Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-06 / 1. szám

1901. január 6.

L Melléklet a „Zemplén“ 1. számához.

a kedély-világ egyensúlyát. Ezért látom én a színművészet kulturális hivatását első sorban a társadalmi életben.

De fontos hivatása van a színművészeinek a művész-életben, annak fejlesztése tekintetében is. — A művész lelke ősforrás. A művészt a diletánstól éppen az külömbözteti meg, hogy a diletáns lelke a csinált tóhoz hasonlít, melynek lehet kristály-tiszta a vize s nyújthat gyönyört is a szemlélőnek ; de mégis emberkéz alkotta azt a tavat s gyönyörnyujtó hatása az idő haladtával arányban kisebbedik. A művész lelke az az ős forrás, melyet a Teremtő keze alkotott, melyben a szemlélő nap-nap mellett újabb gyönyört talál. Azonban, habár igy van is ez, a művész lelkében is ideál szüli az ideált, eszme az eszmét. A szép termékenyíti meg a művész lelkét, hogy tudjon nagyot alkotni.

S ki vonná azt kétségbe, hogy a színművészet az, mely leginkább nyújt ideálszülő ideált, eszmeszülő eszmét ?! Hiszen a színművészet* az életet tárja elénk eszményítve, azt tehát, melyből a művész a lelket termékenyítő szépet alakítja s mutatja be. Ezért látom én a színművészet kulturális hivatását, másodsorban a művész életterén, annak fejlesztése tekintetében.

Utolsónak hagytam azt, amiről voltaképen első helyen kellett volna szólanom: a színművészet hivatását a nemzeti életben, mint a nemzeti művelődés irányítóját és egyik leghatható- sabb tényezőjét. Készakarva tettem ezt, hogy a színművészeinek e téren és e tekintetben való hivatását ilyképp is annál inkább kiemeljem.

Nemzeti művelődés! 1 — Mit jelentene ez mást, mint azt, hogy mindennek egy-egy nemzet életében magán kell hordoznia annak a nemzetnek karakterét. Nyelvében, társadalmi berendezéseiben, szokásaiban, életmódjában, iparában, tudományában, művészetében stb nemzetinek kell lennie. Csak igy lehet egy-egy nemzet méltó hosszú jövőre; csak igy vívhatja ki nemzeti nagyságát s boldogságát. A nemzeti karaktereket meg nem becsülő nemzet hanyatlik és bukik. Példa rá nemzetünk.

Akkor volt a magyar legnagyobb és legboldogabb, mikor a nemzeti karakter legerősebben volt kifejlődve. S viszont akkor hanyatlott és lett boldogtalan nemzetté, mikor a nemzeti karaktert kezdte levetkőzni; mikor a magyar földön a német nyelv, az osztrák szokások, életmód, német művészet és osztrák ipar lettek otthonosokká. S azóta kezdünk ismét fejlődni, régi nagyságunkat és tekintélyünket visz- szaszerezni s a magyar jólétet megteremteni, a mióta elhangzott és a mióta mindjobban valósággá lett: „Nyelvében él a nemzet 1“ — S a nyelvvel együtt a szokások, életmód, társadalmi berendezés, ipar, művészet, kezd mind jobban- jobban magyar nemzetivé válni.

És ki vonná azt kétségbe, hogy mindebben a nemzeti irányú művelődésben és fejlődésben oroszlánrésze van a szinművészetnek, a mely az elzsibbadt nemzethez elvitte a zengzetes magyar szót, felelevenítette a magyar nemzeti szokáso- kát stb. s megkedveltette azokat az elalélt nemzettel ? 1 Ki vonná kétségbe azt, hogy nemzeti irányú művelődésünkre ma is oly hatással van nak a színházak, a színművészet otthonai, mint a minővel alig van más tényező ? 1 Nyelvünket ápolja és fejleszti; nemzeti szokásainkat ismerteti és terjeszti; ezek révén a nemzeti eszmét és a nemzeti szeretetet e haza földén észrevétlenül, ellenállhatatlanul hintegeti.

Kalapot emelek szülővárosom Sátoralja- Ujhely előtt, hogy a szinművészetnek állandó és kényelmes otthont nyitott és oly módon alkalmat adott, hogy e művészet jótékony befolyását érvényesíthesse a társadalmi, a művészi és a nemzeti életben.

Vajha mentői több város követné Sátor- alja-Ujhely példáját 1 Mert ez édes hazában ennek nagyságáért és boldogságáért még sokat kell tennünk!

(Homonna.) Réz László.

Dókus Gyula beszéde,

elmondotta Sátoralja-Ujhelyrendezett tanácsú városnak f. hó 4-én, d. u. 3 órakor a sátoralja-ujhelyi újjáépített színház megnyitása alkalmából tartott díszközgyűlésén.

Tekintetes Polgármester ur!

Tisztelt Képviselőtestület!

Az a nemzet, melynek polgárai, kicsi úgy mint a nagy, szegény úgy mint a gazdag egyaránt megértették azt az intelmet, hogy csak az általános műveltség ad erőt, gazdagságot és ha talmat, meg nem semmisülhet és zúgjanak bár körülte a népek áradatai, mint a viharoktól korbácsolt szikla sértetlenül állani és a völgyben maradottak felett uralkodni fog.

Hogy a színművészet a közmivelődésnek

egyik fontos és hathatós eszköze, nyugat népei rég belátták, mert tudatára ébredtek, hogy az irodalomnak támasza, a költészet és szónoklatnak mivelője, a nyelvnek fejlesztője, a haza, vallás, a jó erkölcs, a szép és nemes iránti szeretet terjesztője. Nekünk elszigetelten, testvér nélkül álló nemzetnek önfentartási kötelességünk is parancsolja. hogy mivelődésünkre mindent megtegyük s ez által fenmaradásunkat a jövőben biztosítsuk.

E város közönsége, a midőn a ma felavatandó állandó színházat felépitteté, hazafias fel adatot teljesített, mert a közmivelődés tovább terjesztésére módot és alkalmat szerzett. Ünnepet, méltó ünnepet ül tehát ma e város, mert az ország felső részén egyel több őrtornya van immár azon várnak, a melyből hazai zengzetes nyelvünket hirdethetjük, terjeszthetjük.

Sok idő tűnt le a múlandóság tengerébe, míg idáig jutottunk; nem mintha a lelkesedés, az áldozatkészség hiányzott volna elődeinknél, nem ez megvolt. Hiszen ha annáleseinket kutatjuk, azokból megtudjuk, hogy a régiek megértették azt az arany igazságot: nyelvében él a nemzet; tudatával bírtak azon hivatásnak, a melyet a színművészet a hazai nyelv mivelése körül teljesíthet, lelkesedésökről pedig szép és nagy anyagi áldozataik fényesen tanúskodnak.

Az 1821-iki országgyűlésen a hazai nyelv ápolása iránti lelkesedés lángja már hatalmasan lobogott és ifjabb királyunk ő felsége hóditó intésére, a színművészet pártolása a hazafiul kötelességek közzé soroztatott, a mi aztán az ország összes törvényhatóságainál is élénk visszhangra talált.

E vármegye és város polgárai is a felragyogott fényben meglátták a kijelölt utat, a lelkesedés melege átjárta sziveiket s a példaszerű áldo- zátkészség mihamar meg is nyilatkozott.

A pesti nemzeti színjátszó társulat segélyezésére 1821-ben itt 925 frt gyűlt össze, 1830-ban a színjátszó hely felépitésére 10 darab 1000 frtos részvény vásárlását vármegyénk elhatározta, 1810 pedig a mikor annak építésére az országyűlés 450 ezer forintot megszavazott ehez mi is 7432 írttal járultunk. Nagyszerű áldozatkészség 1 mert ezen összeg akkor bizonyosan ötször több értéket képviselt mint ma. Midőn pedig az 1830-ik év február 9-én kelt átiratával Abauj vármegye közönsége a szomszéd törvényhatóságok közt vármegyénket is felkérte, hogy a sz. kir, Kassa városában tengődő magyar színjátszó társaság segélyezésére és három évi biztosítására, a melynek havi 1742 írtra menő veszteségét addig Berzeviczy Vince nagylelkűsége fedezte és az év április végéig feddezni is Ígérte — adományunkkal hozzájárulni s ez által a magyar nyelv rég óhajtott terjesztését és pallérozását lehetővé tenni szíveskedjünk: az április 12 én itt tartott közgyűlésen a megye főispánjának kezdeményezésére a rendek pár óra alatt 992 frtot adakoztak, a főszolgabírókat a tovább gyűjtésre felhívták, a mi hasonlólag nem csekély összeget eredményezett, mert a főhadi beszedő pár hét múltán 670 frtot küldött át s a többi adománynak rövid idő múltán való beszedését és elküldését egyideüleg kilátásba helyezte.

A szinművészetnek az ország felső részén sokáig csak egy állandó menedéke volt, a kassai színház. Innen jártak el a nyári időszakban a színtársulatok a szomszéd törvényhatóságok székhelyeire. Egyik legkedveltebb városuk volt Sátor- alja-Uthely, mert ennek miveit lakosai és a szomszédos községek birtokosai, főurai, nemcsak ellátogattak az előadásokra, hanem anyagi bőkezű támogatásukkal fennállásukat is biztosították. Nem egy eset lett íeljegyezve, hogy főuraink, midőn ünnepélyeket tartottak a színtársulatokat szívesen látták kastélyaikban. ’Sennyei Károly br., a kinek vadakban gazdag felvidékünkön birioka nem volt, hogy a vármegye rendéit vadászatra meghívhassa 10 fa'ut vett meg egyszerre, vadász szállásokat, melléképületeket, sőt egy színjátszó helyet is építtetett -s a kassai színjátszó egész társulatot ebbe a kis krajnyai faluba felvitette s ott egy hétig tartotta őket, bőkezűen megajándékozva küldötte haza.

Az áldozatkészségnek minden irányból való megnyilatkozása tette lehetővé, hogy a kassai színtársulat mindég első rangú színész tagokból volt összeállítva. Sokan lehetnek itt is a kik ezen állításomat igazolják, mert emlékezhetnek a Kom- lóssynak a Szabó és Filipovics, Latabár Endre sat. igazgatók színjátszó társulataira s ezeknek müél- vezetes előadásaira. Emlékezhetnek hírneves nép- szinmüvészeinkre a kik itt is jártak, egy Egressy Gábort egy Jáncsy Ilkát egy Lendvayt, Dargnét, Hivatal Anikót, Kántornét, Komlóssy Idát és N 1- lit, Megyerit, Jáncsit, Telepit, Komáromy Samut, Bencét, Barthát, Szakácsit, Szőllőssyt, Szigetit elfeledni nem is lehet. Szívesen gondolunk vissza Szabó Pepi, Kecskés Rozsa, Kocsisovszky Borcsa kedves alakításaira. Később is a midőn műpártoló jó hírnevünk ismert lett, az ország más vidékein működő színigazgatók a nyári időszakban ide igyekeztek, Lászy, Krecsányi, Body, Tiszay, Csóka,

Halmay elsőrangú színtársulatait élvezhettük, fővárosunk művésznői és művészei elő szeretette látogattak el hozzánk,igy Prill Kornélia az utánozhatatlan nagymama, a nemzet csalogánya Blaha Luiza, a nagy tragika Jászay Mari, Hilgerman Laura, K. Hegyesy Mari, Pálmay Ilka, Abrányiné, Hunyady Margit, Helvey Laura, Ujházy Ede sat. jeles művészeinket a világot jelentő deszkáinkon mi is élvezhettük. Fájdalom, hogy az utóbbi időben szinpártoló jó hírnevünk alább szállott s első rendű színigazgatók nem törték már magukat az engedély elnyeréséért, a főváros művésznői is, mint Komáromy Mariska, Hegyi Aranka, Küry Klára, Fedák Sári sat. már csak akkor jöttek ide, a mikor egy bukó télen levő igazgatót a veszteség hinárjából kimenteni vállalkoztak. De a szinpártoló kedv hanyatlásának nem a müizlés, bő áldozatkészség hiánya volt az oka, hanam egyedül a színháznak neveze t helyiség életveszélyes egészségtelen állapota. Ez a táncteremnek épült, de a műkedvellő-társulat kérésére páholyokkal és költségükön mozgó színpaddal ellátott helyiség oly eugos és életveszélyessé vált, hogy a közönség nem mert belé járni, a színigazgatók csak a közepes tagokból szervezett társulatokkal vonultak be s már-már attól lehetett tartanunk, hogy rosszabb helyzetbe jutunk, mint ezelőtt 50 évvel voltunk.

Ezt a helyzetet városunk képviselőtestülete felösmerve garast garashoz rakott s a múlt évben egy állandó színház építését elhatározta.

Elegendő anyagi erővel azonban arra, hogy egy szabad téren új színházat építsünk, nem rendelkeztünk, miután pedig azt, hogy inkább semmit se építsünk, mint a régi helyén s várjuk meg, mig a megfelelő összeg évek múltán összegyűl, a most elő nemzedékre igazságtalannak, a közmivelődés elleni véteknek tartottuk, mert vannak oly alkotások, a melyekkel várni lehet, de a közmivelődés céljaira szolgáló eszközök megszerzését elodázni nem szabad, minden porszemet fel kell használnunk, hogy azt kővé formáltatván, abból egykor felépíthessük azt a nagy hajlékot, mely a nemzeti szellemnek erősségét fogja hirdetni: igy a régi táncterem falainak felhasználásával készült terve lett a képviselőtestület által elfogadva Igaz, hogy a város külső szépségé ezzel az épülettel nem nyert s emelésére szolgált volna egy fényes színház palota építése; de a most felépített kis színházunknak belső becséből és díszéből ez mit sem von le ; mert hivatásának éppen úgy meg fog felelni, mintha a város kellő közepére helyeztük volna. Egy színháznak nem az a fő kelléke, hogy ki vűlről a szem gyönyörködtetésére szolgáljon, hanem az, hogy belső berendezése, felszerelése keretét képezze és megfelelő helye legyen annak a műveszetnek, a mely hivatott lelkünket nemesíteni, a közmivelódést töké etesiteni s ezáltal a mindenek alkotójához az embert közelebb vezetni. A képéiselotestület dicséretes áldozatkész határozatának végrehajtója a polgármester ur volt, a kinek fáradozásait, buzgó támogatói elnökletem alatt alakított szinügyi bizottság főleg pedig Hornyay Béla dr. tagtarsunk volt. Ezen urakat illeti meg a színházépítés sikerének oroszlánrésze. Osmeretesek önök előtt uraim a a színház építése előtti és folyamata alatti viták, a melyek — habár feltételezem, hogy más okból nem származtak, mint a város közönségét minél megfelelőbb színházhoz és mielőbb hozzájuttatni — ezek mégis némi keserűséget okoztak s ezért kétszeresen kell méltányolnunk azt a munkát, a melyet a polgáimester ur teljesített, azt az ügy- buzgalmat, a melyet a szinügyi bizottság min den tagja kifejtett, azt az áldozatkészséget, a melyet Hornyay Béla barátom tudásának és műizlé- sének egész tárházát kiürítve a belső berendezés sikerére, nap-nap után tanúsított. Ezt a feladatot, a melyet ezék az urak az adott körülmények közt és helyzetben ily eredményesen oldattak meg csak az ügy iránti lelkes szeretet szülhette és azért, mint a város legrégibb családjának képviselője, kedves kötelességemnek tartom nekik az elismerés koszorúját átnyújtva köszönetét mondani, remélve, hogy a tisztelt képviselőtestület minden tagja s e városnak mindazon polgára, a kinek lelkében hazánk közmivelődé- sének vágya él, ezen koszorú egy-egy levelére fel fogja nevét jegyezni. Miután pedig az állandó színház felépítésével azon hathatós eszköznek, a melylyel közmivelődésünketterjeszthetjük, immár birtokába jutottunk: semmisüljenek meg a viták, szülessen meg köztünk az egyetértés, nemzeti géniuszunk Tália templomába helyezett oltárához áldozni kezet fogva járuljunk, egyesitett akarattal gyújtsuk meg rajta a nemzeti szellem tüzét, hogy világítsa be fényével hazánk felső részén is a lelkeket és pedig oly sikerrel, hogy idők múltával a kék Adria partjától a Kárpátok szikla csúcsáig kicsi, úgy mint nagy, szegény, úgy, mint gazdag hazánk zengzetes nyelvén tudjon csak szólani s ezt értse meg egyedül 1 Ha a közmivelődés tökéletesítésére és ápolására mindannyian megteszszükmindazt, a mi emberi csekély erőnk-