Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-05-27 / 21. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁHMEGYE KÖZÖNSÉGÉBE ÉS A ZEMPLÉN-YAKMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MILTDEIST SAH E=. Sátoralja-Ujhely, 1SOO. május 27. 2i. (2057.) Harmincegyedik ^évfolyam. K HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Esküdtbiróságunk. (Bs .) A s.-a.-újhelyi kir. törvényszék e héten kezdette meg a második ülésszaki esküdtbirósági tárgyalást. Esküdtszéki bíróságunk, mint általában mindenütt, nálunk is szépen funkcionál. A tárgyalás menete, az igazság felderítését célzó vezetése, minden szónál ékesebben dicséri tötvényszé- kíink jeles elnökének kiváló jogérzékét, az esküdtek igazságszeretetét. Már az első ülésszak igazolta ez uj jogintézményünk életrevalóságát, a mely működésében igen alkalmas nem csak a rideg, abszolút igazság, de egyúttal a méltányosság és humanizmus szolgálatára is. Tudvalevő, hogy az ezelőtt volt esküdtszék müködésköre csak a sajtóvétségekre terjedt ki. Azzal, hogy immár a közönséges bűncselekmények is az esküdtszék elé utaltatnak, régi kívánság teljesült. Az európai államok túlnyomó részében már évekkel ezelőtt ruházták föl az esküdtszéket ilyen értelemben bírósági hatáskörrel. Tehát nem a törvény rideg betűje, hanem a polgárok igazságérzete Ítélkezik a közönséges bűncselekményekkel vádlottak fölött. Az emberi ész és szív szava dönti el Magyarországon is, vájjon a vádlott bünös-e vagy ártatlan ? A bírót esküje a törvény szavához és értelméhez bilincseli. Eszét és szivét ez köti le és a mikor talán legszívesebben mentené fel a vádlottat, a törvény legerősebben köti le a kezét. A bűncselekményekre indító okokat tekintetbe veheti ugyan, de nem magának a bűnösségnek megítélésében, hanem csak a büntetés mértékére nézve. Ott ahol a bűnösség bebizonyított dolog, a bírónak csak egy útja marad: kötelességszerüen elitélni a vádlottat, az egyhitő, vagy súlyosbító körülmények tekintetbevétele mellett, **---------- ------- ------------------ -----------■ enyhébb, vagy súlyosabb, rövidebb vagy hosszabb időre terjedő büntetésre. Az esküdszék hatáskörének kibővítésével a bűnösség kérdésének megítélése humánusabb alapot nyert, mig a büntetés kiszabásánál a bírói belátásnak csak az a tere maradt meg, a mi eddig volt Az önvédelem igénybevételét, az elcsábított szerelmes bűnét, a sokszor nemes motívumokból kiinduló számos bűntettet, a legjobb szándéktól vezéreltetett emberi gyengeséget stb. stb. az emberi elme és szív itélőszéke elé viszik már ma hazánkban is. Az esküdtszék, ez az elfogulatlan 12 független polgárból alakított testület, ítéli meg, ki a valódi bűnös? Azé, a kit a kétségbeesés, a kényszerűség vitt a bűn útjára, vagy az-e, a ki a kétségbeesésnek, volt okozója? A példák egész sorozatát lehetne felhozni annak bebizonyítására, milyen gyakran kellett előbb valóban jó és nemes érzelmű embert olyan bűnért elitélni, mely a legigazságosabb törvény szerint büntetésre érdemes ugyan, de bűne, emberi szempontból, megbocsátható lett volna. Az uj bűnvádi törvénynek egy másik jelentékeny reformja az előzetes letartóztatás idejének megrövidítése, és igy különösen a rendőri hatóságok működése helyes mederbe szorittatott, a szükségesnél több jog meg nem adatván nekik. Tehát ez az uj jogintézmény, az es- küdtbiróság, a polgári és egyéni szabadság hatalmas kibővítésének tekinthető. De ezért nem altatjuk magunkat azzal, hogy az igazságszolgáltatás terén megtétetett volna már minden, a mit meg lehet tenni, hogy a humanizmus követelményeinek tökéletesen megfeleljen. Sok tennivaló marad még ezen a téren. Hogy ezek közül csak egyet említsünk : fölötte kívánatosnak tartjuk, hogy a föltételes elitélés intézményét is életbe léptessék. A föltételes elitélés intézménye Belgi- omban évek óta kitünően bevált. A föltételes elitélés, a melynek lényege, hogy a kisebb bűnösség miatt elítélteknek azzal a föltétellel engedik el a reájuk kiszabott büntetés nagyobb részét, ha bizonyos idő alatt kifogástalanul viselik magukat. Az igy feltételesen szabadlábra helyezett majdnem mindenkor iparkodik a jó útra térni, mert jól tudja, hogy ha visszaesik a rosszra, nemcsak a régebben reá kiszabott büntetést kell kiállani, hanem uj vétkességéért a szokottnál súlyosabban büntettetik meg. Ezzel a jogintézménynyel tehát elérnék, hogy számos elveszett embert visszaadhatnánk a becsületes társadalomnak, a mi mindenesetre többet ér, mintha megtoroljuk csekélyebb jelentőségű vétkességeiket és igy kitaszítjuk őket a becsületes emberek sorából. Elvégre is az igazságszolgáltatásnak nem az a végcélja, hogy a fogházak és börtönök lakóit szaporítsa, hanem : hogy a törvényt tisztelők számát emelje! Védjük meg a felvidék népét! Ösmert kézből vettük és adjuk a következő levelet, melynek tartalma annál nagyobb megfontolásra méltó, mert Írója évek hosszú során át kisérte éber figyelemmel és tanulmányozta a közérdekű kérdést, melyet érett megfontolás után most közre ad, okulásul és főképp megfelelő intézkedésül addig, a mig nem késő: Tekintetes szerkesztő ur! B. lapja ez évi 13. számának Különfélék rovatában „Az ínséges közmunkák megkezdése“ cim alatt egy közleményke jelent meg, melyben az illető levelező a többek közt különösen kiemeli, miszerint, a felvidéki nép nyomorának egyik jelentékeny oka ama ténykörülmény, hogy az* egész felvidéken a nagyobb ingatlan területek, tehát a nagyobb földbirtokok, idegenek kezébe jutottak és hogy ezek az idegen fajta nagy földbirtokosok csupa merő spekulációból lesznek azokká, s ebbeli üzérkedésük a földuzsoráig megyen stb. stb. érdekesebb betegre épp figyelmeztetett minket, elmondva róla egyet-mást. Látogatásunk végével visszatérve, mind helyet foglaltunk a társalgó teremben. — Hát ön hogy érzi magát? kérdé a főorvos a fiatalembertől. — Meglehetősen, kivéve, hogy az éjjel nem tudtam aludni. Szellemkopogást hallottam. Az orvos fel kacagott. — Kegyed talán spiritiszta ? kérdé társaságunk egyik nőtagja, kíváncsian húzódva az ifjúhoz, ki értelmesen, a zavarodottság legkisebb jele nélkül folytatá : — Igen asszonyom, az vagyok, s bár nyilatkozatomat kissé gyanússá teszi a hely, melyben tartózkodom; de tessék elhinni, hogy nem mint a spiritizmus őrültje lakom itt. Az igazgató úr tanúskodik állításom valósága mellett. Önkénytelenül is mindnyájan az igazgatóra tekintettünk, kinek nyilatkozatából megértettük, hogy a fiatalember valót beszél. — Teljes meggyőződéssel hiszek egy szellemi világ létezésében. Szenvedélylyel foglalkoztam éveken keresztül e magasztos titok tanulmányozásával. Az ember rendeltetése a halál, s a halálban való élet! . . Oh! . . . egy egész világ tárul föl annak szemei előtt, ki e tárgy- gyal komolyan és áhítattal foglalkozik. A legnagyobb baj az, hogy az emberek szeretnek mindenből gúnyt űzni, s mert véges elméjükkel nem tudnak keresztül látni azon a fátyolon, mit egy magasabb intéző hatalom vetett szemeik elé, I^T A Zemplén mai száma tizenkét oldal. TAKCA. „Valakinek“! . . . Messze tőled, hogyha sötét este van, Félig ébren, félig majdnem Alomban, Visszahozza képedet a szerelem, Visszahozza, újra látlak, Mint pihensz a szivemen. Úgy elnézem félálomban arcodat. Mintha újra élném a rég múltakat, Alom, álom, kedves álom ringass el, Altassatok, játszatok csak Árván hagyott lelkemmel. De a könnyek sűrűn futnak arcomon, Bizonyítják, hogy mindezt nem álmodom. Nem álmodom, végig érzem, szenvedem, Minden emlék, fájó emlék, Egy-egy seb a szivemen 1 . . . (S.-A.-Ujhely.) Gabányi László. A szerelem őrültje. Irta: Gabányi Árpád. A »Zemplén* eredeti tárcája. Ez nagyobb társasággal a . . . . i őrültek házat látogattam meg. Abban a szerencsében részesültünk, hogy maga az intézet igazgató-főorvosa volt vezetőnk. Sok, úgynevezett érdekes esetet láttunk e szánalomraméltó szerencsétlenek között, kiknek lelkére a vak éjszaka bontotta fátyolát. Volt közöttük, egy Ür Isten, a ki már konvencionális kezd lenni, a mennyiben majdnem minden őrültek házában van közülök legalább egy. Láttuk azt a kis törpe embert, ki negyven mértföld magasnak képzeli magát, s erősen állítja, hogy a napot ő liferálja Gráczból. De mindannyiok között egy szelíd tekintetű, halvány arcú fiatalember költötte fel leginkább részvétemet és szánakozásomat. Csinosan és elegánsan volt öltözve, meglátszott rajta, hogy külsejére gondot fordít. A társalgó teremben találtuk zongora előtt ülve, melyen Chopin egy szonátáját játszotta, még pedig nagyon ügyesen. Eleintén az hittem, hogy valami zenemester, ki bejár az intézetbe órákat adni, csak mikor beszédbe ereszkedett a főorvossal, láttam, hogy hányadán vagyunk. Az orvos bemutatta őt nekünk, s minket is neki. A fiatal ember rendkívül illedelmesen fogadott, s rögtön hozzánk csatlakozva, együtt jártuk be az épületet. A legtisztább értelemmel csevegett .mindenről, az aktiv napi eseményekről úgy, mint másról, még a tébolyról is, sőt némely
