Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-02-02 / 5. szám

cselekmény felderíthető a legügyesebb vizsgáló bíró által sem lesz.

Javaslom, hogy a községek ezen jog gyakorlásától, illetőleg ezen reájok ruházott feladattól mentessenek fel s legfeljebb oda terjedjen kötelességök, hogy a panaszok, feljelentések vagy magán indítványokról a főszolgabiróhoz sürgős jelentést legyenek kötelesek tenni. Oly büntetendő esetekben pedig, a melyekben az eljárás csak magán panaszra indítható meg, utasítsák a feleket a főszolgabiróhoz. Annak a félnek egészen mindegy, akár a körjegy zőhöz megy panaszra, — kivéve a körjegyző székhelyén lakókat, — akár a főszolgabíróhoz. A biró pedig éppen úgy bejelentheti az esetet a főszolgabírónak, mint a körjegyzőnek.

fízzel az iktató, mutató, kézbesítő, postakönyvek vezetésének, a jegyzőkönyvezésnek munkája elmaradna, ami bizonyosan munka megtakarítást idézne elő, s azon bűnügynek, a melyben a községek teljesitik az eljárást, nem lenne elrontva az előnyoraozata sem.

Az 1883. évi XLIV. te. 52. §-a értelmében a járási főszolgabirák vagy helyetteseik, azon járásaikban lakó adózók ösz- szes tartozásait kötelesek beszedni, a kik a törvény 42. §-a értelmében adójukat közvetlenül az adópénztárba fizetik.

A főszolgabirák — túl lévén terhelve különben is munkával, de meg állásukkal össze sem egyeztethető, hogy adókat hajtsanak, foglaljanak, árvereltessenek, — rendszerint akként segítettek magukon, hogy e célra egy alkalmas egyént fogadtak fel, a kinek az adóbehajtás címén felszámítható nap és fuvardíjaikat átengedték. A mint azonban a pénzügyigazgatók észrevették, ^íogy a főszolgabirák ekként járnak el: először is számláikat levonásokkal érvényesítették s aztán oly intézkedése- déseket tettek a kiszállások korlátozására, hogy a főszolgabírók azon csekély összegért a mi a közvetlen adóbeszedési eljárás címén nekik jutott, helyetteseket, vagy legalább is megbízható egyéneket nem tudtak szerezni. Kénytelenek voltak vagy maguk eljárni, vagy a hozzájuk beosztott szolgabirákat kiküldeni. Mindkét esetben ez csak a közigazgatás hátrányára van; mert egy hivatali személy a közigazgatási teendőktől el lesz vonva.

Javaslom, hogy a főszolgabirák a közvetlen adófizetők adójának behajtási kötelezettségétől feloldassanak s a közvetlen adókat, addig is, mig az összes állami adók beszedése a pénzügyigazgatóság, illetőleg járási adóhivatalokra ruházható lesz, a minek a közigazgatás újjászervezésénél elmaradnia nem is lehet, — ezen teendők az állami adóvégrehajtókra bízassanak. A főszolgabirák munkája ezzel is kevesbedni fog és az államkincstárnak is, ha állandó végrehajtókat alkalmaz, kevesebb kiadásába fog kerülni.

Az 1888. évi VII. te. 72. §-a értei* mében alkotott szabályrendeletünk szerint, az ebeket, a megadóztatás céljából a községi elöljárók Írják össze, még pedig két példányban. Az egyik példány a községi elöljáróhoz — használatul a számvevő által — visszaküldetik. A számvevő által az ebadó községenkinti kivetési lajstromának vezetése felesleges ; mert ellenőrzést nem ad s a behajtást nem ellenőrzi.

Javaslom, hoogy az ebadó összeírás egy példányban készíttessék s az a járási számvevőnek bemuttattatván, általa az előírás revideáltassék, záradékoltassák s a községenkinti eredmény főösszege az alispánhoz két példányban terjesztessék be. Az egyik példány csápán felülbírálás és az esetleges feltűnő visszaesés figyelemmel való kisérése végett a számvevőségnek, a másik példánya pénztári szaknaplóba való előírás végett a pénztárnak adassák ki. A pénztár a lerovásokat szaknaplójába úgy is bevezeti s igy a számvevői nyilvántartás felesleges. A számvevőségnek kiadott példány általa átnézetvén, — a nyilvántartás vezetése végett a járási számvevőnek visszaadandó.

A kisebb polgári peres ügyekbeni eljárásról alkotott 1877. évi XXII. te. 4. §-a a községi bíráskodást, nagyközségekben a bíróra, a tanács egy tagjával és a jegyző vagy helyettesével, kisközségekben a bíróra az elöljáróság két tagjával, bízta.

A törvény ezen intézkedését megváltoztatni, a községi bíróságot nagy- és kis- ségekre nézve megszüntetni s a kir. járásbíróságok vagy kör békebirák illetékességébe ntalni javaslom.

Ha a kir. járásbíróságoknál, az oda felebbezett községi bírósági ügyeket átvizsgáljuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy a kis- és nagyközségek által intézett ügyek 90% a felebbezé3 alá kerül; ezeknek pedig legalább 50—60%-a oly szabály- és törvényellénesen vau tárgyalva, hogy a kir. járásbiróság az egész eljárást újból kénytelen foganatosítani. Az eredmény tehát az, hogy sem a panaszos, sem a panasz- lottra azáltal, hogy helyben kapnak bírót, mi előny sem származik, mert kénytelenek a kir. járásbiróság idézésére ott is megjelenni s igy kétszeres időveszteséget szenvednek.

A nagyközségben kell, hogy minden héten legalább két nap legyen a községi bírósági tárgyalások megtartására kitűzve, ez egy évben 104 napi munkaveszteség. A körjegyző kell, hogy minden községében a községi bírósági ügyek intézése végett kéthetenkint egyszer megjelenjen, ez egy községre 27 nap; három községből álló körjegyzőségbeo 81 nap; 6 községből álló körjegyzőségből, arainő pedig legtöbb van, 162 nap. Vármegyénkben, ahol 22 nagyközség és 429 kisközség van, a munkanapveszteség 10783 napot tesz ki, a mi 36 embernek egész évi munkáját adja ki.

A kör békebirák intézményével a közönség lakosainak meg volna adva azon kényelem is, hogy nem lennének kénytelenek a nagykiterjedésü járásbirósági kerületekből a székhelyre utazni. Miután pedig a békebiró csak jogvégzett egyén lehet, az eljárás szabatosabb, az Ítélkezés a jogszolgáltatás kívánalmainak megfelelőbb lehetne, mint most a községi bírói eljárás.

Az 1879. évi XXXI. te. Erdőtörvény 118. §. Kis- és nagyközségekben a panaszlónak megengedi, hogy 10 frtot meg nem haladó lopások, vagy ezen összeget felül nem haladó kártételek eseteiben panaszát a község bírája előtt is megteheti.

A törvény ezen intézkedése hatályon kivül volna helyezendő s az erdei lopások és kártételek elbírálására azon esetben is, amikor az 10 frtot meg nem halad, kis- és nagyközségekre nézve a főszolgabíró illetékessége volna megállapítandó.

Számtalan esetben előfordult, hogy panaszló panaszával a községi bíróhoz fordult, ott az ügy letárgyaltatott s az Ítélet meg lett hozva. Miután azonban az ítélet panaszló kívánságának nem volt megfelelő, — dacára a törvény ugyanezen szakaszának harmadik bekezdésében előirt intézkedésnek, melyről azonban a népnek kevés tudomása van, — elmegy a főszolgabiróhoz és ott újból megteszi pa- paszát. Igaz, hogy legtöbb esetben panaszlót nem vezeti rossz hiszemüség, csak vélt igazát keresi a midőn a főszolgabírónál, mint magasabb fórumnál újból panaszkodik, sőt megesik az is, hogy kiderül, miszerint ezen ügyet a bírónál már pa. naszolta s a főszolgabíró elutasítja, de sokszor megtörténik, hogy a főszolgabíró újból letárgyalja az ügyet s csak akkor derül ki, vagy sokszor ki sem derül az ismételt bírói eljárás. Szóval ezen kettős illetékesség a hatóságnak sok felesleges munkát ad, a közönségnek pedig mi kényelmet sem nyújt.

*

A közutakról alkotott 1890. évi I. te. 20. §-a a törvényhatósági utak közigazgatását az alispán hatáskörébe utalja. A törvény ezen intézkedését megváltoztatni és a törvényhatósági utak közigazgatását I. fokban nagy- és kisközségekben a főszolgabírókra, rendezett tanácsú városban a polgármesterre javaslom ruházni. A községi közlekedési (vicinális) közutak, a községi (közdűlő) utak közigazgatását a főszolgabírók felügyelete és végrehajtási közreműködésével az úti-bizottságokra javaslom ruházni. yAz 1890. évii.te. törvény életbeléptetése előtt a törvényhatósági utak gondozása a főszolgabirák és polgármester goudozása alá tartoztak. Ezen intézkedés helyes is volt, mert a föszolgabirók járásaikban mozogván figyelemmel kisérhették az utak állapotát; azonnali intézkedéssel a közlekedési akadályokat elháríthatták, a fen- tartási szükségleteket személyes tapasztalataik alapján közölhették az alispáunal. Ma a törvényhatósági utak közigazgatása az alispán hatáskörébe utaltatván, fizikai lehetetlenség, hogy azt személyesen, vagy az állam-épitészeti hivatal' által is úgy ellenőrizhesse, mint a főszolgabirák. Az alispán és szaközegei legjobb esetben kétszer utazzák be az útvonalakat; ez pedig nem elegendő arra, hogy azok fentartásának szükségletéről alapos meggyőződést szerezhessen. Az egész törvény és végrehajtási utasításai átdolgozandók volnának.

A természetbeni munka mellőzendő volna, mert a tapasztalat igazolta, hogy a törvény ezen intézkedése nem eredményezi azt a célt, a mit eiérnt óhajtottak; t. i. a szegényebb nép utmunka kötelezettségének könnyebb leróvását. A nép igás és kézi napszám keresete általában nagyobb, mint az az összeg, a melyet útadó címén fizetni köteles. A nép sokkal jobban jár, ha azt a munkát, a melyet kötelezettsége lerovásául teljesít az útépítés, köfuvarozás és aprózásnál, mint napszámos bérért teljesít. Az utfentartásra is előnyösebb a pénzért való — mint a mint a nép hiszi — az ingyen teljesített munka. Mindezek folytán azt javaslom, hogy az útadó mindenki által — állami adójának arányában — készpénzben fizettessék. A szolgabirák és államépitészeti hivatalnak pedig legyen arra gondjuk, hogy a nép az útépítési és fentartási munkánál fuvar és kézi napszámhoz jusson.

A nagyméltóságu kereskedelemügyi miniszter a törvényhatósági útadó kivetése, befizetése, szóval miként leendő kezelése iránt 1890. évben 21802. szám alatt kiadott C) alatti rendeletének 1—6. §-a szerint az összeírást a községek két példányban kötelesek az alispánhoz beterjeszteni, a melynek egyik példánya az alispánnál visszatartandó. Az útadó elö- irás községenkinti nyilvántartása a számvevőség és pénztár által vezetendő.

Az összirásnak két példánybani szerkesztése felesleges idő vesztegetés; mert az egyénenkénti összeírásra a behajtást teljesítő és a befizetésnek egyénekénti elkönyvelésére hivatott községi elöljáróságnak van szüksége. Az állami adóknál sem lesz az összeírás csak egy példányban szerkesztve.

Javaslom, hogy az útadó összeírás csak egy példányban terjesztessék az alispánhoz és az a felülvizsgálat teljesítése s vett használat után a községhez záradékolva küldessék vissza.

*