Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-03-03 / 9. szám
Sátoralja-Uihely, 1901. március 3. 9- (2097.) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ % ___ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Késiratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttórben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN.'VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. iMZEO-TEnLiEiisriiK: ^lasriDEisr sA.:tr.a. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzkiilde- mények a kiadóhivatalhoz intézendők. Emlékbeszéd.* yL’homme reQoit ses motifs d'action plus des tombes que des bcrceaux. * Maurice Barriss, T. Közgyűlési Ismét egy szomorú kötelesség nehezedik rám, midőn be kell jelentenem, hogy Szerviczky Ödön, a társulatnak 26 év óta volt választmányi tagja, váratlanul elhunyt; mély megdöbbenéssel vettük halála hírét s megrendülve állottunk ravatala és sírja felett, hogy kegyeletünk utolsó adóját néma fájdalommal róvjuk le azon férfiú és barát iránt, ki csak kevés napokkal előtte erejének tudatában, kedélyvilágának gazdag kincses házával még velünk együtt örvendett, s koránál fogva is mindenre sokkal inkább gondoltunk volna, mint arra, hogy ő is elköltözzék ez árnyékvilágból ama ismeretlen tájakra, honnan az elnyugodott vándor ide többé vissza nem jöhet. E váratlanul bekövetkezett szomorú eset folytán keletkezett fájdalom — mert az elhunytban oly férfiút tiszteltünk és szerettünk, ki nagy és sok helyütt pótolhatatlan hézagokat hagyott hátra — még ma is élénk sulylyal nehezedik lelkünkre s ez szolgáljon t. Közgyűlés nekem mentségemül, ha, midőn elhunyt tagtársunk és barátunkról e helyen megemlékezem, oly húrokat is fogok érinteni, melyek nemcsak az érdemnek száraz felsorolását tüntetik fel, de a szeli- debb emberi érzelmek világába is engednek némi bepillantást; mert az elhunyt oly osztályosunk volt minden téren és körben, oly tulajdonságokkal birt mint egyén, hogy ezek elhagyásával hiányos volna a kép, a melyben őt az utókor előtt bemutatni nemcsak kedves, de szoros kötelességem. * Tagtársunk elhunyta négy kört sújtott érzékenyen : a társulatot, közéletünket, a barátokat és a vigasztalhatatlan családot; hogy melyikre nehezedik legnagyobb sulylyal a veszteség, az kétséget nem szenved, mert a család és igazi barát fájdalma — ha enyhül is az idővel — de emberi számítás szerint örökké tart, mig a társulati s közélet terén uj erők támadnak s természetszerűleg pótolják ki az űrt, mely egy-egy * B. e. Szerviczky Ödön felett mondotta Mailáth József gróf társulati elnök, Királyhelmeczen, a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulatnak ez évi febr. 29 án tartott rendkívüli közgyűlésén. Szeri. kedves halottunk után sorainkban támad, csakhogy az emlékezetet általánosságban itt egyedül a rideg történet tartja fenn, melyhez a nemesebb, a szelidebb érzésnek alig van köze. Én nem vagyok képes t. Közgyűlés elhunyt tagtársunkkal szemben csupán a társulatunknál kifejtett tevékenységének rideg elsorolására szorítkozni, mert vétenék az önzetlen kegyelet érzése ellen, melylyei az elhunytnak emléke, a köteles részvét ellen, melylyei az elhunytnak családja s igaz barátai iránt kell, hogy viseltessem — s a láncszemekből álló történet teljessége és hűsége ellen, ha társulatunkon bár kívül eső magán erényét s egyéb köztevékény- ségét is legalább futólag említés tárgyává nem tenném. Mert t uraim! most, hogy ő már nincs többé, most érezzük csak igazán, hogy nem mindennapi embert vesziténk el benne ; több, mint 2 évtizedre terjedő tevékenység fűződik az ő nevéhez, megyei közéletünkben ép úgy, mint későbbi szűkebb otthonában, a mi Bodrogközünkben; nem is tudnám, de nem is szükséges az urak előtt teljes részletességgel ecsetelni, hogy ki volt Szervicky Ödön ? Elég tanúságot találunk erre minden téren, hol ő működött; csak lapozgatni kell a vármegye levéltárában, a Tiszaszabályozó Társulat irataiban és jegyzőkönyveiben, a megyei gazdasági egyesület irományaiban és mindazon lapokban, a hol több, mint 2 évtizedre terjedő közgazdasági tevékenységről van szó. A közérdeket szolgáló minden intézmény, minden testület, minden egyesület, a legnagyobb tisztelettel emlékszik meg róla, mint vezető leikéről vagy hasznos munkatársáról. A hol közügyről volt szó, a hol a tett mezejére kellett lépni, mindenütt találkozunk nevével, — nem vonta ki magát soha semmi alól, de itt is inkább tettel járt elől és jó példával, mint szó beszéddel; — csak akkor szólalt fel, ha annak szükségét látta, — szilárd jelleme, férfias nyiltszivüsége, rendíthetetlen bátorsága, páratlan igazságszeretete és méltányossági érzete pedig felszólalásainak mindig súlyt kölcsönöztek barátnál és félnél egyaránt. A ki őt közelebbről ösmerte és a ki előtt ő feltárta nemes tulajdonainak gazdag tárházát, az elmondhatja, hogy nálánál megbízhatóbb, hi- vebb barát nem létezett, — ki az igazságot mindenkinek leplezetlenül megmondta, de a mellett az illetőnek érdekében, a hol tehette, mindig eljárt; élénk temperamentumát úgy megszoktuk, hogy szinte hihetetlenek látszott előttünk, hogy az a férfiú, a ki mindenütt, a hol szükség volt rá, közöttünk volt, telve nemes ambicóval és tetterővel, megszűnt lenni. S én fogom t. uraim legjobban érezni az ő vesztét; mert önzetlen és sokszor hálátlan tevékenységemben — a hol sok láthatatlan rosz- akarattal találkozom, a mit különben természetesnek találok, mert a ki exponált helyzetben az emberiség igazáért küzd, az öntudatlanul és akaratlanul sok érdeket kénytelen lábbal tiporni, — az ily tevékenységnél és ennél a nehéz munkánál nélkülözhetetlen, az érdektől ment megbízható jó barát volt a megboldogult rám nézve. Gyengéd férj, szerető apa, jószivü rokon volt ő, s úgy ezen, mint előbb említett jó tulajdonságai annyira össze voltak forrva egyéniségével, s egész énjének oly előkelő és eredeti zománcot kölcsönöztek, hogy ő róla, mint a köztevékenység férfiéról nem is beszélhetnék a magán ember kellő jellemzése nélkül. S ha már mi, kik őt ezen tulajdonságainál fogva becsültük, tiszteltük és szerettük, megdöbbenve állottunk a rideg koporsó előtt: mily sziv- szaggató fájdalmat érezhették azok, a kikhez ő a vér kötelékénél fogva legközelebb állott és a kiknek ő nemcsak támogatója és vezetője, hanem éltető eleme volt; — hiszen aki b. e. barátunk családi életét ismerte, az tudta és érezte, hogy — valamint a nap sugarai mindenfelé életet és jótékony meleget árasztanak — azonképen ő szivének minden lüktetésével övéi javára is munkálni soha meg nem szűnt s azokat a legnemesebb érzelmek boldogító melegével valósággal s folyton folyvást elárasztotta, hogy úgy mondjam, elkényeztette; — s az ily veszteség t. uraim meg-. mérhetetlen s ezen tudat hatványozza bennünk a hatást is, melyet tagtársunk elhunyta felett érezünk s mely miatt nem térhettünk felette napirendre a nélkül, hogy meg ne emlékezzünk magán egyéni erényeiről is —- s nem folytathatjuk napi foglalatosságainkat mindaddig, mig azt, a soha el nem enyészhető fájdalmat, melyben, a gyászoló család még elevenen vergődik, nem közönséges, de legmélyebb részvétünk egy igazgyöngyével, mely szemünkben egy elfojtott köny alakjában hamisítatlanul ragyog, legalább némileg ne enyhítsük. Mi nekünk, kik az élet viharában nap-nap mellett részt veszünk, hamarább megedződik szivünk a legnagyobb vesztesség súlya alatt is, s TARGA. Idához. Te jóság . .. nemes, tiszta szeretet, E dallal küldöm szivemet Neked 1 Te drága lélek, mint a hó fehér, A ki egy világ kincsével felér. Kiben nincs önzés, rut önérdek száz, Ha boldog szívvel másokra vigyáz. Ki bu, s bajnak enyhítésén fárad, S kedves lénye ragyogásban árad. Kinek kis jóltevő keze megett Világit titkon a nagy szeretet. Te jóság, fenkölt, szűztiszta erény, Ki glóriáddal sokszor jösz felém. Hogy felébreszd a szunnyadó hitet, Kitől a szellem újra ihletett: Hozzád csatol a bála, szeretet, S e dal, a mit én adhatok Neked 1 (Dngvár.) Yidor Mór. * pvészháború. — A >Zemplón< eredeti tárcája. — Nemzetünk kulturfejlődésének lassú haladását mindig a külellenséggel folytatott háborúk s leginkább a belső egyenetlenkedések okozták. Örömmel szemléltük az utóbbi években a Műcsarnok s a Nemzeti Szalon tárlatait, melyek meggyőztek bennünket arról, hogy képzőművészetünk — dacára fiatal korának — megüti a mértéket a régibb fejlődésü német-fráncia képzőművészet mellett. Ma már ifjabb művészeink közül is nem egynek van a külföld előtt is jó hangzású neve, igy legújabban László Fülöpöt különösen a pápáról festett remek kivitelű képe a jelenkor legnagyobb művészeinek sorába emelte. Örömünket azonban folyton kísértette az a lassú villongás, mely már 2—3 éve torzsalkodik művészeink között s mely legutóbb oly mérgessé fajult, hogy nemzetünk művészeti fejlődését a legkomolyabb veszedelemmel fenyegeti. A villongás magva a Benczúr-iskolából ered, melynek híveiből alakult erős gárda nem igen hagyta érvényesülni más iskolának híveit. A Képzőművészeti Társulat zsűrije mintegy elnyomni igyekezett egy ugyan kezdetles, de tehetségről tanúskodó művekkel fellépő generációt, melyet, — hogy az elkeseredéstől megmentsen — apostoli szárnyai alá vett Hock János művészbarát. Hock, ki mint az állam kiküldöttje, sokáig tanulmányozta a fráncia művészetet, hazánk képzőművészetében reformokat akart létesíteni, amiért is erős propagandával lépett föl, melylyei azonban, — minthogy abban a Benczur-ís- kola ellen való törekvést véltek — a művészek haragját vonta magára. A ki Hock ideális törekvéseit ismeri, legfeljebb jóakaratu tévedését hibáztatja. Az egész műkedvelő közönség élénk érdek-, lődéssel kisérte a Nemzeti Szalon megnyitását s az egész sajtó osztatlanul uj művészeti élet felvirágzását várta annak működésétől. A „N. Sz.“ több nemes célt tűzött maga elé. Először, hogy abban a K. T. részéről kimustrált műveket felülbírálhassa a közönség, továbbá, hogy kisebb szabású művek kiállításával olcsóbb bevásárlási forrást nyújtva, a művészetnek piacot teremtsen s legfőképpen, hogy vidéki tárlatok rendezése révén az egész magyar nemzettel megszerettesse a művészetet, felköltse a nemzetben a veszni induló idealizmust, magaszto- sabbá tegye a nemzet előtt a művészet elemét: az élet szeretetét 1 A mi Hock agitációját illeti, tagadhatatlan, hogy a lánglel kü agitátor mély tudásával, őszinte meggyőződésével és fáradhatatlan buzgalommal igyekezett szolgálni nemzetünk művészetének, de törekvései, dacára legnemesebb intencióinak, talán épp az ellenkezőjét szülték annak, amit ő . óhajtott. A vidéki tárlatok rendezésével, a művészet decentralizációjával ugyan elévülhetetlen érdeA ISKempIén mai tíz oldal.
