Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. augusztus 18. 33. (2121.) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Felévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 * Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor díjjá 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMFLÉ]T-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANITÖ-EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. B MEGJELENIK Ib/I I IsT ID IE 2nT “S7\A. S A. E iT .A. P5. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Tudod-e, magyar nép, hogy ünnep van máma? Születésnapot ül országúnk királya ! Tegyük munkánk félre s esedezzünk érte, Hogy annyi kín után boldogság is érje! Hetvenegy esztendő vonult át felette, Búval és bánattal telisdeden telve: ürömé kevés volt tömérdek a gondja, Nincs az a szenvedés, mit ne szenvedi volna! Óh, csak nem régiben — jól emlékszünk rája S emlékére úgy fáj ott a szivünk tája! — Uh, csak nem régiben mily bánat sújtotta ? Hogy lett hitves-társa gyilkos áldozatja ! ? S néhány évvel előbb egyetlenegy fia Mily gyászos halált halt? —- Szörnyű tragédia! S még előbb hogy múlt ki szeretett, jó öcscse ? Borzasztó ! A szivünk facsarodik össze ! . . . S még hány balság érte ? A sors hogy üldözte? Annyi sok csatában mennyi lett a veszte ! ? Mást már ennyi csapás megtört volna régen, De ő egyre bízott Isten kegyelmében! Óh, boruljunk térdre ! Küldjünk imát érte, Buzgó áhítattal föl a magas égbe ! S kérjük a nagy Istent: áldja meg királyunk, Mindazzal a jóval, a mit mi kívánunk ! Áldja meg, áldja meg mind a két kezével: Soha nem változó üde egészséggel, TARGA. Hogy ebédelnek a királynál? „Megehetné a király is!“ Gyakran hallani ezt a kifejezést, vagy ennek a párját vidám magyar ebédeknél, ha egy- egy uj ételbe kóstol bele a vendég. Illik is azonban valami ilyesfélét mondani, mire a háziasszony mentegetőzni kezd, hogy bizony igy meg amúgy jobb is lehetne. Neki szabad a magáét ócsárolni, más bajba kerülne, ha tenné. Aztán jó a következő étel. Természetesen ez is pompás. A vendég meg újra enthuziaz- mussal kiált fel: — Ferenc József mit eszel ? Ilyet bizony nem eszel 1 A királyt emlegeti a magyar ember mindig, unos-untalan, ő róla a kar tudni mindent: hogy él ? hogy eszik ? hogy alszik ? A szakács művészet nagy korifeusai folyvás közgyűlést tartanak, hogy a gurmaudéria remekeivel szolgáljanak. Boldog is aki a király asztalánál eszik. Csakhogy ez nem könnyű. A meghívandó vendég keresztül megy előbb a főudvarmester és a miniszterelnök kritikáján. Ha a király utazik s vidéken van ebéd, ott a helyi honoráciorok is megjelenhetnek, csakhogy ez korántsem udvari ebéd. Az udvari ebédek is különféle osztályzatnak : diszebédek, családi ebédek, bizalmas ebédek, kis ebédek, ebédek hölgyekkel ős hölgyek nélkül. A legfelsőbb udvar budavári ebédjeire Jó tanácsadókkal, hűséges hű néppel, Békés uralommal, „hírrel, szerencsével“ ! Szálló alkonyat és hajnal hasadása Királyunkat mindig csak örülni lássa! Legboldogabb ember ő legyen a földön, A mig él, a sírig — örökké-örökkön ! (Varannó.) Kerekes Pál. fi király születésnapja. Sátoralja-Ujbely, aug. 18. (*) Koronás királya felséges névünnepét üli ma méltó pompával a hű magyar nemzet. Azok az imádságok, melyek minden vallásfelekezet templomában a mindenség bölcs kormányozójához emelkednek fel ma azért, hogy bő áldását esdjék a legalkotmányosabb fejedelem fölkent fejére: nem valamely hivatalos szertartásnak üres, hideg szólamai, hanem a nemzeti közérzésnek ünnepies nyilatkozattételei. Természetes és örvendetes jelenség ez. Nem lehet másképp, mert csak megpecsé- telése annak a zavartalan, állandó együttérzésnek, mely a lovagias nemzetet lovagias királyával összekapcsolja. Kölcsönös becsülés, őszinteség a szere- tetben, nem szolgai hódolat, hanem rendületlen hűség az alkotó elemei a speciális magyar loyalitásnak. Nemzeti közerény ez, eleven és becses része a magyar köz szellemnek, mely valahányszor alkalom kínálkozik, szóban úgy, a meghívókat magyarul bocsátják ki, még akkor is, ha túlnyomó részben Budapesten időző osztrák delegátusok hivatalosak. Aranyos sze- gésű fehér lap a meghívó, egyszerű, se sas, se korona sincs rajta. Az alján jelezve van, milyen ruhában jelennek meg az urak, esetleg a hölgyek, leginkább frakk, rendjelekkel s a hölgyek kivágott ruhában ékszerekkel. A meg nem jelenést a főudvarmesteri hivatalban igazolni kell. Az ebéd napja előtt a meghívott névjegyet hagy a magyar főudvarmesternél. Elkésni nem szabad, idő előtt jönni nem lehet. Egyszer Mat- lekovics Sándor volt államtitkár érkezett akkor, mikor az ebéd folyt. Ha valaki elkésik, jobb, ha el sem megy, de másnap okát adja a í'őud- varmesternél. Valamivel őt óra előtt (rendesen ekkora szól a meghívás) körülbelől egy időben hajtanak be a fogatók a várudvarra, hol magyar portás nyitja és csukja a kocsiajtót, odakiáltván a koesisnak: — Hat óra tiz perckor vissza! Összesen egy óra tizpercig tart az ebéd s legfeljebb tiz percet módosul. Néha a király pár perccel tovább tart cercle-t. A meghívott a testőrök sorfala közt halad fel abba az épületosztályba, ahol az ebéd lesz. Legelőbb egy nagy előterembe nyit, melynek egyik asztalán piros szinü kártyalapok hevernek. Mindenki előkeresi a neki szólót. S erről tudja meg, hogy ki a szomszédja: „Nagyságos N. képviselő ur szíveskedjék az asztalnál jobbról nagyságos Y. képviselő ur mellé ülni“. Az előteremből, mely tele van a magyar népéletre vonatkozó festményekkel, egy szalonmint tettben, megtalálja a neki megfelelő, fenséges és tiszteletre méltó formát. Nincs arra szükség, hogy ez a vérünkké vált tulajdonság tüntetőén parádézzék. A szent korona hagyományos varázsa uj fényt, tartalmas erősséget nyer azoktól a magas uralkodói jelességektől, a mik királyunknak kétségtelenül első rangot vívtak ki korunk összes élő monarkáí között. Ezt a dicsőséges tényt ismeri és nagy- rabecsüli a kurtoazí ez alakja iránt kiválóan fogékony magyar nemzet. Nem hiába ruháztak fel bennünket jóakaró barátaink a par exszellánsz „lovagias“ jelzővel: büszkék vagyunk arra, hogy ez a mi kitűnő nemzeti jellemvonásunk a koronás király személyében domborodik ki leg- méltóságosabb tökéletességével. E lélekközösség, mely kiterjed a gondolat s az érzelem egész világára, egyszersmind drága biztosíték nekünk arra nézve, hogy semmiféle sötét akna-munka nem képes megtéveszteni a legalkotmányosabb király természetes érzékét, bölcs ítéletét a hü magyar nemzet igazi aspirációi felől. Ófelsége már számtalanszor adta nehéz időkben ragyogó bizonyságát annak, hogy bir azzal az Isten kegyelméből való uralkodói tulajdonsággal, mely a haza javának biztos felismerésére képesít, s épp azért soha nem kerülhet ellentétbe a nemzeti törekvésekkel, hanem épp ellenkezően mindenkor ö az első, ki azokat felségi akaratának megnyilatkozásával szankcionálja, győzedelmes megvalósuláshoz vezérli. ba nyitnak a vendégek s felállnak két sorban azonnal olyan rendben, amint az asztalnál következnek. Pontban 5 órakor megjelenik a király huszárezredesi ruhában. Megáll, mintha lába gyökereznék s halkan szót vált a szolgálattevő kamarással: — Minden rendben van ? — Igen fölség ! Aztán katonás léptekkel megindul, anélkül, hogy vendégeire ügyet vetne, a szomszéd terembe, melynek szárnyas ajtai mintegy varázslatra maguktól látszanak előtte feltárulni. Ez rendesen a rózsaszínű terem. Kicsiny, formás ebédlő, mely mintegy 25-30 vendégre alkalmas. Az asztal ezeregyéjszakái látványt nyújt gyönyörű virágdíszeivel, fölséges kristályüvegeivel, arany és ezüsttálaival, hires cukorrakományaival. A király leül a középre s egy szempillanat alatt mindenki helyet foglal. Cilinderek, csákók az asztal alá kerülnek. A felszolgáló személyzet kínál csodás tanultsággal s ügyességgel. Csupa jól táplált, izmos, marcona vén szolgák, termetre, arcra gondosan megválogatva, mint Frigyes király testőrei. Szinte minden vendégre esnék egy, de nem mindnyája szolgál fel. A munka fel van osztva köztük. Vannak ételhordók, pincemesterek — ezek csak töltögetnek —- aztán asztalmesterek, akik felügyelnek és eszökben tartják a sok apróságot, a mit a főasztalmester előirt. így az egyenes sort, melyben a vendégek ülnek s ha valaki küllebb ül, halkan figyelmeztetik : — Bellebb kérem, egy kissé ! Úgy tesznek, vesznek, jönnek, mennek, mintha valami természeti törvények szerint moSCempIén mai «záuia nyolc oldal.
