Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-05-20 / 20. szám
Sátoralja-Ujhely, 1SOO. május 20. 20. (2056.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évr» . . 12 kor. Félévre . . . . 6 „ Negyedévre . . 3 * Bérmentetlen levelek cs*1 ismert kezektől fof adtatnak el. Kéziratok nem adatnak ricsxa. Egyes szám ára SO fill. A nyilttérban minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNT-VÁRMEGYE HÖZÖNTSÉGÉNTEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 11ST ID E IST S A. ILT-A. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzkülde- mények a kiadóhivatalhoz intézendők. A Ludovika Akadémiáról. (*) Régóta hangzik már a keserű panasz, hogy a magyar ifjúság idegenkedik a hadi pályától s hogy inkább bolyong olcsó eredmények lidércfénye után, inkább tolul seregestül olyan pályákra, hol alárendelt állásért is könyörögnie, magának és családjának később nyomorognia kell, hogy sem a hadi pályát választaná, mely a legegyenesebben s leggyorsabban célhoz segít, a legfényesebb ma is s a legtöbb dicsőséget nyújthatja. Mig más nemzet előkelő fialalsága ott szolgál az ö hadseregében, a mi fiatalságunk a katonai pályától teljesen idegen. Mig van ma is hadsereg, hol bizonyos osztályokat kizárnak a tiszti rendfokozatból s csak nemesekkel töltik be, addig nálunk nemzetünk java az ős családok, a hősök ivadékainak sarjadékai, a nemzet értelmisége zömének ifjai a katonai pályától irtóznak, s a műveltebb ifjúság máskép megélni nem tudván, seregestül tolul csekély hivatalok felé, pedig a hadi pályán ezerekre menő tisztség készen áll a pályázónak s mindenesetre biztosabb kenyeret és állást ad, mint az időnként választás alá eső állások és ad legalább is annyit a megélhetésre, mint egy irodai, vasúti, postai másodrendű szolgálat, mely felé most annyira tolúl a reményteljes magyar ifjúság. Elvitázhatlatan tény, mert a statiszi tika bizonyítja, hogy a mig a hivatalnok- állásokért a magyar ifjak 53°/o-a pályázik, addig a katonai pályát csak minden 50-edik választja. Ezért van azután, hogy a magyar nemzet, mely a monarkia közös és kölcsönös védelmének szervéhez, a közös hadsereg fentartásához évenkint 42% véradóval járúl, a hadsereg vezető elemei TARGA, A pár szál ibolyáról . . . Mikor megkértem a kezét, Kis virágcsokrot nyújtottam át, Maga hosszan szemembe nézett, Majd nevetve félre dobta . . . A pár szál ibolyát. Mikor megveté a kezem, S hírül adta fájó válaszát, Elballagtam megszégyenülve, S elvittem szegény virágom . . . A pár szál ibolyát. * Most hogy sírját fölkerestem Elmondok magáért egy imát, Lehet talán a könnyem is hull A mig keresztjéhez teszem A pár szál ibolyát. . . . (S.-A.-Ujhely.) Qabányi László. s# között csak alig 10%-kai vau képviselve. Valóban szomorú dolog, hogy nemzetünk, mely géniuszának megfelelő hadszervezettel, hadakozással és harci erényekkel tartotta fenn magát annyi évszázadon át, a bon védelmének kötelességét elhanyagolja akkor, mikor a vén Európának nagyhatalmai világrengető események bekövetkeztét várván, körülötte talpig fegyverben állanak. Az általános védelmi kötelezettség behozatala óta is immár egy emberöltő telt el, újabb nemzedék nőtt a régi helyén s az intézmény a nemzet szivében gyökeret még sem verhetett; a magyar elem a hadsereg vezérletében még mindig nem foglalta el azt a teret, mely öt a véradó arányában megilleti. Pedig a mostani viszonyok között a hadi pályától való idegenkedés egyértelmű az öngyilkossággal. Jóllehet a törvényhozás bölcsesége felismerte a helyzetet s az általános védelmi kötelezettség törvénybe igtatásával, valamint a katonai nevelő- és képzőintézetek felállításával módot nyújtott arra, hogy fegyveres erőnk szám és erő tekintetében a nagyhatalmak haderejével szemben helyét megállhassa, de, fájdalom, a nemzet zöme, élén a főranguakkal, a védelem kötelességét át nem érzi s a helyett, hogy egymással karöltve, a nagy elv megvalósításához tettel, eszközzel hozzájárulnának, azt előbbre segítenék: nem gyámolitják, sőt mi több iránta érdeklődést sem tanúsítanak. Ha valóban az volt az ok, a mivel a katonai pályától való idegenkedést eddig mentegették: hogy a magyar ifjúság azért kerüli a katonai pályát, mert rálépve, nemzetiségét kell feláldoznia, az 1897. évi XXIII. törvénycikkely megszüntette ezt is, mert a honvéd nevelő- és képzőintézetek első Iskola,Irta: Kiár István. A jZemplón* eredeti tárcája. A felhők lassan oszladozni kezdtek. Az előbb még szorosan egymás mellé tömörült felhők közül tenyérnyi nagyságú kéklő foltocskák kandikáltak elő, a melyek mindinkább nagyobbodó területet hódítva vissza az egyhangú szürkeségből, szinök élénkségével visszaadták az égboltnak a nyári derültségét. A lejtősen feltöltött udvar sárga homokjáról a zápor megszűntével majdnem egyidőben jutott le a hirtelen alázuhogó viz, pár perc múlva pedig csak a nedves fövenyben száz ágban rendetlenül össze-vissza futó vizbarázdák mutatták a hirtelen átvonuló nyári zivatart. Az apró szemű homok hirtelen szikkadt. A szárazabb helyekre valló fehér foltok tarkára színezték a nedvességtől sárgás porondot, a melyből itt-ott élénken villantak ki az esőtől tisztára mosott kvarc-szemecskék. És alig bujt elő az első napsugár a szerte foszló felhők közül, élénk szinpompáju szivárvány koszorúval diszitettve az égbolt keleti részét, a majorságban újra lüktetni kezdett az élet. Mindenki folytatta munkáját ott, a hol a zivatar előtt félben hagyta. Mint mindenben, úgy ebben is csak a parádés kocsis, az öreg Gyuri bácsi tett kivételt. Mikor a többiek újból felvették a munkát, ő éppen félbe hagyta. Félre tette a kenő szelencét. A mázoló alapításával megadta a módot arra, hogy a katonai pályára készülő ifjúság magyar intézetekben sajátíthassa el a hadi tudományokat, s mint kifejlett önálló férfiú, lépjen a hadsereg kötelékébe. Mi tartja tehát mégis vissza az ifjúságot a katonai pályától ma, mikor a létért való küzdelem minden pályán még ma is nehéz, sőt egyre nehezebbé válik, a katonai pályán ellenben a fizetésemelés tűrhetőbb állapotot biztosit? Immár magyar nevelőintézetek tárt kapui várják az ifjúságot, hogy jórészt ingyen neveljék az előkelő tiszti pályára, hol maga erejéből magasra emelkedhetik s mégis óvről-évre fájdalommal tapasztaljuk a megdöbbentő tényt, hogy a Ludovika Akadémia növendékeinek számát betölteni nem képes. Kétszer irt már a honvédelmi miniszter a Ludovika Akadémiára pályázatot, két iskolaévben kellett volna már 50—50 ifjút felvenni az intézet kebelébe: fájdalom, az eredmény a várakozást egyszer sem elégítette ki.*) A törvényhozás nemes szándéka tehát, hogy magyar nemzeti intézményekben nevelt tisztekkel foglaltassa el a hadsereg vezérletében ama teret, mely a nemzetet a véradó arányában megilleti: hajótörést szenvedett. Annak oka, hogy a nemzet ifjúsága a hadi pályát még most sem keresi, nem lehet más, mint vagy kihalt a nemzet géniuszából a harci erények kultusza s a magyar, melyet annyi istenadta tulajdonság tett a hadi pályára kiválóan alkalmassá, ősi erényeiben teljesen megfogyatkozva, a züllés lejtőjére jutott, — vagy: hogy nem lévén még az ifjúság kellőképpen ' A mi eddig nem történt, most történt meg először vármegyénkben is, hogy a Közgyűlés nem gyakorolhatta bemutató jogát a Ludovika-Akadómiába készülő Ifjak fölött; és ped'g azért nem, mert a „Buttler gróf«-fóle alapitvá nyes helyre egyetlen egy ifjú sem pályázott Szeri. kefét bevágta a vakablakba. Aztán fogasra akasztva a tisztítás alatt álló hámot, rákiáltott az istállóban foglalatoskodó lovász fiúra. — Jancsi te ! Ugorj csak el öcsém a kocsiszínbe ! Húzd ki az ócskábbik homokfutót és akaszszad rá a kisefát is. Aztán, ha azt elvégezted gyere be és vidd ki a négyes gyeplőt, meg a suhogót. A sárga pokrócokat lökd be a szeker derekába. A tengely-végeken a srófokat huzgáld meg. Az üléseken a tartószijakat vizitáld meg, hogy nem girhesek-é, mert a múltkor is elszakadt az egyik alattam. Osztán, ha ezt a sok dolgot minden hiba nélkül fogod elvégezni, hát megengedem, hogy majd a két első csikót kivezessed. Tudod ma nagy nap lesz: csikót fogunk tanítani. Az idő éppen a legalkalmasabb hozzá. Hűvös is van, por sincsen. Befogjuk azt a négy csikót. Tudod a két derest, meg a két pejt, úgy keresztbe fogva. Egyszer úgyis csak rájok kerül a sor, ha nem előbb hát később. — — No, de mit bámulsz úgy rám, mint a borjú az uj kapura, förmedt rá tréfásan a szavait áhítattal leső lovászgyerekre. — Lódulsz mindjárt 1 No nézze meg az ember! Mondtam neki, hogy menjen a színbe és még ő ráér itt diskurálgatni.... Jó lesz, ha szeded az irhád, mert a füled közé találok hajítani. . . Aztán, hogy tréfája sikerült, egy jóizüt nevetve a szaladásnak indult lovászgyerek ijedtségén, kezeit a sure korcába dugva megállóit az ól piacán a csikók előtt és elkezdett hozzájuk beszélgetni olyan természetes dédelgető han- gokon, mint a ki szentül meg van győződve A Zemplén mai száma tizennégy oldal.
