Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-01 / 13. szám

1900. április 1. 1^ Melléklet a „Zemplén1* 13. számához. ki a „Zemplén“ múlt heti számában „Caveant consulesl“ cikkében megkonditja a vészharangot és egyben a pénzintézetek tervezett reformálá­sának megvalósitását sürgeti. Mint cikkiró urnák múlt évi ily irányú felszólalására is volt alkalmam és szerencsém kifejthetni: magam is feltétlen hive vagyok a pénzintézetek társadalmi utón való reformá­lásának, a melynek megvalósítása érdkében kü- lömben is már évek óta állok a küzdők sorá­ban ; de határozottan hibának kell minősítenem és helytelenítem — most éppen úgy, mint ta­valy, — ha az ily, ámbár felette sajnos és meg­döbbentő eseteket úgyszólván generalizáljuk és alarmirozzuk a közvéleményt. Véleményem szerint ily sajnos eseteknek nem szabad egyedüli kiindulási pontunkat ké­peznie a reformálás nagy horderejű kérdésében, annál kevésbbé, mert nem pillanatnyi behatá­sok alatt kell és lehet cselekednünk, mert ez az ügy közgazdasági viszonyainkat oly közelről ériutő eminens jelentőségű kérdés, melyet csak a legnagyobb gondos körültekintéssel, a viszo­nyok mélyreható mérlegelésével és higgadt meg­fontolással lehet számolnunk. Éppen ezért cikkiró úrral a pénzintézetek megítélése tekintetében most sem érthetek egyet, mindannak dacára, hogy most már — és ezt örömmel konstatálom — óvatosabb cikkelyében és nem Ítéli el in „Bausch und Bogen“ az ösz- szes pénzintézeteket, ha nem koncedálja, hogy van azok között sok kivétel (sic) melyeknek alapja szolid és reális. No hát, igen tisztelt uram, közgazdasági vi­szonyaink bizony véghetetlen siralmasak volná­nak, ha a reális alapon nyugvó pénzintézetek a kivételek közé tartoznának. Az ily nyilvání­tott felfogás valóban többet árthat a pénzin­tézetek ügyének, mint a mennyi hasznot a reformálástól egyáltalában várhatunk. De hála istennek viszonyaink nem iiy két- ségbeejtők, én azokat nem látom oly felette sö­tét színben és nem Ítélem meg oly pesszimisz- tikusan, mint a t. cikkiró úr és én megfordítva állítom fel a tételt — mert ez nézetem szerint sokkal közelebb áll a valósághoz — hogy ki­vételt képeznek azok az intézetek, a melyek nem reális bázison alapulnak. Nézetem szerint azonban a szórványosan előforduló visszásságok és szabálytalanságok is — és e tekintetben cikkiró úrral teljesen egyetér­tek — múlhatatlanul és elodázhatatlanul szüksé­gessé, sőt kötelességünkké teszik a pénzintéze­tek reformálását. Szükséges ez egyrészt a nagy közönség, de másrészt az intézetek saját, jól felfogott ér­dekének megóvása szempontjából is. És saját­ságos, hogy az intézetek, vagy azok vezetői az utóbbi körülményt nem látják be és e szem­pont, úgy látszik, soknak egészen kikerüli fi- gyelmöket. Tulajdonképp köszönettel tartozom Thomán dr. úrnak b. cikk közléséért, mert nem le­hetetlen, hogy az a vármegyénkben is indított mozgalomnak egy lökést ad előre. Thomán dr. urnák, — ki úgy látszik meleg érdeklőddéssel viseltetik a pénzintézetek refor­málásának ügye iránt — bizonyára nem ke­rülte ki figyelmét az az akció sem, melyet a reformok megvalósítása érdekében vármegyénk­ben indítottunk — nem kerülte ki figyelmét, dühöngeni, úgy hogy a „ Villám“ gőzhajóra a közönség nem is akart felmenni. Végre is mit tehettünk „beszállottunk“ s d. e. 11 órakor neki indultunk a nagy tengernek. Még egyszer Is­tennek, szűz Máriának s őrangyalainknak aján­lottuk magunkat. Bár borzasztóan ringatta ha­jónkat a bóra, s a fiumeiek is megijesztettek, hogy bajos lesz az utazás, mi mégis bízva a tengerek s viharok parancsolójában, elindultunk. Csak most vettük észre, hogy előttünk egészen ismeretlenek nagyszáma kisérte ki zarándokla­tunkat s már kint voltunk a tengeren még min­dig hallottuk az „éljen“-t s láttuk a kendők s kalapok integetését. Valami rendkívüli hatással van arra, aki először utazik a tengeren. S valóban fönséges egy látvány a mérhetetlen víztömeg s a végte­lennek látszó víztükör, kivált most mikor a szél felkorbácsolta volt s a hullámok meg a habok messziről úgy mutattak mintha jégtáblák úsztak volna a tengeren. A tenger egyre jobban kez­dett nyugtalankodni s hajónk erősebben him­bálózni. Már fél 12-kor nehány gyengébb ideg­zetű utas (első egy hölgy volt) sápadtan vonult vissza s rövid idő múlva kitört rajtuk a ten­geri betegség. Nekem, hála Istennek, még ek­kor nem volt bajom. Délután 1 órakor Cherso szigete mögé hajóztunk, mert már nagyon ve­szedelmessé lett a tengeri ut, s a hasonló nevű városka mellett ki is kötöttünk. Cherso városka Ausztriához tartozik s pedig lstria tartomány­hoz, lakosai olasz halászok. Igen csúnya nép. A városka egészen olasz módra, girbe-görbe hogy én, mint az e tekintetben egybehívott ér­tekezlet előadója, mily indokolással és szilárd meggyőződéssel foglaltam állást a reformálás mellett; de az értekezlet egyelőre csak az álta­lam proponált érdekképviselet megteremtését ha­tározta el, a minek kivitelére bizottságot kül­dött ki. Én ebbe örömest megnyugodtam, mert ezt az első lépésnek tartottam a kitűzött közös cél megvalósítása felé, még pedig azért, mert a ha­tározatban kimondatott az is, hogy a létesítendő érdekképviselet lesz majd hivatva a tervezett reformok felett dönteni és azokat életbeléptetni. A pénzintézetek között is már mindinkább tért hódit a reformálás elodázhatatlan szükségé­gének elösmerése— és ha ezt az eszmét a pénz­intézetek tényleg meg akarják, a mint elébb utóbb meg is kell valósitaniok: akkor arra kell töre­kedniük, hogy azt társadalmi utón tehessék, nehogy — más módon — az önrendelkezés féltve őrzött joga csorbát szenvedjen és meg­nyirbált assék. A reformok életbeléptetésével tehát elvégre komolyan kell foglalkoznunk, mert az e tekin­tetben való késlekedés nagy hátrányára lehet mindannyiunknak, mert ez esetben éppen az fog bekövetkezni, a mitől a pénzintézetek leg­jobban idegenkednek : a törvényhozás beavat­kozása és az állam gyámkodása ! Wetterschneider Miksa, takarékpénztári vezértitkár. Vármegyei ügyek. Rendkívüli közgyűlés. A t. vármegye bizottsági tagjait rendkívüli közgyűlésre hívta egybe főispánunk Öméltósága S.-A.-Ujhelybe, a f. hó 19-ére. A rendkívüli közgyűlésnek 1-ső tárgya a vármegyei tisztviselők, segéd-, kezelő-és szolga­személyzet fizetésemelése céljából a f. évi febr.-i rendes közgyűlésen kilátásba helyezett 2°/o-es pótadó megszavazása és még két közérdekű, a dolog természeténél fogva igen sürgős ügy, melyről mai számunk „Hivatalos Rész“-e szól tüzetesebben. — A rendkívüli közgyűlést meg­előző napon, vagyis ápr. hó 18-án, az állandó választmány ülésezik. Kinevezés. Főispánunk Öméltósága a n.- mihályi szolgabirói hivatalban halálozás követ­keztében megüresedett járási irnoki állásra Gaz­dag Kálmán körjegyző-segédet nevezte ki Ír­nokká. Gyümölcsfa-csemeték. A fóldmivelés- ügyi kir. minister jóvoltából tegnap d. u. Uj- helybe megérkezett az a több ezernyi gyümölcfa- csemete, melyeket a gazdasági egyesület titkári hivatala fog kiosztani már holnap azok között, a kik (magánosok és jogiszemélyek) igényeiket annak idejében nála bejelentették. Iparosok nagyküldöttsége. Ma egy hete a s.-a.-ujhelyi iparosoknak vagy 35—40 főnyi nagy küldöttsége tisztelgett főispánunk Öméltósága előtt a vármegyeházán Jenik Béla építész vezetése alatt. A küldöttség szószlója Főző József műlakatos volt. Kérésük úgy szólt, hogy betegsegitő pénztáruk, mivel egymagában, szűk utcákkal van építve. Amint kikötöttünk s megebédeltünk, a társaság legnagyobb része ki­szállt, s a városkába ment, hogy szivart és ci­garettát vegyen. Megnéztük az olasz renaissance stílben épült csinos kis templomot, melyben két oltárfestmény van Tintorettotol. Itt vettük észre először, hogy a harangok az olasz templomok mellett különálló toronyban vannak s mozdu­latlanok. A harangozást kongással pótolják. Délután 4 órakor hatalmasan kezdett sí­polni, inkább bömbölni a hajó gőzsipja s min­denki isetett vissza a hajóra. Ekkor egy szép s megható jelenet következett. Amint a III. osz­tályon utazók a kajütbe beszálltak, s a partot a kiváncsi olaszok ellepték, a magyar földmi- ves gazdák s velők az intelligencia rázendítette az „Isten áldd meg a magyart!“ s amint az ének elhangzott „éljen“-zés meg „eviva“-zás mel­lett a hajó elindult. Ámde ismét elővett a'bóra s egyszer oly dühvei kapta oldalba a hajót, hogy már az elmerüléstől tartottunk. Ingott mint egy dióhéj. A vitorla-rudak recsegtek-ropogtak. A ma­gyar lobogó veszedelemben volt, de egy matróz ügyesen felkuszott s megerősítette. Hatalmas él­jent kapott. A bóra meg sem szűnt, mig Anco- nába (olasz kikötő) nem érkeztünk hajnali 4 óra­kor. Ekkor már alig volt az 500 utas között 10 -20, a ki a tengeri betegségen át nem esett. De a kik meg is kapták a tengeri betegséget, csakhamar átalestek rajta, a konyak meg feketekávé hely­reállította a betegeket, úgy hogy reggel min­denki jó étvágygyal reggelizett. Voltak azonban utazók, kik kijelentették, hogy „akkor lássam különállva, nem életképes, házasittatnék össze a kerületi betegsegitő pénztárral. — Öméltósága a főispán nagy türelemmel hallgatta meg a pa- naszkodókat, végezetül pedig nagy részletesség­gel kitanitván őket, hogy mi az a testületi önkormányzat, biztosította hallgatóit arról,hogy az igazság keresésében — a mi épp most van napirenden — ő is az iparosok érdekeinek fogja pártját; a továbbiak iránt, hogy t. i. ma­radjon-e külön, beolvadjon-e az újhelyi iparosok b. s. pénztára a kerületi b. s. pénztárba, véle­ményének kinyilatkoztatását akkorra tartja fenn, mikor a pénztárkezelés vizsgálati eredményé­nek egész anyaga eléje terjesztetik. A küldött­ség tagjai e kijelentés után nagy megnyugvás­sal hagyták el a főispáni szobákat, a honnan nyugalomra intő irányzatot vittek magukkal elvtársaiknak is. (Erről bővebben: Városi és községi ügyek c. rovatunkban. — Szerk.) A közigazgatási bizottság legközelebb április hó 6-án (hatodikán) d. e. 9 órakor tartja rendes havi ülését. Az Ínségesek fölsegitésóre folyamat­ban levő társadalmi gyűjtésből eddig 916 K. 60 f. gyűlt be, mely összeg az ínségesek száma arányában kiutaltatván a t. vármegye pénztárá­ból : a szinnai járás Ínségeseinek jutott 684 K. 05 f. a sztropkói j. Ínségeseinek pedig 232 K. 55 f. — Kapcsolatosan felemlítjük még, hogy a szinnai járásban találtatott összesen 1668 Ín­séges, kik közül 229 közmunkát teljesíteni kép­telen; a sztropkai járdsban összeiratott 567 Ín­séges, közöttük 257 munkaképtelen. Állami anyakönyvesek tiszteletdija. A vármegyénk területén alkalmazott állami anyakönyvesek és helyetteseik részére évi 25,460 K. tiszteletdijat, az állami anyakönyvyezetés érdekéből rendszeresített uj tiszti állások java­dalmazására pedig évi 24,700 K. állami sege­delmet és igy az 1900. évre összesen 50,160 K.-t utalványozott a belügyi kir. minister vármegyénk házi pénztárának a s.-a.-ujhelyi m. kir. adóhi­vatalnál. Versenytárgyalások. A m. kir. áll, építé­szeti hivatal Kassáról lapunk utján is tudatja, hogy a kassai m. kir. gazdasági tanintézet fő­épületének és az igazgatói lakás keleti részének helyreállítását a földmiv.-ügyi kir, minister 4392 korona — és az ugyanott levő szőlőtelepnek körül­kerítését 669 k. és 70 f. erejéig megengedvén, az említett munkálatok biztosítása céljából, a kassai kir. áll. ép. hiv.-nál, a f. évi ápr. hó 2-án versenytárgyalás lesz. — Hasonlóképp tudatja Abauj-Torna vármegye alispánja, hogy a krasz- nik — jánok —- szepsii törv. hat. közút Bodolló előtti szakaszán levő utbiztositás iránt 1847 kor. 31 fillér költséggel versenytárgyalás lesz f. hó 4-én d. e. 10 órakor az alispáni hivatalnál. Levelezés. Varannó, már«. 28. T. szerkesztő ur! F. hó 25-én a helybeli izr. nőegyesület mű­kedvelői szinrehozták „A mozgó fényképek“-et. A kedves darab iránt nagy volt az érdeklődés megint a tengert, mikor a hátam közepét.“ Anconában március 6-án reggel egyesek széjjelnéztek a városban, de a legtöbben csak akkor távoztak a hajóról, mikor előállott a va­súti vonat. Előbb azonban az olasz vámházba mentünk. Dicsérettel s köszönettel ki kell je­lentenünk, hogy az olasz fináncok igen előzé­kenyek s figyelmesek voltak irányunkban. (Folytatjuk.) EgT37" SZÍT7"_ — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Irta: Krüzsetyi Erzsiké. (3. Folytatás és vége.) A kis csúfság boldog várakozásban töltötte a napokat. Úgy óhajtotta, még is félt annak a kezét kérő levélnek a megjöttétől. Megint számolta a napokat, heteket, hóna­pokat, tavasz, nyár, ősz, tél eljöttét; de a levél csak nem jött. Két év is elmúlt, Olga is férjhez ment már, de a levél csak nem jött. O azért nem kételkedett. Ki tudja: mi oka van a hallgatásra? Hát­ha beteg? Hátha valami egyébb baja van? Ezer mentséget talált a számára. Egyszer pedig az anyja kapott egy levelet.­Behívta magához a kis csúfságot és azzal a rideg, szigorú, szeretetlen szemekkel nézve rá, igy szólt;

Next

/
Thumbnails
Contents