Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-05-15 / 20. szám
™ 'A T"AA- wUw^vAAAA/wv vw^NW.!J.^;!^A^k/ Sátoralja-Ujhely, 1893. május 15. 20. (1964.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 „ Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyllttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMI I IST ID IE] IST S E5 IST E=. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A szegény-ügy. — Két cikkely. — II. A szegényügy kérdésének megoldásánál legnehezebb megszabni a szegénység határát s az államhatalom által feltétlenül biztosítandó segedelem mértékét. Ha e megharározásban tulkonzervati- vek vagyunk, úgy nem tettünk eleget az ügynek; ellenben ha liberális bőkezűséggel járunk el, úgy magát az állam hatalmát a vagyonközösség természetellenes s ép azért veszélyes lejtőjére vezetjük, ez pedig, szerintem, sokkal rosszabb a semmittevésnél. Az előbbi helyzetben mindig mód nyílik a pótló javításra. Hol azonban a szegényügy s az ez alatt lappangó szociálpolitikai követelmények a szükségesnél jobban lettek már egyszer dédelgetve, ott e kérdésben visszatérésnek helye többé nem lesz, mert ott az érdekeltek tömegének mesterséggel felcsigázott számával és erejével szemben az államhatalom ereje mindig gyengének fog bizonyulni. E kérdés határának megvonásánál egyedül az államéletnek közgazdasági érdeke szabja meg az irányt. Testileg és lelkileg egyaránt egészséges, erős, megelégedett s a nemzeti érzésben megedzett tagokat nevelni a társadalomnak ! E feladatnak eszményi megoldásában van ez az érdek kifejezve. Ezt azonban egy szabad államban, hol a cselekvésre való jog és tér mindenkinek egyenlő, csak úgy lehet elérni, ha az emberi természetnek ősi sajátsága, a létért való küzdelmet s az eszmények utáni törekvést illetőleg, érvényesülhet. Mindaz, mi e természetes küzdelemnek mesterséggel útjába gördül, csak visszaesésre vezethet. Nem szabad tehát nekünk a szegények segítése kérdésében a vagyonközösség határához jutni, mert ezzel a szorgalmas munkásság — a családi tűzhelyhez és haza iránt való lelkesedésre teremtett embert a korhely lustaságba, a családi szentély és honszerelem elfelejtésébe kergetjük. A fenti szempontok figyelembevételével a szegénység fogalmának meghatározásánál a valóságot akkor fogjuk megkö- zeliteni, ha szegénynek azt tartjuk, ki a test épségéhez legszükségesebb anyagi feltételek valamelyikében nélkülöz. Más szóval, mindenki szegénynek mondható, ki önhibáján kivül nem rendelkezik élelem, lakás és ruházat tekintetében avval a minimális szükséglettel, amennyi testi épsége biztosítására feltétlenül szükséges. E meghatározásban egyszersmind ki van jelölve az a kötelesség is, amely a szegényekkel szemben végrehajtandó, t. i. államunkban, hol a test épségéhez szükséges anyagi feltételek feles mértékben megvannak, az államhatalomnak kötelessége gondoskodni oly intézményekről, melyek segítségével a szegények száma a lehető kicsi legyen és gondoskodni intézményekről, melyek segítségével mindazok, kik önhibájokon kivül élelem, lakás vagy ruházat dolgában nem rendelkeznek avval a minimális szükséglettel, mennyi a test épsége biztosítására szükségesek, a vagyonosok feleslegéből segittessenek. E meghatározásban képzelem én megvonva azt a határvonalat, amelyen szociálpolitikánknak is nyugodnia kell. Egy szabad államban az ember, mint már emlitém, a létért való küzdelem mellett az eszmények után való törekvésre is van alkotva; mint ilyen, nemcsak testi, de szel lemi erejével is versenyre kél. E versenyben a fő rugót az anyagi javak s azzal karöltött hatalomra törekvés fogja mindig jellemezni s igy természetes, hogy az anyagi javak s egyéni hatalom felosztása mindig egyenetlen marad. Az egyenetlen osztálynak azonban annyira sohasem szabad jutni, hogy a társadalom valamely része rendes viszonyok között a test épségéhez szükséges élelem, lakás és ruházat minimumával ne rendelkezzék. A legelemibb humanizmus is jogosulttá teszi e felfogást; de másrészről nem kötelesség-e a vagyonos osztálynak, hogy feleslegéből a megélhetése és ezzel fajfentartó képessége biztosittassék azoknak a nélkülözőknek is, kik az állam hatalmi erejének nemcsak véradójokkal szolgálnak, de munka- erejökkel, annak a legtöbbször számottevő közgazdasági tényezői voltak, lesznek. Különben maga a termézset rendje is arra utal, hogy a föld legnemesebb lénye, az ember, ha már egyszer egy szabad államban, mint annak politikailag egyenlő, illetve egyenjogú tagja él, a gyámolatlan lelenctől az elaggott keresetképtelen koldusig, ne jusson soha oly helyzetbe, hogy védtelenül kelljen pusztulnia, vagy hogy ragadozó állat módjára az önfeatartás ellenállhatatlan ösztöne őt a lopás vagy rablás undok útjára sodorja ! Ezzel szemben azonban, miután a polgári szabadságban- és egyenjogúságban mindenkinek egyforma fegyver van kezében az élet küzdelmeire: nyilvánvaló, hogy az államhatalom e küzdelmet kell, hogy a jelzett határon túl csakis ellenőrizze, de a küzdő feleket egészben a természet rendjére bízza. Aki az állam rendjét más alaTÁRCA. Tüzes fény Var* . . . Tüzes fény van a szemedben, Vonja, égeti a lelkem ; Ábrándjaim tűnt világa Fülépül egy mosolyára. Hitem volt, de hamvvá égett Keresve az örök szépet; Rátekintél ablakomra, S a hit karján vagyok fogva. Bebolygám a nagy világot, Szemem ott sok csodást látott; — Hagyj benéznem éj-szemedbe, Az örök szép ragyog benne. Ezt a szépet úgy kerestem, De nem akadt rá a lelkem — Szemem lelkem függ most rajta : Legyen örökre a rabja! Majzik K. ZsuLr su fa.l-u.ri— A „Zemplén“ eredeti tárcája — Irta: Kiár István. Mikor a vadszőlővel beíűttatott kuglizóból bekerültünk a tágas, hűvös ebédlőbe, a hölgyeken meglátszott, hogy ki vannak fáradva. Az örökké jókedvű háziasszony, a kis tiszttartóné, lázas sietséggel oldotta ki bébé-kalapjának csokorra kötött rózsaszín szalagját és csókolni való kedvességgel kezdett — hadarni. — Tyhü de meleg van, tyhü de kutya meleg van! Hü, hü, hü . . . Majd ujjait ökölbe szorítva nagyokat bök- düsütt a hűvös levegőbe, miközben folyton hangoztatta,, hogy a karizmai módfelett megacélo- sodtak. És hogy állítását be is bizonyítsa, átszaladt a hálószobába, ahonnan egy színükig telt mosdótállal térve vissza utánozhatatlan kedvességgel járt sorrul-sorra, hogy, amint ő mondani szokta, a nemes kompánia a kezeit megmoshassa. Sőt még azt is megengedte, hogy a válán keresztülvetett bolyhos törülközőbe megtörülközhessünk. Mikor a mosakodással készen voltunk, mindegyikünknek kijelölte a helyét az asztalnál, hármunknak pedig, akik a férfinemet képviseltük, még külön-külön, fej vesztés terhe alatt meghagyta, hogy a lehető legszeretetreméltóbban viseljük magunkat, mert ellenesetben a citromszeletből egy körömfeketényit sem fogunk kapni. Pedig, sietett utána tenni: —- Azt magam csináltam. Ezzel a két kézzel ni! Nézzenek csak ide! — És gömbölyű karjait magasra emelve, pici tenyereit ingerlőén forgatta meg feje fölött. Csak miután helyet foglaltunk néztünk körül, hogy tulajdonképpen kinek a szomszédjába is kerültünk. Összesen kilencen ültünk az asztalnál. A szőke állomásfőnöknó, a szomszéd falubeli tiszttartóné, a háziasszony két pesti barátnője, a háziasszony, Giziké a vidék egyetlen bakfisse és mi hárman, akik joggal viseltük a környékbeli hölgyektől kapott triumvirátus nevet, mivel mindig együtt voltunk láthatók. Mind a hárman meg voltunk elégedve helyeinkkel. Fuzy Marci, a gazdasági Írnok, a két pesti asszony közé került és igy kilátása volt rá, hogy kedvenc eszméjéről, a szimentáh teheneknek "tüdővész elleni beoltásáról, melyet mi már betüről-betüre ismertünk, kénye kedve szerint beszélgethessen. Nándorek, a megyei állatorvos, Giziké mellé került. Amely körülmény tökéletesen elég volt arra, hogy Nándorek megelégedett legyen. Tudtuk mindnyájan, hogy úgy titokban imádja Gizikét és hogy minden tőle kapott szegfűt hűségesen leprésel, úgy, hogy a szobája valósággal tele volt már szikladarabok alá lenyomtatott könyvekkel. Én pedig közel jutottam az asztalfőhöz. És igy nekem sem volt okom a panaszra. Számíthattam rá, hogy a fagylaltból majd annyit vehetek, hogy a többieknek abból csak igen kevés fog maradni. A vajas hónaposretekig minden a legpom- pásabban ment. Mindnyájan a legszellemesebben viseltük magunkat. Fuzy Marci valósággal sziporkázott. Özönével ömlött belőle a jobbnál jobb mondás. Miközben mosolyogva jegyezte meg, hogy annyi fagylaltot ettem, mint egy szimentáli tehén. Hogy a tehén meg a fagylalt hogyan kerülnek össze, azt én éppen úgy nem tudtam, mint a többiek. De hát a jó hangulat kedvéért sok mindent megcselekszik az ember. Nevettem én is. Nándorek egy pohár vizet, melyet Giziké A Zemplén mai száma tíz oldal.
