Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-23 / 4. szám
sára mindenesetre szükség van. A házi kör s családi élet központjául az asztal a legalkalmasabb hely. A fesztelen társalgás legyen élénk s eszmedus és tartalmatlan közhelyeknél többet s jobbat nyújtson. Utcai üres fecsegés nem méltó ily fontos és szent célhoz. Az asztali beszélgetés legyen a család minden tagjának érdekes és tanulságos; azért min- denikök korához s felfogásához alkalmazkodjék. Minden nap eseményeit haszonnal lehet megbeszélni, akár meg is vitatni, s most, mikor a napilapok az ország, sőt az egész világ dolgairól oly bőven beszélnek, erre anyagot találni könnyű. Mindenik elmondhatja, ami őt olvasmányából, leginkább érdekelte, vagy amit abból nem értett meg, s szeretne fölvilágositást nyerni. Vidámitó és földeritő dolgokat jó eléliozni és szóvá tenni; unalmas köznapiságokat elmellőzni vagy kikerülni kívánatos. Az asztali beszélgetés gazdagítására s egyszersmind a családtagok értelmiségének emelésére hasznos naponként legalább egy uj tárgyat, a tudomány vagy közélet egy uj vívmányát fölvetni a megbeszélés tárgyául s oktatásul. Tegyük fel, hogy serdülő és tanulókorban levő két vagjr három gyermek is ül az asztalnál; ha az apa, vagy anya különös — előttük még ismeretlen, de általok már felfogható tárgyat tud szóvá tenni, ami őket érdekli s ismeretük körét tágítja — azt jó felhozni, mert fölér egy tál étellel, a lélek táplálására. Lehet az egy történeti esemény, egy természeti jelenség, egy tudományos adat, egy kiváló ember életének valamely vonása; csak ne legyen a gyermekek felfogása körén túl, akik kedvéért s hasznára hozatott fel éppen s ne legyen túlterhelő és fárasztó, a nem iskolai lecke-szerii előadásban s fejtegetés modorában. Valamely egyszerű tény, világosan előadva s benyomva az emlékezetbe, többet ér egy bőven fejtegetett tantételnél, melynek részleteit holnapig sem tudnák megtartani emlékezetükben. Csak egy kis gondosság, ily rendszer alkalmazására, egy év alatt is sokat tehet a gyermekek szellemi s erkölcsi épülésére. Ha a tárgyak okosan vannak megválasztva s kellemesen előadva, a család fiatal tagjai egy év leforgása alatt is nem megvetendő gazdagsággal gyarapodhatnak. Egész nevelésrendszer rejlik ebijen a módban, mert nemcsak az ismeretek gyarapodása, hanem a gondolkodás és eszmélkedés izmosodása s az ész tevékenységéhez szokás fel- ébresztése, az érettebb korra is alapul szolgál, amikor a felnőtt nehezebb feladatokkal fog majd szemben állani s az élet fontos kérdéseiben is döntenie kell. A család értelmiségének színvonala is tetemesen emelkedik úgy. Ellen lehet vetni, hogy az asztali társalgás ily rendszerének fentartása a szülőknek sok gondot ad, előkészületet kíván s fáradsággal jár. De ha egyszer szokásukká válik, az élet s az olvasmány mindig bő anyagot fog nekik nyújtani s könnyűvé válik. Elég könyv van most, melyek bőven ellátják erre alkalmas adatokkal s eszmékkel a csak közepes műveltségüeket is. A napilapok is elég érdekes közleménynyel szolgálnak ily családi tanfolyamhoz. Olvasás közben egy olló s egy kis csiriz segítségével a tárgyak sorozatát minden nap lehet gyarapítani; mert jó előre rendezni, gondozni s megállapítani a meghalt a mélabús Orlával, a komor tekintetű vezérrel! — Miért hullasson bánatos kényeket a Móra azúrkék szeme? Miért átkozza az ő szelíd hangja,Orlát, aki elveszítette Calmart?! Élj Calmar! Élj, hogy felemelhesd a mohos kő- szirtemet! élj, hogy a Lochlin vérével boszul- hass meg engem. Zendüljön meg a dalosok éneke sírom felett. Édes lesz az Orla halotti éneke a Calmar hangjaitól. Mosolyogni fog a lelkem ott fönn a dicséret jelei fölött! — Orla! — felelt a Móra fia, — én zengjek halotti éneket barátom fölött ? én bocsássam hirét-nevét a szelek szárnyaira? — Lelkemből csak forró sóhajtások törnének elő; bágyadtak és megtörtek a keservnek hangjai. Orla! a mi lelkünk együtt fogja hallgatni a bus halott éneket. Egy felhő lesz a mi lakásunk ott a magasban: a dalosok egyesíteni fogják a Calmar és Orla nevét!----------Eltávoztak a vezérek köréből. Lépéseik a Lochlin hadserege felé irányultak. A cserfatűz el-elhaló lángjai szomorúan pislákoltak az éjszakában. A szelíd északi csillag jelölte meg nekik a Túra felé vezető utat. Swarau, a király, magánosán pihent sátorában. Itt a csapatok összevegyültek: szinte harcoltak álmukban is; fejeik pajzsaikon nyugodtak. Kardjaik csillogtak a távolban a halmokon. — A tüzek elhalófélben vannak; parazsaik elvesznek a füstben. Minden csendes, csak a szél sóhajt a kőszirtek fölött. * Egész könnyedén haladtak a hősök a szuny- nyadó táboron keresztül. Már fele utón jártak, amikor Orla megpilszóba hozandókat, mig családi kincstárrá növik ki magukat. Hogy mindez időt kíván s némi fáradsággal jár, kétségtelen, de haszna nagyobb, mint amibe került; s nem követel-e az erkölcsi nevelés s értelmi oktatás minden módja sok gondot s feláldozó szeretetet? Ez csak ujjmutatás akart lenni a határtalan, bár aprólékos eszközökre, melyek a családi tár- salkodás terén kínálkoznak. Hogy erre a legtöbb családban éppen semmi gondot nem fordítanak, a közéletben a legszomorúbb jelenségek egyike. Az össze nem tartó, sivár és tartalmatlan családi élet rendesen e gondatlanság s hanyagság fanyar gyümölcse. A fentebbi eszmék talán ösztönözni fognak néhány, ilyesmire még nem gondolt családot, hogy útat s módot találjon családi körük s társalkodásuk élénkebbé s azzal kellemesebbé tételére. Bizonyára egy családnak sem kellene anélkül lennie, hogy a komor és magában bosszankodó hallgatás vagy üres és léha fecsegés helyett szellemi s erkölcsi táplálékot nyújtó, szivet melegítő, elmét világositó beszélgetéseket folytasson a családi élet gyülőhelyein — az asztal és a kandalló körül. Ez összetartás a családi élet kapcsait csak szilárdítani, a szivek melegét éleszteni, s a családi érintkezést szeretetben édesebbé fogja tenni. Fölhívás t. Zemplén-vármegye hazafias közönségéhez. A f. évi március hó Iduszával nagy idők félszázados évfordulójára viradunk. Ezt a napot az egész ország a szokottnál nagyobb fénynyel készül megülni. Az ünneplők sorából nem maradhat el a felvidék hazafias közönsége sem, Ha része volt a szenvedésekben, részt kérhet a dicsőségekből is. Ez a meggyőződés lelkesítette a „Felsőmagyarországi Múzeum Egyesület“ választmányát, midőn m. é. november hó 10-én tartott ülésében kimondotta, hogy az egyesület tárlataiban már meglevő, továbbá a Kassán, Abauj- Tornában és a szomszédos vármegyékben még szétszórtan lappangó szabadságharci tárgyakból egy városunkban rendezendő ereklyekiállitás iránt mozgalmat indít. Az eszme megvalósítására kiküldött bizottság attól az örvendetes tapasztalattól bátorítva, hogy az ügy iránt mindenfelé a legleme- legebb érdeklődés nyilvánul, a múlt évi dec. 21-én Kassa város értelmiségének egy részét alakuló értekezletre hitta össze, mely a kiállítás megtartását elhatározván, annak mentül fényesebb sikere érdekében bátorkodunk az értekezlet abbeli kérelmét tolmácsolni, hogy a kiállítás ügyét hathatós pártfogásával felkarolni, az ismeretsége körében, egyeseknél, testületeknél, hatóságoknál vagy a múzeomokban lévő szabadságharci tárgyakat a kiállítás részére, az illetők tulajdonjogának megóvása mellett, megnyerni s azoknak Schalkház Lipót kiállítási őrhöz Kassára való beküldését kieszközölni szíveskedjék. Kassán, 1898. január 20. Hazafiui tisztelettel: Fábián János. Horváth Balázs, dr. lantotta a paizson nyugovó Mathont. Szinte lánggal égett az Orla szeme és fénylett a vak homályon át. Magasra emelte fegyverét. — Miért hajtod meg homlokod, Oithona vezére? — szólt a szőke hajú Calmar; — mi az ellenség közepében vagyunk! van-e idő most a halogatásra? — A bosszuállás ideje van most! — válaszolt a mélabus tekintetű Orla. — Mathon, a Lochlin vezére alszik: látod a fegyverét? Gyászosan jelenti az nekem az atyám megaludt vérét! A Mathon vére fog gőzölögni rajtam; de álmában öljem őt meg. Móra fia? Nem! Hadd érezze sebének kínjait: hírnevem ne egy alvó vérének gőzével szálljon a magasba! — Talpra, Mathon, talpra ! A Conn a fia hiv; életed az ő kezében van; kelj föl a küzdelemre! Mathon felriadt álmából! de egyedül ő ébredt-e fel? Nem; a vezérek mind összesereg- lettek a síkon. — Menekülj Calmar, menekülj ! — szólt a sötét hajfürtü Orla. — Mathon az enyém; örömest halok meg: ime Lochlin emberi felém tolulnak. Menekülj az éjszaka homályában ! Orla megfordul! A Mathon sisakja meghasad ; paizsa leesik karjáról s megborzad a vérében, összeesik a lobogó cserfa-tüz közelében. Strumon látja őt összerogyni; haragra gyűl és fegyvere megcsillámlik az Orla feje fölött ; de egy fegyver át döfte szemét. Agyveleje kiomlott sebén keresztül és szinte tajtékzott a Calmar fegyverén. Mint az óceán hullámai hömpölyögnek két hatalmas északi hajó körül: a Lochlin emberei úgy tódultak a két vezérre: miként a tajtékozva megtörő hullámok között Vicinális közutainkról. Az 1890. évi I. tcikk által 6 csoportba foglalt közutak közül: az állami és t.-hatósági közutak építése és fentartása műszaki és adminis- trationális szempontból majdnem teljesen azonos szabályzat és előírások alapján eszközöltetik A törvényhatóság autonomikus joga kizárólag a vicinális körutak létesítésénél és fentar- tásánál érvényesül. A törvényhatóság első tisztviselőjének előterjesztésére a that. közgyűlés állapítja meg a vicinális közúthálózatot. Az egyes vicinális közutak irányát, érdekeltségi körét az alispán határozza meg, ki az illető járás főszol- gabirájának elnöklete alatt közutankint megalakított „utibizottság^-ok utján gondoskodik az illető közút kiépítéséről, fentartásáról és kezeléséről, valamint arról is, hogy a közút fentartásához csoportosított érdekeltség kötelezettségeit tényleg teljesítse és erre a célra az idézett törvényben előirt közmunka valóban és célirányosan ledől- goztassék. Mii szaki ellátásban ezen közutak nálunk, Zemplén-vármegyében, egyáltalában nem — vagy csak ritka esetben — részesülnek. Ha most az itt vázolt eljárás mellett Zemplén-vármegyében elért eredményeket tekintjük, akkor el nem zárkózhatunk annak a kijelentésétől, hogy a vicinális közutak állapota — csekély kivétellel — nagyon siralmas. A hol sem- mitsem dolgoztak, ott az ut rósz; de a hol uj utat építettek, az legtöbb helyütt még rosszabb. Mert az útépítést igen könnyű dolognak tartják. Úgy ahogy elegyengetni a fölszint, kapaszkodókkal initsem törődve, a süppedékes helyeket, kátyúkat nehány beledobott kővel kitölteni és kész az ut. Hogy ilyen utón rósz időben milyen a közlekedés, arról csak annak lehet fogalma, aki azt megpróbálta. Ha az utas át bir rajta vergődni, úgy örülhet, mintha nagy bajból menekült volna. A teherforgalom pedig csak nagy kínlódással és időveszteséggel, a vonóerő károsításával lehetséges — ha útközben meg nem akad. A panasz általános is, pedig a baj nem orvosolhatatlan. Első dolog, hogy megállapítsuk : mik a baj okai és másodsorban, hogy az okok megszüntetésével rámutassunk azon módokra, melyek alkalmazása mellett a közutak ezen állapotán segíteni lehet. Első és közvetlen oka — nyíltan bevalljuk — az, hogy az idézett törvény rendelkezései a fent vázolt eljárás mellett nem hajttatnak végre, de — műszaki közeg hiányában — • végre sem hajthatók. Mert a végrehajtás súlypontja, a törvény értelmében, a járási főszolgabirák kezében van letéve. A főszolgabirák pedig egyébb közigazgatási és administratisnalis teendőkkel any- nyira túl vannak halmozva, hogy nem csoda, ha az utiügy mostohább elbánásban részesül. De viszont másrészről a legjobb akarat és szándék mellett sem képesek a megállapított hozzájárulást műszakilag helyesen felhasználni, mert műszaki erő fölött nem rendelkeznek. A törvény értelmében ugyanis a községi közlekedési közutak műszaki ellátása nem tartozik a m. kir. államépitészeti hivatal teendői közé, más a törvény 43. §-ban előirt műszaki közeg pedig vármegyénkben nincs alkalmazva. Ily módon szakszem vezetés és kellő ellenbüszkén eveznek az északi hajók: úgy lépkedtek a morva vezérek a Lochlin szerteszórt sisakbokrétái fölött. Fingal meghallotta a fegyverek zaját. Paizsára ütött; fiai körülte állottak; a nép tolongott a sivatag hosszában. Ryno örömének vége szakadt. Ossian büszkén járt-kelt fegyverzetében. Oscar megrázta fegyverét. A Fillan sas-szárnya szinte úszott a szélben. Rettenetes a halálnak hangja! Soshlinnak sok özvegye van ! A morvák hatalmasan felül kerekedtek. Hajnalfény ragyogja be a halmokat: egy élő ellenség sem láthaló, de az alvók sokan vannak; gyászosan feküsznek ők az Erin homokjában. Az óceán szellője föl-föl emelgeti hajfürteiket és ők még sem ébrednek fői. A hollók kiáltoznak prédájuk felett. Kinek az aranyszínű hajfürtéi hullámzanak a vezér keblén? Ragyogóak azok, mint egy arany folyam, összevegyültek barátjának sötét hajfürtéivel. Calmar az ; az Orla mellén nyugszik a feje. Yérök egy patakban egyesült. Vad a tekintete a mélabus Orlának. Alig-alig lélegzik már, de a szemei mégis lánggal égnek. Föllobbannak azok a közelgő halál leheletétől. Keze a Calmar kezeit szorítja; de Calmar él! igen gyengén bár, de él. — Kelj föl! mondá a király, — kelj föl Móra fia! az én teendőm a hősök sebeit gyó- gyi'ani, Calmar még sebeket kötözhet a morva halmokon! — Calmar sohasem fog többé Orlával morva dámvadakra vadászni, — mondá a hős. — Mi volna nekem a vadászat egyedül ?! Ki osztoznék meg Calmarral a háború zsákmányain? Orla Folytatás as I. mellékleten
