Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-07-24 / 30. szám
ért egyizben már 6 hónapi fogház büntntést mértek. Halaburga kialudván mámorát s elgondolva tettének következeiéit megelőzte az igazságszolgáltatást és kétségbeesésében a községhez közel fekvő füzesben felakasztotta magát. r 1. — Tűz Tolcsváról Írja levelezőnk: F. hó 19-én déli 1 órakor a helybeli zsidófürdő ismeretlen okból kigyuladt. Az épp akkor keletkezett nagy szél miatt lángba borultak a szomszédos házak is A késedelem nélkül kivonult tűzoltóság, mely valóban ember feletti munkát folytatott, végre is megfékezte a vészes elemet. A fürdőépület menthetetlenül leégett. A kár tetemes. — Kóbor cigányok garázdálkodása. M.-Jesztrebről Írja levelezőnk : A múlt napokban kerek 22 szekere» 50—60 tagból álló oláhci- gány-karaván lepte meg Czéke köszéget, hol mindaddig zajosan mulattak a korcsmában, mig a lakossság kitakarodott az aratási munkára, ekkor azán a cigány sereg elözönlötte a falut s mig némely része az egyik másik lakáson otthon maradt házőrzőktől szokás szerint kért- követelt egyetmást egész az erőszakoskodásig, a többi neki fogott a lakat alatt lévő örizetlen házak betöréséhez. Ekkor aztán a házőrzők hirt adva a falu közelében dolgozó aratóknak, azok a nálok lévő kaszával rohantak haza és elűzték a veszedelmes hadat. Ez aztán vonult Magyar- Jesztreb felé, hol szintén akként kezdettek cselekedni, da itt sem különb szerencsével, mert néhány érdemleges ütleget kapva, préda nélkül voltak kénytelenek sietve távozni. A vérig fel- boszantott jámbor honpolgárok pedig a csend helyreálltakkor azt kérdezgették egymástól, hogy ezt az ingyenélő, mások vagyonára és életére leselkedő kasza-kapakerülő gonosz fajzatot nem lehetne-e már egyszer valahára megrendszabá- lyozni, vagy valami üres, lakatlan vidékre, illetőleg szigetre telepíteni, hogy ne háborgatnák, és ne károsítanák örökösen az ország népét. Ez a kérdés talán még is megszivlelésre méltó a felső és legfelső kormányhatóságok részéről is. — Égiháboru. Tolcsváról Írja levelezőnk : F. hó 20-án délután félnégy órakor a rekkenő, 36 R. fokos erővel sütő napsugarakat sürü, sötét felhők függönyözték el s csakhamar nagy égi- liáború és szakadó eső támadt. A majd minden 5 percnyi időben lesújtó villámokat rettentő dörgés követte. Ember, állat menekült, ahová s merre csak menekülni tudott A villámok egyike a legnagyobb szélvihar s esőzés közepett egy lakóházra sújtott s abban a pillenatban lángbabori- totta annak szalmás tetőzetét, belül pedig ösz- sze-visszaliasogatta a falakat és a takaréktűzhelyet. Alig, hogy égni kezdett, nyomban lesújtott a másik villám is és fölgyujtotta a harmadik szomszódházat. Az ijedtség, izgatottság, fejvesz- tettség leírhatatlan. A földekről csapatosan futott haza a nép, különösen pedig az égőházak szomszédjában lakók. A tűzoltóknak segített munkájukban a zuhogó eső de igy is a nagy füst és szél miatt sokat kellett elszenvedniük. A szerencsétlenségben még szerencse az, hogy az égő házak bentlakói a villámcsapás történtekor otthon nem voltak, különben ők maguk is elpusztulhattak volna. A villám sok kárt okozott a mezőkön is, hol több helyen fölgyujtotta a kereszteket. Nagy félelmet okozott a patak medrében megdagadt rohanó viz is. Roppant nagy a kár a szőlőkben és kivált a gyümölcsösökben, hol a villám oly könnyűséggel metszette el a fákat, mint a kasza metszi el a buzaszálat A pusztító orkán és vihar másfélóráig tartott. (Az égi háború vármegyénk déli s nagyobb felén végig pusztított. A szerencsi járásban ugyanakkor jég is esett kisebb nagyobb mennyiségben. A levegő még tegnapelőtt is annyira lehűlt, R. 36-ról 17-re szállott, hogy estefelé a hűvös szeles időben, még derült ég Alatt is, jól felillett az őszi kabát. — Szerk) — Az aratásról. Tokajban és vidékén, írja tudósítónk, eltekintve a július hó első felében végigvonult esős és hűvös időjárástól, az aratás eléggé kedvező. A búza, rozs, és árpa aratása elvégződött. A cséplések folyamatban vannak ; a terméseredmény : búzából 6—7 mm., rozsból szintén 6—7 és árpából 5—7 mmázsa egy kát. holdról. A tengeri, burgonya, cukorrépa és általában a kapásnövények igen jó fejlődésben vannak. — Leesett a fáról. E hó 22-én Erdei János vajdácskái lakosnak Ferenc nevű 12 éves fia, egy magas fára madarat szedni menvén fel, a fa tetején egy száraz ág letört alatta s oly szerencsétlenül esett le, hogy rögtön meghalt. — Ujtátrafüreden a fürdővendédek száma f. hó 23-áig 1289 volt. — Postagalambok felbocsátása. Kassán f. hó 12-én Dirner dr. a „Columbia“ bpesti kör elnöke 300 postagalambot eresztett fel. A megetettett és megitattatott galambokat reggeli Vs 7 órakor bocsátották ki először a város tölött keringtek egy darabig, de pár perc múlva már délnek illetőleg Budapest felé vették utjokat. A fővárosba délután fél két órakor érkeztek meg, aránylag jó állapotban. A felbocsátott galambok közül az első csoport már 10 óra 15 perckor érkezett meg Budapestre s délben 150 közül 66 volt a fővárosban. A repüléshez rendkívül kedvezett az időjárás, mert részint gyönge északi szél fújt, ami igen elősegítette a röpülést, másrészt pedig semmiféle csapadék nem volt és csak igy vált lehetségessé, hogy a galambok percenként IV2 kilométernyi utat tettek meg. Az 0 rekord a legnagyobb ritkaság közzé tartozik. „Magyar Foldmive 5.“ Ily cim alatt Szatmá- ron Bodnár Gáspár ösmert népiró szerkesztésében olcsó és jóirányú néplap indult meg. Irálya egészen népies, világos és élvezhető. Sem felekezeti, sem nemzetiségi vagy párpolitikai alapon nem áll, hanem tisztán keresztényi és társadalmi magaslatról nézi a félrevezetett vagy még mindég nagy veszedelemben forgó népet. A „Magyar Földmivelő“ előfizetése egy évre csak 2 ft, a folyó félévre egy ft. Valóságos jótékonyságot mivel, aki munkásaink vagy községe értel- mesebbjeinek ezt a lapot megrendeli. — Beojtás fogfájás ellen. Fráncia szaklapok írják, hogy egy hazánk fia Klein, dr. ki már 18 éve működik Párisban mint az orvosi fakultás tagja, jelenleg pedig Páris legnagyobb kórházában a „Hotel Dieu“-ben alorvos, feltűnést keltő találmányával megszüntette a fogfájás és foghúzás mizériáit. A találmány egy élő mikrobákból (amelyeket a feltaláló maga tenyészt laboratóriumában) készült ojtóanyag, amelynek hatása, mint azt a párisi szaklapok Írják, csoda- szerű. A találmány értéke abból áll, hogy az odvas fog fájdalma az ojtóanyagnak a fogidegre való alkalmazása folytán rögtön megszűnik, a fogideget pedig nem öli meg, hanem azzal mintegy összenő és a fog, bármennyire inogott is, újból normálissá válik, erős lesz, nem- romlik tovább s rágásra teljesen alkalmas. Zula dr. a párisi „Ecole Technique“ tanára, amint azt a minap megtartott fogászati kongresszuson előadta, több száz esetben alkalmazta ezt az uj ojtóanyagot és egyetlen egy eset sem volt, ahol a szer tökéletesen be nem vált volna, még görvélykó- ros egyéneknél is a legkomplikáltabb odvas fogak, amelyek a legnagyobb mértékben inogtak, az ojtóanyaggal kezelve rögtön megszűntek fájni és már 24 óra múlva tökéletesen megerősödtek, nem inogtak s plombirozva a rágásra tökéletesen alkalmasak lettek. A „Hotel Dieu“ fogászati osztályának igazgatója. Vacher dr. szerint az ojtóanyag következtében a foghúzás teljesen feleslegessé válik, mert nincs olyan odvas fog, amely a Klein dr.-féle szerrel kezelve valaha ismét fájna: tovább romlása pedig teljesen ki vau zárva. („Pannónia“) — Időjóslat július 24-ére. Északon csapadék nyugaton csapadék zivatarok. Sel37‘e2^CL-<Äa,iiCLa,sti 75 krló! 4 Itt 65 krigméterenként, — valamins fe | kete, fehér színes Henneberg-selyem 45 krtói 14 frt 65 krig méterenként, —a legdivatos ibb szövés szín és mintázatban. PrivAt-fOgyagztÓknak postabér és vámmentesen valamint házhoz szállítva, — mintákat pádig posta fordultával küldenek, lleniiekerg <«. (cs es kir. udvar szállító) selyemgyilriii Zürclihen. — Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. — 5. Egyesületi élet. Zemplén-vdrmegyei gazdasági egyesület. 9/898. szám. Meghívó. A Zemplén-vármegyei gazdasági egyesület szőlészeti szakosztályának t. tagjait a folyó évi augusztus hó 8-án reggel 8 órakor a vármegyeháza kiste rmében tartandó rendkívüli ülésre tisztelettel meghívom. Ezen ülés tárgya: Darányi Ignác dr. földmivelésügyi minister ur ő nagyméltó- ságának a Tokaj-Hegyalján történő magas látogatása alkalmából a fogadtatás részleteinek megállapítása. Kelt Sátoralja-Újhely, 1898. július 23. Molnár István, a szőlészeti szakosztály elnöke. Nyilvános nyugtató. A s.-a.-ujhelyi fiatalság által e hó 10-én az Abonyi-kertben rendezett mulatság jövedelméből a „kereskedelmi társulat“ részére Reichrd Jenő a rendezőség volt jegyzője 48 ftot juttatott el hozzám, mely összeget ezennel a társu lat nevében köszönettel nyugtatom. S.-A.-Ujhely, 1898. júl. 19. Keiner Ede, kercsk. társ. pénztáros. Nyilvános számadás a f. hó 17-én az „Abonyi“-kertben a vigalmi bizottság által az árvaház j avara rendezett nyári mulatságáról. Bevétel: Belépő jegyekből 136 ft 17 kr. Tombola és lev. lapokból 45 ft 38 kr. Felülfizetésekből 36 ft 90 kr. Összes bevétel: 218 ft 45 kr. Kiadás:............................................164 ft 18 kr. Tiszta jövedelem : 54 ft 27 kr Felül fizettek: 5—5 ftot: Molnár István főispán, Dókus Gyula. — 3 ftot: Reményfy Zoltán. — 2—2 ftot: Pintér József, Armágyi János, Csernyitzky István. — 1 ft 50—1 ft 50 krt: Balázs János, Hazslinszky Kálmán. —- 1—1 ftot: Bolgáry Andor, Jászay Antal, Dubay István, Potoczky Antal, Herz Ármin, Petnekázy Sándor, Hericz Sándor. — 50—50 krt: Stefán- csik József, Réz Béla, Kriszt István, Laszács Ferenc, Főző József, Moskovszky György, Szkrák Kálmán, Ploth Ignácné, Sztrahe József, Malár- csik Pál, Kótics István, Szabados János, Dut- kevics István, Szekovics Gyula, Reiner Ferenc. — 20—20 krt: Papp József és Pékáry Lajos. Fogadják a nemes szivü adakozók az árvaház nevében hálás köszönetünket. S.-A.-Ujhely, 1898. július hó 2L-én. Potoczky Antal, Petneházy Sándor, r. b. pénztáros. r. b. pénztáros. Hericz Sándor, r. b. ellenőr. Nyilvános köszönet és nyugtató. A s -a.-ujhelyi árvaházat pártoló ifjúság 54 ft 27 krt juttatott hozzám, mint a f. hó 17-én rendezett táncmulatság tiszta jövedelmét oly célból, hogy azt a helybeli árvaház javára fordítsam ; amidőn ezen összeg vételét nyugtatom, egyszersmind a rendező-bizottságnak az árvák nevében köszönetemet és elismerésemet nyilvánítom. S.-A.-Ujhelyt, 1898. július 22. Vass József, a s -a.-ujhelyi árvaház pénztárosa. TAN ÜGY. 1 Zemplén vármssyei Mó-EpIM hivatalos rovata. — Rovatvezető: Schneider Jakab, — Kéziratok a rovatvezotöhöz S.A.-Ujhelybe küldendők. Sárospatak népoktatásügyi állapota az 1897—8. tanévben. A nagyközönséget nem, de a tanügy munkásait közelebbről érdekelheti egyik vagy másik község népoktatásügyének állapota; s mert városunk „hegyen épült város“ hírében áll, azt hiszem, nem végzek felesleges munkát, ha e városnak tanügyi állapotát a rendelkezésem alatt levő adatok alapján feltüntetni megkísérlem. Ezek szerint az 1897/s. tanévre összeirt 6—12 évig levő tankötelesek száma volt 1100, még pedig róm. kát. 340, g. k. 199, ev. ref. 404, ág. ev. 2, izr. 155. Tényleg iskolába járt 760. Az iskolába járók felekezetek szerint következőképpen oszlanak: róm. kát. 248, a tankötelesek 73°/o-a; gör. kát 135, a tankötelesek 68°/o-a; ev. ref. 241, a tankötelesek 59 6°/o-a; izr. 142, a tankötelesek 92'3°/o-a. — Legjobban álland tehát iskoláztatás tekintetében az izraeliták, ezután a róm. katolikusok, a gör. kát. és végül a reformátusok. Ha figyelembe vesszük, hogy Sárospatak nagykiterjedésü határán 306 tanyai tanköteles van és igy a városra az 1100-bói 794 esik és hogy ezek közül 760, tehát a tankötelesek 95-7°/o-a jár iskolába, az iskoláztatást városunkban elég kedvezőnek mondhatjuk, mert a hiányzó 4-3°/o-a tanyákra esik s ha vagy az állam állítana ezek számára tanyai iskolákat, vagy pedig a város volna olyan helyzetben, hogy iskoláztatásukról gondoskodhatnék, bizonyára Sárospatak e tekintetben — ha nem az első helyen is — de az elsők között állana a vármegyében. A mindennapi iskolás gyakorló növendékek között 322 növendék mulasztott összesen 6047 fél napot; esik egy növendékre 18 fél nap. Fe- lekezetenként: a rk. leányiskolában 132 növendék mulasztott 3382 fél napot; esik egyre 25 fél nap; a rk. fiiskolában 98 növendék 1813 fél napot; egy növendék 19 fél napot; a gk. iskolában 45 növendék 361 félnapot, egy növendék 8 fél napot; a ref. fiiskolában 47 nővén-