Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-05-27 / 21. szám

Mint felvidéki ember, a ki a felvetett dolgokat kezdettől nagy figyelemmel kisérem, leszek bátor ehez az igazán nagyfontosságu és épen az országnak úgy szólván a legszegényebb népét érdeklő ügyhöz egész tárgyilagossággal hozzá szólani.

Hát biz’ az szomorú, de való tény, hogy vármegyénk felvidéke,igen csekély kivétellel,mind az idegenek kezében van, a kik korántsem azért jönnek ide betelepedni és igyekeznek lenni nagy- földbirtokosokká, hogy itt a mezőgazdasági fejlődést előmozdítsák, vagy e téren valami köz- gazdasági lendületet teremtsenek ; mert hiszen köztudomású dolog, hogy ezeknek legnagyobb részök még csak egy „csirkét sem tenyészt nagyföldbirtokos létére. Ők a nagy földbirtokokat, melyek rendesen becsértékükön felül jóval magasabban vannak jelzálogilag megterhelve, csak azért vásárolják, hogy azokra fris uj kölcsönöket vehessenek, a mi legtöbbször sikerül is az egyes pénzintézetek kegyes jóvoltából, s a midőn már sikerült az első vérmes spekuláció, akkor megkezdődik a még vérmesebb „vadászat az uj és pénzes vevők fogdosására, megkéritésére.“

Ilyen üzérkedés, ilyen börze és ilyen spekulációk pincává lett a szegény felvidék, melyből az uj fajta zseniális nagyföldbirtokosok valóságos Amerikát faragtak, ámde a maguk számára 1 így lett a szegény felvidékből uj Amerika idegenek részére! És azért vándorolnak ki a legnyomorultabb sorsra kárhoztatott felvidéki honpolgáraink oly szembe ötlő nagy arányokban és feltartóztathatatlanul Amerikába, hogy ott a maguk és éhező családjaik részére megkeressék a mindennapi kenyeret, mert az uj fajta nagyföldbirtokosoktól többé nemcsak hogy semmiféle támogatást nem remélhetnek, de sőt épen ők vannak kitéve annak is, hogy az uj szisztémájú nagyföldbirtokosi gazdálkodásnak ama jövedelme, melyet maga a földbirtok rendes gazdálkodás utján, tehát reális alapon, soha be nem hozhat, az ő szegénységükön kerüljön ki.

És hogyan ?

Ez egy kicsit nehézkesen hagyja magát megértetni, de a dolog tényleg mégis úgy van.

Lássuk.

Az általános tagositási munkálatok befejezése után a szegény volt úrbéres nép is megkapta ugyan a maga kompetenciáját úgy a birtokból, mint az erdő- és legelőilletőségből; de mindazon által, tekintettel azon körülményekre, hogy itt a szegény nép csakis marhatenyésztésből hozhat ki egy kis hasznot vagy jövedelmet, legalább a legfőbb és égető szükségleteinek fedezésére, azért a számára kijutott kompetencia már nem lévén elegendő — különösen jó kaszálókban és legelőben örökösen szűkölködik — s ebből szükségletét kénytelen a földesuraságtól szokott kibérlésekkel pótolni időről-időre még ott is, a hol a tagosítás lehet mondani a legkedvezőbben sikerült, ilyen bérletekre tehát a felvidéken minden községnek feltétlen szüksége van, de sőt akadnak és pedig elég számosán olyan községek is, a hol a szegény nép az egyes uradalmaktól a kibérlést egyáltalában nem nélkülözheti.

Régen és a régi földesuraságoknál a szegény nép ilyen pótolmányokhoz, vagy kis bérletekhez olcsó és könnyű szerrel juthatott hozzá s alig adózott érte valamit, legalább meg nem érezte, a mennyiben az a kis munka, vagy az a pár forint, a mit ilyen kibérlésekért ellenszolgáltatásul adott, nem volt terhes számba vehető.

— egyszerűen tagadnak és kikacagnak mindent, vagy legalább is mosolyognak, mint ön uram,... szólt neheztelő tekintettel felém fordulva.

— Oh kérem, én nem vagyok az, kit ne volna lehetséges megtéríteni, csak egy kis . . . hogy is fejezzem ki magamat ? . . .

— Ön kézzelfogható bizonyítékot kíván, *— ugy-e? Van az elég! tem tapasztalunk-e gyakran oly titokzatos jelenségeket, miknek magyarázatát adni nem bírjuk? Nincsenek-e sejtelmeink, álmaink ... a hitetlenek előtt úgynevezett véletlenségek, melyek azonban szoros összefüggésben állnak egy szellemi világgal, melynek Kolumbusa még meg nem született, mert hiányszik az emberek lelkében az az erős hit, mely nélkül a létező, de még ismeretlen uj világot felfödözni nem lehet. Különben itt van az orvos úr, legyen szives, adja nekem magyarázatát annak, hogy tulajdonképen mi az az állati delejesség? ... mi az a hipnotizmus? . . . a. tudomány megáll. E tüneményeket el kell fogadnia, mert látja őket testi szemeivel, de hogy mi az, . . . nem tudja. Különben hagyjuk e tárgyát. Olvassák el önök Görres „Mystiká“-ját, ki a müncheni egyetemen történelem tanára volt, abból meglátják, hogy mily nagy emberek, szavahihető egyéniségek tanúskodnak mellettem.

Az igazgató fölállt s mi készültünk távozni, midőn a fiatalember egyszerre megfogta a főorvos kezét, s egészen más hangon mint előbb, kissé halkabban kérdé:

— Engedje meg az orvos úr, hogy most én kérdezzem: mi lesz velem ? Mikor bocsátanak fraza, kedveseim körébe?

De most, bezzeg, egészen más szelek fújnak ! Az uj fajta nagyföldbirtokosok nem azért jöttek az országba, hogy itt talán a nép bajának és nyomorának enyhítésén törjék a fejüket. Ok meggazdagodni jöttek ide, s meg akarják mutatni, hogy a felvidékből is lehet Amerikát teremteni. Megmutatják és már meg is mutatták azt is, hogy kell egy birtokot kezelni, azt minden eke, kapa, kasza nélkül beállítani, de úgy, hogy az nemcsak az alföldi birtokok legnagyobb jövedelmének megfelelő percentjét is hozza meg, de még azon felül az úgynevezett uzsorapercen- tet is ,képes legyen biztosítani!

És ez a zseniális uj szisztéma a gazdálkodásban csakugyan gyors lépésekkel és any- nyira biztosan halad előre, hogy uj fajta gazdáink egyáltalában nem panaszkodhatnak ellene; hiszen minden kieszelt számításuk nemcsak hogy semmi hajótörést nem ismer, de sőt dicsteljes (? !) terveik napról-napra jobban és jobban diadalmaskodnak, uj meg uj tért hódítanak.

Most lássuk közelebbről, miben rejlik az uj gazdálkodás nagy metódusa? Miből állanak a nagy problémájú csodatervek és hogyan hajtják azokat végre?

Zseniális uj gazdáink nagyon jól tudják, hogy az itteni szegény hegyvidéki nép, a meg-, lévő szituációk közepette és ősi tudatlanság folytán, még teljesen tehetetlen ; tudják továbbá azt is, hogy a földesuraságtól való legelőre s más efféle bérletekre feltétlenül rá van szorulva; és itt sikerül nekik haszontalan lomos birtokrész- letkéket oly hallatlan magas árban bérbe adni, a milyenben csak maguk akarják. És ennek sem a törvény, sem a szegény nép tehetetlensége ellent állani nem képes !

A törvény azért nem, mert az ügy magánjogi természetű lévén, ez utón meg nem támadható ; a nép tehetetlensége még kevésbbé és azért nem, mert az már nevében hordja ama legszánalmasabb emberi szerencsétlenséget, melynek sorsa soha nem lehet más, mint az örökös „capitulálás.*

Vannak községek, ahol a szegény nép az eddig bérelni szokott birtokrészletektől 3—4—500 frt évi bért fizetett és most ugyanezen bérletek, biztos számadatokkal igazolva, meghaladják az 1500—2000 frtot! És hogyan? Az uj szisztéma szövevényes számításaival és fogásaival.

Ugyanis: bemutattam uj nagyföldbirtokosaink, hogy a tulmagas bérletek hirtelen kiszámíthatók ne legyenek, vagyis jobban mondva, hogy a nép elnyomásának semmi gyanújába ne eshessenek, de sőt hogy szerintük, a néppel szemben bizonyos kegyeket (?) is mutassanak a figyelő világ szeme előtt, a szóban lévő szokott bérleteket nem készpénzért, hanem bizonyos természetben teljesítendő munkálatok végzéséért adják, minő az ölfavágás, fa- és szénfunarozás, stb. stb.

így pld.: kötnek egy községgel szerződést, de abban a bérlet mértékéről soha szó nincsen, hanem bérlet fejében azt kötik ki, hogy a községben minden igavonóképes gazda naponkint vagy hetenkint ennyi meg ennyi öl fát vagy métermázsa szenet köteles elfuvarozni; másutt meg ismét akként szerződnek, hogy a községben minden állattulajdonos a legelőre hajtandó minden egyes darab marha után ennyi meg ennyi öifát köteles vágni a kijelölt helyen és ott és ott.

Az ősi tudatlanságban szenvedő szegény nép, egy részt azért, hogy a nagykegy ii uj föld— Jo, jo, majd erről beszélünk máskor, — viszonzá az orvos hidegen.

— Orvos úr! Az Istenre kérem ! . . . (a szegény ember szemébe könyek tolultak, remegve tette össze kezeit, s a legmélyebb megindult- ság hangján beszélt) bocsássanak az én családomhoz ! Hiszen én nem vagyok őrült. Hát miért tartanak itt, távol szerető hívesemtől, gyermekeimtől! ... Az én szép két gyermekem! . . . Rózsás arcú kis leányom, ki már nyolc éves lehet; fiam . . . ő már leveleket ir nekem . . . Oh orvos úr! Bocsásson haza, bocsásson feleségemhez, gyermekemhez! . . . Mire feleljek, mit mondják önnek, hogy meg győzzem önt eszem ép voltáról! . . . Oh! oh! Bocsácsanak családomhoz ! . . . Görcsös zokogásba tört, mire az orvos intett nekünk, s mi mélyen megindulva távoztunk a teremből.

— Szerencsétlen ember, . . . szóltam az igazgatóhoz, ki néhány perc múlva utánunk jött. Ez a spiritizmus áldozata.

— Dehogy! . . . kiáltott fel az orvos. A mi ezt illeti, semmi baja. Nagyon képzett, olvasott ember, szerzője egy jeles bölcsészeti munkának. Itt is mindig tanul, dolgozik, ír.

Meglepetve néztem rá.

— Úgy hát miért tartják itt? Miért nem bocsátják családjához, gyermekeihez, kik után annyira vágyik ?

Az orvos keserű mosolylyal viszonzá:

— Nagyon egyszerű okból, mert nincs családja, sem felesége, sem gyermekei . . . nem is volt soha! Ha kibocsátanók, bejárná az egész földgömböt, hogy felkeresse őket.

birtokos nem készpénzért, de munkáért adja a bérletet, de főképp azért, mert — mint. fennebb mondottam — feltétlenül rá van szorulva, rendesen mindég belemegyen az ilyen bérletekbe, és csak későbben veszi észre, minő rabmunkát vállalt magára, melynek valódi ellenértéke nem az eddig fizetett pár száz forintot, de ezereket képvisel és hogy az elvállalt uj földbirtokosi nagy kegy nyújtotta munkakereset révén nemhogy gyarapodnék, de szemláttomást és napról- napra szegényedik, mert ezáltal elhanyagolja a saját ősi csekély mezőgazdaságát, ősi szegénységét ; és a midőn látja, hogy már csakugyan a tönkrejutás szélén áll: akkor fut Amerikába, hogy megrongált anyagi helyzetét legalább némiképp kireparálja.

Még sok más hasonló tényező működik közre a mi szegény felvidéki népünk általánosan ismert nyomorának megteremtésében, de azokról majd más alkalommal fogom a „Zemplén“ t. olvasóközönségét tájékoztatni.

Felvidéki.

Budapesti levél.

Május 20.

(Szabó Jenő ünneplése.)

T. szerkesztő ur!

Kedves lapunk, a „Zemplén“ hasábjain mindazokat, a kik a gkatolikusok római zarán- doklásának igen érdekes leírását olvasták, érdekelni fogják bizonyára az én röpke soraim is, melyek számára g. katolikus hittestvéreim nevében a t. szerkesztő úrtól őszinte bizodalom- mal helyt kérek.

Itt Budapesten f. hó 19-én este 8 órakor gyűlt össze a székes fővárosban lakó g, katolikusoknak szinejava a „Royal-szálló“ elkülönített étkező termében, hogy a jeles férfiú, Szabó Jenő kúriai biró iránt érzett hálájának és ragaszkodásának kifejezést adjon. Nemcsak a főváros, hanem a vidék számos képviselője is jelen volt. így Szaífka Pál dr. és Hodinka Mihály, Farkas Győző (H.-Dorogról) és Újhelyi Andor

h.-dorogi esperes. Ott láttuk S -A.-Ujhely városnak egy lelkes ügyvivőjét is, Miklóssy István g. kát. lelkész-esperes, pápai káplánt. Helyt foglalva a díszesen felteritett asztalok körül, Illés Jenő dr. kúriai biró volt az ünnepség szószólója, kifejtvén beszédében Szabó Jenő érdemét s az összes hittestvérek háláját tolmácsolta

a jeles férfiú iránt.-------E szép szavak után

Szabó Jenő állott fel, s megköszönvén Illés szavait, egyszersmind kifejtette, hogy a mit tett, azt csak kötelességből teljesítette; majd előadta, hogy a „szentséges atya“, (kinek neve említésekor mindnyájan felállottunk és lelkesen éljeneztünk) mily odaadóan fogadta a magyarországi g. katolikusok zarándoklatát; s ezért kívánta, hogy igazán az emberi kor legvégső határát érje el. (Éljenzés.) Most a püspöki karra, különösen pedig Vályi János dr. eperjesi és Firczák Gyula munkácsi egyházmegyei gk. püspökökre ürítette poharát, hálás köszönetét mondván nagylelkű fáradozásaikért.

E szép szavak Miklóssy István s.-a.-uj helyi gk. lelkészt szólásra bírták, ki rövid, de kitünően előadott beszédében kifejtette, hogy Szabó Jenő energiáját tiszteli, egyszersmind magasztalta benne a tetterőt. Áldja a Gondviselést, hogy a hittestvérek zászlaja szent ügyünknek ily jeles zászlótartó s vezető kezében van; kívánta, hogy e kibontott zászlót vezesse diadalra s adja az ég — úgymond — hogy még sokáig lehessen Szabó Jenő a mi zászlótartónk. (Hosszas éljenzés).

Következett az üdvözlő táviratok hosszú sora, ezek között a Firczák Gyula, Vályi János dr. és Drohobeczky Gyula püspököké, kik jó- kivánataikat s főpásztori áldásaikat küldték az ünnepelt részére.

Ezek után az egyetemi ifjúság megbízottja, Harajda Andor bölcsészethailgató beszélt; beszédének kivonata ez: Az egyetemi gör. katolikusok ifjúsága is azért gyűlt össze a jelen ünneplés alkalmára, hogy kifejezze benső háláját és erős ragaszkodását az ünnepelt férfiúhoz, kinek neve halhatatlan marad mindaddig, mig csak egy gör. kát. magyar log élni ebben az édes hazában — — Már-már hinni kezdtük, hogy fajunk pusztul, hogy tespedő, letargikus álomban szunyád ... de ime támadt egy jeles férfiú, egy diadalmas zászlóvivő közülünk, ki valamennyiünk nevében magáévá tévén közös szent ügyünket, a diadal útjára terelt, egyszersmind feirázott bennünket az ólomsulyu álomból s uj életerőt öntött sziveinkbe. Mikor magyarságunk erősbitéséről lett szó, tettre serkentette hittestvéreit Kárpátoktól Adriáig. Létrehozta a nagy zarándoklatot, melyben sem anyagi, sem szellemi áldozatot nem vont meg s kieszközölte, hogy kérelmünk: oltár-nyelvvé tétetni zengzetes magyar nyelvünket, hivatalosan és ünnepiesen szentséges atyánk (éljenzés) kezeihez jusson .. . (Nagy éljenzés). Szabó Jenőnek a neve ezért egyházi történelmünk évlapjain aranybetükkel Folytatás az I. molléklstsn.