Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-09-02 / 35. szám
tásunk is, mivel elemi oktatás-rendszerünk nem meríti ki azokat az elemi ismereteket, a mikre okvetetlenül szüksége van az ifjúnak, ki kézműves vagy földmives pályára lép. Helyeselni tudjuk különben a közoktatásügyi kormánynak azt az intézkedését, hogy minél több gazdasági ipari és kereskedői ismereteket akar nyújtani az elemi iskolákban és hogy az elemi iskolák 5. és 6-ik osztályának elvégzését el nem engedi, hanem kényszeríti a szülőket arra hogy gyermekeik hat évig járjanak iskolába. Helyes és célirányos kultúrpolitika az, a mi az illetők állása szükségleteinek minden tekintetben megfelel. Ettől a végcéltól azonban még messze vagyunk. Sokat tettünk, az igaz, de még több van hátra. Ezután ne csak a kirakatoknak dolgozzunk !* Kereskedelmünk és iparunk érdekében. — Három közlemény. — II. Szakipariskoláink felállításával párhuzamosan emelkednek hazánkban évről-évre újabbnál újabb óriási gyárak is, a melyeknek keletkezését az állam különböző kedvezményekkel igyekszik előmozdítani, azonban — sajnos — a megadott állami kedvezmények legtöbbször nem elegendő biztosítékok s tényezők a felállított gyáraknak exisztenciájára. Hazánkban a fenálló legtöbb iparvállalat a magas munkabér-viszonyoknak esik áldozatul; ezen nyomasztó körülménynyel nagyon kevés gyár, vagy vállalat képes megbirkózni. Rendesen egy-egy közbejött rósz termő év, a mely általános drágulást idéz elő — főképp élelmi cikkekben — srófolja fel a munkabért, mely aztán állandóan megmarad s eltekintve a gyáraknak ily körülmények között keletkezett nagyobb részétől, munkásainkat a béremelés szintén nem kárpótolja jóformán semmit sem, mert az ily- képpen beállott drágább időszakok alatt egy napi munkabérét egy 4—5 tagból álló munkás csa Iád tisztán csak kenyérre kénytelen kiadni, a melynek ára oly magas, hogy azonkívül sem lakásra, sem ruházatra többé nem telik. Szomorú helyzet ez a gyárak s iparvállalatok tulajdonosaira, de meg a mezőgazdaság minden ágára nézve, főképp szegény törekvő szorgalmas derék munkásainkra s ezen természetesen nem segíthetnek sem egyik, sem a másik részről. Az ilyen körülmények szülik a munkásoknak elkeseredését, elégedetlenséget és a szociálizmust a legnagyobb mértékben, mely • Székely Sámuel lapjából, a Bpesten jelenő »Politikai Hetiszemlé“-böl vettük át, mint olyan cikkelyt, mely aktualitásán kívül a közgondolkozást is híven jellemzi. A »Pol. Hetiszemle“ most jár VII. évfolyamában, s megjelenik minden vasárnap s bpesti lapkollógái közül épp avval tűnik ki, hogy a közkórdóseket ülozotiai magaslatról fejtegeti s a kritika szemüvegén keresztül vizsgálja. Épp ennek köszöni az előkelő olvasóközöhsóg állandó érdeklődését. Elöllzetése a rovatokban is gazdag heti lapnak, egész évre : 20 kor. Szerk. utcájának minden házába az ablakok fényesen világitvák; különös figyelmet gerjesztett a megyeház és templom közötti téren, a frárícia háború alatt Győrnél elesett zemplénieknek emlékére állított oszlop, mely sűrűén bé volt rakva métsekkel, de a melyek, bár hányszor meg gyujtattak, ismét meg ismét ki aludtak. E jelenség több magyarázatokra nyújtott alkalmat; a többi között az ezen iliuminatiót rendezett Újhelyi Szolga Bírónak Papp Ferencnek (ki a forradalom alatt még gyűléseket is tartott) meg- bukása is jósoltatott, mi később meg is történt. — Et quidem merítő! Ferenc József császárnak rendjét Zemplénbe egyedül Vitéz Vince helybeli plébános és megyei fő Esperest volt később szerencsés megnyerni. A forradalom, mely sírunkat, valjuk meg őszintén, örökre megásta* a sajtószabadságot, mint a constitutionalis életnek egyik elementu- mát, mint tudjuk, bő mértékbe vette használatába. A hírlapok egyre-másra szaporodtak, ezek közül azonban kettő volt olyan, mely már magának a forradalmi kormánynak figyelmét bő mértékben vonta magára. Az egyik „Martius 15-ike“ Pál fi Albert által ki adva, a másik a Stánosics által szerkesztett „Néplap.“ Az első sok élcet irt, a másik vastag communisticus irányú; az elsőt a forradalmi kormány eltiltotta, redactorát perbe fogta, a másik megutáltatva megbukott. A „Közlöny“ hivatalos lap, a napi rendeleteket közlötte, felhívásokat intézett a néphez, * Akkor igy hitték. Hál’istennek: nem ngy volt felettünk elvégezve. Szerk. hasonló körülmények behatása folytán aztán átszáll, átragad a gazdasági munkásokra is. Az állam képes csakis e bajokon alaposan segíteni, még pedig törvényhozási utón. Mondja ki a törvényhozás azt s iktassa be törvénybe hogy az egész ország területén elrendeli a közsütődék felállítását. Ez a törvény fogja aztán kötelezni a városokat, nagy- és kisközségeket egyaránt arra, hogy a szegényebb sorsú lakosság, főleg a gazdasági és ipari munkásosztály részére oly közsütődéket állítson fel, a hol azok tisztán előállítási árban vásárolhatnák be kenyérszükségleteiket. Az ily köz-sütődék számára szállított liszt a legmesszebbmenő szállítási kedvezményben részesitessók az államvasutak és szállítási vállalatok részéről. Ha pedig valamely gyár, vagy iparvállalat valamely város, vagy községtől távol eső helyen állittatik fel, akkor azon gyár, vagy iparvállalat köteleztessék a munkásai számára munkás sütődét s élelmezési kantint felállítani, a hol a munkások élelmiszükségleteiket beszerzési árban kapják. Az államra nézve aztán teljesen indiferens lesz azon körülmény, váljon a városok, vagy községek házilag fogják azokat kezelni, vagy pedig árlejtés utján fogják a köz-sütődéket kiadni. A fődolog az, hogy szegényebb gazdálkodóink s munkásaink olcsón jussanak jó és tápláló kenyérhez, mert a kenyér lévén a munkásnépnek a főtáplálóka, ha ezt jutányosán beszerezte, akkor neki egyébre is telni fog s ezáltal a munkások helyzete is javulni fog s ezen javulás ki fog általánosságban terjedni a gyáriparra, a közgazdaság minden ágára s igy az egész kereskedelemre is s előfogja mozdítani az alsóbb osztály vagyonosodását s az általános állami jólétet. Ezek után a községek és városokon van a sor, hogy az állami adókedvezmények lejárta után az ipar és gyárválláJatokat hosszabb ideig tartó községi pótadó kedvezményekben részesítsék, mert csakis igy fognak alkalmat nyújtani az ipar és kereskedelmi vállalatok fenál- lása és fejlesztésére. Hogy azután az ipari és kereskedelmi .érdekek általánosságban véve meg legyenek óva, állítsa fel a kereskedelmi minister mihamarább minden vármegye területen a kereskedelmi és iparfelügyelőségeket — nem tisztán iparfelügyelő címmel — s ezek legyenek hivatva őrködni kerületük, vagy megyéjük ipara és kereskedelme érdekében s a hol a szükség úgy kívánná fejleszteni, akár a kis-, vagy a gyáripart. Az iparfelügyelői intézmény ma, a mostani formájában, nem telei meg teljesen a mai kor igényeinek. Olyan önálló intézménynyé kell azokat átalakítani, melyek nem csupán országos, de legfőképpen helyi érdekeket képviseljenek s hatáskörük tisztán egyes vármegyék, vagy nagyobb városok területeire szoritkozzék, hogy az ott előforduló ipar és kereskedelmi mizériáknak gyökeres orvosolhatására kompetens intézmény legyen, mely ösmerős a helyi viszonyokkal és érdekekkel s éppen ezáltal volna képes igazi ipari kereskedelmi érdekeket szolgálni. A mostani kerületi iparfelügyelőségek több vármegyét öleinek fel, illetőleg 6—10 vármegye van egy- egy kerületbe beosztva, tehát oly nagy területekkel, hogy képtelenek azoknak igazi ipari érdekeit teljesen felölelni s fejleszteni. jelentést a hazának az ütközetek eredményéről, tudatta a katonai előléptetéseket, feltárta a terveket, melyek a haza ellen koholtattaknak mondattak sat. E lapoknak elkobzása a cs. k. kormány helyre állításával szinte a teendők közzé tartozott ; ezeknek bé adása szigorúan parancsoltatott, és az ebbéli eljárásnál leghívebb de legkíméletlenebb maga tartást tanúsított Papp Ferenc, kit a cs. k. kormány később hivatalnokai közül idő közbe elhajtott és ki csúfosan megbukott. A Megyei Cassinó könyvtárát szinte ő kutatta fel, s abba conservált újság lapokat mint győzedelem jeleit mutatta be. (Folytatjuk.) Falkovits Gyurka. (Igaz történet a katonaéletből.) — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Irta: Polgár Sándor. Paulik őrmester átolvasta az ezred-parancsot, haragosan toppantott a lábával és igy szólt: »Hogy az ördög vinné el — — még egy tót.“ A mellette álló Baláskovíts szakaszvezető, látva előjárója haragos arcát, maga is neki sötétedett. Tekintete olyan lett, mint az „ezredes űré« szokott lenni, mikor a »tábornok ur« laktanyaszemlét tart. A negyedik század legénysége régi idő óta bocskoros újoncokból van összeállítva, a kik Paulik őrmester ur keze alatt ösmerik meg a A kerületi „ipari és kereskedelmi felügyelőségek“ azután egy Budapesten lelállitandó főfelügyelőségnek volnának alárendelve s egymással összefüggésben képeznének egy óriásilag nagy és szép intézményt. A kerületi ipar és kereskedelmi felügyelőségek tehát nemcsak már meglevő gyár- és ipartelepek kellő felügyeletét gyakorolnák, de egyszersmind a munkaközvetítés magasztos hivatását is gyarkorlatilag kiterjesztenék, meghonosítanák kerületeikben, illetőleg azzal foglalkoznának állandóan. Ez által óriási szolgálatot teljesítenének, a mi rövidesen nagy hasznára válna a mezőgazdaságnak, az iparnak és kereskedelemnek egyaránt s a mellett a munkakeresők és munkások érdekeit is kellőképpen biztosítanák. Az állam ez esetben úgynevezett portómentes munkás-levelezőlapokat hozna forgalomba, a melyek előállítási árban volnának minden postahivatalnál, vagy községi elöljáróságoknál kaphatók s azokat tisztán oda lehessen felhasználni, hova a munkaközvetítő hivatal az illetőt munkába utalja, esetleg az ipar és kereskedelmi felügyelőségekhez, vagy iparvállalatokhoz s viszont ezektől a munkásokhoz címezve, a melyekre az ajánlkozáson kívül mást írni nem volna szabad. Ily munkás levelezőlapok aztán lelkiismeretesen lehetőleg a többi levelekkel egyidőben a megérkezés napján kézbesitetnénck. Az ipar és kereskedelmi felügyelőségek által munkába utasított munkás aztán bármely reggeli, vagy esteli vonattal, ha egymagában útazik is a munkaadó állomására, munkásjegy- gyel utazhassák, épp úgy lakhelyére és vissza is. Budapesten állította fel fenkölt szellemű kereskedelmi ministerünk az első munkaközvetítő intézetet, melyet nagy apparátussal, nagy költséggel nagy palotában tartanak fenn. Mily szép, mily gyönyörű intézmény! Mily szép intenció vezette a ministert akkor, a mikor azt az intézetet tervezte, felállította I Mily szép és nagy reményeket fűztek annak az intézetnek a jövő- jéhez. Szép jövőt jósol mindenki ez intézménynek s egykor óriási apparátussal fognak azokban dolgozni, de csak akkor, ha azt a gyakorlati életnek megfelelően praktikusabban fogják szervezni. Budapest ma már igen nagy kiterjedésű város, körül-belül háromnegyedmilliónyi lakossal s ha hozzá számítjuk a körülötte elterülő gyártelepeket, falvakat, akkor körül-belül egy millió lakosnak s ezek között körül-belül 250.000— 300,000 munkásnak igényeit kell, hogy az a budapesti munkaközvetitő intézet kielégítse. S mit tapasztalunk ? — Azt, hogy a 250.000— 300,000 munkás közül évente legfülebb 12—16,000 munkást közvetít a budapesti mun- káskőzvetitő intézet, tehát a munkásoknak 3—5°/o-át, Tehát a számokkal igazoló adatok egész világosan elénk tárják a budapesti munkásköz- vetitő intézetnek helyzetét, melyből napnál világosabban konstatálhatjuk, hogy a munkások csakis a végső esetben keresik fel az intézetet s a meglevő munkás lakosságnak csupán három, vagy legföllebb öt százaléka nyer a munkás- közvetitő utján elhelyezést! S ha a jóságos kereskedelemügyi minister néha meglátogatja az intézetet, akkor is a munkások megabcugolják, a helyett, hogy megéljeneznék, mert nincsen, a magyarok istenének sujtoló kezét - egy nádpálca képében. Az is igaz, hogy a század legénységének egyhangú véleménye az, hogy mikor az úristen megteremtette az ördögöt, okvetetlenül valami Paulik állott neki formát. Roszabb a rosznál. Ormesterebb a legszigorúbb őrmesternél. Ha fogait csikorgatja, vagy sipkáját térdén találja fejére tenni, még a szobák falai is reszketnek ; mert ilyenkor csak úgy repülnek a levegőben a »hat óra vas«-ak és a legkisebb szél olyan vihart hozhat, hogy az őrparancsnoknak egyéb dolga sem lesz, mint a közös »fogdá«-t nyitogatni a negyedik század legénysége számára. Az »őrmester ur« különösen a felvidékt bocskoros atyafira haragszik. Hogy miért: azt a század rég itt felejtett »manipuláns“-a ekkép adja elő. Paulik haragszik a tót zatyafira azért, mert: Nro 1 : ezek a bocskoros legények nagyon hasonlítanak egy Paulik nevezetű regrutára, a ki szintén bocskorral a lábán jelent meg a kaszárnyában, mikor rátették a szögös bakancsot. Erre az időre pedig nem nagyon szeret visszagondolni a sárga stráflis »szolgálatvezető ur.« — Haragszik: Nro 2: azért, mert ezek oly szegények, mint a kaszárnya udvarán felállított jelzőoszlop. Annak sincs pénze — ezeknek sines. Egy fillér nélkül vonulnak be. Hát miből éljen a szegény »zupás« ha az »újonc sorvány« sem hoz a konyhára valamit. Nro 3: mert az ilyen tót zatyafit sohse keresi a csomagos postaalkalmazott, mintha ott soh’se volna ünnep, soh’se sütnének kalácsot a hegyek között. — Pedig hogy hány ünnep van ott, azt nagyon Folytatá,» az I. mellékleten.
