Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
1900 deczember 23. III. Melléklet a „Zemplén'* 51. számához. ködöseknek, melyeket a természettudományi oktatás megkövetel, elegendőkig tanúsítja, hogy mily mértékben mozdítja az elő az értelmi képzést. A természettudományi oktatás no csak az érzékeket élesítse és a lélek rugalmasságát fokozza, minek tótékony utóhatását azután még sokáig érezzük, hanem képezze a kedélyt s ezzel együtt és egyidejűleg az akaratot és a jellemet is. A kedélyképzés tehát a természettudományi oktatásnak harmadik alaki célja. Schrader szerint: „A kedély nevelése vezesse a gyermeket az érzéstől az érzelemhez, ettől pedig a kötelesség felfogásához és teljesítéséhez.“ A kedélyt, az ember érzelmeinek, érdekeinek és törekvéseinek összeségét, mint az egyéniség legmélyebb, legbensőbb magvát, mint a benső élet egyéni sajátosságának mutatóját és alapját szoktuk tekinteni. (Waitz) Kedélyről, a kedély erejéről, melegségéről, bensőségóről és mélységéről-általában csak ott szólunk, ahol az ember nyilvánulásai, magatartása, cselekedetei egy erőteljes, gazdag, benső érzelmi életből erednek és melyektől az érzelem ösztönei és indító okai, az ember életfolyása kiválólag függnek. Csalódunk tehát, ha azt hiszszük, hogy csak bizonyos tantárgyak — minők: vallástan, történelem és irodalomtörténet — mozdítják elő a kedélyképzést; a természettudományi oktatás is befolyással van érzelmeink, érdekeink és vágyaink összeségére, ennélfogva a kedélyképzés egyik fő tényezője. Igen találóan mondja Raumer: „Áz ifjúság kedélyét, érzelmét és értelmét már korán kell a természetnek, eme második szentirásnak tiszta, biztos megértésére képezni.“ Nagyon nehéz azonban megállapítani a kedélyképzés módszertanát, mely az értelmi képzés érdekeit, tehát a természettudományi oktatás alaki és anyagi célját nem akadályozza. Midőn Herbart azt mondja: „Megvallom, miszerint nincs fogalmam nevelésről oktatás nélkül, a mint viszont nem ismerek oktatást, mely nem nevel,“ — ez által nevelői hatást tulajdonit a természettudományi oktatásnak is; ennek legfőbb hatása a nevelésre nézve abban áll, hogy a növendékekben a természetiránti érzéket fölébresztjük és megerősítjük úgy, hogy a uövendékek a természetben örömüket leljék, továbbá hogy szépészeti és vallás-erkölcsi érzelműk fejlődjék, végre hogy akaratukra és jellemökre befolyás gyakoroltassák. Minden rendes szervezetű egyénben megvan a hajlam a természet iránti érzékre; ez már a legifjabb korban is az által nyilvánul, hogy a gyermek örül a játéktárgyul vagy játszótársul választott növénynek és állatnak. A természetiránti érzék első gyakorlását a gyermek a családban nyeri. Udvar és kert, erdő, mező és rét, tó és folyó stb. nyújtják a falun lakó gyermekeknek az első gyakorlási anyagot. Nagyobb városokban a befásitott sétaterek, kertek, szobai növények, majorsági udvarok, házi állatok, vasárnapi kirándulások stb. nyújtanak némi kárpótlást. Sajnos, sok szüle, különösen sok anya mulasztja el, hogy gyermekeit az őket környező természet szemlélésére serkentené. Egy ismerősöm, ki ifjú korát a fővárosban töltötte, saját vallomása szerint a vidéken látott először olyan fát, melyet hársfának neveznek. Nagy városokban még a gyermekkertek is, melyek a gyermekeket oly gyakran tulajdonképpeni kert nélkül foglalkoztatják, egy, ha csak asztalnagy- ságu virágos kert létesítése által is igen sokban járulhatnának hozzá a természetiránti érzék gyakorlásához. Botanicus és zoológiái kertek, gyűjtemények látogatása a kicsiny gyermekeknek nem ajánlatos, mert a gyakran nem természetes viszonyok közt lévő idegen természeti testek so- kaságaa által hamis képzetek származnak és a szülőföld szerény tárgyai iránt való fogékonyság tompul. Hogy e most említett látogatások a természetiránti érzéket előmozdítsák és korai érzéketlenséget ne hozzanak létre: tétessük azokat a későbbi korban, a melyben az uj és nagymennyiségű természeti testek iránt az érzelem már erős alapot nyert az iskolában. (Folyt, kőv.) Emlékbeszéd. Tartotta: Schneider Jakab, a sátoralja-ujhelyi izr. anyahitközség által 1900. dec. 16-án az iskola megalapítója, Kesztenbaam Márton halála 75. évfordulója alkalmából rendezett iskolai ünnepélyen. Mélyen tisztelt Vendégek! Kedves Tanulóifjúság! A mai napot annak a halhatatlan jótevő szellemnek áldozzuk, kinek nevéhez fűződik a mi iskolánk és a ki iránt elévülhetetlen hála és kegyelet él szivünkben. S ha kérdeznétek, miért e kegyelet, ki volt nekünk Kesztenbaum Márton ? úgy 75 éves történettel kellene felelnem, melynek minden mozzanata mélyen be van vésve azonszázakra menő sokaság szí vében, kik élvezték azon nagy jótevőnek áldástosztó kezét, ki gondoskodott századokra kiható nemzedékekről, ki megmentett sok szegény gyermeket a szellemi elzülléstől, utat és módot nyújtott sok szegény és elhagyott rokonainak, hogy isko'ánk segítségével a társadalom hasznos tagjaivá, a hazának hőn szerető fiaivá válljanak. Ha a szüle, ki életet ad saját gyermekének, szeretettel gondozza, önfeláldozással ápolja és neveli azokat, megérdemli a szeretetet, ragaszkodást az életben, a kegyeletet és hálát a síron túl: mennyivel inkább érdemli azt oly ember, ki nemes jótéteményével száz és száz gyermeknek lett szerető atyjává az idők végtelenségéig. K. M. az egyszerű, igénytelen falusi zsidóban, ki ma 75 éve hunyta örökálomra szemét, nemes szív lakozott, ki a nyomornak nem csak pillanatnyi enyhüléséről gondoskodott, de nagyszerű alapítványával messzukiható segítséget óhajtott nyújtani a testben és szellemben szenvedő emberiség számára. Mint a jótékony nap, melegítő és éltető sugaraival , minden irányban szórja áldásos sugarait, úgy 0 is a nagy jótevő, több irányban óhajtott segítségére lenni az emberi társadalomnak. Vagyonának egyik részét szegény rokonai felsegélyezésére szánta, másik részét szenvedő betegek számára adta felekezeti különbség nélkül, harmadik részével szegény, szellemileg elhagyott rokonairól gondoskodott, hogy azok könnyű szerrel megszerezhessék a szükséges ismereteket s úgy saját vallásfelekezetüknek, mint a hazának hasznos tagjaivá váljanak. Részint, hallomásból, részint okszerű következtetéssel azon meggyőződést [nyerjük, hogy a boldogemlékü jótevő önmagán tapasztalhatta mindazokat a nyomorúságokat, melyeken segíteni óhajtott. Mint szegény falusi korcsmáros az első években maga is küzdött a létért, tapasztalta, mily fájdalmas a nélkülözés. Később, mikor az isteni gondviselés saját szorgalma és takarékossága segítségével tetemes vagyonhoz juttatta, érezte újból, hogy egészség és tudás nélkül az ember nem töltheti be hivatását, emberi rendeltetését. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok ösztönözték az egyszerű hüvelyben rejtett, de nemesen érző szivet, mikor nagylelkű alapítványainak örök életet biztosított. Mi, az utókor hálás ivadékai, mindezekért áldva és kegyeletteljesen vesszük ajkainkra halála évfordulóján az anyafölddel immár azonosult porhüvelyben hordott nemes szellemet, a Mindenhatóhoz tért jámbor lelket, kegyelettel adjuk át az utónemzedéknek, példának és mintaképnek állítjuk fel a reánk bízott gyermekeknek, hogy okuljanak és buzduljanak a nemes, manapság is ritka példán; tanuljanak tőle emberbaráti szeretetet, tanuljanak tőle hazaszere tetet, mert hiszen mindent, a mije csak volt, a haza oltárára tette, közjótékonycélra áldozta így cselekedett, igy érzett egy egyszerű tudalan falusi ember, mennyi kötelesség háramlik reánk a civilizált társadalom tagjaira! Nyugalom és kegyelet a holtaknak, tisztelet és elismerés az élőknek. A jótétemény minden nagysága, a nemes cél minden nagyszerűsége mellett mi hasznot sem hozott volna és nem felelt volna meg az örökhagyó szellemének, ha a végrendelet végrehajtói, a nemes vármegye tisztikara, a számvevő- szék odaadó hü sáfárkodással nem tartaná szent kötelességének az örökhagyó szellemében önzetlen buzgalommal eljárni szivük nemes dobbanásával az elhagyott szegény gyermekekről gondoskodni, iskolánkat, mint a gyermekek szellemi otthonát istápolni. Fogadják ezért kegyesen a jelenlegi és a volt tanítványok nevében, kik különböző pályán már boldogulnak, nemkülönben iskolánk nevében hálás köszönetünket. Á tanítótestület részéről pedig azon Ígéretet teszem, hogy mi is folyton szemünk előtt fogjuk tartani a boldog emlékű örökhagyó és a tek. számvevőszék nemes intencióját. Ti pedig Kesztenbaum-jótéteményesek gondoljatok mindig szeretettel és hálával boldogemlékü rokonotokra, áldjátok emlékét, tanuljatok szorgalmasan és viseljétek magatokat jól, hogy érdemesek legyetek e nagy jótéteményre, melyben részesültök, — tiszteljétek az embereket és szeressétek a hazát! Iskolai gyászünnep A s.-a.-ujhelyi izr. anyahitközség elemi iskolája boldog emlékű alapítójának Kesztenbaum Rafaelnek halála évfordulóján, f. hó 16-án iskolai emlék-ünnepet rendezett. Az ünnepély teljesen a programúinak megfelelőleg szép és előkelő társaság előtt folyt le, melynek sorában ott voltak a Kesztenbaum-számvevőszék tagjai: Matolai Etele, mint elnök, Dókus Gyula cs. és kir. kamarás, Thuránszky László, Dongó Gy. Géza. — Kezdetét a Schneider Jakab által vezetett iskolai énekkarnak „Gyász-dal“-ával vette, mely után Rosenberg Bernát dr. iskolaszéki elnök mondott lendületes megnyitó beszédet, átadva a szót Schneider Jakabnak, ki szónoki hévvel előadott szép beszédében* kegyeletes szavakban emlékezett meg a nagy jótevőről, bz igazán nemes gondolkozásu férfiúról, Kesztenbaum Mártonról, ki nagyszerű alapítványai által százaknak és százaknak istápolója ma is, elköltözése után 75 évvel. Az emlékbeszéd után Eibuschütznek, az izr. anyahitközség gyönyörű hangú kántorának remekül előadott „Gyász- imá“-ja hangzott fel, majd Gáspár Zoltán, Kesz- tenbaum-növendók, a jótéteményes növendékek nevében mondott tiszta magyar accentussal előadott csinos beszédet. A szép emlék-ünnepélyt az iskolai énekkar a „Szózat“ eléneklésével zárta be, melyet a közönség állva hallgatott végig. Iskolai ünnep. A gálszácsi állami elemi iskola f. hó 18-án délután az? iskola egyik tantermében szép számú közönség jelenlétében Vö- rösmarty-ünnepet tartott. Andrej kovics Pál igazgató-tanitó tartalmas ünnepi beszédben méltatta Vörösmarty emlékét. Ezután több iskolás gyermek a költő egynéhány versét szavalta el, mire a „Szózat eléneklésével a szépen sikerült ünnepély véget ért. r. 1. | Herényi Chotváca Mihály. | sókuti ág. tanító f. hó 15-én jobbilétre szenderült. A derék népnevelő utolsó pilanatig kitartott a ka- tédrán, honnan a sorvasztó tüdőkór ragadta el. Három árvát és özvegyet hagyott hátra. Temetése f. hó 17-én a nagyszámú rokonság és kartársai szívből eredt zokogása mellett ment végbe. Lőrincz János, Mernyik ékes szavú lelkésze, két paptársa segédletével végezte a temetést; azután Kovácsy Gyula sókuti és Hvanek Lajos komlós- keresztesi lelkészek mondtak könyekig megindító halotti beszédet felette. A sírnál Szabó Endre, mernyiki kartársa búcsúztatta el. Legyen a föld oly könnyű neki, mint a milyen nehéz volt a pályája. r. I. Ajándékozás. Füzesséry Pál, varannai körjegyző, a varannai áll. iskola felsőbb osztályú növendékei számára húsz db. „Népnaptár“-t ajándékozott; miért fogadja a tantestület hálás köszönetét. A közigazgatási bíróság ítélete a tanítói fizetésül szolgáló földek községi adójára nézve. A közigazgatási bíróság felmerült eset alkalmából 778/900. sz. a. hozott Ítéletében kimondja, hogy néptanítók által, tanítói minőségükben birt földek után sem a tanító, sem a telekkönyvi tulajdonos iskolafentartó községi pótadóvai meg nem róható. Ha tehát volna vármegyénkben oly tanító, vagy iskolafentartó, ki a tanítói fizetésül szolgálgáló földek után községi adót fizet, a közig, bíróságnak fenti számú végzésére hivatkozva kérheti annak törlését. * Közölve egész terjedelmiben. CSARNOK. Az én „angyalom“. Irta: Gabányi László. IVJondják : karácsonkor, Földre száll az angyal, Küldi a Megváltó hőn szerető szive, Hogy örömet adjon, Szeretetet oltson, Az „Ü“ születésén a földi lelkekbe. * Várom én is jöttét. Elhagyva, egyedül, Távol szerettimtől, egymagámban, messze, Váljon hozzám jön-e? Váljon hozzám száll-e? « Egy oly égi küldött, olyan angyal lesz-e ? * Látom, a hogy otthon Örülnek e napnak, Drága atyám, anyám, testvérem diszitnek, Meg-meggyujtják aztán A sok apró gyertyát, A sok kicsi gyertyát és rólam beszélnek! . . . * Szemem becsukódik, És még jobban látom. Lelkem mint gondolja, úgy lefesti nékem, Elvisz a képzelet, Elvisz a szeretet Hogy közöttük vagyok; álmodom, érezem .. # Álmodom . . . érezem. Látom a fa körül
