Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-09-25 / 39. szám

lomha közönyt, mely bennünk is, körültünk is bőviben vagyon. A magam részéről jó reménységgel va­gyok, hogy rovatunk kellő fölkarolásával némi eredményre is számot tarthatunk. A jó akaratú törekvést nem kell kicsinyleni; rovatunk ez éven is becsülettel munkálkodott s bizonyára nem minden hatás nélkül. Én legalább minden hétfőre szivesen vártam vendégül s majd min­den száma hozott is megszivlelésre való érdé mes dolgot, egy-egy jó gondolatot, melyek közül ez alkalommal csak kettőre kívánom fölhívni kartársaim figyelmét. Pedig bizony van benne több is megbeszélésre s meghallgatásra érdemes. Az egyiket, lapunk aug. 14-iki számában csakúgy mellékesen vetette föl Schneider ba­rátom, midőn igy szól: „Hasznos dolog volna, ha a közoktatási kormány 5 évenkint, 3—4 heti tanfolyamokat rendezne a képzőkben ta­nítók részére.“ Az eszme nem uj; külföldön már meg­valósították, de nálunk is meg kell valósítani. A mellett, hogy a képezdék színvonalát emelni kell, módot kell adni a tanítóknak arra, hogy módszerük frissesége fönmaradjon, ismeretük fölujittassék. S a dologban épen az lesz a de­rék, ha az ügy mozgatása a tanítók köréből in­dul ki. Most megelégszem azzal, hogy ez esz­mét Schneider barátom után újra föltaláltam, hiszem azonban, hogy kartársaink közül minél többen hozzá szólnak rovatunkban A mi mun­kánk nem lesz, nem lehet hiába való. Ha már a hideg északról is enyhe, termékenyítő szellő kezd tova szállni, ha a lefegyverzés eszméje csak némi részben nyer is megvalósulást, na­gyobb gond fordul tán a népnevelés' felé. Eljő tán rövidesen az az idő, mikor gyilkos fegyve­rek helyett több jut majd tolira, papirosra és könyvre; mikor a tanügy, ez a kis Hamupipőke díszes ruhát nyer és teljes elismerésben része­sül. Bár rég megtörtént volna! Ha kaszárnyák helyett iskolákat építenek fejedelmek és kor­mányok ; ha a népek virágát fegyverforgatás és ellenségeskedés helyett Isten és ember szerete- tére nevelik, ma talán megkiméltettünk volna attól a sötét, megdöbbentő gyásztól, mely egy elvadult, vagy tán soha meg sem szelídített ál­lat egyetlen kézütése után csak a múlt héten ért bennünket A népnevelésügyeért nem lehet eleget ál­dozni, annak soha sem nagy az ára. Reményi­jük, hogy erre az intéző körök is rájőnek és e szerint cselekesznek. Addig is azonban, mig ezen — jóformán csak álmok megvalósnlnak s mig egyebek kö­zött a szünidei tanfolyamok is létesülhetnek, önképzésünkre magunknak is nagyobb módot kell keresnünk. Egyelőre két dolgot kívánok megvalósítani: az egyik, hogy gyűléseinkre ki­váló erőket nyerjünk meg fölolvasások tartá­sára : a másik pedig az, hogy tanitó-egyesüle- tünk részére egy pedagógiai könyvtárt állítsunk fel, melyben szakok és tantárgyak szerint ren­dezve minden tankönyv és minden — legalább magyar nyelven megjelent — pedagógiai mü, esetleg több példányban is föltalálható legyen. Ezt a könyvtárt időközönkint ki kellene egészí­tenünk népszerűén irt tudományos munkák jól megválogatott, nekünk való darabjaival. A leg­közelebbi választmányi gyűlésen ily értelemben indítványt fogok előterjeszteni. Jól megvalósítva hathatós előmozdítója lehet a mi további élő- haladásunknak ; de a szünidei tanfolyamokat nem pótolja, azok létesítését sürgetnünk kell. Rovatunk májusi számaiban Berecz Ká­roly barátom indítványozta, hogy alapítsuk meg „a zemplénmegyei tanítók házát.“ Vártam, hogy e dologhoz kartársaink közül többen hozzászok­nak, de még ez ideig nem történt. Nem gon­dolnám, hogy tán maga a gondolat nem volna életre való; azt sem állítom, hogy közönyünk volna oly nagy, hogy a bennünket legközelebb­ről érintő dolgok iránt sem mutatnánk elég ér­deklődést ; hanem talán inkább a megvalósítás nehézségei, akadályai szolgálhatnak a hallgatás mentségeiül. Sok szép intézmény beszél immár a ma­gyar tanítók tevékenységéről, áldozatkészségéről — Budapesten. Mindazok nagy része, mik bu­dapesti kartársaink méltó dicsekedései, a vidéki tanítók erős támogatásával létesültek. Itt az ideje, hogy magunk felé is forduljunk már végre-va- lahára. Szivesen aláírom Berecz kartársammal a közmondást: „segíts magadon, az Isten is megsegít“ s készséggel hozom meg majd éven­kint az áldozatot is. Ha mi nem érjük meg a z. m. t. házának fölépülését, majd megérik má­sok; vessük meg legalább alapját, melyen utó­daink építsenek. Reményiem, hogy ha tettre kerül a sor, sokaknak jóakaratával találkozunk. Ezeket óhajtottam egyelőre többeknek, mintegy válaszul elmondani. Hiszem, hogy az uj isk. évben megújult munknerővel s megsza­porodott munkatársakkal a mi rovatunk is erő­södni fog. A viszontlátásra! —y. A gazdasági ismétlő iskolák. Irta: Gönczy Bertalan,- megbízott gazdasági isk. tanító. (Folytatás és vége.) Ahol tehát már gazdasági ismétlő iskola van, ott faiskolának is lenni kell, mert a ket­tőt egymás nélkül elképzelni sem lehet. Azon­ban nagy kérdés, az eddig létező községi fa­iskolák a tanteremtől milyen távol feküsznek, milyen terjedelemmel bírnak, megfelelő-e tala­juk a fa és szőlő tenyésztésre? Ha e három kívánalomnak megfelelnek, a többit egy ügyes és lelkiismeretes gazdasági tanitó aggodalom nélkül keresztül viszi Nagyon helyesen járt el Szabolcs-vármegye, midőn a faiskolák fellen­dülése céljából a faiskolát kezelni vállalkozó tanítók számára kezelési címen 80—50 ft. tisz­teletdijat állapított meg. Ha ezen vonzó erővel biró nemes példát más megye is magáévá tenné, a faiskolák kezelését reménység felett előmoz­dítaná. Nem lehet csodálni, hogy sok tanitó anyagi és családi gondjai, rákényszeritett számos teen­dői közepett ezen ingyenes munkát lóhátról nézve s hogy némi haszna legyen, burgonyá­val veteményezte. A tanitó is tudja: „hogy úgy forog a kerék, ha kenik,“ s a Krisztus kopor­sóját sem őrizték ingyen. Ma a 19-ik század végén, mikor minden rendű és rangú ember nyög a teher alatt s küzd az élettel, nem lehet kárhoztatni, ha a tanitó az ingyen munkától irtózik; azért az ilyen ingyenes szolgálatokat meg kell szüntetni s mindenkit munkája ará­nyában fizetni. Nincs az ingyen munkában kö­szönet, nincs rajta isten áldás. Faiskola és in­gyen munka: „fakószekér, kenderhám.“ Kapja meg csak a faiskola kezelő tanitó fáradozása diját, a faiskolákra uj korszak, a gazdasági is­métlő iskolákra szebb jövő virrad. Elismerem a község idegenkedését is, mi­dőn ezen újabb kötelezettségekkel járó vállalat­tól idegenkedik; de, midőn gyermekeik jövő boldogságáról és nemzeti népnevelésről van szó, a kishitű takarékoskodás számba nem vehető. Tudva és készakarva egy nagy fontosságú nem­zeti czélt holmi kicsinységekért bűn volna csi­rájában megfojtani. Mikor egy-egy község szám­talan olyan áldozatot hoz, mely érdekeit nem szolgálja, nem védi; lehetetlen, hogy a gyer­mekei javát célzó és előmozdító eszmét ellen­séges szemmel nézné, lehetetlen, hogy egy idő­vel nagy kamatot jövedelmező tőkét magától helyes gondolkozás mellett elhárítson. Az egyes községek határaiban ma már számtalan rendezett birtoktestek, mese számba menő állatok, szebbnél-szebb templomok, igéző parkok találhatók ; de ezek közül egy sem ér­tékesebb, pompásabb, vonzóbb, főleg tanulsá­gosabb és nemzeti eszmét szolgálóbb, mint egy rendezett, tiszta faiskola. A jó faiskola egyes­nek, úgymint testületnek paradicsomkert és aranybánya. Attól se rettenjen vissza senki, hogy a nagymérvű faiskolák felállítása maga után túl­termelést és pangást szül. Sok évtized kell még ahoz, mig hazánk gyümölcstermesztésre alkal­mas, hegyoldalai, közutai, birtokrészei olyan arányban belegyenek fásitva, mint azt szapo­rodó terhei, éghajlata, kiimája, belső fogyasz­tása és kivitele megkövetelik. Minél több, mi­nél tökéletesebb faiskolákkal fogunk rendelkezni, annál hamarabb előmozdítjuk hazánk iparát és kereskedelmét, annál gyorsabban kiszoríthatjuk a külföldről elárasztott narancsot és egyéb puszti férgek terjedését, melyek már is számit- hatatlan károkat okoztak. A faiskoláknak s általa a gyümölcsterme­lésnek anyagi hasznán kívül erkölcsi haszna is van. Ugyanis, amely község gyümölcs- és szőlő­termeléssel foglalkozik, ott a gyermeksereg ke­vesebbet koplal, kevesebb kenyeret fogyaszt és a gyalázatos lopást színéről sem ismeri. Ha pe­dig Jancsi nem szokta meg, János sem fogja gyakorolni, az enyém és tied tiszteletben tar­tása által a közjó és közerkölcs magas szín­vonalon fog állani. A gazdasági ismétlő iskolák fejlődését, megszilárdítását, örök becsűvé tételét harmad sorban az alaposan kiképzett, ügyes és jóaka- ratu tanerők fogják előmozdítani és a kitűzött nemes cél felé vezérelni, mig ilyenek felett a magas kormány nem rendelkezik, addig nem lehet várni nagyszerű eredményt, addig az egész­nek nagyobb a füstje, mint sem a pecsenyéje. Hogy mikor áll be a várva-várt korszak, ki tudná megmondani? A f. évben 500 népta­nító lett kiképezve, a jövőben talán több; de hát ki áll ezen kiképzett tanerők legtöbbjének szakértelméről jót, mikor Békefi Elek t. kar­társam, ki egy gazdasági tanfolyamot végig hallgatott, a „Néptanítók Lapja“ f. évi 24-ik számában igy számol be: „A tanfolyam egy hónapos tartamához mérten a tantárgyak oly nagy terjedelemben adattak elő, melyeket fel nem bírtunk dolgozni, meg nem tudtunk emész­teni ; de képtelenség is, mert a legtöbb hallgató 30—40 éves meglett korú családapa, kit úgy a forró kánikulai hőség, mint a hosszas fárasztó gyakorlat, családjára, gazdaságára való gondo­lat idő előtt kimerített; igy csupán azok törtek elő győzelemmel, kik némi olvasottsággal és több évi gyakorlattal rendelkeztek. Ezek száma pedig vajmi kevés s a kevés is a sok közül alig szorított és tartott meg valamit.“ Ilyen határozott, hivatalosan közölt őszinte nyilatkozat után mindenki könnyen megértheti felszólalásom és kifejezett aggodalmam indokát. Egy haszna a tanfolyamoknak mégis van; s ez az: hogy sok érdemetlen érdemesittetik. Tiszte­let a kivételeknek, midőn engedelmet kérve ki­mondom, miszerint: kontár és diploma nem édes testvérek s mint nem azok a gazdasági ismétlő iskolák vezetésével mit sem fognak tö­rődni, a való helyett köpeny alatt fügét mutat­nak. Ezen más nem segíthet jelenben, mint a szigorú felügyelet és ellenőrzés, mely oda ki­álltja : „fizess vagy fuss“ ! Ennek megóvása céljából azt ajánlanám, hogy a gazdasági tanfolyamok hallgatására több időt engednék és csak azon fiatal képezdét vég­zett egyéneket, több évi gyakorlattal biró ki­tüntetett tanítókat rendelném be, kikben az ambíció mellett az akarat is meg van. Ezek aztán nem fognak idő előtt kimerülni s egy év leforgása után képesek lesznek a szervezeti tan­terv egész anyagát kényelmesen megemészteni és kihatóvá tenni. Továbbá nagy gondot fordí­tanék arra is, hogy a nép vezérei: a lelkészek, orvosok, mérnökök a szaktárgyak mellett a me­zőgazdaság, kertészet és állattenyésztéssel is alaposan megismerkednének. A lelkész jelölte­ket különösen be kellene ezen szakokba avatni, hogy ne csak a lelkiek vezetésében játszaná­nak vezérlő szerepet; de a kezökön levő rop­pant papi birtokokkan is megmutatnák ama végeredményt, melyet belőlök egyes bérlők el­érnek és felmutatnak. Azért minden középis­kola mellé egy faiskola lenne felállítandó, ahol üres óráikban unatkozás helyett észrevétlen lesnék el azt, mire hivatva vannak, mely nélkül nem élhetnek, vezérszerepet nem játsz­hatnak. — „Gyakorlat teszi az embert mesterré.“ Magyar népünk rendkívüli szorgalmának, földje termékenységének dacára is csak akkor éri el a közműveltség és nemzeti vagyonoso- dás tetőfokát, ha megtanulja, megszokja: a ren­det, fegyelmet, tisztaságot, mértékletes evést, ivást, kevéssel megelégedést, takarékosságot. Hogy ezek is valamikor bekövetkezzenek, a gazdasági előadásoknál nagy gondot kell be­vésésökre fordítani, különben az egész nevelés hiányos lesz. Szóval a gazdasági ismétlő iskolák meleg ágyát úgy kell megkésziteni, hogy az csak fel­felé melegítsen s olyan okos tapasztalt kertészre kell bízni kezelését, kinek felügyelete alatt min­den elvetett mag százszorosán fizet. CSARNOK, f Ének az életből. — Longfellow — Ugv találod a dalokban, Hogy életünk csak álom, S lelkünk mint a láng, kilobban Azon a bus határon. Éltünk való, létünk komoly, A siron is áttapod. S az, hogy : „porrá lesz, a mi por !“ Lelkünkre nem mondatott. A nagyoknak élte példa, Hogy nem élhetünk henyén. — S ha, egykoron elalélva, Az időknek fövenyén Ott hagyott lábnyomainkat Látja küzdő gyermeked, Kit a vész már-már megingat: így nyer uj reményeket. A viharral szembeszállni : lm a létnek célja van. Ne kérdezd, hogy a halál mi ? Csak előre untalan! (Tiba, 1898.) Angolból: Juhász László. Közgazdaság. Darányi minister leirata. A földmivelésügyi m. kir. minister még a f. évi szeptember 9-én 62,673. sz. a. Andrássy Sándor grófhoz, mint a zemplén-vármegyei gaz­dasági egyesület elnökéhez, a következő leiratot intézte: Őszinte örömmel és megelégedéssel tapasz­taltam az ezen hónap első napjaiban Tokaj-

Next

/
Thumbnails
Contents