Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-02-06 / 6. szám
Sátoralja-Ujhely, 1898. február 6. 6* (1950.) Huszonkilencedik évfolyamELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Felévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára Iff kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGEITEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. megjelenik: minden s .A. es őst ze=. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Az apostolok. (St.) Régen volt, kevés hijján két ezer esztendeje már, hogy darócruhában, facipöben, fedetlen fővel, kezükben keresztes bottal, derekukon kötélövre hurkolt olvasóval járták be az apostolok a nagyvilágot; ezer esztendővel ezelőtt pedig, amikor ebben a felemás, bérces-völgyes kis hazában, Zemplén-országban is megfordultak napimádó őseink között hirdették az igazságot, békét, szeretetek Krisztus példáját követve, a saját példájukra mutatva hirdették a becsületes szegénységet: a tűrést, szenvedést, mert mindezeknek földöntul reánk váró jutalma a mennyország.. Azóta nagyot fordult a világ. Ma, in- nen-onnan két ezer esztendő múlva, ismét gombamódra teremnek az apostolok: ámde a hamisság apostolai, a népbolonditók, akik, mint Krisztus megjövendölte, eljöttek prédikálni az együgyü szegény népnek, „hogy az igazságnak helyébe ültessék a hamisságot.“ Ezek az ál-apostolok, a népbolondi- tás házalói, akiket cégéres cselekedeteikért kidobott magából a tisztességes emberi társadalom, vagy akiket ferde ész- járásuakká tett Amerika, — mondom ezek az ál-apostolai a szocializmusnak csapatosan árasztják el az országot, hogy elbolon- ditván, kifosztogatván a jóhiszemű, vagy bárgyú népet: a markukba röhögve teli zsebekkel távozzanak, hogy azután fácánpecsenye, meg pezsgő mellett lakmározva, hahotázva gúnyolódjanak a szegény bamba nép fölött, melyet a meggazdagodás Ígéretével elbolonditottak, lelketlenül kiszipolyoztak, mint éhes pióca az eleven test vérét. Szegény jó raagyarnép ott künn a „Bodrogköz“ viruló rónáin, ahol a rigófüty maholnap újra szépen megszólal majd: idegen szél fujdogál békés tűzhelyeid körül! Elmédet elcsavarták, egészséges észjárásodat betegessé tették, kevéssel megelégedő életed boldogságát megrabolták az ál-apostolok! Mint a paradicsomi kigyó az Éva anyó szivét, úgy vette meg az álapostol képébe bujdosott ördög nálatok is először az asszonyaitok lelkét — az köny- nyebb munka volt! — azután asszonyaitok segítségével a kárhozat útjára térültetek ti magatok is férfiak. Szegény jó magyar népem! Ha eddig szegény voltál, ezután még- szegényebb leszesz, mert ráadásul az ál-apostolt is kell már tartanod, aki, mint a kullancs, testedbe ragadott. Hetenként tiz krajcárokat szednek be tőletek. Azt hazudják, hogy szociálista célokra: voltaképpen pedig azért, hogy a kaszakapa-kerülő bandának teljék bőven lakraározni a ti keserves filléreitekből. Mert tudjátok meg, hogy az egész országból évente nem kevesebb, mint 1 50,000, azaz egyszázötvenezer ft jár ki a ti keservesen összekuporgatott filléreitekből annak a mihaszna bandának, melynek még a kölyke is úgy hízik, mint a pióca: másnak a vérén. A „főember“-nek Pesten 50,000 60,000 it, a „suplinc“-oknak 2—3000 ft kell, a legkevésbé követelő sem éri be kevesebbel, mint amennyit kicsalhat 4—5 gazdag falujából a Bodrogköznek. És igy tovább. Kitűnő egy ipar ám ez édes atyámfia, kényelmes is jöve- delmes is, még csak engedélyt se kell hozzá váltani a „főszolgabírótól,“ csak éppen az kell hozzá, hogy „jól tudja fejni a bakkecskét,“ amint Mátyás király mondotta, midőn a szegény magyar nép nyakán élősködő mihaszna apostolokat a „deres“-en végig nyujtóztatta. Szegény magyar népem ! Hogy legyen egy kis farsangi tréfa, komédiát játszatnak el veletek az apostolok. Választatnak veletek magatoknak elnököt, jegyzőt, pénztárost, aki beszedi a heti 10 azaz tiz krokat, néhol még szolgabirót is választatnak veletek és pedig azt, akinek leghosszabb a bajuszsza. Nos és mivel ámítanak, mivel hitegetnek benneteket ? Avval ámítanak, avval hitegetnek, hogy tavaszkor, midőn elfüty- tyenti magát a rigó, midőn arcul csókolja a földet az első szerelmes napsugár: szegénységiek gazdagságra, küzdelmetek a létért uriélet módra fordul és hogy leomlik minden elválasztó fal és hogy megszűnik minden mesgye, mely eddig elkülönzötte az enyém—tied—övé jussát az emberek között. És ha mégsem omolna le az az elválasztó fal és ha még sem tűnnék el a barázda-határoló mesgye : hát akkor, prédikálják az ál-apostolok, kik a zavarosban szeretnének halászni, akkor-akkor csülökre magyar ! Vigyázzatok szegények — jobban lesztek szegények! Hát tudjátok meg, hogyha százszor, meg ezerszer akarnátok is, a szegénység erről a sáros földtekéről nem fog eltűnni soha! Hát tudjátok meg, hogy szegény és gazdag volt és lesz ezen a földtekén öröktől fogva és örökkétig. Amióta teremtett ember lakja ezt a földet, az egyforma jólét egy szempillantásig sem volt közös tulajdona az emberiségnek, mert nem is lehetett, mert nem is lehet. Aki az ellenkezőt állítja, hazudik annak a lelke! Nem az igazságnak, hanem a hamisságnak az apostola az! A ti apostolaitoknak a hazugság a kopott fegyvere! Azt mondják, azt hazudják: a gazdag lopta, rabolta vagyonát; TÁRCA. UCfCJljOLAl. Oda vágyom a régi tájra A szőlőfíirtös hegyre fel, Melynek csendjét szedők danája Régente annyit verte fel. Oda vágyom a kedves rétre, A szőlőfürtös domb alá! Lelkem a kis patak csörgését, Minthogyha most is hallaná; A melynek partján vadvirágot , Annyiszor szedtem vígan én. All-e még vajh a szilfa-sátor, Hol első versem Írtam én ? Látom magam, mint kis leánykát Settenkedni a tők között S hemperegni a rét füvében A sok szép vadvirág fölött. Oh,: akkor mennyi szép reménynyel, Ábránddal volt szívem tele Amelynek bizony már azóta Elrepült több mint a fele S a mi belőle megmaradt, Nem a régi szép tiszta már Oh, megtanultam én azóta, Hogy a lét puszta és sivár . ■ . Oda vágyom a régi tájra A szőlő fürtös hegyre fel Hol a csendet szedők danája Szüretkor vígan verte fel. diVü-z-aefw tsz.-z-aiftc. Képek az életből. — A „Zemplén.“ eredeti tárcája. — Irta : Klar István. A hálószoba lecsukott zsaluin át csak gyönge félhomály szűrődik be a kint ragyogó őszi fényességből. A zsaluk közt maradt nagyobb hézagokon fényes vörös csikban lopódzik be az őszi napsugár, melynek aranyos fényében a porszemek milliárdjai örökös táncukat járva, bírókra kelnek a cigaretta-füstnek kékesen gomolygó fodraival. A padlón szerte-széjjel, éppen ahogy lerakták, összevissza hányva hevernek poKróc, nyereg, ostor, sarkantyú és egyébb a lovagláshoz szükséges tárgyak. Az ágy még vetetlen, az összegyűrt ágynemüekről látszik, hogy most keltek ki belőle. Az asztalnál ül Káldy Pista, vagy ahogy a jó ismerősei maguk között szólítani szokták : a „lóbolond.“ Most kelt fel éppen és csak a bő csizma-nadrágot rántva fel hevenyében, úgy ahogy volt, mosdatlan, felgyürt ingujakkal, mint ahogyan maga is mondani szokta, megfelelő lovász hiányában a zablákat tisztogatja. Körülte fényező-láncok, rongyok, szarvasbőrök és egyébb tisztogatószerek halmaza hever. Most a feszitő zablával vesződik, amelyet térdei közé véve bécsi- mészszel igyekszik fényesre csiszolni, miközben óriási „slukkerok“-at szippant a megkezdett cigarettából. Úgy látszik valami nincsen a kedve szerint, mert fejét ide-oda csóválva mérgesen dünynyögi. — Hiába, hiába, ha nincs az embernek megfelelő lovásza megeszi a zablákat a vakrozsda. Ezzel a gazember Józska fiúval nem érek semmit. Az a kenyérpusztitó gazember, csak akkor csinál valamit, ha a háta mögött állok .... Eh, vigye az ördög, elcsapom a gazembert. Kiverem, kikergetem, kikorbácsolom a kutyát azonnal, mihelyest felöltözködöm. Azzal lecsapva a zablát az asztalra, feláll és a zsalukat félig felnyitva öltözködni kezd. Odakint a ragyogó, üde őszi légben mint egy megtépett menyasszonyi fátyol rongyai, hosszú szálakban, vagy összebogozott csomókban úszkálnak az ősz vándor pókhálói. A fényes világosság egy pillanat alatt elöntve az egész szobát élesen világítja meg a legtávolabb eső zugocskát, csillogva törik meg a falra aggatott vivókardok fényes acélpengéjén, ahonnan visszaszökve egy világos foltot vet az átellenben lévő fal szürke festésére. Káldy Pista még mindig fel s alá járkál. Majd ismét felveszi a zablát és megáll vele a nyitott ablak előtt. Megforgatja a beözönlő kékes verőfényben, mely tündökölve siklik le a fényesre csiszolt acél, görbületeiről. De azért ő nincs megelégedve. O még mindig lát valami homályos foltot, valami vakrozsdát, amelyet nem tud eltávolítani és amely boldogtalanná teszi az egész életét. — Borzasztó, borzasztó, mondogatja rnagáA Zemplén mai szama tiz oldal.
