Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-09-02 / 35. szám
1900. szeptember 2. I. Melléklet a „Zemplén'* 35. számához. ki megértesse velük azt, hogy az ő javuk, az ő érdekükben küzd ez az intézmény a kezdet nehézségeivel, a munkásnép idegenkedéseivel s hogy annak az intézetnek minden derék tisztviselője az ő érdekükben fárad, dolgozik egész napon át. Ha pillanatra elgondolkozunk és elemezzük ezeket az állapotokat, kutatjuk s fürkészszük a részvétlenség okát, úgy rögtön reá jövünk a baj okára, melyet nem az-adminisztráció helytelenségében kell keresnünk, hanem magában a szervezetben, mert hát annyit már láthatunk és láthat mindenki, hogy az intézet csak kevés munkást képes a jelentkezettek közül elhelyezni. Ebből pedig azt tapasztalhatjuk, hogy az intézetnek nincsen meg a kellő összeköttetése sem a munkásokkal, sem pedig a gyár- és ipartelepekkel. Mert ha a munkásokkal kellő összeköttetése volna, akkor először is több munkás jelentkeznék, ha pedig az iparvállalatokkal volna meg a kellő összeköttetése, akkor több munkást volna képes elhelyezni. Nádasdi Trstyánszky Károly. Vármegyei ügyek. t Az „Adalékok Zemplén vármegye Történetéhez“ c. immár a VI. évfolyamában járó folyóiratunk pártfogása érdekében vármegyénk t. Közigazgatási Bizottsága, a folyóirat szerkesztőségét és kiadóhivatalát hálára kötelezett következő felterjesztést intézte a vallás- és közoktatásügyi kir. Ministerhez: Nagymélk vallás és közokt. m. kir. Minister Ur! Ehlert Gyula sátoralja«ujhelyi lakos s könyvnyomda-tulajdonos kérvényét — melyben, azért folyamodik, hogy a Dongó Gy. Géza, Matolai Etele és Dókus Gyula által szerkesztett s ő általa kiadott „Adalékok“ cimü havi folyóiratot e vármegye közig, bizottsága a zemplénvármegyei népoktatási intézetek könyvtárai számára beszerzésre ajánlja — mellékleteivel együtt Excellentiádhoz mély tisztelettel terjesztjük fel. — Kegyelmes Urunk 1 Az emlitett folyóirat rendkivül hasznos történelmi és földrajzi adatokat foglal magában s ez adatok legnagyobb része oly vonzóan, élvezetesen és tanulságosan van feldolgozva az olvasó közönség számára, bogy e vállalatnál 4 kor. 80 fillér évi előfizetési ár mellett a szerkesztő sok kutatást, fáradságot és alapos képzettséget, valamint a kiadónak jelentékeny befektetést igénylő munkája nemcsak hogy anyagi haszonnal nem jár, hanem e munkájukkal oly hazafias áldozatot hoznak e vármegye közművelődésének oltárára, melyért — a már kivívott teljes erkölcsi elismerésen kivül — a minden oldalú támogatásra a legnagyobb mértékben érdemesek. — Megismerteti e folyóirat az olvasót Zemplén-vármegye fényes történeti múltjával oly részletesen, hogy az egyes mozzanatok, események leírásai nemcsak az ismeretterjesztésre alkalkalmasak, hanem magukkal ragadják a lelket, lángoló szeretetre gyújtják a sziveket az iránt a darab föld iránt, mely olyan nagy fiakat és honleányokat szült e hazának, a kik a hazaszeretet legragyogóbb mintaképéül szolgálnak az utókornak. — Ezek jól tudhatná és hogy azoknak nem nagyon telik kalácsra, azt is. De hát az már nagyon régen volt, mikor az ő kuvasza szedegette össze estefelé a haza hajtandó nyájat. Olyan régen, hogy nem is csoda, ha már elfelejtette. Mond a »manipuláns« még Nro : 4-5 — 6- ikat is, de ezek mind oda lyukadnak ki, hogy Paulik »őrmester ur« haragszik ezért, haragszik azért — — egyszóval ő mindig haragszik. Hogy ez igy van, volt és lesz : azt megérezte ,a még egy tót8 a mi Palkovits Gyurkánk is. Ez talán még jobban, mint a többi, mert butább volt a többinél. Hiába magyarázták nékie, hogy a világon a legegyszerűbb dolog az »ájcél- sritt* * — sehogyse vette be a gyomra. Még any- nyit se tanult meg, hogy mi a különbség a között, ha Kumarek »tizedes ur‘ azt mondja hogy : ájne ! — vagy azt hogy : cvéj! Maga a tizedes ur is, a ki különben a század legszelidebb »csillagos«-a volt, annyira dühbe jött, hogy csattanósan adta értésére, hogy mi a dráj! — vagyis a katonai tudás véghatára. Gyurka megértette ugyan, hogy ha a tizedes háromszor emeli fel a kezét: az' három pofon ; de azért még sem tudta az »ájcélsritt«-et. Minthogy Kumarek nem ért el eredményt, átvette a »szakaszvezető ur«. Ez sem mehetett többre, A mi Gyurkánk tehát most az »őrmester ur< karmai közé került. A nádpálca működött reggeltől »menázsi fuvás«-ig, de az éjne—eváj—dráj még sem ment. A szakaszgyakorlatnál pedig csak úgy himbálód- zott a Gyurka feje attól a sok pofontól, melylyel alapján mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy az „Adalékok“-at mint Zemplén-vármegye történelmi múltjának és földrajzi ismereteinek kincses házát, iskolai segédkönyvül a vármegyei állami és államilag segélyezett községi elemi, úgy szintén polgári iskolák és a sárospataki állami tanitóképezde könyvtárai számára beszereztetni, illetőleg elrendelni méltóztassék, hogy az emlitett folyóirat 4 kor. 80 fillér évi előfizetési ára a jelzett iskolák költségvetéseibe felvétessék. — Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletünk őszinte nyilvánítását. — Kelt S.-A.-Ujhely, 1900. évi augusztus 13-án. Feloszlott vizsgáló szakbizottság. Az 1871- évi XVIII. t. c. 74. és 75. §§-ai alapján a községjegyzői szakképesség megbirálására és jegyzői oklevelek kiadására 1873-ban feljogosított bizottság — mely ekként vármegyénk köz- igazgatási szervezetében huszonhét év folyásán át funkcionált, — a közigazgatási tanfolyamok nyitásáról gondoskodott 190Ö. évi XX. t. c. életbe lépése révén f. évi aug. 29-én, midőn utoljára még három jegyzőbojtárt — névszerint Gyarmathy Béla, Kemechey József és Lefkovics Mór segédjegyzőket képesítette, felvette a néhai nevet. — A 27 év alatt összesen képesített és jegyzői diplomával látott el 235 községi, illetve körjegyzőt. A Zemplén vármegye területén ma működő 92 jegyző közül négynek (Benyóvszky Ferenc, Csuka Miklós, Horváth János és Marikóvszky Bertalan) kivételével, kik annak idején a szak- vizsgálat letételétől felmentettek, a nyolcvannyolc jegyző ettől a vizsgáló bizottságtól nyerte szak- képesittetését. A jegyzők nyugdíjintézetének, per 5 írtjával — mert maga csak „köszönöm szé- penért“ fáradott — elég szépen jövedelmezett, mert 2350 koronát juttatott ez az intézmény. — Az első jegyző, ki vizsgálatot tett 1873 ban, Kretovics József, Ujhely városnak akkor egyik jeles képzettségű jegyzője volt (már régen elhalt) az utolsó a fentebb említettük Lefkovics Mór. Az utolsó ülésen — hogy a dolog histrikumáért felemlítsük — a vizsgáló bizottság, Dókus Gyula főjegyző elől- ülésével Barthos József főszolgabíró, Bereg- szászy István kir. s. tanfelügyelő Dongó Gy. Géza vm. főszámvevő, Fodor Jenő jegyzőegyesületi elnök, Mauks Endre kir. h. pénzügyigazgató, Mizsák István tiszti főügyész és Spillenberg Barna árvaszéki h. elnök, kérdező cenzorokból állott. A bizottsági jegyzői tisztet Bernáth Aladár vm. tb. jegyző töltötte be. — A bizottságot Ítéletében, hogy t i. képes-, avagv nem képes-e az illető jelölt a jegyzői teendők önálló ellátására, nem volt nagyon engedékeny, mit bizonyít az is, hogy gyakran volt eset, a mikor egy-egy jelöltet a vizsgálat ismétlésére utasított, egyet kétszer, egyet pláne háromszor és végképp visszautasított- — Most már őtet magát is, t. i. az avult intézményt, visszautasította a haladó idő — és a megalkuvást nem tűrő kor szelleme magát az intézményt is a történet sírjába fektette. Immár az ő négy napos hantjának fejfáján is ott borong a felírás: fűit 1 Állandó választmányi ülés. A t. vármegye közigazgatási, árva- és gyámhatósági bevételeiről és kiadásairól 1901 évre szerkeszhol az egyik, hol a másik jóakaró felebbvaló ura megtisztelte. A »százados ur« a ki naponta látta a Gyurka kipirult arcát, hallotta az őrmester fe hőket kergető káromkodását, végre megsokallotta a dolgot s egy napon igy szólott Paulikhoz : »Azt a marhát elküldjük a kürtös iskolába« — — — Paulik háromszor is tisztelgett, mutatni akarván, hogy ez az üdvös intézkedés az ő helyeslését is megnyerte és hogy ő is örül annak. Igen ám, de nem örült a zászlóalj kürtös, a mikor megtudta, hogy a negyedik századból Gyurkát küldik a kürtösök közé. Hogy is tanítson ő egy ilyen hígvelejű embert kürtszóra, a ki azt se tudja, melyik a jobb, melyik a balkeze. No de a parancs — az parancs. Gyurkát be kellett avatni a trombitálás titkaiba. Két hétig gyakorolta a mi tótunk az »a ki nem lép egyszerre« marsot és egy este oly szépen fújta el a század-szobában, hogy az ott lévő Paulik őrmester megfeledkezett az előirt felebbvalói büszkeségről és megveregette a vállát, mondván dicsérettel: »Nini! — haszen : te nem is vagy olyan nagy marha !« . . . Később már az »extramars<-ot is tudta és ezt olyan jól, hogy megtörtént az a ritka csoda, hogy maga az ezredes ur is azt mondta rá: »Jól van!« ez pedig már nagy dolog, mert ez nagy ur, igen nagy ur »ennél nagyobb már csak az úristen.« Gyurka legalább igy tudta. És igy »avanzsirozott« ő kelme fokról fokra, mindig feljebb és feljebb a tisztességben, a mig egy napon Gyurka elfelejtett mindent: lépésmar- sot — extramarsot — ébresztőt — takaródét. tett költség-előirányzatnak, s az ezzel kapcsolatos ügyeknek tárgyalása végett a folyó évi szeptember hó 5. (ötödikének) d. e. 9 órájára a vármegyeháza kis tanácskozó-termében választmányi ülés lesz, melyre a tagok már meghivattak. Közpénztáraink legutóbb a f. évi aug. hó 27-én megvizsgáltatván, legteljesebb rendben találtattak. A közigazgatási bizottság legközelébbi rendes havi ülését szept. hó 12-én (tizenkettedikén) d e. 9 órakor tartja. Munkásközvetitők. Maros-Tordavárme- gye alispánjának átirata alapján tudatjuk, hogy azon vármegye területén törvényhatósági mun- kásközvetitő megbízottul Pokorny Géza vármegyei iktató jelöltetett ki, — Kecskemét város tanácsának értesítése szerint pedig törvényhatósági munkásközvetitőül Füvessy Imre városi rendőrkapitány, helyetteséül pedig Ivicz István tb. rendőrkapitány bízatott meg. Hírek a nagyvilágból. Károly román király Ischlben meglátogatta királyunk őfelségét. A látogatásnak tanúja volt Goluchovszky külügyminister is. A román király látogatását a rendkivül feszült viszonynyal hozzák kapcsolatba, mely Románia és Bulgária közt a háború kitörésével fenyeget. Abdul Hamid török szultán uralkodásának betöltött 25-ik évét tegnap ünnepelte. Az európai nagyhatalmasságok, úgyszintén az európai Törökországgal szomszédos iBalkán-államok képviseltették magukat apadisah örömünnepén. Umberto király gyilkosát, Bresci anarkis- tát, életfogytig tartó nehéz gályarabságra Ítélte az olasz esküdtbiróság. Déláfrikában burok és ángolok négy napig tartott igen véres csatát vívtak Botha bur és Roberts angol fővezérlete alatt A harcvonal, mint Roberts sürgönyzi, 30 ángol mértföldre terjedt, s az ütközet eldöntetlen maradt. A buroknak egyik igen mozgékony tábornoka, Olivier, négy fiával együtt, ángol fogságba esett. Botha visszavonult, Roberts nem üldözte. A harcban állott burok száma 20,000 ember volt. Kínából a békekötés hírével szárnyaló galambok érkeznek. Oroszország is, az amerikai Egyesült Államok is, a mellett ütik a vasat, hogy a szövetséges csapatok Pekingben céljukat elérték a nagykövetek kiszabadításával, következésképp fogadják el a béke olajágát, melyet Li-Hung-Csang kinai alkirály nyújt feléjük. A bökkenő csak az a dologban hogy Pekingben, honnan a császár ösmeretlen helyre elmenekült, nincs meghatalmazott kormány, kivel a békességről tárgyalni lehessen; a másik az: ki áll jót azért, hogy az európaiak és keresztények lemészárlása többé ismétlődni nem fog? A pestis fellépett Londonban, a mi ott óriási rémületet okozott. Semmit, de semmit sem tudott többé, csak a tót baka szomorú dalát. * Hát hogy ez mint történt és hogy esett meg, annak szomorú meséje a következő : Olykor-olykor s kivált estende, mikor szivét elfogta a bubánat, kezébe vette Gyurka a kürtjét és eltrombitálta rajta a hazavágyó tót baka nótáját, hogy a’szongya : Gyere értem édes anyám, kérjed vissza fiadat, Meghasad a szive néki, ha még soká itt marad . . . Ezt a dalt olyan keservesen, olyan szivre- pesztően adta tovább a kürtje, hogy nem egy bajtársának futott végig a köny az arcán, a legtöbbször sirt még maga a kürt is. Fájt, nagyon fájt Gyurkának a kaszárnya négy fala. Bántotta a szive, még jobban a hazajáró gondolata. Ezek a hazajáró gondolatok szöktek el tőle gyakran s mindannyiszor magukkal vitték eszét is oda, a hol az ő Mártája lakik . . . Oda abba a völgybe el, a melynek minden fűszála egy-egy régi ösmerős, a terebélyes erdő minden fája egy- egy régi jó barát. Oda, a hol oly sokszor búcsúzott az ő furulyája a lenyugvó naptól s üdvözölte reggel az első napsugárt. Ott barangoltak az ő gondolatai akkor is, mikor a marsot, mikor az extramarsot, mikor a tót baka nótáját fújta. Azért fújta pedig mindezt oly szépen, mert azt hitte, hogy elhallatszik odáig, a Mártáék házáig, s ottan »0« megérti az üzenetet, hogy: »Ne búsuljatok — eljövök nemsokára közibétek.* Küldött ugyan üzenetet néha posta utján is. Nem maga irta a levelet, nem is_maga olvasta a
