Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

1900. július 1.

L Melléklet a „Zemplén'* 26. számához.

azonban valószínűnek látszik előttem, s ez az, hogyha rendszeres, az élet követelményei és viszonyainknak megfelelő közigazgatási törvényeink lesznek s a rendeletek- keli kormányzásra nem lesz szükség: az a munkaerő, a mely most a rendeletek nagy halmazának gyártásával kénytelen foglalkozni és azokat sokszorosítja, megtakarítható lesz. Megtakarítható lesz a vármegyékben a segéd- és kezelőszemélyzet egy kis része; a közigazgatás általános szervezése és czélszerü kezelési szabályzat által megtakarítás elérhető még úgy a járási mint a központi irodai személyzetnél akként is, ha a közérdekű körrendeletek a ministeriumoktól és vármegyétől annyi példányban lesznek kiadva, a hány községgel az közlendő, továbbá úgy hogy az állam és vármegye hivatalos közlönyébe a körrendeletek közzé tétetnek s a közlönyök legalább a jegyzők és szolgabiráknak ingyen kiadatnak. Ma a köz- igazgatásnál az alispán, árvaszék, ügyész, államépitészeti hivatal, tanfelügyelő, számvevőség és pénztárnál külön-külön igtatás, irattározás, másolás és kiadmányozás történik. A közig, bizottság elé kerülő ügyek a közig, bizottsági s ezenkívül a pénzügy- igazgató, tanfelügyelő, államépitészeti hivatal iktatóiban is belesznek iktatva, megfordul ugyan azon közigazgatási bizottsági ügy az alispáni irattárban és a kiadóban és a fent említett szakelőadók hivatalaiban is, ez pedig nagy munkaerő pazarlás a mellett, hogy felesleges. De nem lesz megtakarítható sem a központi, sem a járási hivatalok fogalmazói személyzetéből egy sem és pedig először azért, mert azokra a munkaerőkre, akik ma a bürok- ratismus áldozataiként roskadoznak a nagy munka halmaz alatt, ha ettől felszabadulnak: a központban a jó közigazgatás biztosításánál, a járásokban a mozgósított köz- igazgatás, a ma elhanyagolt nép élet vezetése, az ellenőrzés, a közgazdasági és kulturális feladatok megvalósításánál lesz szükség. Azok, a kik azt hiszik, hogy a hivatali személyzet létszáma a közigazgatás szervezése után, a közérdek és ügymenet veszélyeztetése nélkül leszállítható lesz, nagyban fognak tévedni. Azok pedig, akik a közigazgatás általános szervezés előtt, a személyzet létszámát leszállítanák, egyszerűen az államgépezet kerekeit fogják megakasztani. Ma sincsen a járásokban elegendő munkaerő, pedig föszolga- biráink, egy-kettőt kivéve, a kinek kis járása van, vagy még nem merült ki a munkában s ambitiója még fenn képes tartani munkakedvét, tulajdonképen nem administrálnak és nem felügyelnek, csupán irodájukat gondozzák. Hogy mi egy főszolgabírónak a munkaköre ma s minő ma a községek küladministratiója, csak az képes felfogni, aki azt közvetetlenül megfigyeli s benne élt. Ezt sem aktákból, sem jelentésekből, de még leírásból sem lehet kellőleg megösmerni.

A közigazgatás újjászervezése csak úgy lesz teljes, csak úgy leszünk képesek a jogállam nagy épületének, melynek a közigazgatás képezi a fedelét s igy főrésze, tökéletesen kiépíteni, ha a szervezés nem részletenként, nem alulról felfelé vagy felülről lefelé lesz munkába véve, illetőleg életbe léptetve, hanem egyszerre és pedig csak azután, amikor a törvényhatóságokról általában, a rendezett tanácsú városokról, a községekről, tisztviselők szolgálati minősítési fegyelmi és nyugdíj viszonyairól, az illetékességi, egyleti, gyülekezési, társulási, közrendészeti, építészeti, tűzrendészed, állategészségi, szegény, lelencz, cseléd, munkásügyi törvények megalkottatnak, a gyámügyi, pénzügyi, egészségügyi, kisebb polgári peres ügyi törvényeink átdolgoz tatnak. Most már elérkezett az idő és beigazolta a múlt, hogy a toldozgatás-foldoz- gatás mit sem ér, gyökeresen kell hozzálátnunk a közigazgatás reformjának nagy munkájához. Iukább néhány évet, a mig ezek a törvények megszerkesztetnek és átdolgoztatnak, várjunk. Ha ezer évig nem volt közigazgatási szervezeti és eljárási törvény- könyvünk, még pár évet várhatunk. Eredményesebb lesz, ha később jól, mintha korábban rosszul fogják azokat megalkotni.

Nehogy azonban úgy járjunk, mint az 1870., 1871. és 188Ö. évi törvényhatósági és községrendezési törvényeinkkel jártunk, felkérendőnek javaslom a nagyra, állam- kormányt, hogy a közigazgatási szervezésre vonatkozó összes törvényjavaslatokat, mielőtt azok a törvényhozás asztalára letétetnének : bocsássa a törvényhatóságok és közönség elbírálása alá. A nyilvános megvitatás csak hasznára lesz a törvényjavaslatoknak, mert azok, a kik a végrehajtás nehéz feladatával vannak megbízva, a szak- erők és kormányzottak hozzászólva, oly adatokat szolgáltathatnak s oly gyakorlati véleményeket mondhatnak, a melyek még mielőtt a javaslatok tárgyalás alá kerülnek, azok tökéletesítésére felhasználhatók leszuek.

A t. törvényhatóság bizottságát arra kérem, hogy munkálatom gyarlóságát elnézni méltóztassék. Az igyekezet mennél

Delila elhallgatott.

Néhány pillanat teljes csöndben futott tova. Aztán . . .

Aztán egy ollónak a csettentése: — Sámson dús selymes haja az áruló asszony kezében.

Egy gyötrelmes másodpercre zibbasztó félelem vesz rajta erőt. Szinte megmerevedik, de a következő pillanatban egy macska ügyességével s gyorsaságával fölugrik s lerohan a lépcsőkön.

— íme baja! Hajában rejlett ereje! kiált a filiszteusok felé, s a fehér éjszaka homályába eltűnik. . , .

Sámson álmából fölriadt. Látta Delilát elrohanni, hallotta szavait. Fejéhez kap — haja levágva. Az első pillanatban szinte nem tudja, hogy mi történt? . . . Csak mikor a filiszteusok éktelen ujongását hallotta, értette meg Delila gaz árulását. A kis Séla fehér alakja megjelent élőtte. . . . Aztán szertelen kínjában, mint a puszták megsebzett oroszlánja, íölordit s buzogánya után kap.

Delfla elárulta; szivének ez a mondhatat- lan csalódása fölajzotta minden idegszálát, minden csöpp vérét. Atvilian agyán, hogy meghal. Élete elvesztette előtte értékét. Megadja magát, tegyenek véle a mit akarnak. De nem 1 Jehova népe tőle várja szabadságát — élnie kell. És, ha még is, az előbb életének csillaga hullott le az égről, könnyen megadni nem fogja magát.

A ház teteje egyszerre megtelik fegyveres, sisakos filiszteusokkal. A hosszú dárdák és a sisakok megvillannak a hold fényében.

— Élve fogjátok el! — kiáltott a vezér. Ne féljetek, haja, melyben a mi gyalázatunk rejlétt, kezemben van. Előre 1

Delila hajával elvitte azt a glóriát, melyet ellensége ereje köré font. Tönkre tette azt a babonás rettegést, a mit nevének puszta emli tése keltett. Ha Delila tudta volna . . . Mindegy, célját elérte: a glória szétfoszlott, Sámson közönséges ember lett. Már megmerik támadni, már nem hiszik, hogy egy csapással ezer filisz- teust leüthet.

Sámson buzogányát megsuhintja s ellenfeleire veti magát:

— Gyávák, hitványak, gyertek hát! — kiáltja rekedten s mint azelőtt, osztja a halált.

A filiszteusokat a levágott haj vakmerőekké teszi s mikor azt látják, hogy Sámson buzogányának nyomán a haldoklók sóhaja kél, már- már azt hiszik, hogy Delila őket árulta el. De Sámson ereje lankad, utolsó erőmegfeszitéssel küzd — mint utána annyi hős, aztán . . . aztán egy hatalmas csapás, az utolsó s buzogánya kihullik kezéből . . .

A filiszteusok öröme, vad rivalgása messzire betölti a csendes holdvilágos éjszakát. . .

„Kivágták szemeit és Gázába vitték és megkötök két erős vaslánccal.“ (Bírák K. XVI. 21.)

V.

Sötét éj van.

Sámson börtönének ajtaja lassan lölnyilik. Sámson, ki a kemény csupasz földön fekszik, föl sem emeli fejét: Nem érdekli már semmi. Delila elárulta, ellenségei foglyul ejtették, meginkább megfelelni megbízatásomnak, nálam nem hiányzott; de elegendő fizikai idővel nem rendelkeztem. Magához a szervezethez az adatokat öszszegyüjteni, huzamosabb időt igényel, mint a mennyi rendelkezésemre állott. Egy irodalmilag alig miveit talajon gyűjtött anyagot pedig, anyagi viszonyaink és kulturális helyzetünk, történelmi múltúnk, hagyományaink, szokásaink figyelembevételével feldolgozva, abból javaslatot készíteni csakis hiányosan és nagy vonásokban volt lehetséges. Nagyon örülnék, hogyha egy porszemet is szolgáltattam volna ahhoz a nagy épülethez, a melyben egykor nemzetünk mint jog- és kulturállam, helyt fog foglalhatni.

Méltóztassanak munkálatomat oly szívesen fogadni, a minő örömmel én azon dolgoztam. Mielőtt azonban az, a tanácskozás alapjáúl elfogadtatnék, helyesnek vélném, ha közrebocsájtatnék, hogy igy alkalma legyen mindenkinek arról véleményt mondani az ott le rakott eszmékből újabb eszméket termelni.

Az ekként megvitatott eszmék, általam összegyűjtött adatok, tett javaslatok és észrevételekből: egy kiküldendő bizottság által szerves javaslat volna készítendő és miután az összes törvényhatóságokhoz hasonló irányú emlékiratok készítése végett megküldetett, csak azután volna a nagym. államkormányhoz felterjesztendő.

4»

Veterán-diákok Ujhelyben.

Egy szem és fültanutól vettük az alábbi értesítést.

Jún. hó 25-én, a múlt hétfőn, egy karaván húzódott városunk utcáin. Voltak közöttük ismerőseink de nagyrészük idegeneknek látszott e városban — pedig 35 év előtt könyvekkel a hónuk alatt mint algimnázisták sokat ker- getőztek e város akkori poros utcáin.

Idegenek lettek itt és idegen volt előttük ez a város is, a melyet még abból az időből ös- mertek, a mikor a városatyák úgy gondolkoztak, hogy minek az a kövezet, mely a szekérkerék vasráfját koptatja, inkább porfellegben jártak, ha nagy szárazság volt, esős időben pedig szívesebben vontatták ki a feneketlen sárból a berekedt szekereket, csakhogy a ráfban kár ne essék. Az utcai világítás is száműzetett, mert, úgymond, a józan ember napnyugtával békés otthonába tér, a korhelyért pedig úgy sem kár, akár a sürü porfellegbe vész, akár a feneketlen pocsolyába fül.

Azóta megfordult nálunk is a világ kereke. Kemény lett a talaj lábunk alatt; villanyvilágítás mellett nemcsak a józan, de a pityókos ember is biztosabban mehet — illetve botorkálhat — hazafelé, vagy más tanyára az éjj homályában is.

vakították, szeretett népének szabadságáért már nem küzdhet — nem érdekli semmi, a teljes letargia vett rajta erőt.

A börtönőr kezében kicsiny mécs; a keskeny halvány fénykörben Séla áll — mintha a homályt, melyben egy drága, szeretett lényt keres, meg akarná szokni.

Odakint, Gáza falai alatt, morog, zajong a tenger.

A börtön egyik szögletéből mély sóhaj száll föl; Séla már tudja, hol van Sámson s hozzá siet.

— Sámson! — szólal meg halkan, lágyan s hozzá térdel.

— Séla 1 — ugrik föl Sámson s a vak bizonytalanságával Séla felé nyúl — oh, te drága hü Séla, te! — mondja s hangjából kiérzik a visszafojtott zokogás.

— Sámson . . . sietnem kell! Figyelj rám. Holnap a filiszteusok vénei, annak örömére, hogy téged ártalmatlanná tettek, ünnepet fognak ülni. Téged is magokkal visznek, hogy ott még jobban megalázzanak. Sámson, ennek megtörténie nem szabad 1 . . .

— Engem megalázni! ! — kiáltott föl Sámson hevesen. Megfeledkezett arról, hogy fogoly, hogy világtalan. Csak egy röpke pillanat s magára eszmél — tehetetlenségének szertelen kínjában görcsösen fölzokog.

A leány egész valójában megremeg; a férfi zokogása megtöri s csak erejének teljes megfeszítésével mondhatja:

— Annak a nyitott- csarnoknak, melyben