Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

Sátoralja-Ujhely, 1901. december 29. 52. (2140.) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYE KÖZÖNSÉGÉBE ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MIUDENT T7"-A. S JL. ES H>T .A. 3?. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknéi: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 6 fill, 'számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intózendők. gondolatok az év végén. Borúra derű, temetés után keresztelő. Ez képe és ábrázolata a múló, ma­holnap megsiratott és eltemetett ó-eszteu- dőnek — és a ma-holnap fölvirradó új esztendőnek. Istenben boldogúlt, eltávozott amaz, Isten nevében jött emez. Azért fohász- szál és imádsággal illik megkeresztelnünk és felköszöntenüuk. Hiszen kedves, rózsás arcú tündérgyermek ez, a ki mosolyogva jön a világra amott a napkeleti mesék és ezeregyéj csodás honában és akként leb- ben ki hozzánk a hajnal tulipánjának kely- béből, mint valami szárnyas teremtés, mint egy bájoló fényes angyal. És, ah, minő ragyogó fénysávolyt dé­rit a levegőben! Mily örömpirt lövel az emberek arcára! Mily ragyogó csillagokat gyújt szemeikben ! Mily bűvös-bájos, édes mosolyt fest az ember-ajkak széleire!------­És hogyan örvendenek s üdvözölge- tik majd megjelenése alkalmából az isme­rősök egymást „szerencsekivánat“-okkal! Méltán és joggal cselekszik. Hiszen az új vendég — az új év — nem jön üres kézzel. Piros köténye tele van új remények gazdag bimbóival, új biztatások teljes rózsáival, új Ígéretek aranyos diói­val -------s meg azután új csalódások, új szenvedések göröngyeivel, töviseivel és —- szegényes kenyérmorzsáival. És méltán. Mert: mi a múlt? Már semmi! Mi a jövő? Még semmi! Mi a jelen? A múlt semmiből a jövő semmibe átfolyó semmi! Vagy ha valami: akkor is csak egy csepp viz a jövő mérhetetlen occeánjából, egy szemecske a Szahara futó homokjából.. . Avagy mihez hasonlithatnók inkább a ma-holnap világra jövendő új esztendőt, mint egy kedves, mosolygó arcú gyer­«A» xAs \t Inzurgensek.* Az 1901- dec. 3-án Sátoralja-Ujhelyben tartott vármegyei bizottsági közgyűlés emlékéül, mi­dőn az inzurgens-szobor áthelyezése megta- gadtatott. Felkelő nemesek 1 Győri inzurgensek ’ Régen volt, mikor ti Itten felültetetek. Mint jó hazafiak Lóra pattantatok, Ha egy vén fringiát Felcsatolhattatok, Nem is kérdeztétek: Ki, miért tör rátok? Budáról azt írták: „Bajban van Hazátok!“ Ily levelet kapva, Ki gondolna másra, Mint az ellenségnek Hágni a nyakára ? ! ., . • Mutatvány az .Adalékok“ 1002, január 1-ón meg- jelenő füzetéből,____________________ mekhez, ki anyjának, a koros időnek ölén játszadozva, kacsóiban tartja minden reményünk szerető bimbait, vágyaink pi­rosló narancsait, melyek a meghalt és el­temetett ó-évnek sirhantján fakadtak és fejlődtek ki! De az idő nagyban olyan valami, mint a tenger. Mind a kettő, a tenger is, az idő is, megmérhetetlen, határtalan, ámbár nem végtelen. Az időre gondolva, úgy érzi magát az ember, mint a ki az Oc- ceánon utazik: bárhová tekint, mindenütt csak víztömegeket lát, partok nélkül, kö­rül határolatlanul. És valljon miből képződik a tenger ? Azokból a vizekből, melyeket a folyók öntenek bele. A folyamok pedig folyók- ból, a folyók patakokból, a patakok erek­ből és csermelyekből, ezek ismét csep- pekből alakulnak. így alakul az idő is év­ezredekből ; ezek századokból, a századok évtizedekből; ezek évekből, az évek na­pokból, mig a napok percekből és pillana­tokból . . . De aztán még abban is hasonlít az idő a tengerhez, vagy a folyóhoz, hogy állandó mozgásban és folyásban van mind a kettő. Halad, tovasiklik, mintegy repül mind a kettő, még pedig akkép, hogy fu tásukban őket feltartóztatni, utjokból visz- szatériteni nincs hatalmunkban . . . Mint a költő panaszolja: „Oh a szárnyas idő hirtelen elrepül!“ Elrepül visszavehetetlenül ... Oh valóban mily lehangoló az emberi szívre a múlandóságnak ez a játéka! Mert, kérdem, mi hasznosabb az idő­nél, mely „az örökélet ára ?“ — És mi rövidebb a szárnyas időnél és mi helyre- hozhatatlanabb, mint az idő, ha már egé­szen eltűnik ? Valóban, ha az időt az emberi élet­tel vonatkozásba hozzuk, mondhatjuk hogy A nádor, a király, „Az ősi erényre Hivatkozva“ híjt fel Sürgős felkelésre. A mit a király ír, A nemes embernek, Azt már meg kell tenni A jó inzurgensnek. Az atyám is ott volt . . . Sokat mesélt róla, A míg én — mint gyermek — Kardján játszadozva, Kérdeztem apróra, Kétszázszor is egyet------­Az a lovas csapat Nekem igen tetszett, A melyről jó atyám Sok érdekest mondott,------­Hogy malomárokhoz Csináltak ők frontot. . . Ilyen helyzetükben — Bár nagyon akartak — Franciaországnak Keveset árthattak! . . . Leginkább neheztelt Alvinczy komára, A magyar osztrák had Vén tábornokára. az élet és idő az isteni irgalom folytonos csodája; egy téjjel és mézzel töltött fo­lyam, mely az Isten szivének bűvös, sze­rető köréből árad reánk, hogy gyarló em­beri lényünk benne fürödjék. Egy arany­fonál, mely perceinket mint gyéraántcsil- lagokat egybefüzi, hogy lánca legyen annak a csodás szerkezetű órának, melynek neve : emberi élet. Az angolok elmésen mondják, hogy „az idő pénz.“ És méltán; mert a mint a perceket, a pillanatokat használjuk, ak­ként válik csak hasznunkra az egész esz­tendő. Oh mily sok jót lehet egy év alatt tenni, tanulni, cselekedni! Mennyi sok hi­bát lehet jóvá tenni, mennyi sok kárt le­het helyreütni, sokat pótolni, csak az el­vesztegetett időt nem. Mert az idő kincs, a mely minden múló nappal és éjjel kisebb lesz, a mely folyton fogy, mig végre is — emberi létünkkel — elfogy. Jean Paul elmésen mondja : hogy „Az idő az örökkévalóság álorcája.“ A magyar közmondások élefcbölcsesége pedig sok­sok formában int az idő megbecsülésére: „Az idő eljár — senkire sem vár.“-----­„Egyik idő a másiknak mestere.“ — — „Az idő észre hozza a bolondot is.“ „Idő­vel, pénzzel takarékosan bánj.“ „Nincs drágább az időnél.“ Az ember az időt megtanitá beszélni az óraütéssel és ketyegéssel. Minden ke­tyegése az ingának, minden ütése az óra­kalapácsnak juttassa eszünkbe halandó voltunkat és az idő kellő felhasználását. Azért minden egyes óra egy-egy látoga­tása az időnek, mely arra int, hogy sies­sünk élni, siessünk okosan és emberi hi­vatásunkhoz, méltóságunkhoz illő módon kihasználni, kimenteni az időt, mert: .Elpazarolt idő lótel — használt idő élet.“ Az emberi élet fogalma ugyanis ma­Ellenben dicsérte Barkóczy Ferencet, A ki mi ránk hagyta Azt a dicső nevet, A mely fel van írva Újhelyi piacon Emlékül állított, Bevésett oszlopon. Az apám büszke volt Erre az emlékre, Mert hát — a mint mondám,— Őt’ is érdekelte A baj társainak , Felállított emlék, És arról reá is Háruló dicsőség! Ze mplénvármegyének Összes nemessége Állíttatta ezt fel Már hetvenhat éve. Sokan kigúnyolták . . . Mert a franciákat Azzal gyanúsiták Hogy magyar Hazánkat Jöttek felmenteni Az osztrák járomból . . . — Akkor kisült volna Ez — Napóleontól. — A Zemplén mai száma tiz oldal. *^|

Next

/
Thumbnails
Contents