Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-12-29 / 52. szám
gába zárja a célirányos és bizonyos törvény, bizonyos rendszerint való életet. Az ásványdarabnak a föld gyomrában, a virágnak a kertben, a madárnak a levegőben, a halnak a vízben, az állatnak a szárazföldön meg van a maga célja. Van az embernek is célja, hivatása és rendeltetése. Az ember eszes állat, ki mint ilyen egyik felével a földhöz van bilincselve, a másikkal az eget, a magasabb régiókat keresi. S miként a lélek áthatja a testet, akként kell, hogy a magasabb szellemi élet is áthassa az alantabb, földi, állati életet az emberben. Az embernek ebből a sajátságos természetéből foly sajátságos célja is, mely abból áll, hogy szorgalom és munka révén maga és hozzátartozóinak jólétét biztosítsa egyfelől itt a földön, másfelől szellemi képességeit kifejtse, művelje, tökéletesítse, hogy igy a teremtés rendje szerint kitűzött harmonikus egységet — ideális tökéletességet — önmagában létesitse vagy legalább megközelítse. Erre int halhatatlan Berzseuyink is, midőn Írja: „Minden órádnak leszakaszd virágát Élj az idővel I* * Az év első napja int, óva figyelmeztet az idő becsére. Arra int, hogy az idő minden pillanata oly nagy értékű, mint maga az örökkévalóság, azért becsüljük meg az időt, használjuk fel minden óráját, percét. Oh, mert az órák és percek érütései a gyorsan elfutó időnek. Az uj évvel uj lapot nyitunk életünk könyvében. Legyünk rajta, hogy az uj évvel megújuljon bennünk szív, erő, akarat, munka és szorgalom. Mert csak ezek együttes felhasználása folytáu lesz „áldás az idő.“ Ne vesztegessük el a drága időt gyászos tétlenségben, vétkes hanyagsággal, hisz a drága időnél mi sincs rövidebb. És — gondold meg oh ember, hogy te úgyszólván csak egy pillanatig vagy e föld lakója, hasonlítván azokhoz a bolygó tüzekhez, melyek a mocsaras területek felett sötét éjben láthatók. Te is ott bolyongsz néhány rövid évig kedveseid sirhalmai között, hogy aztán mint ellobbant fény belevész a sötét Nirvánába ... Nézd a méheket, hangyákat mezei egereket! Miképp gyűjtenek maguknak tavaszkor nyáron át. Lásd: miként élnek az idővel! Ideig, óráig Felszabadit minket. .. De már apjokával Nem tesz ilyeneket. Mi lett volna akkor E szegény Hazával, Mikor Napoleon Társult az osztrákkal ?! * Nyolcszáznegyvenhatba Petőfi járt erre, Kazinczy Gáborral Elhajtott mellette E győri emléknek . . . De fel nem tűnt neki, Vagy nem volt itt őtet Ki figyelmeztetni? Hogy ez — mint nyilvános Emlék e Hazában Első — hát nézze meg Erre utaztában. De még'hamarább is, Már negyvenháromban Járt erre Petőfi — Kopott állapotban. — Maga írja, hogy: „ő, Midőn gyalogszerrel Itten átutazott, Egy tarisznya verssel, Kövesd ezek példáját, te is édes atyámfia! Élj az idővel 1 (Falkus.) (Demeter János. Földet a népnek! Irta: Berocz Károly, id. Gyógyitni a szociális bajokat: oly tárgy, mely örök, kimeríthetetlen, mig ember lakja e sártekét Nálunk egyik nagy akadálya a cél felé való haladásnak, hogy az orvoslásra közvetet- lenűl is hivatott körökön, t. i. az országos kormányon és közegein kívül azok a tényezők, melyeknek társadalmi utón, egyénileg is közreműködni érdekükben állana — bár hazafiui kötelességüket teljesíteni hivatást éreznek magukban — nem lépnek tömegesebben a cselekvés terére... Ütött az óra — tenni kell 1 Hadik-Barkóczy Endre gróf, az országgyűlés képviselőházának tagja, tavarnai nagy- birtokos, vármegyénk egyik népszerű főura, a sztropkai járásban fekvő nagybirtokainak bizonyos részét parcellázva — haszonbérbe kiosztja a föld népének 1 , Magyarok istene 1 Áldd meg őt e nagy jelentőséggel biró elhatározásáért és a földön futó szegény nép áldása szálljon reá, a nemes grófra, ki példát mutat és földet ad a népnek, hogy boldoguljon ! Ha ki Hadik-Barkóczy Endre grófot eddig nem ösmerte volna, s nem tudná hogy ő volt az is, a ki nemrégiben a tavarnai állami iskolát főúri bőkezűségével megalapította: ez a legutóbbi cselekedete egymagában mindenkitől tiszteltté avatta az ő nevét az igaz hazafiak sorában. lm’ a szép példa — követni kell! Mert a mig ennek a szép példának vonzó ereje nem viszi a eselekvés porondjára nagybirtokosainkat: biz’ a nép özönleni fog tovább is Amerikába ; munkáskéz hián kopáron marad a föld ; megszökik birtokából a tulajdonos, megbukik a bérlő. Vagy tán remédiumként idegen munkásokat importálnának ? Csak ideig-óráig tartó, múló segítség lenne az. Gyökerében nem orvosolná a bajt. Csak elodázná a krízist, hogy hazafiatlan következéseit ne is említsem. Mi, a kik a nép között élünk, nem egyszer hallottuk magától a néptől, hogy jobb volt a mainál a régi jobbágyság kora. Akkor megmunkálta földjét, beszolgáltatta a dézsmál, letudta szerjárását és azután éldegélt magának több gond nélkül az ő földes urának oltalma alatt. Ha igavonó marhája elhullott, kapott a gulyából ingyen, mint ezt b. e- ’Sennyey Lajos báró, páczini nagybirtokos is, a népnek igazi édes atyja, életében nem egyszer megcselekedte. Rossz termés idején megnyílt az urasági magtár is. Szóval: hol a földesur hivatása magaslatán állott, rajongással vette körül a közbecsü- lés, a népszeretet. Hanem jött a Kossuth-világ, a jobbágyság felszabadítása. A fő- és középnemesség önként lemondott jogairól, a földet átNem volt egy krajcárja És lyukas csizmába Tette meg az utat Gyalog — Pest-Budába.“ Dekákkor se látta 0 ezt az emléket, Pedig akkor gyalog Mellette ellépett. . . Nem volt tudomása, Hogy ez emlék itt áll, A mire az ember Abból is konkludál, Hogy a Diétához — „Nyolcszáznegyvenhétben, A nép nevében“ irt — Remek, szép versében A nemesi rendtől, A köznép részére Jogot követelvén, így szól — keservébe’: „De hát ezt kérdeznem, — Engedelmet kérek — Majd elfelejtettem Győri vitézségtek.. . Mikor emeltek már Ott emlékoszlopot Ama sok hős lábnak, Mely egykor úgy futott,u adta, a pórból „polgártárs“ lett. Úgyszólván teletarisznyával bocsátotta az egyenlőség szelleme az élet útjára dédelgetett gyermekét! 50 óv alatt a hazának kegyelt népe közel 18 millióra szaporodott. A telt tarisznya azonban — mert a jövővel nem gondolva, csak dúskáltunk benne, — elfogyott és itt vannak a „nemszeretem“ napok 1 A baj országszerte meg van. Kár felette sokat okoskodni s a szót szaporítani! Tettek kellenek! És itt, hajdanta vészben-viharban, élteteket, véreteket, vagyonotokat a hon oltárán feláldozott, ezért a hazától jutalmúl nagy birtokot nyert mágnásaink, nagybirtokosaink méltó utódai : felétek fordul a közfigyelem! Bajba került a nemzet derekát képező munkásosztály. Részszerint gyermeteg hibából, rész- szerint örvendetes szaporaságánál fogva. Ne vegyétek le rólok áldást osztó kezeiteket 1 Ha a szabadság édes emlőjén vagy egyszer megittasodtak esel is tántorodtak: emeljétek fel magatokhoz ; foglalkozzatok vele és parcellánként adjátok ki bérbe neki földjeitek fölös részét, hogy az édes anyai magyar emlő ki ne száradjon, hogy táplálhassa Árpád népe az ő kicsiny magzatait! És ekkor majd a magyar apák, a bérelt nagybirtokokon, dalolva szántják az ősök vérével áztatott, megszentelt hantokat. Felvirul a haza, és a nép áldani fogja főúri jóltevőit, kik, a szent hagyományokhoz híven, szeretik és felkarolják a magyar népet. És akkor itt, nemcsak úgy mint a költő énekelte, hogy t. i. volt, de lesz is szebb élet a hármas halom és négy folyó határain 1 Isten hozta az első fecskét I De nem is fecske, hanem a Noé galambja ő, ki akivándorlás özönvizében vészkiáltásokat hallató honfiak számára a: zöld olajágat hozta ! Üdv és áldás szálljon reá 1 Az amerikai kivándorlás és a fogyasztási szövetkezetek. Ág-Csernyö, dec. 18. „Parturiunt. montes et nascítur ridiculus mus“ — vagyis Önök most azt hiszik, hogy én, a titulusból következtetve, Amerikáról, a tömeges kivándorlásról, mely különösen Zamplénvárme- gyét illeti, no meg. a tisztelt fogyasztási szövetkezetekről fogok Önökhöz dikciózni. Tévednek. A latin embernek van igaza, vagyis a nagy vajúdásból egy icinyke-picinyke kis egér lesz 1 Tehát sem Amerikát, sem a kivándorlást nem bántom. Ez a két fogalom úgyis, egyértékü a tönkremenéssel. Ez az okozat I — Én az okot szeretem mindenütt firtatni, kutatni és - festeni. Az ok pedig itt a fogyasztási szövetkezetek egész halmaza. Rendkívül sajnálom, hogy Kiss Károly ur két cikkelyét alaposan át nem tanulmányozhattam de nem tehettem, mivel a „Zemplén“ ama két számát — sajnos — nélkülözni voltam kénytelen. Azóta már megróttam a postahivatalt és petíciót intéztem a tekintetes szerkesztő úrhoz is, de mindezzel tudatlanságomon nem igen változtathattam* * Azóta — már igen ! Szcrk. # Felkelő nemesek! Régi inzurgensek!! Kiket ez emléken Megörökítettek Nem felejtettünk el! . . . — Az égből nézzétek ! Mi száll ma hozzátok, Mi közéig felétek I ? Zemplénvármegyének Hálás kegyelete 1 . . . A mely emléketek Ma is megmentette. A ti felkelésiek Törvény parancsolta, Törvényt megtartatni, Az a király gondja. Helyes volt-é, vagy nem Hogy ti felültelek: Arról most — post festa - - Már én nem verselek, De bátorságtoknak Hogy ez tanújele: Azt meg nem tagadja Soha — Zemplénmegye. Bajusz József, id. X
