Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-22 / 29. szám
mindenben igazat ad neki. Ha nem sietünk a cselekvéssel, elvesztünk. Igaz az is, hogy az egész kormánynak, minden szakminis- ternek és az egész nemzetnek részt kell vennie e nagy munkában. A kormány részéről Wlassics, Darányi és Hegedűs már meg is kezdték az előkészületeket. „Wlassics pl. egyenesen helyreigazi- tóttá a régi tévedéseket és nemcsak jeles elődei, hanem az egész magyar kultúrpolitika tévedett/4 Darányi pedig csak nem rég hívta össze a telepítő-bizottságot, mely a teendőkben végképp megállapodott, elfogadván egészben véve a Darányi és Beksics javaslatát. E bizottságban Károlyi Sándor gróf a főbb dolgokban szintén egyetértett a bizottsággal, a mi annyit jelent, hogy arisztokráciánk vezető része nem gördít akadályt az értékkicserélés elé. Örvendetes jelenség, hogy a Csanádi püspök, a kalocsai érsek, s egy pár hazafias főur már is telepit és parcelláz. A nagyobb baj az, hogy nálunk az államnak még ilyen országos ügyekre, befektetésekre nincs elegendő pénze. Az első mindig a hadsereg, ez pedig évről- évre több-több milliót nyel el. Most is előbb emelték a katonatisztek fizetését, mint a tisztviselőkét, holott Ausztriában megfordítva cselekedtek. Pedig addig szó sem lehet nemzeti államról, még kevésbé magyar nagyhatalomról, mig az adózó polgárok terhein nem könnyitenek, mig a vagyonosodást minden téren nem biztosítják s főképp mig a tisztviselők, tanítók, tanárok fizetésügyét nem rendezik, legalább is úgy, mint Ausztriában. Baj az is, hogy az ilyen szép eszmék után a hazafias fölbuzdulás még mindig szalmaláng. (íme, még a vidéki sajtó sem méltatta e fő főeszméket kellő módon és kellő mértékben!) Mindezeken csak úgy lehet segíteni, ha a fönti nagyszerű eszméket állandóan napirenden tartjuk, ha mindnyájan részt követelünk a nagy nemzeti munkából. Tűz, szakadatlan tűz kell ahhoz, hogy a hagyományos szalraaláng belekapjon a lusta, tömött hasábokba . . . A minden fontos tényezőre kiterjedő könyvekből még csupán az uj középosztályt említem meg. kollégája: „Peste, peste 1“ (halak.) A mig nem voltam a román nyelv titkaiba beavatva, majd azt hittem, hogy magyarul kérdik egymástól, Pestre menjenek-e? Szén, mész, régi vasak, hűsítő italok, tű, kalap, cérna „füge, pálma és sok déli gyümölcs“ található e jótorku vándorkereskedők kosarában. Ha ezek kiabálnak, nem tor- koltatják ám le magukat a koldusok sem, kik uton-utfélen gubbaszkodnak és a harmadik utcáig is elüldözik az embert: „Báni, Domnule, báni!“ Ezüstös szerszámú, gummikerekes fogatáról ép most száll le Braila egyik dúsgazdag gabnakereskedője. De gyorsan odébb áll, mert a ház előtt csibét süt a korcsmáros nyárson; ennek fojtó füstje a közelben tűrhetetlen, de érezhető az egész utcán. Gründlich, sittlich. Ez a belváros. Itt mégis Nyugat dominál, a külvárosokban azonban Kelet az úr. Brailában időzésem alatt oly sportot gyakoroltam egy ideig, mely banálisnak tűnhet ugyan fel, de alapjában érdekes népismereti adatokra vezet. Számoltam utcahosszat — a korcsmákat. A strada Clarasilor vitte fel legtöbbre : 67 érdemleges korcsmával dicsekszik ez az utca! Ha már most, nem számítva a mellékutcákat, csak a hét főbb utcára 50 átlagos korcsmát teszünk, igy is egy lélekre tizennégy korcsma esik. Sapienti stb. Ez a külváros jellege: korcsma, korcsma hátán, Mindenik telve, mindenik magán viseli patriotizmusát. A görög korcsmáros egész kapuját, kerítését fehér-kékre mázolja be; a román a kapufélfán hagyja elrongyolódni kék-sárga-pi- ros zászlaját. A török teaházakat rondaságukról könnyű fölismerni, Belsejük ép ily jellegzetes. Ott az egyik görög korcsmában négy-öt görög veszekedik; innen jó lesz pusztulni, mert azonnal a székekre kerül a sor. „Dehogy“ — mondja kísérőm — „az időről beszélgetnek.“ Hangos, Jieves beszédjéről és a kezében forgatott borosErre nézve a szerző közép- bérlőosztály létesítését javasolja oly módon, hogy az egyházi javakat, közalapítványokat s oly kisebb-nagyobb birtok-testeket, a melyek bár egyházi javak statisztikájában még nem fordulnak elő, örök bérlet alakjában, bizonyos kérlő családoknak juttassanak. Ily módon — mivel 3 millió holdról van szó, — mintegy 3000 uj középbirtokos családot lehetne teremteni. íme, ezek a Beksics eszméi főbb pontokban, dióhéjba szorítva, melyeket évekkel ezelőtt hangoztatott mint képviselő és újságíró s melyeket rendszerbe róva könyvalakban is elmond, hogy segítségére legyen a vezetőkuek a magyar állameszme megvalósításában. „A kép44 — mondja a derék szerző — „ekkor ez lenne : az Alföldön és Dunántúl terjeszkedő magyar parasztság volna, mely hatalmasan megnövelné fajunkat és nemzeti erőnket; a nemzetiségi vidékeken kötött birtok és bérlő parasztság, mely politikailag és társadalmilag a nagybirtoktól függene. Lehet-e a nemzetiségi kérdésnek szerencsésebb megoldása? Nincs oly kultúrái és kormányzati politika, mely nemzetiségi bajainknak gyorsabban és hathatósabban végét vetné, mint ez az átalakulás. Örökre megszabadulnánk a lidércnyomástól s büszke öntudattal léphetnénk az örökké élő nagy nemzetek sorába!44 Olvassa el minden magyar ember, minden tanító e remek munkát minél többször, mert nemcsak gyönyörködni fog a hazaszeretettől áthatott sorokban, hanem buzdítást, kitartást, erőt és lelkesedést merit nehéz, de magasztos nemzeti hivatásához. Tegye meg kötelességét mindenki. Járjon elől jó példával az állam, a társadalom, nagybirtokos osztály, a főpapság, a sajtó s mindenek fölött a hazafias közvélemény. Főuraink, főpapjaink hozzák meg azt a kárnélküli áldozatot, a melyet dicső elődeink 1848-ban meghoztak. A sajtó, a közvélemény pedig egy percre se vegye le a legfontosabb eszmét a napirendről. Bizzunk magunkban, de csakis magunkban s a jövő, a magyar nagyhatalmi állás — a mienk lesz! tyán- vagy gyöngyház-füzérről bárhol felismerhető a görög. Ha azután pár pohár „pelin“ megadta a kellő hangulatot, összeállnak és dacára hogy talán most látják egymást életükben először, mégis a legremekebb kvartetben éneklik el azokat a dallamos és lelkes görög nótákat, melyek annyira hasonlítanak a mi népdalainkhoz. A szomszédban duda hangzik, ott románok mulatnak. A korcsma előtt ekhós szekér áll, gazdáját várja; de megunják a lovak az állást, neki iramodnak. Hiába való fáradság: megrekednek az utca sarában . . . Azt hiszem, nem végeznék teljes munkát, ha nem tennék említést Brailának bennünket bizonnyal leginkább érdeklő lakosairól, a magyarokról. 2000—-2500 szemenszedett székely eszi ott idegenben a — nem mindég, de sokszor — keserű kenyeret. Ugyanaz a csíki és háromszéki székelyek számára Románia, mint a mi felvidéki tótjainknak Amerika. Kimennek, sokan ott is maradnak, de nem lesznek oroszokká, mint oly sokan amerikai tót atyafiaink közül. A székely- lyel nem lehet ily könnyen elbánni. Ez —- hogy is mondjam — hát székely. Ezzel legtöbb van mondva. „Et si fractus illabatur“ . . . ő nem enged a 48-ból. Két talizmánt visz ki magával hazulról: hitvallását és magyarságát. Es hogy e két talizmánt mily féltékenyen őrzi: arról a brailai magyar iskola tanúskodik, hol a negyven év óta működő Nagy Adám uram korát meghaladó kitartással csöpögteti a kis székelyekbe a haza- szeretet tudományát.* Ott ez bizony tudomány. Kár, hogy a magyar Kormány soha sem ér rá e szegény kitagadott lelkekkel foglalkozni. No de „ne sutor ultra cepidam“ maradjunk Brailában, melynek történeti múltja is van. * Szolgáljon e méltán megérdemlett elismerés fent- nevezett tanító úrnak elégtételül a »Budapesti Hirlap“ 1898. nov. 17-iki számában megjelent, iskoláját érő igaztalan támadásért. M. A. Egységes nemzeti állam. A „Zemplén“ múlt számából olvastam, hogy Beregszászy István, mint a minister részéről a vármegyei népoktatásügy önálló vezetésével megbízott kír. tanfelügyelő, az egységes nemzeti állam kiépítését célzó működése érdekében, a f. hó 8-án tartott közigazgatási bizottsági gyűlésen, mint tanügyi előadó, támogatásra és pártfogásra kérte fel a t. vármegye közigazgatási bizottságát. Nemzeti szempontból szép és magasztos, állampolitikai tekintetből pedig egészséges irányú az ily előadói beszéd. Aranyszavak, melyek kellemesen hozzák rezgésbe minden jó és igaz hazafi szivének húrjait s helyeslőén szegődtetnek társul minden gondolkozó főt ama magasb irányú törekvésnek, melynek intenciója az egységes nemzeti állam kiépítése a speciális jellegű nemzeti nevelés és kultúrpolitika segítségével. Ily soknyelvű államban, mint a miénk is, hol a különböző nemzetiségű fajok expanzív erejével igen sok megyében nem tudott és nem tud megküzdeni a gyérebb számú magyar lakosság, sőt a statisztika bizonysága szerint különösen az oláh vidékeken a nemzetiségi asszimiláció a magyar fajt számban és erőben még inkább lefokozta, ellenben az idegen fajokat, a különben is kedvezőbb etnográfiai viszonyok mellett a magyar faj terjeszkedésének rovására tetemesen erősbitette : az egységes nemzeti államnak, a nemzeti nevelés és kultúrpolitika alapján történendő kiépítésének nemes szándéka teljesen azonos a magyar nemzeti állameszme megvalósításával s éppen ezért vármegyénk ez idő szerint megbízott népoktatási állami képviselője részére tiszteletet kér és tiszteletet biztosit 1 Az egységes nemzeti állam kiépítése, mint program, mint nemzetpolitikai tényező nem foglal magában semminemű szángvinisztikus törekvést a magyarság, mint nemzetiség részére ; de útját állja minden olyan különszerü nemzetiségi áspirációnak, mely a magyar nemzeti állameszme létérdekét veszedelemmel fenyegeti. Nem egyéb az, mint üdvös szándék az 1868. évben törvénybe iktatott „osztatlan egységes magyar nemzet“ nagy eszméjének megvalósítása irányában a népnevelés és népoktatás révén, mely mig egy oldalról nem kívánja a nyelvi egységet a különböző nemzetiségek részéről: más oldalról megvárja és megköveteli, hogy a haza minden polgára, tekintet nélkül nyelvi és faji sajátságos individualitására, a haza és törvény iránt érzett tiszteletben és sze- retetben mint egy testvér ölelkezzék össze s mint láncszem függjön egybe. Az egységes nemzeti állam kiépítésének eszméje más oldalról nem egyéb, mint a népoktatás segítségével oly vonásokat vésni a gyermeki lélek táblájára, melyek még a legsötétebb etnográfiai területeken is a magyaros érzés és gondolkodásmód körvonalaivá alakuljanak át Folytatás az L mellékleten. Sokáig Erisz almáját képezte a török és orosz között. A múlt század végén a törökök erős várral láttál el, melyből azonban már csak a Dunára néző terrászszerü emelkedés van meg. 1828-ban orosz kézre került és az akkor vívott ostromban elesett katonák emlékére öntette Kiszelev orosz generális azt az emlékszobrot, mely gyönyörű, vadregényes park közepette fekve, most a brailaiak városligetje. Az 1877-iki orosz-török háborúban aktiv része volt a városnak, de egy pár bomba árán megmenekült minden nagyobb bajtól. Itt horgonyzott — a magini Dunaág torkolatában — Abdul Kerim, az aldunai török sereg parancsnoka, a legújabb kor Fabius Cunctatora. Hogy megvesztegetés, vagy a török tehetetlenség kiáltó bizonyítéka gyanánt érdemelte-e meg e nevet: annak megfejtését vele együtt elnyelték a Duna habjai. De hogy az volt, azt bizonyítja a közeli barbosi vasúti hid, melyet ha szétremboltat, az oroszok talán még ma sem keltek volna át a Szereth vizén. Akkor vette magát észre a jó Abdul Kerim, midőn az orosz-román szövetség hírével együtt az oroszok dobpörgését is csiklandós közelről hallhatta. A forma kedvéért röpített ekkor egy pár — fürészporral töltött bombát Brailába. De ezt sem soká tehette, mert Murgescu román őrnagy vakmerő kalandja sikerült : torpedójával elsülyesztette a két legszebb és legnagyobb török vezérhajót: a „Lufti Dselil“-t és „Szeifi“-t. A gitseti és brailai halászok még most is keresik a két hajó kincseit. Ennyi és nem több a város politikai múltja. Ez — bizzunk II. Miklós cár békeszeretetében — be van talán fejezve. Társadalmi története azonban csak most kezdődik és ennek vezetését, a helyi viszonyok és kilátások szerint, nem sok idő múlva már, Nyugat érája van hivatva kezébe venni. Monte-Azarico.
