Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-18 / 11. szám
Sátoralja-Ujhely, 1900. március 13. 11. (2047.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. í EMPLEN. Társadalmi és irodalmi lap. SEMPLÉN-VÁRMEGíYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMI 11ST H> EJ I>T ‘V^S.Á.IESlSr.^.IF’. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Talán épp abban az órában — ma d. e. 11 órakor — midőn a várva-várt örömhírt megvívó ezek a legelső sorok t. olvasóink szemei elé kerültek, hangzott el a holtáiglan—holtomiglan ott az Adriai - tenger partján, hol hullámok szakadatlan ostromában büszke sziklákon áll — oly rendületlenül, mint királyi úrasszonya — a tündérszép miramárei kastély. .. Igen: Stefánia kir. hercegnő —annyi gátló akadály elhárítása után — ma d. e. özvegyi fátyolát gyémántos arany- homlokelővel cserélte fel és örök hűséget esküdött szive választottjának Lónyay Elemér grófnak. A mi eleinte lehetetlennek látszott: a két cimer, az egyik a fényes, hatalmas Szász-Kóburg-Góta királyi cimer, a másik a Lónyay-grófok ős régi magjar főnemesi címere — melynek legrégibb ösraert birtokosa Gurg de Lona már 1. Béla királyunknak főembere volt — immár elválaszthatatlanul, mint drága émail a nemes fémmel, egybeforradott. lm: az égből rendelt, mindenható érzelem nemcsak hogy győzött a lehetetlenség látszata fölött, de ünnepiesen bevég- zett ténynyé is formálta az első látszatra lehetetlent a valóságban. A barátságnak ideálisan gyöngéd szép érzelméből kifejlett a legszebb, a leghatalmasabb érzelem — maga nevén nevezve: a szerelem, a maga legtisztább, a maga legönzetlenebb jelent- ményében. TARCA. SZÍT7-. — A .Zemplén* eredeti tárcája. — Irta: Krüzselyi Erzsiké. A szürke felhő-rongyok közzül kibukkanó tavaszi napsugár a vadszőlő még ritkás lombjain betűzött a leány szomorú, barna fejére és tarka foltokban cikázott végig egyszerű sötétkék ruháján, fehér vászon kötényén és meg-megcsillant a szorgalmasan mozgó horgolótű fényes nyelén. Gyorsan és hallgatagul dolgozott egy darabig, aztán pár pillanatig ölébe eresztette kezeit és kibámult a ritkás lombok közt, beárnyékolva fólkezével szemeit a napfény elől. Egy vidáman csicsergő kis madarat nézett, a mely ott ugrándozott az ezer virágú almafa ágain. Színtelen arcán valami jóságos szelíd mosoly terült szét, ami megszépítette jelentéktelen vonásait, melyeken különben semmi szép nem volt. Túl kicsiny orr, apró, összehnzott fekete szemek, duzzadt száj, magas, keskeny gondolkozó homlok s az erre kissé rendetlenül ráboruló ritkás gesztenyeszinü haj semmi szépséget nem foglaltak magukban. Arcszine is teljesen színtelen halovány volt, csak száját élénkítette egy kevés pirosság. Szótlanul nézte az almavirágok közt rep- kedő kis szárnyast, megfeledkezve munkájáról Igen is világra szóló s bevégzett tény- nyel áll szemben a világ. Ifjú tavasz lágy fuvallatáu két epedő szivet egygyé forrasztott a hő szerelem. Az az édes rabbilincs, mely fogva tartja immár azt a két szerető szivet, legyen boldog együttélés hosszu-hosszu folyásán s miudvégig: ernyedetlen, szoros, törhehetetlen ! r Es az égben kötött, a földön megkötött eme fenséges szép frigyhez fonják meg a boldogságnak széttéphetetlen hálóját az ég angyalai, a földi örömeknek legragyogóbb szálaiból 1 . . . Lónyay grófnénak, Stefánia kir. fenség nek, egyik édes otthona lesz majd — s pedig még ez idén — Zemplén-vármegyé- beu a bodrog-olaszii kastély. Ebben az aranyos kedves kastélyban egy felől a bókoló kalászu róna, másfelölTokaj Hegyaljánknak arany borága köszönti majd a bércről. Bérc és róna közén ez a csendes kastély legyen az Ó kedves második otthona. Szive, midőn házas életének b. olaszii útjára gondol, ide fordul felénk. Azért fordul Ő feléje a mi szivünk is: büszkeséggel, rajongással. A kir. fenségből Zemplénben lesz majd magyar grófné. Azért történik, hogy legelső sorban is Zemplén tudja meg az örvendetes hirt, melynél örvendetesebb már nem is lehet, hogy Stefánia kir. őfensége, mint Lónyay Elemér grófné, beiratkozott Zemplénnek abba a „nagy könyvéibe, a melybe tudja mindenki, hogy a mikor beiratkozik, a miénk lett. Épp azért mert mindezek igy vannak, Zemplén 300,000 lakója nevében hozsánát kiáltunk feléje és a hódolat virágaival hintjük be az utat, mely ő kir. fenségét most már a mi égaljunk alá is elvezérli. is és szelíd mosolya valami fájdalmas szomorú kifejezésbe olvadta be. Vájjon mire gondolt ? Arra, hogy ő mennyire rab 1 Arra, hogy semmihez és senkihez sincs joga a világon, Arra, hogy milyen árva, milyen egyedülálló teremtés ő. Jó szót nem kap. Szerető csók, becézgető simogatás soha nem éri. A beszéd, melyet nap- ról-napra kénytelen hallani, csak szidás ; csak annak a szakadatlan emlegetése, hogy ő milyen csúf, milyen haszontalan, milyen élhetetlen egy teremtés. Vézna kis alakját megremegteti a mély fájdalmas sóhaj, mely melléből, gyötrött szivéből előtör. Lassan megint felveszi munkáját de keze csak megint visszahull fehér kötényére. Gondolatai ellenállhatatlanul viszik őt be az örömtelen múltba. Emlékszik, hogy mindég, mióta csak eszét bírja, ilyen csúf kis teremtés volt ő. Más gyermek legalább pici korában szép, kedves : ő soha nem volt az. Legalább az anyja azt állítja és nem is szólítja másképen soha, mint „te csúfság !“ Bezzeg a másik lányát, Olgát, hogy becézi, hogy kényezteti. Egyetlen édes lányának nevezi és csak szép szavai vannak hozzá! Minden mosolyát, minden szeretetét annak juttatja; neki, a másiknak, a csufaságnak nem maradt az anyai érzésből semmi ! Pedig hát ő is csak olyan édes gyermeke; azt el nem tagadhatja! Miért, oh miért még is ez a nagy, fájdalmas megkülönböztetés közöttük- mplén nini Männin tizennégy Épp azért a leglelkesebb örömmel, a 300,000 lélek, mi mindannyiau, egy szívvel kérjük a magyarok istenét, a mi hatalmas istenünket, áraszsza kegyelmének bőségét, áldásának ezreit a két Házra: a melyikből kilépett a kir. fenség és a melyikbe e mai napon belépett! Bánat, szomorúság örökre elkerülje. Öröm, boldogság soha el ne hagyja! A költővel szólván : A hányszor uj tavasz száll a mezőre S virágokkal telik meg a világ Üdvözletét írunk a legelsőre S Reád szeretnők fonni mind — Read/ . . . Szózat az ifjúsághoz. Irta: Szalai Károly k. r. fögtmn. tanár. Elmondotta a s.-a.-ujhelyi főgimn. márc. 15-lki ünnepén. Nemes lelkesedéstől dagadó kebellel gyülekeznek ma együvé mindenfelé széles e hazában az igaz magyar hazafiak. Áldozni akar mindenki a nagy nap emlékének, mely ezelőtt 52 évvel dicsőn virradt fel a magyarra . . . Mi is összejöttünk részt kérni az ünneplők nagy sokaságában. Megmutatni, hogy bennünk is ugyanazon nemes tűz, hév és őseink dicső alkotásai iránt tanúsított elismerés honol, mint annyi százezer igaz magyarban e hon határain. Alkotmányunknak több száz éves elnyomása után történt visszaállítása fűződik e naphoz. De nemcsak! . . . Ekkor lettünk mind, egy hazának gyermekei, szabadokká, egyenlőkké és testvérekké! Ledőlt a korlát, mely eddig elválasztá* a pórt a nemestől. S mily különös: egyszerre megAzért talán, mert ő csúnya, ügyetlen, esetlen ? Hiszen csak volnának az emberek hozzá is olyan szívesek, olyan szeretetteljesek, mint Olgához : ő érzi, hogy akkor egészen más tudna lenni 1 Egészen más 1 Hogyne volna ő félénk és gyáva, ha mindenki csak az anyja példáján indul és elmellőzi és goromba hozzá ? Hogy nézzen ő az emberek szeme közzé bátran, mikor csak lenéző, szánó tekintetekkel találkozik ? Még Olga is milyen parancsoló, hideg hozzá, a ki nála idősebb. Csak kényszerűségből áll vele szóba. Semmi testvéri szeretet és bizalom nincsen közöttük. Pedig ő, a szegény kis csúfság, mennyire, mily forrón óhajtozik egy kis megértés, egy parányi szeretet után! Nem kap. Sénkitől nem kap ! . . . Azaz : talán még is . . . Van egy ember a világon, a ki, ha eszébe jut — pedig hányszor jut I — valami édes, fájó gyönyör fut át a lelkén. Akkor volt még az, a mikor ő egészen kicsi, rövidruhás leány volt. Elemér jogász volt s ott lakott többed magával náluk, az udvari szobában. Többen voltak, de mit bánta ő a többit ? Mind Olga körül torgott, mind Olgának tette a szépet, mind belé volt szerelmes, csak ő, Elemér, nem. Nagy, komoly, szőke fiú volt. Sugár termetű, széles válla, igen szép kék szemekkel. Rendes kifejezése olyan csodálatos, mélázó,
