Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-22 / 29. szám
29. (2065.) Harmincegyedik évfolyam. Sátoralja-Ujhely, 1900. július 22. ELŐFIZETÉS ARA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttórben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. 2EMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. megjelenik jsa: i ed e int s -r üst ^ HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Magyarország, mint nagyhatalom. Irta: Sassi Nagy Lajos. „Az első földbirtok-reform Magyarországot szabaddá tette, a második nagygyá fogja tenni*. (Folyt, és vége.) Adjanak a magyar népnek elegendő földbirtokot, ahol megélhessen, szaporodhassál^ s az idegen ajkúak fölé terjeszkedhessék, hogy az alföldi, dunántúli és erdélyi magyarság egymást elérve, összefüggő, hatalmas egészet alkosson. Ez esetben a beune rejlő kiváló faji tulajdonságok duzzadó erővel kibontakozhatnak. Akadályozzák meg a nagyfokú gyermekhalandóságot, azaz országosan és társadalmi utón javítsák a közegészségügyet, Állítson az állam magyqr vidékeken mennél több állami iskolát, különféle közművelödő egyesületeket, intézményeket, hogy fajunk szellemi felsőbbsége megkönnyítse s természetes útra terelje a magyarositást. Mert nem az idegen ajkúak dédelgetése, palotaszerü állami iskolái, hanem a müveit, iskolázott és jómódú magyarságfogja megvalósítani a magyar állam eszméjét. Kezdjék meg az egész nemzet támogatásával a helyes irányú telepítést sürgősen és nagy tőkével. Teremtsenek uj középosztályt és pedig középbirtokos osztályt s tisztességes fizetésű tisztviselöséyet. Az alsó papságot és tanítókat díjazzák állásukhoz s fontosságukhoz mérten. Karolják föl állami és társadalmi utón az ipart és kereskedelmet. Középosztályunk megmentése céljából reformálják meg a társadalmat, szüntessék meg a szennyes versenyt s a szellemi prole- társágot. E reformok után a többi bajok: kivándorlás, szociálizmus, az általános elégedetlenség, a nemzetiségi ügy stb. önmaguktól megszűnnek, mert gyökerükben támadhatnak meg. Ez esetben a magyar parasztság olyan fejlődésre s nemzetnövelő terjeszkedésre képes, a minőre a világ egyetlen parasztsága sem. Hogy azonban mindez bekövetkezzék, szükséges a nagybirtok megoszlása, a középbirtok növekedése és a parasztbirtok terjeszkedése ; e nélkül Magyarország politikai, társadalmi s gazdasági problémája meg nem oldható. A probléma megfejtésére Beksics az értékkicserélest ajánlja; vagyis azt akarja, hogy a magyar paraszt az állam és a társadalom támogatása mellett az Alföldön, a Dunántúl és Erdélyben szántóföldet kapjon a nagy latifundiumokból és hitbizo- mányokból, ezek pedig cserébeu a felföldön és az erdélyi hegyes vidékeken nyerjenek illő területeket. így a magyarság megerősítése biztos volna, s a csere a nagybirtoknak sem ártana, mert a magyarság a szántóföldekért vagy illő vételárt fizetne; vagy, mint örökbérletekért, jó haszonbért biztosítana. Evvel kapcsolatosan a telepítésekről a következőket mondja : A telepes földjének törlesztő járuléka olcsó legyen. A telepítéseknél ügyelni kell az alkalmas telepekre s arra, hogy ki-ki előbbeni lakóhelyéhez hasonló természetű vidékre jusson (a székely pl. csakis Erdélyben telepítendő) alkalmazni kell minta-telepeket stb. A parcellázás is ajánlatos és pedig nem pusztán társadalmi s népesedési, hanem gazdasági szempontból is, mert a föld igy jobban értékesíthető. Nagyuraiuk pl. a parasztság elszaporodásának köszönik, hogy vagyonuk az újabb évtizedek alatt megkétszereződött. A parcellázás ugyanis nemcsak a lakosságot, hanem a termést is növeli. Ez esetben pedig Magyarország a 0—700 millió forintos költségvetést is megbirja. Ez a második földbirtokreform vagy békés utón létesül, vagy harc révén. Beksics azonban az elsőt lehetőnek véli. Szerinte pl. a Felföldön és Erdélyben az összes községi s lehetőségig a közbirtokossági erdőket eladhatnák az értékkicserélés miatt s a jogosultak járadékkal kártalaníthatok. E mellett a hazafias arisztokráciára és főpapságra is számit. „A régi kipróbált hazaszeretet Magyarországon eltolhatja a hitbizományokat a felföldre. Arisztokráciánk e művelet által nemcsak nem veszt, hanem nyer. Az Alföldön és Dunántúl parcelláz, a Felföldön és Erdélyben hitbizo- máuyokat létesít. Sőt a hitbizományok nagy része, az a rész, mely most is erdő- gazdaságon nyugszik, nem mozdul ki helyéről. Természetes, hogy egyszersmind a családi és történeti emlékek kegyeletes kímélésben részesülnek. Egészben véve félmilliárd értékű földbirtok kicseréléséről vau szó, mert körülbelül csak ennyi hit- bizományuak kell átköltözköduie. Tehát csak félmilliárd vágyonkicseréléstől függ a nemzet jövője. Eráncziaország 5 milliárddal váltotta meg egy szerencsétlen háború következményeit. Ez esetben a magyar nemzet jövője csak megér egy félmil- liárdot!-1 Szó sincs róla, Beksicsnek, amit e művében mond, mindenben igaza van. Nem túloz sehol. Ott sem a hol sötét, ott sem, ahol világos színeket basznál. A ki ismeri e haza földjét, életét, faji tulajdonságait, TÁ3R.CA. Leszállt a nap ... Leszállt a nap: s bús éj szállt a világra, Sötét bánat éje lelkem világa . . . Lelkem nyomja, tépi, dúlja a bánat, Barna kis lány, hűtlen kis lány, utánad. Szerettelek: szivből, forrón, igazán, Ügy szeretni senki sem fog, szép leány! Hajh! de a sors mostohán bánt én velem: S hűtlen lettél hozzám, rózsám, hűtelen. Napom voltál — s hogy elhagytál kedvesem: Bánat éje borong az én lelkemen. (Eperjes.) Kerekes Pál. Egy város utazása Európa felé. — A »Zemplén* eredeti tárcája. — Úgy elnézzük, mint lesz bimbóból a virág. Oly örömmel várjuk a gyermek első lépése után szellemének első működését is. A mit ezeknél kicsiben szemlélünk, az tanulni, kutatni vágyó szemünket az országok, népek és városok egymáshoz való való viszonyában is érdekli: a fejlődés processzusa. Nekem legalább mindég örömem telik abban, ha látom, hogy két ember sajat városa becsületének érdekében — összevész. És rettenetes párviadalt vívnak ők: Debreczen és Szabadka, Kassa és Miskolcz, Pécs es Kolozsvár, N.-Kőrös és Kecskemét. Jól van ez igy. Van életerejük, van min összeveszniük. Ha pedig a déli Kárpátok bércein túl nézünk körül, ott még érdekesebb képét fogjuk találni a fejlődés e processzusának. A mi városaink — bál’ istennek — már szinpompában ragyogó lepkék, melyek elhagyták a gumót. Nem igy Romániában. Ott sok város van még gumóban és nem tudjuk, milyen lesz az a kipattanó lepke ?! Elvezettel néztem egy ily fejlődő szép gumót : Brnilát. Határváros Nyugat és Kelet között. E kettőnek ölelkező sajátságai teszik érdekessé. 47,000-nyi lakosainak kisebbik felét törökök, örmények, görögök és oroszok teszik, nagyobbik fele románokból és nyugati Európa valamennyi országából bevándorolt kereskedőkből áll. Az Al-Duna termékeny balpartjának sikságán fekszik; semmi halom a közelben, csak messziről fehérlenek a Dobrudzsa fantasztikusan tovahúzódó szikla-hegyei. A város építése meglepően szabályos. Nyitott legyező alakú az, a Duna partjáról kiinduló és oda visszatérő fél-körü utcákkal. Középen keresztben metszi ez utcákat a Galea Regala, a főutca. Leghatásosabb utcája azonban mindenesetre a Bulevardul Carol I. „Unter der Linden“ keleti mezben. Közepén kényelmes, árnyas sétatér kanyarog a Dunától a Dunáig, két oldalt kövezett kocsi ut. De a mi a nyugati ember szemében majdnem egyedül való dísze egy szép bulvárnak, az égbenyuió palotasorok: azt Braila első utcáján, s átaljában az egész városban, hiába keresnők. Igénytelen, ronda házikók határolják a bulvárt, csak itt-ott nyújtogatja nyakát nagy szégyenlősen egy-két egyemeletes ház. Csakis az arisztokrata-negyedben láttam szép és hatásos épületeket, de ezek is földszintesek, villa- szerüek. Ennek oka egyrészt a gyakori földrengésekben rejlik, melyek Brailát különösen őszkor nap-nap mellett meglátogatják, másrészt pedig abban, hogy az egész város pincékkel és sikátorokkal van alá ásva. Egynémely háznak a pincéje elvisz a harmadik, negyedik utcába is, ott is csak azért van vége, mert folytatása be van falazva. Ez a török világból származó földalatti labirintusz bizony bajosan tűrné hátán a 3—4 emeletes palotákat. A kicsi házak, a számtalan fezes alak, a színes szíjakkal felsallangozott, őrüietesen vágtató teherhordó egylovas fogatok, szinte azt hitetik el velünk, hogy nem is Európában, hanem a messze Kelet szívében vagyunk. Egyrészt e benyomást növeli, de másrészt tanúságot tesz a szép városnak Nyugat iránt érzett szerelméről Braila utcai életének „ensemble“-je. A Galea Regalán sétálunk. Az európai komfórral és díszszei berendezett Casa-Ralli utcai, nyiit kávébáz előtt az eleganciától és ékszerektől tündöklő publikum férfiai pilzeni sört, fagylaltot, olajbogyót, preparált kicsi tengeri halat (tizi) élveznek: közöttük hat darab piszkos falusi parasztlegóny izzad, kik egy szál duda óbégatása mellett rogyásig járják a serbát. Az utcán végig az intelligencia „créme de créine“-jé- nek hölgyei tartják a korzójukat. Feltűnő, hamisítatlan secesszionisztikus toaletek, Párizsban preparált rózsás arcszin, hangos — csakis franciául folytatott — beszéd: ez jellemzi a braillai milliomos osztály hölgytagjait. Csengő kacajukba belevegyül az utcai nagy- kereskedők rikoltása. Széles és lapos kosaraikat vállukon cepelve, az egyik zöldséget ordít, a másik melankolikusan elnyújtja: „Mere mere!“ (almák.) Az utca másik végéről megfelel rá A Zemplén mai száma tiz oldal. *^1
