Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-05-26 / 21. szám
Sátor alj a-Uj hely, 1S01. május 26. 21. (2109.) Harminckettedik évfolyam. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉBE ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMI 13ST ID !E ÜST T7"^l. S A. ES 2ST -A. IP. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A pünkösti tűz. (ya.) Ünnepet ünnepiünk, diadalünnepet, szent ünnepet ismét, a hit, a vallás költői, misztikus felfogása szerint, a Szentlélek vételének nagy emlékünnepét. Szárnyat ölt magára lelkünk, s kibontja szárnyait. Tulemelkedünk a mindennapiság, a zajongó, forrongó élet, a világ önző, hazug látókörén, túl a sárgöröngyön úszó por fellegén. És a mig levetnők, habár csak pillanatra, percre is — az anygiság szennyes, sárral bemocskolt palástját: mintha egy benső tűz hevitne, emelne. Fölrepülünk gondolatban oda — túl a fellegek ködtakarta határán — a milliárd csillagok örök alkotójához, az örök istenség magas trónja elé. es betelvén magasztos szent gondolatokkal, érezvén csapását a pünkösti szent tűz lobogó szárnyának, lélekben mintegy megújulunk, újjászületünk. Ajkainkról pedig önkéntelenül rebben el a hálaadás mint egy kérő fohász a hitnek urához, erős Istenéhez . . . Ezer és ezer, millió és millió ajkon hangzik ma fel a keresztény világ templomaiban a halaadó, magasztos pünkösti ének. Ezer és ezer, millió és millió szívbe száll ma a lelkesedés szent lelke, melynek ihletére ezer és ezer, millió és millió szív, ajak küldi imádságát ama sejtett világok, ama napsugaras haza felé: a végtelen titku, mély rejtelembe burkolt, örök Gondviseléshez, ki születni engedé az eszmét, léteit adott annak és meg is testesítő a világ legnagyobb emberében, az isteni erővel felruházott Jézus Krisztusban. Évente három nagy ünnepe van a keresztény világnak. Ezeket mondja, ezeket hirdeti nekünk, az eszmének eme diadalát, halhatatlanságát bizonyítja mind a három ünnep. Annak az eszmének fényes győzeTAHCA Hogyha tudná* . . . jjjogyha tudná az az édes, r Hogy a képét nappal-éjjel Bus szivembe itt őrizem Forró vágygyal, szenvedélylyel. Hogyha tudná, a mint néha Két karomat ki-kitárva, Hogy suttogom édes nevét A fekete éjszakába . . . Hogyha tudná: mint keresem Földön, égen, fűben, fában Fényes szemét, édes arcát Egyre, mindig — bár hiában. Hogyha tudná: a kapuba Mily gyakorta ki-kijárok, Hogy nézem a messzeséget, És epedve várok . . . várok . Hej, ha tudná, hej, ha látná! . . De mit tenne akkor végre? E kérdésen eltöprengve Nézek fel a magas égre. * Mutató á júniusban megjelenő }üjabb Versek“ e. kötetből. S zerk. delmét, mely vészben, viharban, üldözve, nyomatva hatalmas fává nőtte ki magát, mint a mustármag, mely koronájával egekbe törekszik, terebélyes ágainak enyhe árnyával népeket, nemzeteket takar be, népeknek, nemzeteknek ad enyhet és megnyugo- vást. Ott vévé kezdetét, abban a betlehemi egyszerű jászolban, az isteni lánglelkü ember születése percében, mindamaz erkölcsi, társadalmi átalakulás, mely reformálta teljesen a világot. Ott folytatta tovább hatalmas erővel a húsvéti sírnál, a hitben felnyitott, üres koporsónál és itt a Pünköst sátoros ünnepében érte el legnagyobb diadalát. Itt lobogott fel a szikra, mint égő láng, legnagyobb fényében. Itt lett örök fénynyé, gyűlt fel örök lánggá a pünkösti tűzben. A Pünköst epen úgy, mint a Husvét, az igazság — a megdönthetetlen, a meg- ölhetetlen igazság — diadalának fényes, dicsőséges ünnepe. Volt, van — és lesz Pünköst az idők végéig. Támadnak eszmék, támadnak annak apostolai, vértanúi. Ne féltsük hát őket. Vérbe jő fel sokszor, vérfelhőkön tör át az igazság napja. Ne féltsük e napot, ne féltsük ennek sugarát, hogy fényes nappalra örök csillagtalan éj következhetne. Ne féltsük! „mert jőni fog, mert jőni kell“ . . . Fog jönni mindenkor, mert kell jönnie napnak időről időre, mikor felszabadul a rabszolga, mikor felzendül a szabadulás isteni himnusza, mikor milliók szivébe gyújt lobogó tűzet, dob isteni szikrát átható hangja . . . Am nézzen le reánk a nap, bár olykor komor fellegek ormáról: feltűnik újra, fel a jobb világ, a jobb napok életadó haj- nalsugára egünkön. Feltarthatatlanul halad az emberiség azon az ösvényen, melyre múltja, törekvései, célja vezérlik. És feltarthatatlanul halad és hódít az eszme, hódit0!y biztatón ragyognak rám A csillagok; s mégis félek, Hogy legfeljebb azt mondaná Szánakozva: „Szegény lélek!“ (M.-Sziget,) Krüzselyi Erzsiké. . * Hiába próbálom . • • Hiába próbálom, Csak nem megy a nóta, Az én lantom húrja Megnémult azóta! Megnémult azóta, Szakadozni készül, Csak alig szól még a Jó Isten kegyébül . . . Mi lesz igy szivemből? A teremtőt kérdem, Vigaszul a lantot Mért nem hagyja nékem? Hisz’ igy azok között, Kik a földet járják, Az én bús szivem lesz A legeslegárvább . . . (M.-Sziget,) Krüzselyi Erzsibe. £ nak apostolai. És haladásában nincs mi fejlődését, hódítását talán akadályozhatná. Hasztalan támadnak ellenei, hasztalan szögeznek ellenébe fegyvert: meglankad a kar, mely csapásra emelte, megtompul a fegyver, vagy pedig visszasujt arra, a ki felemelte. Az igazságot megölni nem lehet. Nem lehet gátat emelni annak az áradatnak : az eszmék áradatának. És nem lehet megakadályozni, hogy a győzedelmes húsvéti feltámadást egy még diadalmasabb Pünköst ne kövesse. Péter apostol szavaira —- mondja a Biblia — a hívők serege egy nap több, mint három ezer lélekkel szaporodott. Vannak és lesznek, kell lenni tovább is ily Péter apostoloknak. Maga az igazság, az eszme, a haladás szelleme követeli, hogy legyenek. Vannak és lesznek lelkese- dók: az eszmétől, a pünkösti tűz sugárzásától megihletettek, erős bajvívói, paizsos férfiai az igazság szent ügyének, kik megtelnek a bibliai Szentlélekkel, „Sursum corda!“ Gerjedjen szivünk igaz pünkösti örömre! Nyíljanak meg ajkaink az örök Gondviselés iránt érzett hálára, zendüljön meg a pünkösti ének — és folyjanak egekbe, mint tengerhullámai, annak akkordjai . . . Emlékezzünk Vörösmartyról.* (*) Minden kort, minden kornak kiemelkedő nagy alakjait a szerint az idő, szokások, viszonyok, előhaladás és fejlettség szerint kell méltatni, a melyben ők feltűntek és a népek, a nemzetek történetében nyomokat hagytak. Ha a XIX. század első évnegyedében élt egy-két „magyar lantos“ húrjain felhangzott költészetet tesszük mérlegelés tárgyává: abban teremtő lelket, géniuszt, túlsúlyban nem találunk, • Kérjük helyi és vármegyebeli t. laptársainkat legyenek szívesek jelen közleményünket, ha órd-mesnek tartják, b. hasábjaikra átvenni. Szeri. Esti sétán. (Szórajz.) irta: Kiár István. — A »Zemplén« eredoti tárcája. — Az árnyék megnyúlik. A lemenő nap korongja után maradt vörösség széles csikót fog el az égbolt kóklő azúrjából. A visszaverődő fény olyan különös rozsdás színnel vonja be a hegyvidéket, a melynek hatása alatt megkü- lömböztethetetlenül folynak össze a bükkösök, tölgyesek és fenyvesek zöldjének nappal élénk színárnyalatai. A fák lombjai mindjobban ösz- szeborulni látszanak. Körvonalaik mindinkább elmosódnak és mire beáll a a szürkület, egy teljes egészszé folyva össze mint egy rejtelmes nagy fekete folt terjeszkedik a lótóhatárt szemlélő előtt. A sürvedő homályban misztikus képet ölt az erdő. A szélesen nőtt vadrózsabokor guggoló, az imbolygó málnabokor mozgó alaknak tűnik fel az ember előtt. A százados fáknak alsó gályái mint megannyi,számtalan karmu óriás kéz merednek felénk. És hogy még élénkebb legyen a csalódás, mikor közelébe érünk, a kar megmozdul. Mintha kalapunk után kapott volna. A hatalmes ág megrezdül, a kiágazó vékony gályák meglibbennek és a számtalan levél suhogva verődik össze. Meghőkölünk egy pillanatra és keressük a mozgás okát. A sürü lombok közül, mint a suhanó ár- nyék, egy nagyobb madár csap el előttünk. A A Zemplén mai s/áma tizenkét ohlal.
