Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-05-08 / 19. szám
Sátoralja-Ujhely, 1898. május 8. 19. (1963.) Huszonkilencedik évfolyam. ^^ ^*'-^g^. y j _yv>^-_, _.»^ ytyj-'s^ ^ w j, - ^ _," _^^yvyyyyyißy ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANITO-EGYESÜLET^NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMI ILT ID E LT T7^ SAENAP, HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések cs pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A szegény-ügy. — Két cikkely. — I. „Dimidium facti, qui bene coepit, habet“, — Horatius e mondását veszem kiindulásom alapjául, midőn a szegényügy szolgálatára vállalkoztam. E kérdés körül csoportosuló közgazdasági s szociál-politikai érdekkörök terén intézményeink sorrendjében, fájdalom, még csak üres lapot találunk. A fenti okból nyilvánvaló, hogy a szegényügy iránt való érdeklődés pozitív célja ma még alig lehet egyébb, mint arra törekedni, hogy eljussunk a „kezdethez“. E célból feladatomul tűztem mindenek előtt megismételni azokat az érveket, melyek segítségével a szegényügy szociálpolitikai és közgazdasági jelentősége kidomborodik ; óhajtom, hogy ezeknek az érveknek a mérlegelése után megérlelődjék bennünk s általunk az intéző tényezőkben azaz elhatározás, hogy a szegényügy érdekében immár valamit tennünk kell. Óhajtom, hogy ezaz elhatározás legyen szilárd — Horatius említett mondásának megfelelő, mert ez után, úgy hiszem, hogy a további haladás soká késni nem fog. A továbbiakra szükségeseknek tartom, hogy mint minden nagyobb alkotásnál tesszük, ebben az esetben is határozzuk meg előre azokat az alapelveket és szabályokat, melyek által a teendők útja pontosan ki legyen jelölve. Közegészségügyi és községi törvényeinkben kérdésünket lényegileg felölelő intézményeink nincsenek. Nevezett törvényekben az alapgondolat helyessége mellet a keresztülvitelre szánt részletek egészen hibásak; 1-ször, mert annak jogalapja a humanitás sovány mértékére van szabva és 2-szor, mert a szegényügy nem mint országos szociál-politikai kérdés, hanem mint községi vagy törvényhatósági lokális érdek van megjelölve. Ezzel ellenkezőképp szerintem is a szegényügy megoldása elsőrendű állami feladat, a mibeu az egyesek s a társadalom jótékonysága az államot támogathatja, de magát a kérdést meg nem oldhatja. A fenti okból a szegényügy, mint egy országos szociál-politikai kérdés, csakis országos keretben lelhet megoldást: elleneseiben lényegének szolgálat téve nem lesz. Szükséges tehát egy oly rendszert felállítani, melynek alapjául a jelzett felfogás szolgáljon. Ezek előrebocsátása után fordítsuk figyelmünket azokra a jelentősebb alapelvekre, melyek segítségével a szegényügy lényegét áttekinthetjük s a jelzett szellemben mérlegelhetjük. Az élet' terheivel való megküzdésre leghatalmasabb rugót a fajfentartás ösztöne szolgáltatja. A létért való harcban az embert is ez az ösztön hajtja előre vagy hátra a körülmények szerint. Ez azonban legtöbb esetben nem a szerencse szeszélyes játékáiól függ. Tapasztalat szerint a nemzetek harcában mindig a szellemi és testi fejlettség képezte a döntő alapfeltételeket. Miután az élettan szerint általában csak ép testben lehet ép lélek : nyilvánvaló, hogy egy nemzeti életre alkalmas társadalmat csak oly emberek tömege alkothat, kiknél a szellemi haladásra való törekvés mellett a test egészséges fejlődésének anyagi feltételei is megvannak. Ellenkezőképp a testi tekintetben visszamaradt nemzetek hova-tova a szellemi haladásra is képtelenné válnak; nemzeti jellegüket elvesztik s elvesznek a népek tengerében. A fentiekből nyilvánvaló, hogy mindazok a kártékony tényezők, melyek az egyes ember egészségi vagy testi fejlődésre hát rányosan hatnak, egyszersmind az állam életének lassan, de annál biztosabban ölő mérgét képezik. És viszont mindaz, mi az egyes honpolgárnak testi és ezzel szellemi erejét is biztosíthatja, az államélet sorsát teszi kedvezővé. Kétségtelen tehát, hogy közgazdasági törekvéseinkben annak az iránynak kell érvényre jutni, melynek segítségével az egyes polgárok vagy osztályok vagyonaránya, a legnagyobb szélsőség dacára is, abban feltétlenül összhangba hozassék, hogy a test épségéhez szükséges anyagi eszközökkel mindenki rendelkezzék. Hol az nem igy történik, ott a ke- vésbbé szerencsés osztályok az egészség alapfeltételei valemelyikében hiányt fognak szenvedni s igy e miatt úgy testi mint szellemi tekintetben isszafejlődnek, illetve képtelenné válnak arra, hogy az állam hasznos tagjaivá legyenek. — Hogy pedig ez osztály növekedésével megfordított arányban fog állani az állam életrevalósága ; az a fentiekből nyilvánvaló. A második figyelmet érdemlő körülmény, melylyel a szegényügy kérdésénél múlhatatlanul számolnunk kell, a következő természeti törvény: „A születés mindenkinek jogot ad a megélhetésre.“ Ez az ős jog hajt mindnyájunkat az élet küzdelmeire. Ha abban célt érhettünk, megbarátkozunk a társadalom rendjével s mint annak hasznos tagjai folytatjuk tevékenységünket. A célját tévesztett szűkölködő ellenben megélhetésének gátjait nem egyéni gyarlóságaiban, de legtöbbször magában a társadalom szervezetében keresi s ha másként célt nem tud érni, törekszik azt lerombolni. Az ily egyének, eldobva a valláserTARCA. TaVasxdal. Itt van újra a kikelet Ez a pajzán örök gyerek S fűnek, fának, merre jár, kél, Bűvös-bájos dalról regél. Meghallgatja a csalogány Ültében a cserje bogán S tova zengi a bájos dalt, Melyet a kis gyerek sugallt. Erre aztán porban, légben, A magasban, a mélységben Megmozdul az ősi erő S szerelemmé lesz a szellő. Mikor aztán minden dalol S nyüzsgés támad a lomb alól, Tova megy az örök gyerek, Hogy elhinté a szerelmet. És a merre lába eljár Fölindul a borús határ S még a félholt is rá nevet: Olyan kedves ez a gyerek, (Szöged.) Sassi Nagy Lajos. Matilde. — A „Zomplón“ orodoti tárcája. — Virágot látni zúgó árba, gyönge nőt az élet forgatagába: a lelki izgalomnak oly tápláléka, mint lángnak a hűvös fuvalom. A sziklákat nem féltjük a harsogó haboktól, azok sziklák maradnak a szilaj görgetéstől megtöredezve is. A férfi lelkét erejének tudatában kisérjük szemmel, mikor harcba száll, meg vagyunk győződve, hogy rá nézve még a bukás is felemelő s ez a tudat minket is felemel. Nem igy nézzük a nőt: a nőért, a gyöngéért, a virágért remegünk, reszketünk. Talán az az oka, hogy Echegaray nagyhatású darabjának a végén, a költő igazságszolgáltatása dacára is, marad fenn valami fájdalmas utórezdülése a szívnek s úgy érezzük, hogy kibékülésünk, megnyugvásunk nem teljes. Már elcsitulnak érzéseink, elmosódnak az események körvonalai, de egy alak még mindig velünk van, előttünk lebeg: Matilde. Ez a magára hagyott leány küzdelmében, sorsában visz, von, ragad magával ellenálhatatlanul, szinte oda kívánjuk dobni magunkat is abba a sorvasztó állapotba, amelyben ő él, aminek neve vergődés. A békötött szemű elfogultság nem látja őt tisztán, de mi látunk s a kötetlen szemű igazság reszketve kiséri a becsületes nyíltságot a a sima képmutatással való egyenetlen harcában. Szeretnénk olykor belemarkerni a cselekvésbe, ideges izgatottsággal igazitanók szinte szálait, majd a tettetés felett érzett boszankodás keserű dühében szeretnők kiragadni a védtelent méltatlan környezetéből. Egyszóval egész figyelmünk a kétségbeesett féltés béna, tehetetlen fájdalmával Matilden összpontosul. Aki erre a szerepre vállalkozik, kettőre lehet készen. Ha vállalkozott, sajnálni fogjuk azt a szánalmat, melyet Matildeért ő rá pazaroltunk; ha be is töltötte : belopja, bevési, beeszi magát Matildéja szivünkbe. Gazdy Arankát nem fogja egyhamar elfeledni az újhelyi közönség. Azok előtt, akik nem látták őt Matilde szerepében, talán émelygősnek is tűnik fel, visszatetszik, hogy ismételten külön teret szentelünk neki e lap hasábjain, de vele foglalkozni nem időpazarlás, érdemes. Az Echegaray Matildéja nyílt, egyenes, őszinte; a Gazdy Aranka alakítása is őszintén igaz. Nem is játék az, hanem a Matilde küzdelmét lelke mélyén átélő leány forró lehellete. Cselekvésének rugói nem a költő kezével kiszabott jelenetek, hanem a benső világában megolvasztott érzések, vergődő indulatok. Bensőséggelteljes annyira, hogy őszinte heve túltengi a határokat. Egész lelkét akarja belevinni már a megjelenő Matildéba, mi által jó akaratú tulbuzgalmából tévedésbe jut s a néző nem tudja megérteni izzó lelkének előlegezett, erősobb lüktetését. Innen származnak az első felvonás merész túlzásai. A szem a lélek tüköré. Az elmélyedő, kutató szemek sokat mindent kifejeznek, de a téveteg keresés meggyorsított kutatása megállapodás nélküli sürü egymásutánban : már szemforgatás, a mi a kellő mérsékleten kívül, a plasztikai szépség rovására is feljegyzendő. PeA Zemplén mai száma tizenkét oldal.
