Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

kor jó tanácsaival eresztett útnak uj fészkem felé. Azt mondta elsőben »cum patre guardiano semper bene,« vagyis tiszteld azt, akit a tekintély megóvása céljából helyeztek állásába. És azután így beszélt: »Édes fiam, Kossuth Lajos megyéjében jól beszélnek és szépen írnak az emberek, tanuld meg te is az irás mesterségét s ha felszólalsz, szívleld meg egy öreg táblabirónak, Bésán Mukinak bölcs mondását: »Ha beszélni akarsz, beszélj, de csak röviden és okosan.« Még egy harmadik tanácsot is adott: ha a nobile oficiumoknak ideje lejárt is, hí az önzés korában éljük is napjainkat: az emberek szívesen fogadják az ingyen jó munkát. Minél önzetlenebbül fogod tehát a közt szolgálni, annál többre fognak az emberek becsülni, de magad is megnyugvást fogsz találni abban, hogy kötelességednek mindig híven megfeleltél.

E jó tanácsokat legjobb igyekezetem és tehetségem szerint követtem, már azon elvnél fogva is, melyet a mi nemzetségünk mindig vallott: »Dedecus est natis claros habuisse pa- rentes — Ni studeant illis moribus esse pares*, vagyis, ne a mi őseinket tekintsük szellemi tőkénknek, melyből élünk, hanem saját emberségünket és a kettőzött igyekezetét, hogy hozzájuk méltók lehessünk!

A megye közönsége bizonyára tudja, hogy az 1882-ik év őszétől fogva, mint e megye tiszteletbeli főjegyzője, a 84-ik évtől a mai napig pedig mint a közigazgatási bizottság tagja, minden, a vármegyét érdeklő fontosabb tárgyalásnál kivettem részemet; a volt lőispánt törekvéseiben, ha az a saját meggyőződésemmel egyezett, mindig támogattam; ha az a meggyőződésemmel nem egyezett, aggályomat, véleményemet neki nyíltan, férfiasán megmondtam, de mindig tárgyilagosan, a tiszteletnek azon korlátái között, melylyel egyrészt a megye közönségének tartoztam, másrészt pedig azon oknál fogva, mert a volt főispánban első sorban megyénk és hazánk egyik nagy fiának, gróf Andrássy Gyulának bizalmas emberét tekintettem, de továbbá, mert a nálamnál sokkal idősebb férfiúnál a korkülönbséget és a tisztes ősz hajat respektáltam. így, mig egyrészt a közügyek szolgálatában élénk részt vettem, másrészt ellenőrzési jogomat a legnagyobb higgadtsággal, nyugodtsággal, de a legnagyobb határozottsággal minden elnémitási vagy elkedvetlenítés! kísérletek dacára mindvégig gyakoroltam. Ezen folytonos érintkezés által, melyet egyrészt a végrehajtó hatalom és a közigazgatas szerveivel, másrészt a megye közönségével fentartottam, megszereztem a megyei viszonyok alapos ismeretét, s igy talán jogosítva is volnék kritikát gyakorolni az immár letűnt korszakról. A megszabott idő rövidsége egyrészt, az ünnsepies hangulat másrészt, de végül azon meggyőződés, hogy a megyei viszonyoknak és igy az adminisztráció eltorzulásának s elfajulásának nem mindig a személyek az okai — más térre vezetik lelkemet. Az okokat magában a rendszerben keresem, mely rendszernek túlzásait, a hatalomnak egy párt keretében való túlságos központosításában, meggyökerezettségében és megcsontosodásában találtam. Nem akarok a mostani emelkedett hangulatba az örömcseppekbe keserű cseppeket is vegyíteni, azért a múlt hibáit jóakaratu fátyollal borítva, a jövő felé, mely egy jobb időnek hajnalpirkadasát jelenti, szegezem tekintetemet. Sajátos vonása lényünknek, hogy ha a szokásnak rabja is, azért mégis egy bizonyos határon belül szereti a változatosságot; az egyformaság a mai haladó korszakban, a villamos ág korszakában, ahol sebesen élünk, mert sebesen

zedékekben ébren tart. ügy a mint a bretagnei paraszt a Druidák oltárai előtt kalapot emelve áll meg: úgy kell nekünk kalapot emelnünk, és pedig pártkülömbség nélkül, midőn e férfiak egyike előtt állunk. (Nagy éljenzés.)

Zemplén vármegye volt főispánja, Molnár István, e nemzedék egyik legtipikusabb alakja. (Éljenzés, taps.) Ifjúkorában ott harcolt a honvédek sorában, utóbb a Deák Ferencet környező politikusok között foglalt kiváló helyet (Lelkes éljenzés) azután pedig a megifjodott magyar állam erősödését szolgálta, mint zempléni főispán szive egész hevével, jelleme teljes erejével. (Éljeni Éljeni) Es most, midőn aggkorában állásától megválik, barátai hő ragaszkodását, ellenfeleinek pedig igaz tiszteletét viszi magával a magánéletbe. (Igen lelkes éljenzés).

Azt hiszem, hogy a mai ünnepély nem volna teljes, ha e férfiről meg nem emlékeznénk.

Ezért felhívom önöket: ürítsük poharainkat Molnár István egészségéért. (Hosszan tartó, igen lelkes éljenzés!)

Kenyér*

Irta: Mattié Miklós.

A haza képe bús, nem boldog a magyar, Közelből zúg felénk a szörnyű zivatar.

Szent eszmék bennünket, ah, nem hevítenek, Csak egyért küzdenek immár a szellemek. Senkit nem lelkesít magasb, eszményi cél, Mindenkit ... a kenyér.

gondolkozunk, már nem ízlik; újat kívánunk, de különösen kívánjuk ezt a közélet terén, ahol uj vér lüktetésének hiányát legjobban érezzük.

Mi egy fiatal erőt kaptunk az uj főispánban (Éljenzés) és bár őt még a köztevékenység terén nem ismerjük, bizalmat előlegezünk neki, mert azt gondoljuk, ha már vállalkozott ezen hálás, szép, de mindenesetre nehéz feladatra, hogy akkor annak meg is fog felelni.

Mint a közigazgatási bizottság je’enleg legidősebb választott tagja, legyen szabad a közönség nevében kifejezést adni annak, hogy mit várunk, mit reményiünk mi főispánunktól! Halljuk !

Ha a megyei élet a változó viszonyok folytán azt a je’entőségét elvesztette is, a mely neki azelőtt, mint az alkotmány védbástyájának jutott, mégis ha a közönségben meg van a helyes érz-:k, ha a vezető elem, de különösen társadalmi utón a főispán meg tudja találni azt az ideális kapcsot, mely az embereket egy közös célra való működésre ösztönzi: akkor abban a megyében egészséges vérkeringés lesz, az a megye minden igaz, szép és jóra képes lesz. Ha minálunk, a mi sajátos viszonyainknál fogva az emberekből a közélet iránt az érzék ki is veszett, ez egyrészt keleti természetünkben fekszik, de másrészt a viszonyok nyomása alatt is fejlődött ki az elmúlt évtizedeken keresztül azzá. A kellő vezetés és irányítás mellett, de különösen a jó példa által, rá lehet az embereket vinni, hogy ne csak a saját dolgukkal foglalkozzanak, de vegyenek részt a közügyekben is. Ehhez azonban szükséges, hogy az emberek állás, nemzetiség, vallás, foglalkozás, kor és egyéb különbség nélkül azt érezzék, hogy ők mind egyenlő elbánásban részesülnek ; egy szóval, hogy a jog, törvény és igazság jelszókat nemcsak altatóként alkalmazzák reájuk, hanem ők azt magukon is jóltevően tapasztalhatják.— A jog, törvény és igazság jótéteményeit azonban csak ott lehet a maga teljességében élvezni, hol az következetesen, minden fokozaton keresztül is lesz vive, vagyis, ha az úgy a nyilvános, mint a magánélet mindazon fázisaiban és az állami élet mindazon vonatkozásaiban, ahol az egyszerű adófizető polgár a végrehajtó hatalommal áll szemben, azt tényleg érzi és tapasztalja is ; ezért elengedhetetlen feltétele egy nemzet, egy állam boldogulásának a j ó közigazgatás; ahol ugyanis jó közigazgatás, nincs, ott nincs meg az élet és vagyonbiztosság, a jogoknak épségben tartása, a törvény, a meggyőződés és a gondolatszabadság tisztelete; egy szóval, ott az önkénynek; nyílik meg a kapuja a mi mindig jogtiprással végződik, az egyeseket elkedvetleníti és forrásává lesz mindazon súrlódásoknak és kellemetlenségeknek, melyek nemcsak a megyeháza termeiben jutnak azután kitörésre, hanem a magánéletbe, a magán viszonyokba is belehatolnak árnyoldalukkal, mint az esővíz is az apró hajcsöveken lassan mindenüvé behatol, nem azért hogy termékenyítsen, hanem hogy pusztítson.

Első föltételül tűzhetjük tehát ki azt, hogy az adminisztrációban meg legyen az az objektivitás, az a pártatlanság, mely egy jó adminisztrációnak a főkelléke, hogy lássa mindenki, hogy egyaránt osztályosa azon jótéteményeknek, melyek őt megilletik és hogy pártállás-, vallas-, és vagyonra való tekintet nélkül jár az osztóigazság. Ha a tisztviselők tudatára fognak jönni annak, hogy a közönséget vannak kivatva szolgálni és nem csak maguknak élni, — ha kötelességeiket híven fogják teljesíteni, a b i z a 1 o m a végrehajtó hatalom iránt, mely egy egészséges fejlődésnek egyedüli forrása, meg fog jönni és különösen azoknál, akik nem

Ma jelszó a kenyér, mely népet lelkesít S hajszolják fenn s alant az élet elveit.

Kény ei mos lét után szalad e nemzedék,

A hazaszetetet tüze itt-ott ha ég.

Senkit nem lelkesít nagyobb eszményi cél, Mindenkit ... a kenyér.

Az arany ifjúság élvek után rohan S azok hulláimban elmerülnek sokan; Kenyeret a szegény, kincset tanult fejek, Hirt és kitüntetést lesnek dús emberek.

S mindenkinek mindent, ha meg nem ád a hon, Békétlenség vagyon.

Az ősök erkölcsét belepte már a por,

Az utód izmait meggyöngité a kor;

A hit eszméje most üres fitogtatás S emberszerető az, ki másnak gödröt ás.

Ily korban és ilyen emberek közt a hon Válság előtt vagyon.

Oh hol vagy Berzsenyi ? Mennydörgő hangjaid Most töltsék újra be hazánk virányait ! Békitsd ki sorsával magyarok nemzetét, Mibennünk védd te meg az ősök hírnevét; Hogy minden honpolgár szezesse e hazát.

A mely kenyeret ád!

(Sámogy.)

képesek magukról gondoskodni, s akik, legyünk őszinték, el lettek eddig széles e hnzábin hanyagolva, a sors által kevésbbé kegyeltek, érezni fogják akkor, hogy van, a ki róluk gondoskodik: mert avval legyünk tisztában, hogy a nép az ország legtöbb helyén, egyéb okok mellett is, a jogvédelem teljes hiánya, a rossz adminisztráció miatt vándorol ki, — Ebben rejlik tehát a föladat. És ha nálunk a jogvédelem elfoglalja a maga méltó helyét, akkor a többi magától fog jönni. És a mi programmunk : a teljes objektivitás a közigazgatásban, a jog, törvény és igazság minden fokozaton való keresztül vitele, egy szóval az igazságos mérték, a tisztes, becsületes és valódi szabadelvii- ség és nem szabadosság: ez igen egyszerű és könnyű. Hisz a főispán, mint a kormány bizalmi íérfia, csak az állam érdekeinek megóvása felett van hivatva őrködni, ő ezért legfőbb feliigye'ője a vármegyének, lelkiismerete, őre a közügynek, de éppen azért kell hogy a pártok felett álló legyen.

Ha ezen ez utón fog az uj főispán haladni, legyen róla meggyőződve, hogy mi őt őszintén támogatni fogjuk. Mi közreműködni fogunk mindnyájan, kivétel nélkül, legjobb erőnk szerint, mert a mai kor azt a elvet vallja : egy mindnyájáért és mindnyájan egyért és a társadalmi békét csak úgy tartjuk fen, ha ki ki a maga tehetsége szerint a kötelességét teljesiti. (Éljenzés.) Éppen azért végtelen öröme van ma ennek a vármegyének, hogy már uj főispánunk fellépésében megjelenni láttuk a bizalom, az erő láncainak azt az első hatalmas gyűrűjét, melynek folytatását most már együttes erővel vagyunk hivatva tovább kovácsolni. (Nagy éljenzés.)

Adja Isten, hogy az úgy legyen, és hogy mi mindnyájan a legnagyobb egyetértéssel közreműködhessünk szeretett vármegyénk és hazánk felvirágzásán ! Ezen óhajtással, ezen reményben, ezen biztos tudattal emelem poharamat és ürítem azt méltóságos Hadik Béla gróf, Zemplénvármegye főispánja egészségére, a magyarok Istenét kérve, hogy őt a megye, a haza javára, családja és mindazoknak örömére, kikhez őt a tisztelet kötelékei fűzik, egészségben, tetterőben sokáig éltesse ! (Hosszantartó, lelkes éljenzés.)

*

A Ballagi Géza dr.-nak alkalmi beszéde pedig, melyet az országos magyar kormány fejére, egyszersmind pedig Hadik Béla gróf főispánunkra mondott, ez :

Midőn poharamat a magyar kormányra és annak fejére emelem, nem mint pártember beszélek. Én azt szeretném, hogy szavaim általános visszhangot keltsenek. Ennélfogva nem az ellentéteket, hanem a rideg pártszempontok mellőzésével az érintkezési pontokat keresem. Ezeknek a keresésében pedig segítségemre van az uj főispán, ki mai nagyhatású, igazán szép székfoglaló beszédében egy ilyenre rámutatott. (Halljuk l) Nekünk, magyar embereknek van egy hatalmas érintkezési pontunk, van egy közös ideálunk, a mire a főispán úr rámutatott, a mely mindannyiunkat egyesit, a mely minden hazafias párt törekvéseinek végső célja: a hatalmas, erőtől duzzadó magyar nemzeti állam. (Úgy van!)

Ennek az eszménynek körvonalait a Széchenyi programjában találjuk meg. Ő volt az, aki az erők koncentrációjára a jelszót kiadta; ő volt az, aki a társadalom széttagoltságának megszüntetésére az első döntő lépéseket megtette. Amit Széchenyi kezdeményezett, azt azután folytatta Kossuth Lajos, majd" az elnyomatás keserves éveinek elmúltával befejezte Deák Ferenc. Azaz hogy Deák még nem fejezte be. A nemzeti állam épületének hatalmas falait lerakták ugyan; de nekünk utódoknak a feladatunk az épületet betetőzni. (Halljuk!)

Ebben a tekintetben Széli Kálmán és mi- nistertársai már eddig is az egész ,nemzet hálájára érdemes sikereket értek el. (Éljenzés.) Az ő törekvésük a valódi szabadelvüség következményének minden tekintetben megfelel. Soha annyi visszaélést a szabadelvüséggel nem követtek el, mint az uj alkotmányos érában. Pártok és egyesek, üres, tartalomnélkül való jelszónak tekintették azt, melyet nem egyszer retrográd irányzatok el palástolására is fölhasználták.

Széli Kálmán szabadelvüsége azonban minden gyanún és félreértésen felette áll. ü a múlt tradícióit, a Széchenyi, Kossuth és Deák örökségét, tiszteletben tartva, azt akarja, hogy a magyar társadalom erkölcsileg • megujhodván, az egységes nemzetté való egybeolvadás processzusa befejezést nyerjen; ő azt akarja, hogy a történelemben rejlő nagy igazság, a nemzeti állam eszméje, testet öltsön a nélkül, hogy a társadalom alkotó elemei, a vallásfelekezetek és nemzetiségek, kénytelenek lennének azokról a jogokról lemondani, melyek őket, mint társadalmi tényezőket megilletik. Ez az az igazságos felfogás, mely a valódi szabadelvüség tényét képezi. (Helyeslés.)

A hatvanas évek végén, midőn a minisztertanácsban a nemzetiségi törvényt tárgyalták, Eötvös József br., az akkori kultuszminister, izgatott beszédét e szavakkal végezte: „Fiat justi- tia, pereat mundus.“ Mire Andrássy Gyula gr. a Folytatás az I. mellékleten,