Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-06 / 1. szám
még szikráját sem bírták és így elenyésztek. — A magyar nemzet is elveszett volna ez új hazájában, ha nem a szabadság érzete lett volna életének fundámentoma. A szabadság iránti nemes érzék vezette őt Pusztaszerre gyűlésezni; ez adta meg neki alkotmányának alapját, melyet a keresztény hit elfogadása révén jobban kibővített és igy anyagi jólétének megszerzése mellett szellemével kezdett uralkodni és művelődése erejével megszerezve e szent hazát, azt dicsővé, nagygyá és örökre fennállóvá tenni iparkodott. A magyar nemzetnek e dicső múltja arany- betűkkel van a történelemben följegyezve, mely dics- és fénysugárt lövell a jelenre és biztosítja e nemzet boldog jövőjét. — Kiváló tisztelettel és hazafiui hódolattal adózom azon apostoloknak, kik igy a haza üdve boldogitása és a nemzet művelődése körül fáradatlan buzgósággal működtek és működnek, mert igy a nagy Széchenyiként biztosítva látom a nemzet életét és boldogságát, a ki mondá: „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ A lélektől, a szellem művelődésétől, emelésétől várjuk tehát a haza anyagi jólétét, boldogitását és felvirágozását. Kiváló tisztelettel, elismeréssel és hálával tartozunk tehát azon apostoloknak, kik Sz.-Istvánként egyik kezökkel pénzt osztogatnak iskolák, templomok felállítására, tanítók megélhetésére; másik kezűkben a szent-kereszt jelvényével az Isten — haza — és felebaráti szeretetet hirdetve és igy áldást, művelődést hintenek szét népeik között. Tisztelet, elismerés és hála illeti, sőt méltó kitüntetés az ilyen férfiakat. Szivünk örömtől buzog, midőn a sok ilyen apostol közül a legközelebbiünkről megemlékezünk. Ft. Szepessy Ede, bolyi rk. plébános, bodrogközi esperes az, kiről ez alkalommal szólok. Egyszerű, szerény igényű, visszavouultságában íolyton áldást, jótékonyságot hintő apostolként ösmerjük nemcsak mi bodrogköziek, hanem az egész vármegye. — 1830-ban született és 1856- ban Kassa egyházmegyei pappá szenteltetett. Több helyen káplánkodva 1867-től bolyi plébános, később esperes lett. Szegény híveit lelki oktatáson kívül sok anyagi jólétben részesítette. Megszoktatta őket először a takarékosságra, felállítván községében a kölcsön-magtárt, melynek segítségével oly nagy jövedelmet szerzett nekik, hogy 3 évtizeden át meggazdagodva földeket és erdőrészt voltak képesek önmaguknak vásárolni. — Kisded templomát ékessé, fényessé tette saját költségén, melyet néhai Schuster volt kassai püspök „fényes Betleheminek nevezett. — A kántori épületben volt rozoga iskola helyébe egy különálló, szép, tágas iskolát épittetett megtakarított filléreiből, melynek nagy ünnepiességgel történt felszentelését megboldogult Danilovics kanonok eszközölte. — Véke fiók-községében sem tanító, sem iskola nem volt. Az ifi fáradhatatlan buzgóságának, szorgalmának és nagy összegű pénzáldozatának köszönhető, hogy most rendes, nagy iskola, tanítói lak, udvar, kert és 800 k. díjazású önálló tanító van, kinek jelenlegi díjazásához is ő járul legnagyobb részben, melyre alapítványt is tett. A vármegye — Molnár főispánunk kezdése és ajánlata folytán — köszönetét is szavazott mindezekért ő neki; sőt főispánunk fölterjesztésére a közoktatásügyi minister a terhes szolnocskai állami elemi iskolában elnökséggel tisztelte meg Szepessyt, ki is azt, mint terhet de nem kitüntetést, elfogadta és szerényen mindig visszavonult, nem várva, nem keresve a kitüntetést. TÁRCA. PROLOG a sátotalja-ujhelyi színház megnyitására.* Bástyát emeltél rég a szabadságnak — Rákóczy, Kossuth, Kazinczy fia! Ma templomot szentelsz magyar múzsádnak, Hol örök lángnak kell lobognia. Zendüljön újra a Sátorhegy orma, Tokaj tüzével csengjen tolt kehely: Élsz még, magyar, sohsem léssz eltiporva, Szíved, karod kész, hogy fegyverre kelj! A zászlót mindig elsőnek tűzéd ki, Nem téged hitt: te híttad a hazát! Vezér vagy, Zemplén! Ha hont kelle védni: Magad áldozva te oltalmazád! i—- Sasoknak fészke voltál hajdanában, S szárnyuk ma sem tört, napba néz szemök: Az égre törnek bősz viharcsatában, — Villám- s dicsfényben kell fürödniök! * Szavalta: Gyenes László, a Nemzeti szinház mü- yésze, Szerk. Legközelebb leégett zétényi fiókegyházának a temploma, melynek egész újítása, fényes kifes- tetése, új harangokkal való ellátása, ugyanott a 14 ezer koronába került uj iskola felállíttatása: mind az ő nagymérvű áldozatkészségét, fáradhatatlan munkásságát dicsérik és emlegetik.-----Hogy milyen buzgó pap, tanító és kitűnő demosz- tenesi szónok: megtudható abból, hogy vasár-, ünnep- és alkalmi napokon, — ha nem beteg — pedig káplánja is van, mindig ő misézik, prédikál és hittant magyaráz a gyermekeknek. Már mint kezdő papocska egy alkalmi beszédéért 5 aranyat kapott Fábry püspöktől egyik bérmaut- jában, a sárospataki hercegnő pedig ragyogó ékesszólásáért plébánosának óhajtotta az ifjú káplánt. Mindenki, a ki csak ösmeri, kitűnő ékesszólónak nevezi őt. Az újhelyi római katolikusok köz- megegyezéssel, táviratban is, küldöttséggel is, kérték Szepessyt, hogy Prámer halála után legyen az ő papjuk, folyamodjék Ujhelybe, kiért kérelemmel is járultak a püspökhöz, hogy Szepessyt ajánlaná a pátrónának kinevezésre és a püspök kegyeskedjék megerősíteni. De ő szerényen visz- szavonult és megelégedett az ő kis falujával, Boly községgel; mert „a szerénynek nem hoz vágya kínt.“ — Bubics Zsigmond kassai püspök Őnagyméltdsága e napokban tüntette ki szerény —- miként a püspök nevezi — „kedves“ esperesét, midőn őt szentszéki tanácsossá legkegyohne- sebben kinevezte. Szívből, lélekből gratulálunk neki sóhajtjuk, hogy fényes érdemei még magasabb helyről és magasabb kitüntetéssel jutalmaztassanak meg, ki ugyan korra nézve már előre haladott, de nem vénül, ifjú hévvel, kedélylyel, szívvel és nemes lélekkel bir, s miként a parki növény, mindig zöldéi, mindig virít „tamquam lignum, quod plan- tatum est secus decurius aquarum, quod fructum suum dabit in tempore suo — et folium ejus non defluet, et omnia quaeeunque faciet, semper prosperabuntur.“ (Zsoltár.) Széchenyi jóslata szerint: „a magyar nemzet nem volt, hanem lesz és díszére válik egykor az egész emberiségnek.“ Én hiszek e jóslatban és igy hiszem azt is, hogy az olyan apostolai hazánknak, mint Szepessy Ede is, kik nagy anyagi áldozattal és szellemi műveléssel a nemzet üdvére, javára közreműködnek, szintén élni fognak és mindenkor díszére, büszkeségére fognak válni a magyar hazának. A munkában, a nemesért való küzdelemben, áldozatkész jótékonyságában gazdag papi, tanítói, szónoki pályájának alkonyában a szeretetteljes elismerés, becsülés, hála és köszönet hervadhatatlan zöld koszorúját tűzzük e sorainkban ezüst-fehér ősz fejére, kérve az egek urát, hogy Őt az egyház, haza, hívei üdvére, javára még sokáig éltesse és lássa mindig virágzóbbnak, boldogabbnak egyházát, drága magyar hazáját és lelki gyermekeit! Bodrogközi. A színművészet kulturális hivatása. A színészet egy idős a drámairodalommal. Az első dráma megírása okvetetlenül maga után vonta a színész előállását. A színészet története tehát messze visszanyulik az ókorba. A színészet sorsa azonban — természetesen a színész sorsával együtt — hosszú időn át lenézés és nyomor volt. Csak a XIX. század második fele helyezte a színészetet jogaiba. S ez különösen hazai színészetünkről mondható. Hol a veszély most? — mind oda rohantok, Hol üt hazánkon ellensége rést? Hajh, önkeblünkben a baj, mely rontott, Irtsuk ki a közönyt és tespedést! Páncélt tehát ha köbül és ha fából, S bár puszta földből: várat, templomot A nemzet szellemének! — és faláról Ez ige légyen, mely reánk ragyog: Jaj a nemzetnek, mely hűtlen hitéhez, És megtagadja múltja Istenét! Hűtlen magához az, hűtlen híréhez, Atyáig nagy emlékét dúlja szét! Oltárt emelj hát nékik áldozásra, S örök szent lángját ápolja szived! A mint emlékszel a hon nagy múltjára; Csak úgy lesz, nép, a nagy jövő tied! Az íge test lön: bujdosó vitézek Mentsváraként a szellem vára áll, Holott hazát lel hontalan művészet, 7 Őrtornyot hős fajunk csatáinál! Fennkölt magaslatáról zeng a szózat, Költőé a szó, művészé a hang, —* Int szentírásként; mint tárogatónak, Buzdít szava, s riaszt, mint vészharang! Hangsúlyozni kívánom e szót: jogaiba- Mert a hivatásos színész művész, s a színészet művészet. A művészet hivatása ugyanis általában: az érzést és ízlést nemesíteni, a műveltséget fokozni, a közművelődést irányítani és nemes gyönyört, nemes élvezetet nyújtani az emberiségnek. Ezért nevezendő a színészet is művészetnek. De mig a művészetek képviselőinek legtöbbje egy-egy alkotásával maradandóan teljesiti e hivatást; pl. a festő, ha lelkének egy-egy gondolatát vásznára veti, időtlen-időkig hat vele; a szobrász vésője alól kikerült alkotás hosszú beláthatatlan időkig tanít, nevel és gyönyörködtet ; addig a színésznek, hogy nemesítése, tanítása, közművelődési irányítása, gyönyörködtetése, tehát hivatása teljesítése, folytonos és teljes legyen, estéről-estére kell alakítania — még pedig anyagi eszköz nélkül. A színészetnek — mint művészetnek — tehát jogait megszerezni épen azért volt nehéz s jogait megtartani s azt érvényre emelni — éppen azért nehéz, mert a színésznek művészi alakításait estéről-estére újra kell teremtenie; holott a festő, a szobrász pl., ha egyszer megalakították Műveiket, kiszámíthatatlan időkig hirdetik azok dicsőségüket. A tudásm, ambíción és tehetségen alapuló színészet tehít a művészet jogait méltán s nagyon is megérdemli. És ha a legutóbbi század el nem jitott volna odáig, hogy a színészetet, mint nűvészetet, jogaiba helyezze : önmagához lett mlna méltatlan. De a XIX. század e tekintetlen is megtette kötelességét; megbecsülte és fontos szerepe betölthetése céljából több-több tért íyitott a színművészeinek. Igen, a sánművészet kulturális missióját — hála a Grondüselőnek, dicséret a közgondolkozásnak érette! — mindenütt felismerték és művelődéstörténet fontossága ma már általánosan el, van ösmene. Én a szinmívészet e kulturális missióját különösen három térén és három irányban látom. aj A társadalni életben, hol nemes irányú fejlődést idéz elő. b) A művész életben, hol fejlesztő hatása szintén felismerheti. ej A nemzeti életben, hol hivatását, mint a nemzeti művelődés irányitója és egyik leghat- hatósabb tényezője nagy eredménynyel teljesiti. A társadalmi éle; milyensége nagy mértékben függ az alkotó elemek: az egyes emberek kedély-világától. Ha valamely társadalom csupa rideg, magába zárkózott, unott emberekből állana: ott boldogságról, egészséges irányú fejlődésről, megelégedésről, hasznos, üdvös intézmények létrehozásáról szó sem lehetne. — Ahhoz, hogy a társadalomban boldogság tanyázzék, hogy az emberek működését megelégedés kisérje, mindenek felett szükség van arra, hogy az ember kedély-világa egyensúlyban legyen ; tudjon az ember érezni, tudjon, ha kell örülni, ha kell, sírni; tudja embertársát ezek alapján szeretni, megbecsülni; szeresse a közt, szeresse a társaséletet. A társadalmi élet csak igy fejlődhetik nemes irányban. S ki vonná azt kétségbe, hogy az ember kedély-világának egyesulyban tartására nagy befolyással lehet s van a színművészet? A gyönyör, az élvezet, az érzések nemesítése, a színművészet ez eredményei, hivatvák létre hozni Folvtat&a az I. mallókietan. Fel, fel, riadj, nagy ősök nemzedéke, A Tisza partin kelj föl, ősi nép! Ha romlás dúlt fönn, a haza szivébe’: Te zendülél föl, hogy megmentsd, vidék! Elszánt vezérek és próféta lelkek Innen ölék a zsarnok idegent; Rákóczyak és Kossuthok vezettek, Most szent Kazinczy lelke vezetend! Esküdjetek dicső nevére néki, Fölszentelvén a drága templomot; Melyért ő lelkét híven lehelé ki; Magyar nyelv s szellem, mely itt élni fog! S bár sárból verve légy, mint fecskefészek: Első szinház te léssz, a nemzeti, Mert a színházat nagygyá a művészet, S nem a lopott fény, cifra máz teszi! (Budapest.) Bartók Lajos.
