Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-10-13 / 41. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. október 13. 41. (2129.) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor díjjá 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYE EÖZÖITSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINTKENT S .A. 1=5 LT .A. 3P. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 nil. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Államosított közegészségügy. Abban a mindinkább erősödő mozgalomban, melyet kormányunk, a társadalom támogatása mellett a magyar haza, a közügyek és viszonyok talpraállitása, fejlesztése és fölvirágoztatása érdekében inditotl, méltán helyet kell hogy foglaljon a magyar nép higiénikus érdeke is. Eleddig sem a törvényhozás, sem pedig maga az első sorban érdekelt társadalom nem fordított erre az igazán életbevágó kérdésre annyi figyelmet, . a mennyit az megérdemel. Pedig köztudomású s elismer tény, hogy — fájdalom — a halandóság és az élethossza tekintetében rosszabbul állunk, mint a többi nyugoti államok, t nélkül azonban, hogy ennek a keserves helyzetnek javítására kellő és fokozot erővel, odaadással s kitartással töreked tünk volna. Nem hiányoznak ugyan e tekintetben törvényes intézkedéseink, de ezeknek mind ekkoráig kevés hasznát észleltük. Mosl| azonban — hála és elismerés érette országos kormányunknak — felvirad az emberorvosokra is s felvirad a közegészségügynek is. Az állatorvosi szolgálatot már előbb államosították s adtak olyan fizetéseket ennek a szolgálati ágnak, hogy bizony az emberorvosok méltán restelhették tudományuknak silányul furcsa taksálását, mely sok helyütt egy konvenciós kocsis fizetését is alig ütötte meg; mig másutt 40 filléres beteglátogatásokból s a községek nagy kínnal kivasalt 600-800 koronájából kellett megélniük azoknak, a kik az emberek gyógyításával és az általános közegészségügygyei foglalkoznak, vagyis a kik az emberi élet legdrágább javát, kincsét kezelik. TAHGA Az első bojtár. — A »Zemplén* eredeti tárcája. — Irta: Kiár István. Valamennyi bojtár között a legszálasabb, bosszú fürtéi göndör csigákban omlanak le barnára perzselt nyakára, dióbarna szemeinek tüze föltétien önbizalmat árulnak el, barnapiros arcán az őszinte nyíltság ül, araszos mellén pedig pattanásig feszül a sűrűn pitykézett lajbi. Tartása délceg, járása ruganyos és egész viselkedésén olyan rátartóan betyáros tempó ömlik el, a melyet a többiek követnek ugyan, de amúgy igazában, szemnek jól esően nem tudja utána csinálni egy sem. Izmos karjainak egy rántásával ketté szakítja a legjobb kenderből font kötőféket. Selyemsuhogós karikásával első csapásra levágja a ló marjára szállt pöcsiket a nélkül, hogy a lovat érintené. Nótához ütemre pattogtat A száguldó ménes kellő közepéről egy dobásra kiszakitja a kijelölt csikót és ha a befogott horkoló állatnak orrcimpájába ragadhatott, úgy vezeti maga után, mintha kezes bárány és nem harmad füvet ért, féket sohasem látott sárkányfiók lenne. Reggel a legkorábban kél, este legkésőbben fekszik. A zivatart állja, a napot meg nem bánja. Ha szüret nyakába kerítette egy álltó helyben is kitart egy-egy kissebb fergeteget és ha dele- lőn a kánikulai forróság álmot hoz szempilláira, Thales, az ó kori bölcs, kérdeztetvén hogy kit tart ő boldognak, -feleié : azt ki testére nézve egészséges, lelkére nézve pedig müveit ember. S ma, mit tart a világ legfőbb, legnagyobb jónak? Talán nem tévedek, ha azt állitom, hogy az ember testi egészségét és erejét. Én legalább minduntalan azt hallottam, hogy legdrágább kincs az egészség, mert ha ez hiányzik, hasztalan akkor a hírnév, a méltóság és gazdagság; az ember nem találja bennök gyönyörűségét, a mit a magyar közmondás igy fejez ki: „Kelletlen ott a kincs, hol jó egészség nincs“ — meg igy: „Bíbor, bársonyvendégség — jobb egy napi egészség.“ Egészség alatt értjük a test épségét, erejét, elevenségét, egyenes,. rendes és üde magatartását és mozgékonyságát; azt az állapotot, a midőn nincs benne semmi fogyatkozás, gyöngeség, elbágyadás, vagy valami sérülés. Épp azért az egészséggel is úgy vagyunk, mint a boldogsággal, csak akkor tudjuk, érezzük, milyen drága kincs, amikor már elvesztettük. Azért el is követnek az emberek mindent, hogy maguknak az állandó egészséget biztosítsák, vagy pedig az elvesztett erőt visszaszerezzék. Finom húsos ételekkel és vérszaporitó italokkal táplálkoznak ; óvják magukat a meghűléstől; orvost vesznek igénybe, mihelyt egy kis változásuk van ; fürdőre járnak, torna- és testedző egyesületeket alakítanak, hogy testi erejüket fejlészszék, izmaikat edzzék, Szóval élni és az élet gyönyöreit, de mindenek felett a természet gyönyörűségeit élvezni törekszik minden ember, a ki nem feledi el, hogy az élet múlandó és hogy a nap terjesztette világosságot a sir örök sötétje fogja felváltam'. Hogy tehát a szemeinkkel élvezett, látott világosság elsötétedése lehető későn követnem keresi az árnyékot. Hanyatt vágódik a gyepen, kalapjával befödi az arcát, aztán a másik pillanatban már alszik. Nem zavarja sem az augusztusi nap heve, sem a ménest nyomon követő legyek vágása. Amannak tüzet állani rég megszokta már bőre, a legyeket még álmában is elűzi magáról. Oda kap, a hol csípést érez, de fel nem ébred. Az első dobajra azonban, a mit a fektéből kelő csikó vág patájával, már talpon van. Egyet, kettőt törül arcán a borjú szájú kék ing gyolcsával, aztán két ujját nyelve alá dugva füttyent a nyergesnek és mire megmozdul a ménes már' ő is lovon van. Versenyt száguld a futó felhővel, kurjantása tulharsogja a vágtató ménes robogá- sát és ha a kétszáz csikó száz felé szalad, akkor érzi magát igazán elemében. Egy nagy Ívben elibe rugtat az oldalra vágóknak. Karikásával orron csipdesi az elül száguldókat. Aztán ha az első sort megfordította az megállítja az egész ménest. Az egymásnak szaladó csikók egy kicsit összetorlódnak, araszos szügyük egymásnak feszülnek, szemeik tűzben forognak, fejüket magasra tartva ijedt idegességgel prüszkölnek. Égyik másik egy-egy harapást, vagy rúgást kap vékonyába, de pár perc elmúltával ismét helyre áll a rend és a megzavart csikók nyugodtan legelnek tovább. Ha vagy egynek sikerül mégis kitörnie, azzal aztán olyan játékot müvei, mint a macska az egérrel. Nyergesén álló helyzetbe emelkedve futtat utána. Aztán az összegöngyölt karikást labda módjára dobálja felé, a melyet csak úgy a sebes vágtá- ban haladó ló hátáról hajolva le, kap ismét fel kezzék be: ösztönszerü óhajtása, vágya mindazoknak, kik az életet kedvesnek, becsesnek tartják s ennél fogva élni szeretnek. Mert lenni mindig jobb, mint nem lenni: eunélfogva arra törekedni, hogy életünk, létünk lehető hosszú legyen, egészen indokolt. Kétszeresen indokolt főképp napjainkban, midőn az életmód, a táplálék, az izgató italok, a kicsapongás, betegségek ezer nemei, a szegénység s másféle okok folyvást gyöngítik az ember testi szervezetét, rövidebbé teszik életét. Már-már annyira vagyunk, hogy szinte igazat kell adnunk Pope angol költőnek, a ki szerint „az élet most csak arravaló, hogy az ember körülnézze magát és — meghaljon.“ Feltétele pedig az életnek: hogy egészségesek legyünk. Ezért mindenek felett úgy az államnak, hatóságoknak mint az egyeseknek is elsőrendű szoros köte lessége a jó közegészségügy megteremtésén munkálkodni, azt létesíteni, egész erővel és akarattal föntartani, biztosítani. ' Elég sajnos, hogy a létért való, a mindennapiért és az anyagiakért folytatott szívós küzdelemben az emberiség nem juttat magának időt egészségének kímélésére, sem a jó közegészségügy feltételeinek megszerzésére. Minden meg és meg nem engedett eszközzel iparkodnak egy némelyek vagyont szerezni; a szegényebb sorsban született földműves, iparos rendkívüli munkásságot fejt ki, éjt-napot egygyé téve dolgozik és nélkülöz, csak hogy valamije legyen; életünk végességére nem gondolva igaztalanok és kegyetlenek vagyunk önmagunk és mások irányában is, mintha cselekedeteinkről soha számolni nem kellene, szóval mig végünket magunktól messzelevőnek hisszük, mig szerveink és idegeink jók és a földről, majd mellé kerül a futó csikónak és üstökön ragadva igyekszik maga után cipelni, Ha az nem sikerül neki, akkor szorosan mellé rugtat és egy alkalmas pillanatban átpattan a szökevény hátára és addig pofozza azt, hol jobbról, hol balról, mig a szokatlan toher súlya alatt zavarba jött állat arra felé nem megy a merre neki tetszik. A nyerges meg a hogy szabadon érzi a szárat, mint a fiatal bárány, cikkázni kezd széles jó kedvében. Erektől duzzadó nyakát Ívbe hajlítja, fejét szügyibe vágja, farát magasra hányja, hátsó lábaival oldalrngásokat csinál és ágaskodás közben elsőlábaival olyan játékot művel, mintha patáival tapsolni akarna. Egyszer csak mintha eszébe jutott volna valami, abba hagyja a baktáncot. Egy öles ugrás után füleit sunyi módra hátra huzva, a legsebesebb iramba csap át és mig csüdig érő farka mint egy kibontott lobogó röpköd utána, pár perc elmúltával már ott száguld a délibábos puszta vibráló szemhatárán. A délibáb először megnöveszti alakját. Formás lábait irombákká, karcsú derekát idomta- lanná teszi. Aztán felemeli a hullámzó levegőbe, hol, mint a mesebeli táltos, nem is menni, hanem úszni látszik. Majd meg egy másik lovat is varázsol fölébe, a melyik szorosan a hátához nőve lábaival az ég felé kapál, vele együtt száguld és a délibáb szeszélye szerint hol egészen tiszta, hol meg alig kivehető fordított képét adja a vágtató lónak. Végtére pedig egy alig érezhető fuvalom, mint egy varázsütésre, eltün- tet mindent. A felséges képből csak egy ökölA Zemplén mat s/óma nyolc oic&al.
