Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-05-20 / 20. szám

tájékoztatva az uj honvéd nevelőintézetek, s különösen a Ludovika Akadémiának a bécsújhelyi akadémiával immár azonos szervezetéről, azokat nem ismeri s igy nem is keresheti.

Az elsőt tagadván, az utóbbit kell elfogadnunk.

A Budapesten alapított M. kir. honvéd Ludovika Akadémia jelen szervezetében első rangú katonai nevelő- és képzőintézet, mely keblébe évenkint ötven 17—20 éves olyan ifjút fogad be, a ki a középiskola nyolcadik osztályát elvégezte s az intézetben a felvételi vizsgálatokat kiállotta.

A rendszeresitett helyek legnagyobb része ingyenes. Valamennyi növendék ben- lakó, kiket az Akadémia, tekintet nélkül arra, vájjon ingyenes vagy fizetéses helyet töltenek-e be, egyenlő ellátásban részesít.

A katonai nevelés három évig tart, melyből a növendék kívánságához képest a honvédség, vagy közös hadsereghez a hadnagyi rendfokozatban léphet be, még pedig, miután az intézet úgy a gyalogsági, mint a lovassági szolgálatra egyformán kiképezte, akár egyik, akar a másik fegyvernemhez.

Az Akadémia tehát három év alatt fényes pályára ingyen segíti az ifjút, a kinek aztán 20—21 éves korában évente 2400—2600 korona a fizetése. — Mivel pedig lerakta az intézet nála azt az alapot is, mely a tisztet a hadiiskola eredményes hallgatására képesíti, nyitva áll előtte az út a vezérkarba s ezzel a legmagasabb rendfokozathoz.

Ha már most azt tekintjük, hogy más pályán csak 25 -28 éves korában, sok anyagi áldozat árán, csekély kezdő fizetéssel juthat kevésbbé fényes állásba az ifjú, s hogyha katonának való, a hadi szolgálat kötelezettsége alól meg nem szabadul, ez pedig nemcsak hogy a választotta pálya elérésében akadályozza, de anyagi áldozatot is követel tőle, — továbbá hogy a szolgálati kötelezettség hosszú tartama miatt esetleg még 40 éves korában is fegyvert kell fognia s ott hagyva állást, vagyont, családot, háborúba vonulnia: éppen nem érthető, hogy a katonai pályát oly kevesen választják élethivatásul.

Vájjon oly nagy sulylyal nehezedik-e az összehasonlító mérték serpenyőjébe a kényelemszeretet, hogy teljesen lenyomja a kötelességek súlyát?

A Ludovika Akadémiáról 32 illusztrációval bővített ismertetés jelent meg, mely az intézet alapításáról, fejlődéstörténetéről, mostani szervezetéről, berendezéséről és

arról, hogy a kikhez beszél azok meg is értik a mit mondott.

— No I aztán azt mondom, hogy jól viseljétek ám magatokat, ne hogy szégyent hozzatok erre az ősz fejemre. Ma már nem a Ionoson fogunk játszani, hanem valóságos hámba meg szekerbe lesztek fogva. Az istrángbul ki ne ugorjatok, egymást össze ne rugdossátok, hanem szépen kényesen viseljétek magatokat, mint a hogy az olyan csikókhoz illik, a kik a vén Gyuri

bácsi keze alatt nevekedtek fel.-------TeLinkal

— szólt oda a legszélén álló vasdereshez — te leszel a nyerges. Úgy célozom, hogy te nem nagyon fogsz rezonirozni a hám ellen, hát te

benned meg lehet bízni.-------Bojtár nye! —

állott meg a második vasderes előtt — téged rudasnak szerettelek volna, mert egy kicsit nagyollom a fejed, de nem bízok benned. Az édes anyád is rugós volt, a két bátyád tanításakor is többet dolgozott a cigány a szekeren, mintha újat csinált volna, hát most oszt már betőtt a rovás. Tovább már nem hagyom magam az orromnál fogva vezettetni. Már te most elüljáróba csak ostorhegyes légy. Hanem oszt jól vigyázz, mert a selyemcsapós ostort viszem magammal és ha látom, hogy emelgeted a farod, hát isten ucscse a kutya iszsza meg a véredet!.. . Pedig én nem vagyok valami vereke- dős természetű, ugy-e Tüzes. — szólította meg a harmadik csikót — te még egy rossz szót sem hallottál tőlem ugy-e csikócskám ? No hát téged gyeplősnek szántalak. A fejed olyan, hogy egy kisasszony is elhordhatná. A tartásod délmüködéséről, a rendszeresitett alapitványos helyekről, továbbá a pályázatok és felvétel körül követett eljárásokról minden tekintetben kimerítő tájékoztatást nyújt. Az érdeklődők a füzetet az akadémia-parancsnokságnál 1 koronáért megszerezhetik.

Latorcza-menti állapotok*)

Az a nagy mozgalom, mit évek óta, de különösen e folyó 1900. év elejétől kezdve lát az ember itt a Latorcza mentén, eszünkbe juttatja a népek ama nagy mozgalmát, midőn a túlon-túl népes nemzetek, nem tudván többé a szülőföldön egymás hátán megélni, fegyverrel kezökben elindultak uj hazát keresni. Azokat a nagy mozgalmakat a történelem „népvándorlás“- nak nevezi. Ilyen népvándorlás szülte nagy mozgalomnak volt egy hulláma a magyar, midőn beözönlött erre a „véráztatta szent földre“ és 1000 évvel ezelőtt elfoglalta, drága vérének kiomlása árán megtartotta drága hazánkat.

Nem oly régen volt, hogy nagy pompával, fénynyel ünnepepeltük Kárpátoktól Adriáig mindenütt hazánk fennállásának 1000 éves örömünnepét ; emlékfákat ültettünk ; emlékoszlopokat állítottunk; sőt nem volt e hazában egyetlen egy oly kicsi kis község sem, melynek lakói magyar érzelmüek voltak, a hol fel ne hangzott volna az örömittas nép ajakiról: „Itt élned s halnod kell!“

És hogy állunk ma ?

Sokan — még törvénythozó embereink is — kik csak a ki- és bevándorlottak statisztikájából Ítélnek, népünk Amerikába való kivándorlásának komolyabb jelentőséget nem tulajdonúnak ; sőt a kivándorlást tetszetős színbe szeretik feltüntetni mondván: „haza jönnek — pénzt hoznak!“

Hogy e szomorú vigasztalásban mennyi megnyugtató remény van: a Latorcza mentén fekvő községek közül, csak Lelesz községet hozom fel például.

Nevezett községnek ez előtt 15 évvel 2500 lélekszáma volt. Az 1890-ik népszámlálás alkalmával már csak 1999 ; és ma (szeretném, ha meghazudtolna a közelgő népszámlálás) alig hiszem, hogy 1000 lelket össze tudnánk szedni; sőt ha e folyó év végéig oly erővel fog haladni a kivándorlás, mint halad, meglássák, hogy az uj esztendő reggele alig fog találni itt többet 5—600 léleknél!

Hogy a kivándorlásnak mily őrületes vágya fogta el Lelesz és körülötte fekvő községek lakosait : azt nem leírni, hanem látni kell. Boldognak mondják azt, ki már elhagyta ősi fészkét; nyugtalan az, mint a vándor madár öszszel, a ki még el nem mehetett. Munkabíró férfi alig, ifjú legény s leány meg csak olyan maradt itthon, kinek nincs még összetéve a hosszú útra meg- kivántató pénze.

*) Ezt a közérdekű levelet, melyre felkérjük az arra hivatott hatóságok figyelmét, Írója a kővetkező sorok kíséretében juttatta el hozzánk: Időszerűnek láttam a hatóság figyelmét felhívni egy lelketlen s e vidéknek valódi átkául teremtett ember üzelmeire, ki felhasználva az alkalmat, t. i. azt, hogy egyes folyamodók elunják várni 8—10 hónapig is, hogy az útlevélhez jussanak, különösen az olyan paraszt-legény embereket, a kik még katonai sor alatt nem voltak, teljesen kizsákmányolja és szökteti heteken át 10—12-sével. Szerk.

cég. A szügyed is van két araszos, hát már téged az isten is csak első lónak teremtett. — — Te veled Zsandár — simogatta meg az utolsó csikót, — már egy kis zavar vagyon. Te méltó párja volnál a Tüzesnek, de egy darabig „muszáj leszel“ rúd mellett járni. Ha osztán látni fogjuk, hogy a Bojtár megbecsüli magát, akkor avanzsérozol ostorhegyesnek. Csak osztán vigyázz, hogy túlságosan ne aprózd a lépést, mert a te fajta béliek egy kicsit gyenge természetűek, osztán hamar izzadnak és sorba kehesedtek egymás után.-------No, de most már

kezdjünk a szerszámozáshoz — morfondírozott tovább az öreg.

— Jancsi te I szólt oda a színből éppen akkor visszatérő lovászgyerekhez, hocide öcsém azt az ócskábbik sallangos hámot. így ni! Most osztán te a Tüzest meg a Linkát szerszámozzad,. Azokról jótállók, hogy nem rúgják ki a fogadat. Én majd a Bojtárral meg a Zsandárral bánok el. Hanem azért vigyázz, hogy a hámot úgy tedd rájok, hogy észre se vegyék. A kantárokat pedig szemmérték után agygyusztáld meg előre, hogy ne kellessen a fejőkön babrálni velők. — — így ni mint ón 1 ,Most osztán fogd meg a Tüzest meg a Bojtárt. Én majd a Lindával meg a Zsandárral elül megyek. Azzal megfogva a két csikó kantárát, kifelé indult az istállóból. Utánna Jancsi a másik két csikóval.

Szép lassan, jámboran viselte magát mind a négy. Talán egy kicsit bambák is voltak. Újság volt nekik minden. Szokatlan volt még a hám könnyű terhe is. Alkalmatlan volt a soha

A katona sor alatt levők már nem is bajlódnak a külföldre szóló könyvecskével; mert van itt egy lelketlen ember, a Latorcza-vidéké- nek valóságos átka, (a hatóság ismeri-e ? szerk.) a ki csapatostól szökteti őket 60—70 forintért fejenként, s a mi fő, mindig sikeresen. Uraim ! A templomok már üresek; csak néhány hajlott korú férfi s nő bólingat abban. Házasság és keresztelés esete: no az meg már a ritkaságok ritkasága.

így vagyunk a néppel. Lássuk már most hányadán vagyunk az Amerikában összeszedett s haza küldött pénzzel, valamint a visszajöve- tellel? Hát a legszomorubban. Bizony ritka ember már ma, a ki Amerikából pénzt küld haza. De ha akad is egy-kettő: nincs annak sommi látszatja. Nemcsak hogy kicsi birtokán rajta marad a felvett adósság, de sokszor még annyira tetézve is az itthon maradt család részéről, hogy látva tehetetlenségét annak rendez- hetése iránt, kimegy a még itthon reménykedő családtag is és hagyja dobra üttetni birtokát. Tizenegy év óta látom a kivándorlók karavánjait, de alig látok egy-két embert visszaszállingózni. A kik visszajönnek is, alig vannak itthon pár hétig, már vágynak vissza s nincs is nyugtok addig, mig ismét vissza nem mennek, akkor már örökre búcsút mondva hazájoknak.

Bátran kimondom tehát, hogy községünkből azok, a kik kivándoroltak, alig fognak haza jönni.,

És ennek is két oka van.

Első ok az, hogy: a kik családostól vándoroltak ki, a vagy ott alkottak családot, any- nyira megszaporodtak, hogy nem képesek annyit keresni, a mennyivel hozzátartozóikat eltarthatnák ; vagy ha igen: útiköltségre alig telik, arra pedig, hogy haza jőve itthon boldogulhatna: épp egy fillér sem jut. Ott marad tehát munkásnak.

A második ok az, hogy: a katonai kötelezettség elől kivándorlóit haza jönni fél a büntetéstől ; tehát az ilyen is Amerikában marad és ott alkot magának családot. De meg nem is igen kívánkoznak vissza. Tudjuk, hogy a családi életben nagy és főtényező a „családanya.“ A nőnek pedig tetszik az Amerikában divó „aranyos nagy szabadság“ s jóiélés, dologtalan- ság, mit hazájában nélkülöznie kellett. De a férje urának is tetszik a szabadság, a pihenő időben kifejtett „urhatnámság“ s azért közös óhajok: „Jobb itt — mint Magyarországon 1“ Maradnak hát s feledik édes hazájokat.

De uézzük csak azt is, mi ok indítja kivándorlásra a Latorcza-menti lakosságot? Az ok : az „elszaporodás!“ Például ismét Leleszt veszem.

Közsgünkben az 1864—65. évben történt földmérés alkalmával kiméretett a népes lakosság közt 102 féltelek. Ebből kiadatott az egyházi hivatalnokoknak 6 féltelek, maradt a népnek 96 féltelek. Évek folyamán az osztozkodás révén az a 96 féltelek annyira felaprózódott az örökösök közt, hogy jelenben féltelkes gazdáról szólani alig lehet, hanem csak Vs-ad és Vi6-od telekről és ebből kell a legtöbbnyire 5—6 tagból álló családnak elélni.

De még ez a kevés föld sem hozza meg munkáj oknak gyümölcsét, a mennyiben az örökös használat során kifáradt föld, a legjobb terméskor sem ad 5—6 magnál többet holdanként. Erre a termésre pedig (Vs-ad telket yeszek alapul) e következő kiadások várnak: Állami

nem viselt zabla nyomása, hát úgyszólván huzni kellett őket lépósről-lépésre. Pedig másszor két embernek is dolgot adtak, ha úgy pusztán kötőfékszáron kellett őket megvezetgetni.

A befogásnál sem volt velők semmi baj. A szokatlanság ismert gyámoltalanságával tűrték a keresztágak összecsatolását, a tartószijak, istrángok felhurkolását. Csak olyankor horkantak meg és kapáltak egy kicsit, ha a gyeplő egy-egy vigyázatlan érintésénél, a zabla jobban feszült töretlen, habzó állkapeákhoz.

Mikor aztán annak rendje módja szerint be volt fogva, az öreg körüljárta az egész fogatot. Végig simogatta mind a négy csikót és Jancsit oda állítva a két első elé ő maga felült a bakra. Onnan aztán a tapasztalt kocsisokat jellemző könnyedséggel szedve össze a szárakat, rákiáltott a már nyugtalankodó csikók előtt álló lovászgyerekre.

— Ereszd el Jancsi I — mire az addig egy helyben toporzékoló csikók a szárnak egy gyenge nyomására, inkább táncolva mint lépve, apró szökésekkel elindultak.

Egy kis ideig csak hagyta az öreg hogy kényeskedjenek. Pár lépésnyi ut után azonban egy villanáshoz hasonló mozdulattal kibocsáj- totta a suhogót, a melynek pisztolylövéshez hasonló durranása után a csikók rendetlen vágta- tásba kapva gyors iramba ragadták tovább a pehelykönnyű homokfutót. Feszültek a szárak, csattogtak a hámfák, a mindjobban neki mele- gedett csikók oldalához pattogva verődtek a Folytatás az I. mellókletsn.