Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-06-30 / 26. szám
ajkú testvéreink érzésben, hazaszeretetben, óhajtásaikban, fájdalmaikban, reményeikben csakugyan egybeforradtak mivelünk. És habár ez igy is van minálunk a köznépnél s az értelmiség egy részénél, annál sajnálatraméltóbb az a körülmény, hogy a nép vezetői, a papok, egy részének agyában még most is motoszkálnak a nem régmúlt idők gyászos eszmeáramlatának kóros kinövései és hogy ismét csak az ominózus Csertész községből indul ki az az elitélendő s megvetendő esztelenség, tévelygés, a mikkel az elhalt apostolt felváltotta a Szepességből oda a kegyur-apostol kezével átplántált méltó csemete: a község papja* * Hisz csak nemrég olvastuk a „Zemplén“ hasábjain, hogy a tisztelendő ur milyen nagy hü-hóval készült temetést rendezni az ő atyamesterének, a ki őtet kreálta pánszláv apostolnak. Olvastuk azt is, hogy az csak „nagy hü-hó semmiért“ maradt, mert terve hajótörést szenvedett Csertész népének sziklaerős és dicsérendő magatartásán. Most ismét vele — a tisztelendő úrral — kell foglalkoznunk. Ő volt ugyanis ki az 1900. évben a görög szertartásu katolikus lelkészek tavaszi közgyűlésén Mező-Laborczon, hol első ízben jelent meg s jött össze itteni paptársaival, indítványozta, hogy a papigyüléseknek mindeddig magyar nyelven szövegezett jegyzőkönyvei ezentúl orosz nyelven vezettessenek. És ez a jeles indítvány 11 szavazattal (itt tudósítónk felsorolja őket névszerint is — Szerk.) 5 ellenében el is fogadtatott; mivel pedig a felterjesztett jegyzőkönyvet az eperjesi püspöki hatóság minden megjegyzés, illetve kifogás nélkül küldte vissza: az ez évi június hó 17 én Vidrány helységben tartott papigyülés jegyzőkönyvét már csakugyan orosz nyelven vették fel. íme — mondotta a csertészi tisztelendő a jegyzőkönyv meghiteltetése után — nekem kellett az itteni papságot észretéritenem (?) és helyes irányba terelnem,. . . Habár ennek az egész eljárásnak valami kiváló fontosságot nem tulajdonítunk és az e fajta hóbortokon csak mosolyogni tudunk — mert hiszen a magyar állam sokkal hatalmasabb, semhogy az ily kis alakokra ügyet vessen és őket komolyan vegye — mégis, hogy „videant consules“ leküldjük ezt a hirt innen a zempléni Krajnyáról nagy Magyarországnak, hogy ott is tudják meg, mily perfid hálátlanság a rutén nép vezetőitől az ily eljárás, különösen most, mikor a magyar állam és társadalom kiterjedt mederben indította meg az úgynevezett „rutén akció“-t, a rutén nép anyagi helyzetének, etikai sorsának javítására s épp elismeréséül eddigi haza• has magatartásának 1 Ily eljárással nem a hazának, de önmaguknak ártanak. * Mielőtt e sajnálatos tárgygyal kapcsolatban pálcát törnénk feletto : alkalmat szolgáltatunk a csertészi gk. orosz-magyar plébános urnák, hogy adja elő indítványának erkölcsi okait. — Reméljük, hogy ehhez a pőrös ügyhöz lesz szava a kerületi ft. öspörös urnák is. — Egybon pedig erősen bízunk — és ez az, hogy kitűnő föszolgabiránk és intelligenciánk ott a homonnai járás területén, hol a csertészi indítvány megfogantatott, társadalmi, általában pedig erkölcsi téren, elrontják azt a hazaflatlan eszmefogantatást és nem engedik, hogy nyelvi egységünk fája, magyarosodásunknak krajnyai kertjében, tiltott gyümölcsöket teremjen. Szerk. úgy szerették, ünnepelték. De a közönség beletörődött a megváltoztathatatlanba. Ilona búcsúfellépése ki volt tűzve a jövő hétre. Nagy izgatottsággal készült a város a távozó művésznő búcsúfellépésére. „Romeo és Julia“ került színre. Ebben a klasszikus szerepében volt Ilona a legtökéletesebb, ezért választották Shakespeare emez örök szép müvét búcsúfellépésnek. Tolongott a közönség a színház előtt. Mire becsengettek, zsúfolt ház volt. Es mig a közönség szomorúsággal vegyes kíváncsisággal leste a függöny felgördülését, a színészek öltözőjében egy sápadt férfi, kezére támasztott fejjel, mereven nézett maga elé. Váratlanul érte Rádi Györgyöt is a hir, hogy Ilona elhagyja a színpadot. Vad kétségbeesés tombolt szivében, szemei komor fényben lángoltak föl, midőn a rendező hivó hangját hallotta. Lelkes ovációkban, zugó tapsviharban és valóságos virágesőben volt része Ilonának, a mint a színpadra kilépett. Bóditóan szép volt. Az „erkélyjelenet“-ben aranyhaja a rózsaszín fátyolruhára omlott, szép karjai, vállai szabadon voltak és a hangja olyan, mintha köny rezgeti volna azon át. Szemei szokatlan fényben égtek, keble hevesen emelkedett, a mint Rómeónak szerelmi ömlengését hallgatta. Rómeó is szép volt. Deli szép alakja mintha még nőtt volna, szemei lángoltak, szavalata a szenvedély hangján szólott. A közönség el volt ragadtatva. Egyik kihívás a másikat érte. Ilona, könynyel szemében, mosolylyal ajakán ismételten megjelent a lámpák előtt. Rádinak a szive csordultig telt keserűséggel, Tisztelendő urak — itt a Krajnya ege alatt! A legfőbb ideje már, hogy az esztelensé- gekkel, beteges fantazmagóriákkal teljesen felhagyjanak s rátérjenek a helyes útra! Vigyázzatok jó rutének. Mert elbódit a rut ének ! Felvidéki. Vármegyei ügyek. Rendkívüli közgyűlés. — Több okból „rendkívüli“, legfőképp pedig azért volt rendkívüli ez a f. hó 27-én tartott vármegyei közgyűlés, mert tizenkilenc év folyásán most történt először, hogy az elnöki széket Molnár István főispán helyett - - azon a jogcímen, hogy a „főis- páni szék üres“ — Matolai E. alispán foglaltáéi. Megnyitó beszédében tudtára adta a rendkívül szép számban egybesereglett bizottsági tagoknak, hogy „szeretve tisztelt főispánunk“ leköszönvén, azért hívta egybe ezt a rendkívüli közgyűlést, hogy meghallgassa a távozó főispán felmentését, úgyszintén a jövendő főispán kinevezését tárgyazó királyi kéziratokat. (A főjegyző felolvasta — lapunk ma egy hetes számában közöltük — szerk.) Elnöklő alispán azután átnyújtotta a főjegyzőnek felolvasás végett Molnár István nyugalomba vonult főispánunk búcsúzó levelét, mely igy szól: Tekintetes törvényhatósági Bizottság! Mély tisztelettel jelentem, hogy Ocsászári és apostoli királyi Felségének f. hó 16-án kelt legfelsőbb elhatározásából főispáni állásomtól legkegyelmesebben felmentettem. Midőn a tekintetes törvényhatósági bizottságnak s a vármegye egész közönségének irántam számos éveken át tanúsított kegyes elnézéséért, szívességéért és barátságáért hálás kö- szönetemet nyilvánítom: tisztelettel kérem, hogy engem becses emlékükben megtartani méltóztassanak. Mély tisztelettel maradok a t. törv.-hat. bizottságnak alázatos szolgája: Molnár István. Most Katinszky Geyza, újhelyi rk. plébános, bizottsági tag, emelkedett szólásra és a,,rendíthetetlen igaz hívek nevében“ indítványozta, hogy a távozó főispánnak kiváló érdemei a vármegye annáleszeiben megörökittessenek. (Megtörténik.) Dókus Gyula főjegyző indítványára helyesléssel fogadta a közgyűlés a tanácskozások menetének módosításáról szóló javaslatot (hogy t. i. a főispán közgyűlések előtt úgynevezett megnjitó beszédet rendszerint nem mond és főjegyzői üdvözlő beszédeket a közönség részéről nem vár) úgyszintén helyesléssel hagyta jóvá a közgyűlés azt az indítványát is a főjegyzőnek, hogy a főispáni széket már a jövő hó 16-án (azaz: július tizenhatod-! kán) ünnepiesen elfoglaló uj főispánunk, futaki Hadik Béla gróf, fogadására és beiktatására irányadóul szolgáló sorrend kidolgozásával, mely a bizottsági tagokkal kellő időben közöl- tetni fog, az alispán bizassék meg. Egyéb tárgy nem lévén, elnöklő alispán a d. e. 10 órakor kezdődött rendkívüli közgyűlést V2ll-kor éljenzés közt berekesztette. A bizottsági jelen volt tagok sorából sikearcára mérhetetlen nagy szomorúság vetett árnyat. Majd haragra lobbant. Haragra a sors ellen, mely őt ilyen édes, fájdalmas kínnak tudja kitenni hónapokon át csak együtt játszani az imádottal anélkül, hogy azoknak a szerelmi ömlengéseknek, suttogásoknak csak egy betűje is igaz lenne. Most ismét egy jelenés következett. A függöny még nem gördült fel. A zenekar egy remek szép áriát játszott. A színpad félhomályban. Júlia a heverőn fekszik, haja szabadon omlik alá, fehér pongyola fedi alakját. Rómeó lábainál ül----------------Rádi halálsápadt, mereven nézi az imádott leányt, ajkai összeszorúlnak, mintha egy kiáltást akarna visszafojtani. A leány érzi a perzselő tekintetet, a máskor oly hideg ember egészen meg van változva, nem ismer reá, félig lehúnyt selyempilláit felemeli, tekintete egy szívdobbanásig belemerül a férfi szemébe. Mindkettőben tűz, visszafojtott szenvedély. A férfi szive nagyot dobban, egy halk felsziszenéssel magához öleli a nőt, forró ajkai odatapadnak a kicsi szájra: — Ilona---------szerelmem. . . suttogja. A leány halavány arca biborpirosra válik, karjai összefonódnak a férfi nyakán és csak ennyit tud mondani: — György!---------És Rádi érzi kebelén a leánysziv heves lüktetését, érzi a kezek remegését, azt hiszi álmodik egy édes, csábos tündérálmot . . . A függöny felgördül. Rómeó álomból, szerelmi álomból ocsúdik föl. És szerelmes esküi, igéző csókjai oly mély érzésüek, élethivek, hogy a közönség nem tud eleget tapsolni ennek a szép, tökéletes játéknak. A kihívásnak végé-hossza nincs. A közönrült feljegyeznünk emlékezet okáért a következőket: Andrássy Sándor gr., Bijiuz József id., Ballagi Géza dr., Bányász Ödön, Bárezy Balázs, Bernáth Győző, Czibur Bertalan, Cseley Antal, Dienes István, Dókus Ernő, Ehlert Gyula, Farkas Róbert dr., Fodor Jenő, Füzesséry Pál, Görgey Gyula, Homicskó Pál, Hornyay Béla dr., Hönsch Dezső, Illésházy Endre, Izsépy Géza, Izsépy István, Jelenek Ádám, Juhász János, Juhász Jenő, Kovács Gábor dr, Kossuth János dr., Kun Dániel, Kun Frigyes, Láczay Szabó László dr., Lehóczky Endre, Loisch Béla, Mailáth József gróf, Malonyay Forenc, Mauks Endre, Meczner Gyula id., Miklós Béla, Miklóssy István, Molnár Béla dr., Molnár János, Haas Bernát dr., Hamtnersberg Miklós, Horváth Endre, Horváth József, Nagy Barna, Novak István dr., Nyeviczkey Pál, Kincsessy Péter, Kopócsy János, Katinszky Geyza, Kátai Mór, Koch Gábor, Kovács Endre főgimn. igazgató, Obláth Mór dr., Ölbey János, Puza Sándor, Reichard Mór, Rosenthal Sándor dr., Rosznáky Gyula, Róth József, Somogyi Gerő, Staut József, Schön Vilmos dr., Schön Sándor, Szerdahelyi István, Szerdahelyi Vince, Szmrecsányi Béla, Szokolay Emil, Thuránszky F'erenc, Várlaki Sándor, Végh Bertalan, Vladár Emil, Widder Gyula, Zalay Andor, Zalánfi Sándor, Z. Moskovitz Géza, Zékány József id., és Zinner Henrik. — Továbbá ott volt, szinte teljes számban, a központi és a járási tisztikar, mint Sátoraljaújhely r. t. v. tisztikara is. A nagyterem karzatát díszes hölgyközönség szállotta meg. — Mind igy együtt zsúfolásig megtöltötték az ősi termet s mikor ft. Katinszky Geyza szentszéki tanácsos és sátoralja-ujhelyi rk. plébános, bizottsági tag indítványozta, hogy a távozó főispán Molnár István Öméltóságának a vármegye vezetése körül szerzett kiváló érdemei jegyzőkönyvbe iktattassanak és megörökittessenek, igen lelkesen éljenzett! Bucsutisztelgósek ny. főispánunknál. Rendkívüli közgyűlés után Matolai Etele alispán a nyugalmazott főispán elé vezette a vm.-i teljes számban összegyűlt tisztviselő-,-segéd-és kezelő- személyzetet a kisterembe, mely e bucsutisztelgés alkalmából a szorongásig megtelt. Sokan csatlakoztak hozzájok a bizottság tagjai sorából is. így pl. az alispán mellett ott láttuk Andrássy Sándor és Mailáth József grófokat, Dókus Ernő, Molnár Béla dr. orsz. képviselőinket és a többieket. — Igen lelkes és hosszantartó éljenzés után, mi az ünnepelt nyug. főispánt a kisterembe lépésekor köszöntötte, Matolai alispán, az ő keresetlen modorában és sajátságosán kedves szónoki előadásával, a következő beszédet intézte Molnár István Öméltóságához : Méltóságos uram! Tizenkilenc éves szoros viszony és ösz- szeköttetés szakadt meg, midőn főispáni méltóságáról lemondván, minket, mint ilyen, elhagyni méltóztatik. Ha ezen két évtizeden át tartott viszony nem is volt volna oly szívélyes, már csak az az egyszerű összeszokottság is, midőn megszakad, fájdalmas lenne ránk nézve; de a mi viszonyunk Méltóságodnál a csupa megszokott- ság vonalán messze felülemelkedett; mert Mélsóg egy örök emlékkel hagyja el a színházat. * Ilona öltözőjében van. Rádi György áll előtte, Rómeónak festői öltözetében. Hangja szinte tompa most a felindulástól, a mint suttogja : — Ilona! hát csakugyan szeret, engem szeret?! A leány mosolyog, avval az édes, bájos mosolylyal, melyért úgy rajongtak imádói s igy szól: — Hát nem tudtad, nem érezted György, hogy szeretlek? Attól fogva, mikor először játszottam veled? Emlékszel? Akkor is Rómeó és Júliát adtuk. Hogy mennyit szenvedtem, látva közönyödet, hidegségedet, azt rajtam kívül csak az Isten tudja. És csak ma, abban az üdvösséges percben, midőn tekinteteink találkoztak, midőn levetetted hidegséged álorcáját, pillanthattam lelkedbe, tudtam meg, hogy szeretsz, hogy szived az enyém, óh György! . . . A férfi szomjas ajakkal csókolta Ilona aranyhaját, édes puha száját. Majd megfogta a leány fejét, mélyen nézett azokba a titokzatos szemekbe és igy szólt nagy komolyan: — Ilona, hát csakugyan elhagyod a színpadot, itt hagyod művészetedet? — Nem, György! Csak Sólymai Ilona mond búcsút a deszkáknak, Rádai Gyürgyné azonban még játszani fog tovább s mindig csak veled ;— szerelmem! És a leány, mig szemeiben a boldogság könyei gyűltek össze, mosolygott. — Júliám, ón édes egyetlenem — suttogta a férfi hálás szeretettel. .. — Vége. - . Fol} tut An uw, I. mellékleten
