Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

Sátoralja-TJjliely, 1898. december 4. 49. (1993.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 „ Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. 1 Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor díjjá 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN S -Á. ES 3ST _A_ 3?. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intézendők. Erzsébet-királyné emlékfái. Mint már lapunk múlt számában is jelentettük szép és kegyeletes akciót in­dított Darányi Ignác földmivelésűgyi mi­nister Erzsébet királyné emlékének meg­örökítésére. A legvonzóbb módját találta ki a földmivelésűgyi minister annak, hogy szegény-gazdag egyaránt áldozhasson a felejthetetlen királyné emlékének. A ki­rályné nevenapját használta fel a minis­ter alkalmul arra, hogy a hatóságokhoz, földbirtokosságokhoz, egyesekhez körle­velet intézzen, melyben Erzsébet királyné emlékezetére emlékfák ültetésére hívja fel azokat. A körlevél igy hangzik: „Két év múlt, hogy az ezredéves múlt em­lékét híven ápoló nagyjainkhoz, s a föld be­csületes népéhez, azt a kérdést intéztem, hogy a milléniom emlékére fákat ültessenek: és kérő szavam meghallgatásra talált. Ma már a hazafiui érzés biztos jeléül lá­tom, hogy az ország minden vidékén közel két millió fa vert gyökeret az ezredéves anyaföld­ben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak-világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőí­tésével kezdte s hogy fenmaradásának alapját és jövőjének biztosítékát első sorban hagyomá­nyaik sértetlen fentartásában és az azokhoz való hü ragaszkodásban kereste. Ezek az örömteljes emlékezet fái lesznek 1 De most a balsors a nemzetet őrangyalá­tól fosztotta meg s minden kebelbe igaz és örök bánatot ültetett. Kétszeresen érezzük a gyászt és bánatot a mai napon, mely máskor örömünk napja volt, melyen dicsőült királynénk névnapi évfordulóját ünnepeltük. Mily szép és nemes elhatározás lenne a mai emlékezetes napon; mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völ­gyön, a városok népáradata s csendes falvak egyszerű lakói közt szomorufüz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hir­detné az ő emlékezetét! Bár igaz, hogy az a tekintet, melynek mo­solya egykoron egy nemzet jövőjének liajnal­pirja volt, szobrász vésője által megörökítve nézend le reánk s kalaplevéve állunk meg majd egy emlékszobor előtt, melynek parányait szinte csodás lelkesedéssel hordta össze szegény és gazdag hálája és hűsége: a kegyeletnek ezeknél az emlékeknél még sem szabad megpihennie ! Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdő- koszoruzta tó bühájos partjain ; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zugó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált tá­vol vidékek mythoszi ege alatt magasba nyúló százados erdők mélyén ; a ki a természet szép­ségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniok, hova áhítattal közeledjék az utas ; hol a fáradt vándor a nap heve ellen eny- helyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!, Én bizalommal intézem azt a kérést a ma­gyar társadalomhoz, hogy dicsőült királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk ! * Óhajom — s bizonyára csak ez lehet óhaja mindannyiunknak — hogy a nemzet hálás ke­gyeletének ez ősi szokás szerint való megnyi­latkozása megdicsőült királynénk tündöklő eré­nyeihez, nemzetünk iránt tanúsított jóságához és nagylelkűségéhez méltó legyen. Ez az óhajtás indított engem arra, hogy ez eszmének felkarolása jelen körlevelemmel az országnak mindama köreit és vezérfiait felke­ressem, a kiknek közreműködése a biztató szó­nak erejével és a vonzó példának hatalmával általánosan és egységes mozgalomra serkentheti a nemzetet. E végből teljes bizalommal fordulok t. cí­medhez is azzal a kéréssel, hogy a kegyeletes cselekmény gyakorlásában vagy az eszme meg­valósításának előmozdításában, körülményeihez- képest szóval vagy tettel hathatósan közremű­ködni méltóztassék; és mivel az emlékfák ülte tésének eredményét annak idején örök emléke­zetül közzétenni is szándékozom, felkérem t. címedet, hogy a saját részéről vagy közreműkö­désével avagy felhívására foganatosított ülteté­sekről engem még a jövő évnek első felében értesíteni szíveskedjék. A közreműködés módjának megválasztását, a kegyeletes cselekmény kivitelének megállapí­tását, t, címed bölcs belátására bízva, csupán azt kívánom megemlíteni, hogy az ültetendő fák közt méltóan foglalhatnak helyet a leboruló ko- ronáju fák, minők a szomorufüz, kőris- és szo­morú bükk ; ép úgy a megdicsőült királyné ked­venc fái: a tölgyek és a fenyők, valamint az egyéb hosszú életű fák fajai. Az emlékfáknak, facsoportoknak s kedvező körülmények között egész kis ligeteknek ülteté­sére alkalmas helyet nem lesz nehéz találni se­hol ; de ne maradjon jeltelen az országnak egyet­len tája sem, melyet a megdicsőült királyné va­laha meglátogatott! Az ültetett fák, csoportok vagy ligetek „Erzsébet királyné emlékfái“ nevet viseljenek és legyenek ily feliratú táblákkal meg is jelölve, hogy azokat mindenki gondozásban részesítse, bántalmazástól megkímélje. Hassa át mindannyiunk lelkét a kegyelet nemes indulata; fogjunk kezet a nemzet e szép és nagy emlékművének létrehozására, hogy a a mint országunk ezredéves örömünnepének em­lékét a millenáris emlékfák milliója őrzi s hir­deti, akként a megdicsőült királyné nevében ül­tetett emlékfáknak milliója legyen őrizője s hir­detője a nemzet hálás kegyeletének is. Hazafiui üdvözlettel: Darányi Ignác. * A minister felhívását azzal toldjuk meg, hogy a vármegyei gazdasági egyesület mindazok részére, akik e magasztos eszmét megvalósítani akarják, az ültetéshez alkalmas facsemeték be­szerzését elősegíteni hajlandó és kész, ha az iránt egyesek, vagy községek kellő időben meg­keresik. Szerk. Proletárja. (A. K.) Társadalmi életünk egészségtelen­ségében nagy szerepet játszik a proletária is. Elleptek minden pontot, befurakodtak minden lyukon, bebújtak minden üregen és élősködnek, tengődnek rajtunk és önmagukon. De hát ezeknek is csak kell élni és megélni, mert hisz születtek, keletkeztek, felnevelődtek. Ám hogyan keletkeztek, nevelődtek fel is mikép — szaporodtak el ennyire ? Mert kétségtelenül tele proletárokkal a vi­lág s különösen hemzseg a mi társadalmunk az élősdiek sokaságától. A proletárok sem maguktól teremnek. A TAKGA. A sárga főhadnagy, — A „Zemplén“ eredeti tárcája — Irta: Kiár István. A sárga főhadnagyot jó ismerősei még „sárga rigódnak is hívták. Mind a két elnevezést sárga hajtókája után kapta. Ő maga azonban olyan fekete volt, hogy inkább a fekete rigó név illett volna rá. Hosszú tömött bajusza szinte kékellett a fényes feketeségtől, eredetileg is kreol szinü arcbőrét pedig sötét barnára festette a folyto­nos szabadban való tartózkodás és egészséges barna pírral vonta be az éles hegyi levegő. A sárga főhadnagy nem azok közé a fő­hadnagyok közé tartozott, a kik sablonszerűén kikeményitett hatvanhatosaikkal, gondosan kisü­tött baj szócskáikkal,ragyogósan fehér kézelőikkel, kifogástalanul tiszta, gyűrődés nélkül való egyen­ruháikkal olyan mindennapi megszokott látványt nyújtanak, hogy az ember el sem tudja őket másként képzelni, mint tiszta és sujtásoktól ragyogó fényes egyenruhában. Óh nem! A sárga főhadnagy egész más ember volt. A sárga főhagynagy nem hordott hatvanhatost, nem sü­tötte a bajuszát és nem csörgette a kardját. Akik ismerték, már azon is csodálkoztak, ha előirá- sosan begombolt egyenruhában és kardosán lát­ták. Ismerni ahol pedig, a dombnál maga­sabb emelkedések voltak, úgyszólván mindenki ismerte. Akit pedig ő is ismert, azok rendesen jóismerősei is voltak, akár laktak azok palotá­ban, akár pedig a havasok hegyi legelőjén ösz- szetákolt pásztorkunyhóban. A sárga főhadnagy éppen olyan jókedvű volt, ha valamelyik hegycsúcson rekedve egy katona-pokróccal nézett elébe a koromsötét éj­szakának, mint amikor egy elsőrendű szálló ruganyos sodronymadrácán, villámos világítás mellet olvasta végig a napi lapokat. A sárga főhad­nagy, ha már mindenből kifogyott, éppen olyan jóízűen fogyasztotta el a hagymát, száraz fekete kenyérrel, mint amilyen Ínyenc^ tudott lenni, ha kóbor utjából hazatérve törzsasztalánál he­lyét elfoglalta. Aki pedig a báltermek fényes parketjén látta amint a szünet óráikban hölgyektől környezve ritka szellemeséggel adta elő élemé- nyeit, az alig ha hitte volna el, hogy az az ember sokszor heteket tölt el egy egy hegycsú­cson anélkül, hogy a legényein kívül valakivel csak egy szót is váltana. Egyszóval a sárgafőhadnagy nem tartozott a mindennapi emberek közé. Beosztásra nézve szintén kivált bajtársai közül. A sárga főhadnagy a katonai földrajzi osztályhoz volt beosztva és úgyszólván nomád életet élt. Ahogy az első tavaszi fuvalom enyhébbé tette a tél fagyát és olvadni kezdett a hó, meg­kezdődött az ő vándor útja is. Kapott maga mellé három legényt és egy zöldre festett tár­szekeret. Azokkal aztán télig bebarangolta az egész országot, vándorolva egyik hegyről a másikra, nélkülözve kényelmet, társaságot sok­szor ételt-italt is, tanyázva a legjobb esetben sátor alatt, a havasoknak még júliusban is hó­lepte ormain, esőben, szélben, viharban és sok­szor olyan zivatarban, amelyből igazán csak az isteni gondviselés hozza ki az embert sértetlenül. Mindezek, az ő igazán katona-humorával „csekélységnek“ nevezett körülmények azonban nyomtalanul tűntek el feje fölött. Szervezete, melyet a nélkülözések csak edzettek, liasonlitott az acélhoz. Kedélye maga volt az őszinte, min­den tettés nélkül való jókedv, keresetlen mo­dora pedig őszinte barátságra kötelezte mind­azokat, kikkel a sors kóborlásaiban hosszabb időre összehozta. * A „sárga főhadnagy“-gyal én is egyik kóbor útjában ismerkedtem meg. Szürke, ködös dél­után volt, mikor Galíciából megérkezett. Röviden bemutatkozott. Aztán kimentünk a zöld társze­kérhez, ahol a legényei mérőszerszámokat és katonai sátrakat csomagoltak kifelé. Csomagolás közben keveset beszélt, de annál többet károm­kodott. Hanem azok csak olyan ártatlan szójá­tékok voltak. Mindössze a ködöt és felhőket szidta. Különben egész kedélyesnek látszott és, ami a legjobban feltűnt, hihetetlen mennyiségű cigarettát pusztított el rövid idő alatt Egyik cigarettacsutkáról a másikra gyújtott. Közbe maga is segített egyet-mást kicsomagolni. Csupa udvariaságból, hogy éppen én is A Zemplén mai száma tíz oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents