Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-09-23 / 38. szám
Sátoralja-Ujhely, 1900. szeptember 23. 38. (2074.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VARMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 13ST ID IE IST T7LÄ. S A. .A. IE3. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó útán 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A mi népünk érdekében! Sztropkó, szept. 15. Mi, a kik a balsors által űzve, e sivár pátrián a nyomorral küzdő, igazán szánalomra méltó boldogtalan nép között, velük együtt élünk, évek hosszú során át aggódva ugyan, de azért némán, tétlenül nézzük azt az iszonyú rombolást, melyet az amerikai kivándorlási mánia a reménytelen nép mostoha otthonában, édes hazánk kárára elkövet. Magunk előtt látjuk néptelen községeink elszomorító képét. Ott látjuk a szalmafedeles házikók begyepesedett udvarait a maga szomorú valóságában, úgy, a mint mikor a lélek elköltözik a testből. Nincs sehol semmi élénkség, mert hiányzik a lüktető erő, mely pezsgő életet öntene azokba az alakokba, a kik a siralom tanyáján idestova tipegnek anélkül, hogy ténykedésüknek valami számba vehető látszata volna. Hogy mi okozza e bénaságot, mely visszafejlődést idéz elő, ma már szükségtelen ecsetelnem, mert az e tekintetben megindult üdvös mozgalom intézői előtt felfedezve áll ma már az a szomorú való, mely, népünk fejlődését gátolva, őket idegen hazába űzi a minden napi kenyér megkeresése végett. Hála érte Zemplénvármegye gazdasági egyesülete 'vezér-férfiainak, hogy ma már megtétetett azon első lépés, mely ha megvalósulva gyökeret ver vármegyénk fogékony talajában, úgy elhanyagolt népünket a boldogulás útjára vezetve elvégre is valamikor csak eljő az az idő, a midőn bezárul az a tátongó nagy kapu, melyen lelketlen kufárok átvezették népünket az idegen hazába. De bármily nagy borderével bírjon is az akció, a mely a kivándorlás megakadályozásával a szerencsétlen felvidéki népünk boldogitása céljából alakult, mindazonáltal sok-sok hosszú esztendőbe fog az kerülni, amig a várt eredmény csak részben is elérhető lesz. Nagy és felette nehéz munka súlya fog az intéző körök vezérférfiainak vál- laira nehezedni, amig a múlt idők hagyta mély sebet beheggeszthetik. Bár, ha nem csalhatatlan számításunk szerint az elhanyagolt nép boldogulását helyettünk már csak a jövő nemzedék érné is el, még ez esetben is, buzdításként előttünk kell hogy lebegjen az a vigasztaló halvány fénysugár, mely szerint majd jönni fog, mert jönni kell annak az Ígért jobb kornak, melyért ma még csupán buzgó imában fohászkodik a nyomorba jutott felvidéki nép. Immár mindnyájunk előtt elismert tény, hogy a nép nyomorának legelszo- moritóbb képét a sztropkai és szinnai járás nyújtja; mint ilyenre, az intéző körök emberbaráti szeretetére apellálva kérem őket, hogy a bajok orvoslását a sztropkai és szinnai járás felső részében kezdjék meg. Szerény nézetem szerint kívánatos volna, ha a már oly sokszor tervbe vett vasúti vonal kiépítése Sztropkó vidékén ne csupán egy-egy földbirtok árának felszök- tetésénél állandó reklámként használtatnék fel, hanem e tervvel népünk jólétének előmozdítása érdekében egyszer már komolyan foglalkozva az életre való eszmét a megvalósulás stádiumába hoznánk; mert gyors közlekedési eszközök nélkül úgy a civilizáció, mint a nép jóléte továbbra is csigaléptekkel haladhat előre. A mai gyarló közlekedési viszonyok között még e nép igaz és önzetlen jó akaróinak sem állhat módjában az, hogy népünk között gyakran megfordulva azok bajait itt a helyszínén tanulmányozhassák. Talán éppen a vasút hiányának tulajdonítható az is, hogy a népünk jólétének előmozdítása érdekében folytatott tanácskozásokból, eddigelé, a mi járásunkra egyetlen egy sem jutott. Noha jól tudjuk, hogy a tanácskozásokról való kimaradásunk járásunk lakóira hátrányos és káros lehet, de mert nem vagyunk oly kedvező anyagi helyzetben, hogy még a közös cél érdékében is a tőlünk óriási távolban folytatott értekezleten részt vehessünk: felette üdvösnek tartanók tehát, ha a végleges megállapodás előtt minden járás székhelyén tartatnék egy-egy értekezlet; mert a helyszínén összegyűjtött hasznos tudnivalók bizonyára tanulságos és bő anyagul szolgálnának a vezetőségnek. á,sztropkai járás keresetforrás nélküli szegény szűkölködő népről szólva, alapos tanulmányozás révén csakhamar meggyőződhetünk arról, hogy minden oly intézkedés, a mely e vagyontalan nép anyagi hozzájárulását igényelné, a legszebb reményeket is dugába döntené. E nehéz viszonyok között tengődő nép jóléte előmozdításának alapfeltétele az volna, ha az államhatalom őket állandóan tisztességes keresethez juttatná. Ezután jönne a marhatenyésztés előmozdítása az által, hogy a szükséges te- nyészapaállatok a fenti okból teljesen ingyen szolgáltatnának ki az állam részéről. A marhatenyésztés kérdésének megoldásával a tejtermelés, illetve mikénti értékesítésének kérdését is meglehetne olyképpen ■i— ...iii i.i i ............III**«-. ii nn ..■■■■II. TARCA Esteli ének. Itt az este, itt az alkony, Nő az árnyék sebesen; Aggó sóhaj kél az ajkon: Oltalmába ki vészén ? ! Pásztorunk, őrünk ki lesz, A mikor nincs földi nesz, Mikor pihen ember, állat ? 1 — Isten a ki el nem fáradt. Itt az este, itt az alkony, Fut az idő hirtelen; Egy barázdát hágy az arcon Minden nap, mely elmegyen. Majd ha minden nap lejárt, Almot óh ki hint reánk ? I. . Kérdi szivünk nyughatatlan. — Isten, a ki hallhatatlan, Itt az este, itt az alkony, Elrepülnek napjaink. Eltemet, bármint óhajtom, Egyszer a sir partja int. Légy azért Urunk jelen Földi, siri éjjelen! — Élők s holtak édes Attya! Yirassz boldog viradatra! Janka Bűnös gyönyör. — A .Zemplén« eredeti tárcája. — Kivétel volna? Bizony nem az. Már sokan vannak s még többen lesznek, hogy ha ez a történet, mit elbeszélendő vagyok — s el kell mondanom — nem rettenti fel elernyedt életerejüket rettenetességével, irtózatosságával s nem erősiti meg eliankadt akaratukat. I. Állat mellére sülyesztve, lógó karokkal megy az utcán. Kétségtelenül ötven éves. De a legtörődöttebb ötven évesek, azok, kiket leginkább elcsigázott, szétroncsolt az utálatos kicsapongás, nem tántorognak úgy, mikor mennek, nem iézengenek inogó léptekkel, a légbe kapaszkodva ennyire. Felette kinyitott szemeiben, melyek meredtségére soha sem csukódik le a szemhéj, két sárga, fénytelen agát, a vén vakok szemének buta semmit mondása van. Fakó sárga arcú, melynek petyhüdt bőrén nincs egy eleven ránc sem, halottéhoz hasonlít, a kinek eltemetésével késnek s a mohos sírból való koponyákat juttatja eszünkbe. Bárki kérdi, nem felei: mintha nem is értené, pedig hallja, mert összerezzen, mint egy alvó állat, ha rácsap az ostor s félre húzódik a szegletbe, ott remegve búvik el. Hangja — mert megesik, hogy beszél, nem mással, önmagával — olykor nagyon éles, magas, majdnem meghallhatalan, hasonlatos egy metsző tücsökhanghoz, olyan mintha valahonnan messziről jönne, olykor azonban mély, súlyos, mintha valami siket mélységből emelkednék, de mindig valami más hang, nem emberé. Szája minden szó után nyitva marad s olykor véretlen nyelve kissé kilóg fekete fogai közül. És mindenütt lehet látni, mindenkor az egymást surló kerekek robajában, az utcán, a nyüzsgő körutakon, a hol tolong a nép, mindenütt, mindenkor ott jár. Komoran telve epesztő ijedelemmel, úgy mutat, mint egy feltámadott, a ki az életben, a világosságon folytatja a lassú sétát, a mibe ott kezdett az árnyban nyitott koporsó körül. Nos: és ez az ember nem ötven éves, alig van harminc. S egykor szép volt, egykor a daliás fiatalság duzzasztotta keblét, csalt mosolyt ajkára, lángolt szemében s homlokára az élet ragyogását varázsolta. S boldog volt: álmai s szerelme, reményeinek teljesülését látva maga körül. Művész volt s tudta, hogy eléri időnapelőtt vágyainak pontját; szerelmes volt s ismerte a legnagyobb gyönyört, mert férje volt annak, a kit szeretett s látta mosolyogni, mikor vállára hajtotta alvó fejét. A boldogság s a remény fogták be életét; pazarkodott saját magával, kész volt nemes, merész tettekre, becsületes mint egy hajadon esküje, derék, mint egy hős kardja, magaj a fiatalság volt: a diadalmas, a ragyogó. De egy napon, ostoba kíváncsiságból, vagy talán percnyi unalom elűzése végett, belépett abba az átkozott boltba, a hol a „zöld tésztát“ árulják, a miben benne lakozik a kárhozat, a halál — a minek latin neve morfin — s aztán visszajött gyakran, nagyon gyakran. H. Oh gyönyörűséges, oh szerencsétlenséget hozó szer! légy a tömött, sűrűn gyúrt tészta, A Zemplén mai szóm a tizenkét oldal.
