Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
Ennek tudata teszi bensővé, hagyományossá és minden csillogás nélkül is magasztossá azt az ünnepnapot, melyet a hü magyar nemzet királya felséges nevének szentel. Azért kiáltsuk e napon, királyunk felséges névünnepén, egyesült szívvel, egyesült érzéssel: Éljen a király! „Lelje népe boldogságán örömét — hír, szerencse koszorúzza szent fejét!!“ Az amerikai kivándorlásról. E cim alatt két közleményt is kaptunk és adjuk őket sorban, a mint következnek : I. Két, hazafiasság sugallta derék cikkelyben világította meg Zseltvay Bogdán az Amerikába folyó kivándorlás kérdését a „Zemplén“ legközelebbi számaiban. Tapasztalatai sok helyt alaposak, javaslatai a baj orvoslására ügyesen választottak. Egyben még sem ütötte fején a szöget. Tévedett akkor, midőn állítja: „Helytelen megvilágítása az is a dolognak, midőn szertelen fényűzést, költekezést látunk népünknél az amerikai dollárok segítségével.“ Én úgy hiszem, hogy mindenki, a ki e kérdéssel foglalkozott és foglalkozik, Zs. B. úrnak ezt az állítását nem írja alá. Mert hisz nemzetgazdák, irók a fényűzést és költekezést, mint szórványos jelenséget, a kivándorlottak és családjainknál tapasztalhatták és tapasztalják. így Hegegüs Lóránt dr. „A magyarok kivándorlása Amerikába“ c. műve 22, 65—69. lapjain is emliti, s a „Bodrogközi Rigólátta Kalács“ cimü, az amerikai kivándorlási láz enyhítését célzó szerény müvecskémben is nem légből kapott dolgok azok, mik az Amerikából érkezett dollárokról s az itthon maradtak által itt-ott űzött cifrálkodásokról és szertelen költekezésről szólanak. író fenti állítására eddigelé. rácáfolt az élet ezer és ezer példája, esete. Örömmel kell azonban közreadnunk azon jelenséget is, hogy úgy az életösztön, mint a társadalom szóval, tollal lelkes harcosainak, vezéreinek kitartó munkája folytán kezd népünk a „sok pénz“ má- moritó érzéséből kiocsudni, jobb észre térni. Megengedem, hogy t. irótársam és k. kollegám vidékén már régebben beállt ez az állapot; mert, hogy fiaimnak azon vidéken elfoglalt tanítói állásuk révén ott is megfordultam, hallottam ott az Amerikából jött pénz okos felhasználásáról. Földet vesz Tőke-Terebes tá ján importált pénzén a pór. s ezért arrafelé, a föld ára holdanként 800 korona. Ez a helyes állapot errefelé, magyar népünknél, kik csak az utóbbi években vándoroltak ki, csak ezután, ha a i,maga kárán tanult“ fog bekövetkezni. Most még a „sok pénz“ mámoritó hatása alatt áll; még nem telt el a keleti fajt jellegző csilzognának, se lassabban, se sebesebben, bizonyos matematikai pontossággal és szabályosággal történik minden. Nesz, csörömpölés nincs, pedig szédítő sebességgel megy a tálalás, kiszolgálás. Észrevétlenül tűnik el poharad, pedig még nem ittad meg fölséges burgundi vagy rajnai borodat, a melyhez fogható egy király pincéjében sincs, észrevétlenül termett helyébe másik. Hogy mikor vitték el azt és mikor hozták tele ezt, föl nem foghatod, szinte boszorkányság, akár csak az Aladin csodalámpájából előhozott szellemek sürögnének forognának égrenditő komolysággal és grandezzával. A király csak némelyik ételből eszik s halkan felváltva társalog bal és jobb szomszédjával. Igen ritka kitüntetés, ha egy messzebb ülőhöz átszól s nagy vidámság jele, ha társalgása oly általános allűöket vesz fel, hogy abban az egész környéke részt vehet. A király környéke többnyire egyformán fest. Vele átel- lenben valamelyik főhadsegédje ül, mellette jobbról az esztergomi érsek, balról a miniszter- elnök, ha mind a ketten jelen vannak. De néha egy sincs ott s ekkor az aranygyapjasok megelőzik a belső titkos tanácsosokat, a belső titkos tanácsok a császári és királyi kamarásokat, aztán jönnek az egyszerű képviselők s az asztalvégeken az apróbb udvari alakok. A miniszterelnök rangban csak a prímást nem előzi meg és az Eszterházy-hercegeket, a kikben valami kis ingrediencia van a szuverénekből. De sajnos, az Eszterházyak közügyekben s a budai politikai ebédeken nem fordulnak meg. A szakminiszterség nem sarzsi az udvarnál s ha valaki régibb l?első titkos egyszerű képviselő, megelőzi a^kilogással, vagyis, mint a gyermek a csillogó játékszerrel, nem töltötte kedvét. De máris akadnak egyesek, kik másképp gondolkoznak, s vagyonba fektetik az Amerikában szerzett pénzüket. Egyik-másik állításom igazolásául felhozom, hogy az „amérikás menyecskék“ mit beszélnek. Az egyiknek ura, a ki itthon igen szerény ember volt, igy ir:... „ha látnátok most engemet, úgy nézek ki. mint B. F. (itt megnevez egy magyar középosztálybeli urat) jobb posztóruha van rajtam, húst is .többet eszek, mint ű . . .“ A másik, kubikos napszámos, igy ir: ... „ha látna most engem otthun a pap, meg a tanító, mikor felöltözök, hamarább lekapná előttem a kalapot, mint én ű előttük . . .“ Ezek írnak igy, a kiknek gyermekei röngvban járnak fel az iskolába. Tessék kihüvelyezni ebből a lélektani motivomukat. Ezek a fényűzésre hajló alakok, ismétlem, ritkulnak ugyan, de még mindig elég számmal vannak, kik az utazásra mindenéből kifosztott család anyjának először is 3—4 selyemkendőt küldenek, azután, ha az első pénzszállítmány megjön az ifjú asszonynépnek, akkor meglesi, hogy a' helybeli birtokos úr feleségén milyen kelméből van az ünneplő és addig járja a városon az üzleteket a menyecske, mig ugyanazt a kelmét megveheti szoknyának, Selyem, bár- sony-pruszlikjával 100 és 100 asszony közül kiismerhetni vasárnaponkint az asszonyokat, kiknek férjeik Amérikában, négykézláb a föld mé- hében járva, nyögve ássák, furikolják a szenet. Ezért sürgeti Hegedűs Lóránt dr. a kivándorlások alapos tanulmányozásáról tanúskodó könyvében (a 22. lapon) hogy: „szükség van itthon oly törvényszerű szervezetre, mely a hazaözönlő pénzt a kivándorlók, vagy azok családtagjai javára tőkésiti, hasznosítja, ezáltal lehetőségig megakadályozza azt, hogy az amerikai pénzek ne oda folyjanak, a hol most tűnik el egy részük: a csapszékhe.11 . . . Még Magyarország krumplitermelését nem disznók és ökrök hizlalására,' hanem testet-lel- ket ölő pálinka gyártására fordítják; mig a pálinka rovására a sör és borfogyasztás erkölcsi és anyagi előnye állami vagy bárminemű hatalommal a néprétegek tudatába beplántálva, gyakorlatilag átvive nincs: addig a magyar „rút szibarita váz“ lesz és kivándorlásra hajló nép marad. Enyhitní, gyógyitni kell a bajokat iskolai, egyházi, társadalmi utón és pedig gyorsan! Vegyenek példát egyes vidékek művelt társadalmi körei a „Bodrogközi jótékony nőegyesület“ példájából, mely önerejéből, vezető lelkes nők önfeláldozó munkájával, mélyreható szamaritánus, műveltségterjesztő munkában találja fel hazafias, boldogító körét. Néptanítók és lelkészek 1 Támogassátok az angyali lelkeknek honunk géniusza sugallta munkáját. Ha fárasztó pályátok röges utain segitség- tekre jönnek, hintsétek virággal útjaikat! Minden vonalon: enyhitni a bajt; tanítani és Istenhez emelni a népet — akkor szűnni fog a kivándorlás! (A-Boroczki.) Berecz Károly, id. rály asztalánál a ministert. így van ez a püspökökkel is. Püspökök nélkül nem igen szeret étkezni a király, de a spanyol etikett szerint ők is igen messze esnek rangsorban, ha nem egyszersmind belső titkosak. A gyors kiszolgálat a rendes gravamen az udvari ebédek ellen. Mikor már éppen megkedvel az ember valami bort, egyszerre eltűnik, az embernek nincs ideje élvezni; az ételnek, a legédesebb falatnak is legott lába támad, ha egy kicsit félre pillanatasz, vagy a szomszédodnak felelsz. .Sietnek, rettenetesen sietnek. Mintha a tatár kergetné ezeket a lakájokat! Különösen kár kár a borokért, a melyekbe nem lehet elmerülni, mert kétszer nem öntenek egy fajtából. Pedig a király borai párjukat ritkítják a világon. A gránátpiros „vágujhelyi“ veri Burgundiának minden borát, a „johannisbergi“ pedig csodálatraméltó. Az olvasztott aranyszin tokaji kikerül a saját hegyaljai szőlőiből. A pezsgőből a „Moet Dhandon“-t szervírozzák, a halványzöld „Chaby“ fölséges zamatja tündéri ködbe von mindent, a szőke „Chateau Yquem“ úgy hat, mintha parazsat innék az ember. Es mindezekkel úgy sietnek, de úgy sietnek. Hanem hát a sietés ellen is van orvosság; a sietés; sietnek a vendégek is inni. Wekerle például mindig megitta a mellette ülő bornem- iszsza Josipovich poharaiból is a borokat, s általában olyan nagy hire van a király borainak, hogy mindenki igyekszik kivenni a maga részét. Az udvari lakájok meg ekképpen jellemzik a két udvartartást: — Bécsben többet esznek az urak, Budán többet isznak. „Pénz a lelke mindemnek.“ Miután az amerikai kivándorlás vármegyénk területén napról-napra mélyebb és mélyebb nyomokat hagy maga után, nagyon is itt volna az ideje annak, hogy e felette nagy fontosságú kérdés sikeres megoldásának a nyitja végre valahára megtaláltassék; mert különösen vármegyénk ama sivár részeiben, hol a természet mostohasága a mi szerény igérivü népünktől elvonta a mindennapi kenyeret; ott ma már úgyszólván kíirthatatlan gyökeret vert az amerikai kivándorlás. Es éppen ezért ezeken a helyeken az amerikai kivándorlást papíron sem tintával, sem nyomdafestékkel megakadályozni nem lehet. Vármegyénknek ama részeiben, hol a kivándorlás meggyökeresedett, ott hiába jósolunk a népnek a mostaninál boldogabb jövőt, mert itt a nép fásult szivéből már rég kiköltözött e tekintetben a hit, remény és bizalom. E nép az ő egyszerű természetes eszével is úgy gondolja, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Hazafiatlansággal sem vádolhatjuk azt a szegény népet, mely a kényszer hatalma alatt cserélte fel a koldustarisznyát a vándorbottal. Bár szánakozunk felettük és fájlaljuk is elvesztésüket, de azért rajtuk mégsem tudunk segíteni; nem tudunk, mert mi is szegények vagyunk, mert mi csak bukdácsolva járunk az élet hullámzó tengerén. Azonban addig is, mig eljő az a „jobb kor,“ mely után felvidéki népünk régóta epedez: legíelebb annyit tehetnénk, hogy szigorúan korlátoznánk a bevándorlást és nem engednénk meg, hogy a beözönlő hazátlan jövevények e szegény nép véréből táplálkozzanak. Azt hiszem nem mondok újságot, ha azt állítom, hogy a bevándorlás épp oly káros hazánkra, mint a kivándorlás ; mert addig mig a kivándorlottakban jó munkaerőt veszítünk, addig a bevándorlókban többnyire vagy agyafúrt spekulánsokat, vagy dologkerülő csavargókat nyerünk. Kivétel itt is van ugyan, de oly elenyésző csekély számban, hogy az úgyszólván alig érdemel említést. Megfeszített erővel kellene tehát oda hatni, hogy az a tátongó két nagykapu, melyen át népünk kivándorol, s melyen az idegen csőcselék bevándorol, mihamarabb bezárassák! Az utóbbit könnyű szerrel bezárhatja maga a hatalom; mig az előbbi a nép jólétével önként is bezárul. Addig a mig a két kapu nyitva áll: addig nem lesz boldog a magyar soha! (Sztropkó.) Unghváry Ede. II. A Lónyay grófok űeregnyei levéltáráról. Régebben terveztem, hogy a Lónyay grófok deregnyeilevéltárát meglátogatom. Két szempont ösztönzött erre. Az egyik, hogy a család egyik nagy alakjának, a XVII. században élt Lónyay Zsigmondnak életehez gyűjtöm már jó ideje az adatokat, a ki korának körülbelül volt oly alakja, mint a mi korunknak Lónyay Menyhért gróf, a kiről maga Zsilinszky mondja, hogy proHátha még ott hagyná őket egy kicsit »tischlizni“ a király. Akkor látnák majd : lenne ott még tán tószt is. De, sajnos, őrülten rohan az idő s mikor már legjobban meg volua vetve a bor ágya a sok pompás raffinemánnal készített és tálalt ételekből, melynek nevei ismeretlenül pajkoskodnak a francia éteklap mosolygó betűiben: akkor egyszerre megjelennek a szép kis porcelláncsészék a mokkakávéval, melylyel a szultán látja el őfelségét, kinek mindössze egy pár hold olyan földje van, amin igazi mokka terem; abból a kereskedésbe egy szem se megy, legfeljebb ajándékba küld a barátságos fejedelmeknek s azt se nagyon bőven, mert nem telik. Szóval: megjelenik a mokka s már egyidejűleg tölti a másik lakáj a konyákot, hogy a hirtelen fölhörpintett kávé után még ezt is lenyelhessék a fürgébbek. Hamar, hamar, akinek a kávéja, konyákja kedves, mert a király már felhajtja az övét s a lakájok mintegy vezényszóm, egyszerre lenyúlnak az asztal alá — ivbecsavarodó széles hátaikon megfeszül a hímzett sötét frakk — s fölemelvén onnan a vendégek kalapjait, a markukba nyomják, .jeléül, hogy rögtön távozni kell az asztaltól. O felsége türelmetlenül tekint szét, inig az utolsó kalapot is átveszi a gazdája, ekkor feláll, mire — vélnéd madarak rebbenése — a vendégek is felállnak s a távozó királyt követik a szomszédos szalonba, ahol a szivarok vannak és ahol a „cercle“ lesz. A király szivarjai nem a legjobbak, hanem a mahagóni skatulya a konzolasztalkán remek. A dobozban Virginia és hatkrajcárosok barátkoznak. ______________________________ Folytatás a mellékleten.
