Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-27 / 4. szám

az állami hivatalok is hozzájárulnának arányos kulcs szerint, ez az összeg is kevesebb lenne.

Javaslatom elfogadása esetén remélem, hogy két-három év alatt az egész ország el lenne távbeszélővel látva, ami a kormánynak semminemű anyagi áldozatába nem kerülne és a mellett kiszámíthatatlan előnyére válna.

14.

Az alsó fokú közigazgatási hatóságoknak és főkép a nagyközségeknek egymás közti közvetlen érintkezése nagyon üdvös. A kisközségekkel való érintkezésnek lehetősége azonban vármegyénkben ki vau zárva. Kisközségeink legnagyobb részében nemcsak a biró és az elöljáróság tagjai Írástudatlanok, hanem a legtöbb községben egy irni-olvasni tudó ember sem lakik, sem pap, sem tanító nincsen. A kisközségekkel való érintkezést a körjegyző által javaslom eszközöltetni. Ezzel is olyan munkát fogunk az első és másod fokú hatóságoknál megtakarítani, amely számbavehető. Mig ha a közvetlenség a kisközségekre is kiterjesztetik, a megkeresések eredménytelensége miatti panaszok, a felsőbb hatóságoknak több munkát fognak adni, mint amennyit ezzel megtakarítani reméltünk.

A közvetlenséget kiterjeszteni javaslom a vármegyék kebelében is. Mint tudjuk, a törvény rendelkezései szerint a kis- és nagyközségek, sőt az egyes ügyfelek is, a felsőbb hatóságok intézkedéseit és határozatait a főszolgabírók utján veszik. Sok esetben tehát a főszolgabíró csak postai feladatot végez. Ha a kézbesítésekre vonatkozó javaslatom, mely szerint azon felső fokú határozatok, amelyek végrehajtást nem igényelnek, póstai utón lesznek kézbesítve valamint az eljárást nem igénylő rendeleteknek a hivatalos lap utján való közlése elfogadtatik, úgy a főszolgabíró postai munkát végezni alig fog. De ha ez az utóbbi javaslatom el nem fogadtatnék, úgy az alispán az intézkedést nem igénylő határozatokat és rendeleteket közvetlenül a jegyzőkhöz intézze, intézkedésének egy példányán erről a főszolgabírót is értesitvén. Egyszóval a főszolgabírók mindazon ügyek kézbesítési kötelezettségétől, amelyeknél csak közvetítőkként szerepelnek, felmeutendők volnának.

*

Az 1889. évi VI. te. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás szerint, a katonai és honvéd behívó jegyek kézbesítésénél a kiegészítő parancsnokságok a községekkel, a főszolgabíró utján érintkeznek. A főszolgabíró a behívók kézbesítésénél tulajdonképen csak postai munkát teljesít, ami azonban mégis felesleges és sok munkát ad. Javaslom, hogy a katonai és honvéd behívók kézbesitésénél a kiegészítő parancsnokságok közvetlenül az illető nagyközségekkel és a kisközséget illetőleg a körjegyzőkkel érintkezzenek.

15.

Az ügyeknek tárgyalás, véleményezés vagy láttamozás végett az egyes nató- ságok által fel- vagy lefele hátiratolva, rövid utón való továbbítása vármegyénkben régebb idő óta, de csak saját hatáskörükben, alkalmazásba vétetett és be is vált. Ezzel kapcsolatosan egy más javaslatot is teszek, éspedig azt, hogy oly ügyeknél, amelyekre nézve a törvény az ügyész, államépitészeti hivatal, főorvos, állatorvos vagy számvevőség szakvéleményének kikérését nem rendeli el, de amely ügyek a szakvélemény meghallgatása nélkül még sem intézhetők el, tehát e célból szakvéleményezés végett az illető szakközegeknek kiadatnak, — a szakvélemények ne külön jelentésbe foglalva terjesztessenek be, mert igy az irodai kezelés alá jut, s az illető referens kénytelen az elintézés fogalmazványát a vélemény alapján újból elkészíteni, ami pedig legtöbb esetben csak másolata a szakvéleménynek, hanem ehelyett a vármegyénkben már szokásba vett azon eljárás követtessék, hogy szakvéleményezés helyett egyenesen elintézési tervezetet készítsenek a szakelőadók, s azt mutassák vissza. A kezelés pedig egyszerüsittessék akként, hogy az ilyen természetű ügyek az irattárból egyenesen a szakhivatalnak adassanak ki, s a szakhivatalok által a felettes hatósághoz számkönyvvel küldessenek vissza.

Ezen módszer nagy munkamegtakarítást eredményezne, mert az illető szakhivataloknál nem kellene iktatni, tisztázni és kiadni, nem lenne szükséges a sablonszerű jelentési formákkal az időt tölteni, nem lenne szükséges a darabot újból beiktatni, s a fogalmazói szak által újból feldolgoztatni, ami mindenesetre nem csekély munkát ad.

16.

Közigazgatásunk felsőbb hatóságainál szokásossá vált az ügyeknek egy vagy más szakhivatalhoz véleméuyezés végett való átküldése, vármegyénkben pl. a közgyűlés vagy közigazgatási bizottság elé terjesztendő ügyek Vi része ügyészi véleményezés nélkül nem is tárgyaltatok. Ez pedig nem egyébb, mint az ügyeknek úgynevezett sibolása, iktatói szám szaporítás és az ügyésznek felesleges munkával való megterhelése, mert ide nem értve azon ügyeket, amelyekben a törvény az ügyész véleményének meghallgatását elrendeli, a többi ügyek, melyekben véleménye kikéretik, rendszerint az első fokú hatóságok intézkedései elleni fellebbezések. Ha pedig az első fokú hatóság képes az ügyész véleménye és útbaigazítása nélkül határozni, ezt a felsőbb hatóságokról, különösen a közgyűlésről és a közigazgatási bizottságról még inkább fel kell tételeznünk. Az ügyész írásbeli véleményezése nélkül az ily ügyek annál inkább elintézhetők, mert az ügyész maga is tagja lévén az illető testületeknek, ha az ügy törvényellenes eldöntését látná, bizonyosan nem fog tartózkodni felvilágosító, irányitó felszólalástól, esetleg ha ezzel nem győzne, fellebbezési jogától.

Elvül lenne azért kimondandó, hogy minden ügy, kerülve minden közbeeső, halasztó és felesleges intézkedést, lehetőleg érdemileg intézendő el, s az ügyeknek úgynevezett továbbítása mellőzendő.

17.

Az ügyek felterjesztésénél, sőt az alsóbb fokú hatóságokhoz való átküldésénél is, az előadó legyen köteles gondoskodni azoknak pontos felszereléséről, mert csak ő tudja elbírálni, hogy mily mellékletek terjesztendők fel, vagy küldeudők át. Ez pedig akként volna pontosan keresztül vihető, hogy a kiadmányozási tervezet érthetően legyen szerkesztve; az olyan kiadói utasítások: „összes iratok,“ „bentiek“ stb. mellőzendők, e helyett ajánlatosabb: „a fogalmi ivbe helyezett iratok.“ A kiadmányozási tervezetre vonatkozólag még azt is javaslom, hogy a fogalmi ivek külseje épen úgy, mint a minisztériumoknál szokásban van, nyomtatott blanquettszerü legyen, hogy az előadó az általánosan szokásos utasítások reávezetésétöl megkiméltessék. A kiadó pedig szigorúan felügyeljen arra, hogy a másolók az ügyiratokat szét ne szedjék, hanem úgy kezeljék, a mint azt az előadó összerakta, a lemásolt iratot helyezzék be az előadói fogalmazványba az abban volt iratokkal együtt s igy az elő- iratokkal összekötve adják át a kiadónak. A kiadó pedig egyenkint készítse el a darabokat kiadmányozás alá, nehogy az iratok felcseréltessenek és ezáltal az ügyek összebonyolittassanak.

Az iratjegyzéket csak nagyobb fontosságú és tulajdonjogi kérdéseket tárgyaló ügyeknél javaslom alkalmazni, mert ha az iratjegyzék készítésére általános kötelezettség mondatok ki, ez felette meg- szaporitja az iroda teendőit és a mellett felesleges munkát ad.

18.

A hiányzó ügyiratoknak pótlólagos felterjesztésénél pusztán az ügyszámra való hivatkozást elegendőnek nem tartom, mert vaunak oly ügyek is, melyekben a felsőbb hatóságok iktatói számát az intéző meg nem ismeri, mivel az ügyirat nem felülről lett leküldésből, hanem alólról lett felterjesztésből eredt. Ha tehát a felküldő hatóság csak a számra fog hivatkozni, a melytől visszamaradt az ügyirat, vagyis az alapfelterjesztésnek iktatói számára, a felsőbb hatóság iktatója nem fog egy könnyen ráakadni az előiratokra. Ilyen ügyekben a pótlásként felküldendö irat felterjesztésénél a tárgy, vagy személy is megjelölendő. Az ügyszámra való egyszerű hivatkozás melletti felterjesztés csak ott lesz alkalmazható, a hol az alsóbb hatóság a felsőbb hatóságnak azon számát, a melyre az alapfelterjesztést megtette, már ismeri. Az ily ügyek kezelésénél ajánlatos úgy a referensnek, mint a kiadónak űrlapokat használni.

19.

Általános elvül lenne kimondandó, hogy nemleges jelentések nem teendők. Az olyan időszaki jelentések megtételének határideje pedig, a melyek a közig, bizottsághoz, a közgyűléshez vagy a nm. kormányhoz küldendők, egy táblázatos kimutatásba foglalandók össze. A kimutatás minden év elején közöltetnék a jelentés- tételre kötelezetekkel. Ez a módszer a sürgetéseket is mellőzhetővé tenné.

A felsőbb hatóságok által bekivánandó és körrendeletileg kért jelentéseknél azon intézkedés, hogy csakis érdemleges jeleu- tés esetén kell jelentést tenni, egészen helyes, de csak azon esetben, ha egyszersmind szigorú szabályul állíttatok fel, hogy azon alantasabb hatóság vagy közeg, a kinek vau tárgya^ az érdemleges jelentés megtételére s annak a megállapított határidőig eleget nem tesz, vagy határidő meghosszabbítást nem kér, szigoraan és minden fellebbezés kizárásával rendbírsággal lesz sújtva, mivel e nélkül könnyen megtörténhetik, hogy a jelentést kérő hatóság az által, hogy az alsó fokú közeg jelentését ha van mit jelentenie azt elmulasztotta, félre lesz vezetve, az ügyek elintézésére ez hátrányos befolyást is fog gyakorolni.

Az 1886. évi XXI. te. 68. §-ának «) pontjában és ugyanazon törvény 71. §-ának harmadik bekezdésében foglalt azon intézkedés, hogy a rendbírság csak a megbírságolt közeg meghallgatása után szabható ki, hatályon kivül volna helyezendő, mert ez a rendelkezés a gyakorlatban be nem vált. A rendbírságok legyobb része ugyanis azért lesz kiszabva, mert az illető tisztviselő, vagy községi elöljáró a meghagyásnak nemcsak meg nem felelt, hanem még igazoló vagy halasztást kérő jelentést sem tesz. Hogyan hallgattasék meg tehát az, a ki nem felel? A rendbírság az érdemleges, vagy halasztást kérő és igazoló jelentés be nem adásának megállapításával azonnal kiszabandó és behajtandó volna.