterségről vagy püspöksüvegről. Nem okvetetlenül szükséges, hogy mindenkiből nagy ur váljék. Igen sok hivatal van, a hol az irodatisztnek több a becsülete, mint az igazgató urnák vagy az osztálytanácsos urnák s az irodatiszt, a ki minden másodnap jó ke- délylyel issza megszokott társaságában a szóda- fröcscsöt, bár két leánya izzad a postánál, irigylésre méltóbb ember, mint a méltóságos tanácsos ur, a ki előkelő neje vagy huszárhadnagy fia miatt annyi adósságot csinál, hogy sok volna az egész minisztériumnak, s a hónap vége felé a kaszinóban gyöngyözik a homloka, ha húsz koronánál többet talál veszíteni. Mindenki nagyon előkelő polgár, a ki soha kölcsönt nem kér senkitől.

Nagyon fontos a pályaválasztásnál még az is, hogy az ifjú jól megfontolja, vájjon meg- tudja-e szerezni mindazt, a mi erre a pályára szükséges ? Hosszas tanulmányokat és sok költséget kívánó pályára ne lépjen az, a ki szegény és nincs meg benne a vasakarat és a kitartás. Számos életpálya van, a mely nagyon szép és nagyon előkelő, de aránylag későn ad kenyeret. A tehetségén kivül vessen számot mindenki az erszényével is. Igen sok elhibázott emberélet vész kárba csak azért, mert a gondolatlan ember szerénység és nagy, nagyon nagy kitartás nélkül került előkelő, de gyenge jövedelmet hajtó állásba, s nem győzte bevárni az időt, a mig előbbre jut s a jövedelme is tekintélyes lesz, nemcsak az állása.

Tömérdek az úgynevezett „félbemaradt exisztencia“, a ki legszebb reményekkel kezdte meg egyetemi pályáját, de nem bírta befejezni. A jogászoknak több mint fele ilyen, s a megkezdett pályáról ieszorult ifjak között igen sok a tehetséges ember, a kiért bizony nagy kár. Csak úgy vaktában nekirohanni a világnak nem szabad. A szegény embernek előre kell gondosfekete hajjal és szakállal, sugár termetére mintha ráöntötték volna a sujtásos magyar ruhát. Végig tanulta a főiskolát, végezte a hittudományt, mint „ünnepi diák“ szónokolt a ref hívők előtt, felküzdötte magát a legnagyobb megtiszteltetésig: a magyar költészet és irodalom tanítását bízták reá.

Már ref. pap is lehetett volna, s vallásáról, nemzetiségéről nem kérdezte meg őtet senki. Nem tudták még akkor, hogy mi a nemzetiségi harc, nem voltak a főiskolák kebelében keresztimádók és kereszttördelők. A magyar ifjúság soha sem éreztette felsőbbségét más nemzetiségű és vallásu tanulótársával.

April közepén kezdettek az események komolyabb szint ölteni. Az oláhok vezérférfiai Balázsfalván sűrűn gyüléseztek. Az orosz propaganda pénzzel segítette Saguna érseket, Ribel oláh őrnagy Puchner tábornokkal Szebenben, a titkos tervek kohójában, szította a tüzet és hátuk mögött az oláh ügyvédők, jegyzők, kiadták a jelszót:

— Vissza kell állítani a régi Dáciát egy orosz nagyherceg alatt . . .

A szomorú idők sejtelme megérintette a hazáért, szabadságért rajongó ifjúság szivét.

A labda-játékok minden neme még a „lawn tennis“ is, egyszerűbb alakban mint „nagy büdü“ divatozott az ifjúság közt. Nemcsak szabad idejűkben a főiskola két udvara volt a testedző játékok szintere minden ponton, de hetenként kétszer, szerdán és szombaton, az egész ifjúságot kivezényelték a játszó kertbe, a hol mindég ártatlan kedvtelésben szabadon és vidáman csapongóit az ifjú kedv. Régebben 6—9 óráig közös asztalnál tanult minden „szobalakó;“ 9 Órakor félórai csengetés után a „juratus“ és „apkodnia a főiskolai évekről, s már korán olyan képességeket kell szereznie — minél többet! — a melyeknek a segítségével átvergődik az egyetemi éveken. Ez idő szerint legjobb ilyen segítő eszköz a nyelvismeret és a gyorsírás, de minda- kettő csak úgy, ha nagyon jól ért hozzá az, a a ki bár csak pár évig is, meg akar élni belőle.

A diploma-szerzéstől és a köztisztviselői állásoktól évről-évre valósággal riasztgatják az újságok az ifjúságot. Pedig magában véve sem a diploma-szerzés, sem a köztisztviselői szolgálat nem helytelen dolog, s nagyon is érthető az utána való vágyakozás.

Csak az a baj, ha az oda nem való elemek tolulnak az úgynevezett értelmiségi pályákra. Bármily mostoha is nálunk a köztisztviselők sorsa, még mindig jobb, mint Olasz- és Franciaországban, s bár csak fekete kenyeret ad, de az a kenyér legalább biztos és elegendő is annak, a ki nem költ többet, mint a mennyije van. Az a baj, hogy nálunk a köztisztviselő urnák, azaz külön kasztnak képzeli magát, nem pedig szegény embernek, s nem a természetes szükséglete és jövedelme, hanem a rangja szabja meg, hogy mennyit költsön. A pályaválasztásnál fontolja meg mindenki azt is, hogy mennyi jövedelmet hajt a kiszemelt állás és ha a jövedelem az ő egyéni szükségleteit kielégíti: csak bátran előre! A köztisztviselő már előre tudja, hogy mi lesz a jövedelme s igy nincs joga keseregni. Nem szabad követelni, hogy a munkánkért többet adjanak, mint a mennyiért mi magunk fölkínáltuk, ezt legfölebb csak óhajtani szabad. A mi pedig az úgynevezett diplomás pályákat illeti: a derék és tehetséges ember hosszabb-rövidebb ideig tartó küzdés után végre még is csak érvényesül. A siker titka: a kitartás és a folytonos szárnypróbálgatás. A szorgalom magában véve nem elegendő; a gyertya nagyon jól világíthat a véka alatt is, a nélkül, hogy sok hasznát vehetnök. Próbálgatni kell az érvényesülés módjait, de mindig úgy, hogy az ember biztos talajt érezzen a lábai alatt. Ha aztán egy kicsit kicsúszik is néha a talaj az ember lába alól, az se nagy baj; fiatal csontoknak ez nem árt, sőt némelyek szerint hasznos is; csak el ne törjön semmi, s ne érje a veszedelem se a lelket, se a becsületet. A ki elesett, az még nem mind halt meg, ugorjék talpra, s aztán jobban vigyázzon. Senki sem születik a világra úgy, hogy mindjárt járni tud: az élet utjain is mindnyájunkat ért már egy-egy eltoty- tyanás, a melybe azonban hál’ istenek nem haltunk bele Csak előre, csüggedés nélkül és mindig csupán csak a tisztesség utján. Ez a legjobb és legszilárdabb ut, akár csak a vasút, csak kisiklani nem szabad belőle, mert különben agyonüti magát az ember.

*

Elemi dolog persze az is, hogy az ember ismerje azokat az életpályákat melyek között válogathat. Ezt a célt szolgálja ez a könyv, a „Pályamutató“, a melyben a kevésbbé ismert életpályák vannak bővebben ismertetve, valamint azok, a melyek legbiztosabban és legtöbb embernek adhatnak biztos kenyeret.

paritor“ végig járta a szobákat. A kik otthon nem voltak feljegyezték; ezeket, hogy reggel a „contra“ felelősségre vonja, a rendes időn túl, a mikor hazamentek, a „vigil“ jegyezte fel.

Most egyszerre mindennek vége lett! A játszi kedv elkomolyult, az ifjakból nehány óra alatt férfiak lettek. Eldobták a játék eszközeit, letették könyveiket s a nagy udvaron katonai gyakorlatokat, fegyverforgatást tanultak. A nagy tudományu öreg professzorok is megifjodtak, oda állottak az ifjak elé. A bölcsészet, tanára, a legidősebb tudós Szász István, kardot kötött, ő volt a hadnagy s a szent tudományok mestere, Török János hittanár a kapitány és oktatták tanítványaikat harcra, háborúra.

Az ifjúság gyűlést tartott a főiskola dísztermében. Ott volt az ősmagyar arcú Lázár Albert gróf, a ki a gálfalusi csatában a Bem életét mentette meg, egy csapással kétfelé hasítván a svalizsér kapitány fejét, a ki már kardjával leakart sújtani a dicső tábornokra; továbbá Berzenczey László, a nagy székely népszónok, a daliás Tolnay Gábor, a később hires katona, a „nagy idők“ tevékeny férflai mind. Gyönyörű parlament! A hazaszeretet komoly beszéde az ifjak ajakán, a vita közben lánglelkesedés minden arcon. Megvitatták az eszméket, kimondották, hogy az ifjúságnak fegyvert fogni és a lázadók ellen a csatatérre kell menni — és egyhangú volt a szívből lélekből kelt felkiáltás.

— Esküszünk !

— És te nem esküszöl Waducz János? szólott Vályai Pál, a rhetorok osztálytanítója, a ki versenytársa és irigye volt az oláh diáknak.

Waducz megszólalt.

— Fegyverre, harcra nem esküszöm; én a népek között a békét akarom és fogom munVármegyei ügyek.

A földmivelésügyi kir. minister fölhívta a szőlőbirtokosokat, hogy eladásra szánt szőlővessző készleteiket szept, hó 20-ig nála bejelentsék. A bejelentés célja az, hogy az eladásra szánt készletek nyilvántartassanak. A ministé- rium az eladást csupán közvetíteni fogja, illetve a venni szándékozóknak tudomására hozza alkalmas utón, hogy szükségleteiket hol szerezhetik be. A bejelentés megtételére szolgáló űrlapok a borászati felügyelőknél és a vármegyei gazdasági egyesületeknél kaphatók.

A belügyi kir. minister körrendelettel értesítette a hazai összes törvényhatóságokat, hogy a Franklin-Társulat magyar irodalmi intézet és könyvnyomdával az anyakönyvek, anyakönyvi másod-példányok, betűrendes névmutatók és az anyakönyvi kezelési nyomtatványok szállítása iránt kötött szerződés hatálya a folyó év augusztus 31-ével lejárt. Ettől az időponttól kezdve a kérdéses nyomtatványok szállításával a „Légrády-Testvórek“ céget bízta meg (Bpest V. Yáczi körút 78. sz.) A megrendelési határidő és a megrendelés módozatai továbbra is változatlanok maradnak.

A t. vármegye állandó választmánya Sátoralja-Ujhelyben, a f. évi szeptember hó 2-án és szept. hó 14-én, a székház kistermében, mind a két alkalommal d. e 9 órakor, Hadik Béla gróf főispán előliilése mellett tanácskozásra ül össze. Tárgyak: 1. A vármegye közigazgatási, árva- és gyámhatósági 1902. évi költségelőirányzata. — 2. Az 1886. évi XXI. t. c. 47. §-ának a)—f) és i)—m), végre a p) pontjai alatt megnevezett ügyek sorába tartozó tárgyak.

Nyugdíjalap állapota. Köztudomásra adjuk, hogy a községi, illetve a körjegyzőknek a t. vármegye pénztárában kezelt nyugdíjalapja a legutóbb tartott pénztárvizsgálat alkalmával 48,344 K. 30 f. pénzkészlet felett rendelkezett.

Hírek a nagyvilágból.

Törökország és Fránciaország között a diplomáciai összeköttetés megszakadt. Oroszország hadi hajókat küldött a Feketengerre, mint vélni lehet azért, hogy a Konstantinápoly alá indult fráncia tengeri flottához csatlakozzanak.

Csun herceg Kínából 30 főnyi engesztelő küldöttséget vezet Berlinbe II Vilmos német császárhoz. A küldöttség már Bázelbe érkezett.

Botha és De Wett búr tábornokok Kitchener lord tábornagy proklamációja ellen, hogy t. i. az ángolok ezután nem tekintik hadviselő feleknek a búrokat, hanem mint lázadókkal fognak elbánni és a hadi foglyokat főbelövetik, óvást tettek és kijelentették, hogy tovább akarnak harcolni, egyszersmind a fogságukba esett ángol katonákat bántatlanul szabadon bocsátották.

kálni; de esküszöm arra, hogy olyan magyar vagyok és úgy szeretem hazámat mint ti! Testvéretek vagyok és maradok, Isten engem úgy segéljen! Éz a magyar kálvinista főiskola fogadott kebelére, adta a tudományt, a mely lelkemnek gyönyörűsége, nevelt, hogy legyek igaz hazafi és legyen becsületes kenyerem és állásom a társadalomban. Testvéreim voltatok, ti nemes ifjak, soha sem kérdeztétek minő nyelvű anya szült, melyik templomban kereszteltek meg? Él- feledhetném-e én ezt valaha! ? Itt busongtunk együtt, ha a történelem felmutatta a honfivér- áztatta mezőket és lelkesültünk, ha lelki szemeinkkel diadalmasan láttuk lengeni a jog és szabadság zászlaját. Együtt ismertük meg a Karaffák véres kezét, mely ki akarta irtani a magyart és oláhot egyaránt és hallgattuk a gályarabok nehéz sóhaját, láncaik csörgését, a mint zúgva, búgva, jajgatva ölelkeztek a Niko- demia partjairól s Rodostó szikláiról szálló hon- vágygyal, hogy együtt köviiljenek a magyar és hazája megsemmisülése felett jajgató Niobé-szo- borrá! A ki ezt megtanulta, elfelejtheti-e azt? Érzem, hogy a szabadság lelke ihletett meg engem és megbízott, hogy vigyem el ezt a közé a jó, de szerencsétlen nép közé, a mely között születtem, Ki akarom ragadni az ámitók polyp- karjai közül, visszavinni oda, a hol eddig volt és élt testvéri szeretetben a magyar és az oláh. Meg akarom ismertetni, a mit a magyar adott neki, a szabadsággal, hogy legyen az neki éltető lég, tápláló forrás, a nélkülözhetetlen kenyér, a boldogság és üdv! Hisztek-e nekem ? 1

Lángban égett a máskor bánatosan merengő arc, a hangban a meggyőződés oly varázsa csengett; beszédét oly megdöbbentő csend Folytatás az I. mellékleten,